Új Szó, 1998. március (51. évfolyam, 50-75. szám)
1998-03-18 / 64. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1998. MÁRCIUS 18. PANORÁMA - HIRDETÉS A három tenor hangversenye a szórakoztató műfaj kategóriájába tartozik - állítja egy mannheimi bíróság Nem lenne komolyzene? Frankfurt. Luciano Pavarotti, Jósé Carreras és Plácido Domingo lehet az opera királya, de a három tenor közös hangversenye nem szükségképpen fedi a „komolyzene" fogalmát. MTI-AP Erre a megállapításra jutott egy mannheimi bíróság, amikor kimondta, hogy hármuk 1996 augusztusi hangversenye a német szerzői jogi törvény értelmében nem minősül komolyzenének, mivel a szórakoztató műfaj kategóriájába tartozik, tehát nem igényelhető mentesítés a szerzői jogdíj alól. Matthias Hoffmann, a produkció szervezője megpróbált mentességet kapni a másfél millió márka szerzői jogdíj kifizetése alól. A hangverseny egyébként jól jövedelmezett, hiszen a legdrágább jegyekért 750 márkát is elkértek. A szerzői jogdíjak behajtásával foglalkozó GEMA társaság pert indított a díj behajtásának elrendeléséért, mivel a hangverseny műsorán szerepelt többek közt Bernstein West Side Storyjának „Maria" kezdetű dala és Puccini Turandot című operájából Kalaf híres áriája, a „Nessun dorma". Hoffmann azzal védekezett, hogy a GEMA saját rendelkezései szerint is jár neki a szerzői jogdíj megfizetése alóli mentesség. A bíróság azonban nem értett ezzel egyet. Ehelyett támogatta a GEMA érvelését, amely szerint a 3 ezer főnél népesebb közönség előtt adott hangverseny szórakozató jellegű, s ezért nem vonatkozik rá a mentesség. „Nem akarjuk azt mondani, hogy a 3 tenor nem képes komolyzenét előadni. De a koncerten más dalok is elhangzottak, amelyek tisztán szórakoztató jellegűek" - kommentálta a GEMA szóvivője a bírósági döntést. Állítólag megnyugtatóan hat az emberekre is CD-lemez kutyáknak Vidám cimborák: Placido Domingo, Luciano Pavarotti és Jósé Carreras Két év után a takarítónő fedezte fel a szokatlan leletet Csontváz volt a szekrényben (Gala-fotó) MTI-DPA Barcelona. Egy spanyol lemezgyártó cég CD-korongot készített, amelynek hangja nyugtatóan hat a kutyára. A „CD CAN" elnevezésű lemezen hallható dallamok akusztikai elemekből állnak, amelyek „finom és érzékeny" módon felhívják magukra a négylábúak figyelmét - közölte a CD-kiadó barcelonai cég. A CD-n 11 zenekari darab található, amelyeket különleges hangeffektusokkal - emberi hanggal, csecsemő-gőgicséléssel, kutyaugatással, tengermorajlással kevertek. A kutyamuzsika állítólag emberekre is megnyugtatóan hat. Az meg egészen természetes, hogy a CD-t a gazdi veszi meg, és teszi fel a lemezjátszóra. ČTK-HÍR Tokió. Két éwel ezelőtt elhunyt férfi csontvázát fedezték fel a minap egy japán mozgássérült lakásában. Az eset a Tokiótól délnyugatra fekvő Oiszóban történt-jelentette hétfőn a rendőrség. Ninohira Icsiro, anélkül, hogy tudott volna róla, két éven át élt együtt a csontvázzal, amelyet a szekrényében találtak meg. A rendőrségi közlemény szerint az 54 éves mozgássérült ugyancsak meglepődött, amikor takarítónője, aki havonta háromszor „tesz rendet" Ninohira lakásában, rábukkant a csontvázra. A törvényszéki orvostani vizsgálat megállapítása szerint a műanyagmatracba csavart, részben ruha fedte csontváz egy hatvan év körüli, 1 méter 60 centiméter magas férfi földi maradványa. Az illető kiléte és halálának oka egyelőre nem ismeretes. Erőszakra utaló nyomokat nem találtak. A rendőrség „holttest törvénytelen elhelyezése" címén folytatja a vizsgálatot - közölte a francia hírügynökség a rendőrség szóvivőjére hivatkozva. A Nárcisz Napja. Már hagyományként kapcsolja össze az európai közvéleményt a daganatos megbetegedések elleni harcban. Tavaly valósult meg első alkalommal Szlovákiában. Szokatlan dolog volt, hogy egy törékeny virág ennyi pozitív energiát képviselhet. Mindenki, aki a Rákellenes Liga képviselőitől elfogadta a sárga nárciszt, és legalább egy szimbolikus összeggel támogatta a gyűjtést, jó ügyet segített. És higgyék el, kétszeresen - anyagilag és emberileg is. Támogassuk az idei Nárcisz Napot is, április 3-án, pénteken. Ne szégyelljünk a nárcisz virágát viselni az utcán, a virágot, amely azt jelzi, hogy együttérzünk azokkal az embertársainkkal, akiknek naponta szembe kell nézniük a rákkal. Nyilvánítsuk ki, hogy az ő győzelem iránti vágyuk a mi vágyunk is. A Rákellenes Ligával együtt hordjuk az emberiesség virágát. 1JGAPROT RAKOVINE Rákellenes Liga, Špitálska 21, 812 32 Bratislava, tel./fax: 07/321 735 Segélyvonal: lel.: 07/365 1 48, hétfő - csütörtök 14.00 - 1 6.00 hod. Bank: VÚB BRA1ISLAVA - MESTO, számlaszám: 104832-012/0200 VNX-05 Hollandia: Káromkodás Elleni Szövetség Ha mérges vagy... MTI-PANORAMA Veenendaal. A holland pályaudvarokon plakátok figyelmeztetik az utasokat: „Aki káromkodik, az kisiklik!" A futballpályákon efféle feliratok olvashatók: „Ha káromkodsz, mellétrafálsz!" A rádióban mély hang szólít fel: „Ne káromkodj!" Mindezek a hívő protestánsok egy egyesületének, a Káromkodás Elleni Szövetségnek a tevékenységét jelzik. A klub 1917 óta küzd a szitokszavak és mindennemű istenkáromlás ellen. A néhány hónapja megjelent „Holland káromkodások lexikonja" 270 oldalt tartalmaz: a leggyakoribb szitokszó a „shit" (szar) és a „verdorie" (átkozott), ami arra utal, hogy a holland káromkodások azért nem lehetnek igazán vaskosak. Ezzel együtt is a szövetség rendületlenül folytatja harcát. Az igazgató azt tanácsolja a hollandoknak, hogy káromkodás helyett mondják inkáb azt, hogy „rododendron", ha elönti őket a méreg. HOROSZKÓP NAPTÁR Március 18 ÍGY GONDOLAT Nem szeret kétszer, aki szeretett; aki üdvözült, nem üdvözül újra! Alekszandr Puskin NÉVNAP Sándor, Ede A Sándor a görög Alexandroszból alakult ki, jelentése: embereket oltalmazó. Az Ede germán eredetű, s az Uduard rövidülése folytán keletkezett jelentése: öröklött birtokot megvédő. Ma Eduard, Alexa, Alexandra és Cirill nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVfORDULÓI N K 140 éve született Rudolf Diesel német gépészmérnök, a róla elnevezett belsőégésű motor feltalálója. 55 éve hunyt el Molnár Mária református diakonissza. 1927-ben indult el a csendes-óceáni Manusz szigetére, ahol abban az időben a pápuák még általában megették a hozzájuk tévedt fehéreket. Mivel a bennszülöttek nem ették meg, lehetősége nyílt őket a keresztény hit felé terelgetni, s némi sikereket is elért e téren, amit annak köszönhetett, hogy egészségügyi szolgálatot is ellátott, sok pápua életét mentette meg. Végül a japánok vették el az életét, a háború során elfogták, és egy hajó fedélzetéről a tengerbe lőtték. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 35 éves Vanessa Williams amerikai színésznő. 55 éves Bónis Ferenc síző, edző. NAPIVICC - Aztán vitte-e valamire a fiad a fővárosban, Lajos? - Meghiszem azt, pajtás, nagyon értékes ember lett belőle. - Hogyhogy? - A rendőrség egymilliót kínál érte annak, aki a nyomára vezeti őket. Kos: Ha jobban belegondol, rájön, hogy az emberi kapcsolatoknál sokkal fontosabbak a különböző ambíciók. Legyen türelmes a barátaival. Bika: A mai napon segítséget kér valakitől, mert szeretne választ kapni mindazokra a kérdésekre, amelykre Önnek nem sikerült felelnie. Ikrek: Most, hogy már biztosan tudja, merre is tart, nyugodtan lehet merész. A szerelem és a hűség hegyeket mozgathat meg. Legyen kitartó. Rák: Ne lépje túl a határokat, amiket kijelölt. Hibát követhet el, ha fontos ügyekben az érzelmek vezérlik a választásait. Tanácsot kér Öntől valaki. Oroszlán: A szerettei odáig lesznek a boldogságrtól, amikor ismerteti velük, milyen programot talált ki estére. Este hívja meg a barátait egy jó vacsorára. Szűz: Ha meggyőződött róla, hogy minden anyag hiteles és rendelkezésre áll, akkor megkötheti az üzletet. Mindent foglaljanak írásba. Mérleg: Önnek fokozódik a szellemi teljesítőképessége. Emiatt azonban nem szabad kapkodnia, elhamarkodott következtetéseket levonnia. Skorpió: Ez lehet az a nap, amikor az arra érdemes Skorpióknak jobb pozíciókat vagy jelentős fizetésemelést ajánlanak, illetve kitüntetik őket. Nyilas: Ön az egyetlen, akinek joga van eldönteni, kiben bízik meg annyira, hogy házastársául válaszsza. Ezek a dolgok csak Önre tartoznak. Bak: Ön most igazán komoly, és képes konstruktívan gondolkodni. Ennek köszönhetően a jövőbe is bizakodóbban tekint. Tartson ki. Vízöntő: Épp elég gondja van anélkül is, hogy mások bajait is a hátán kelljen cipelnie. Ha későn megy vásárolni, lehet, hogy nagy szerencse éri. Halak: Ma újabb jó híreket kap, emellett megismerheti valakinek a gondolatait az életről. Főleg a rokonokról hall érdekes dolgokat. 7