Új Szó, 1998. március (51. évfolyam, 50-75. szám)

1998-03-02 / 50. szám, hétfo

VÉLEMÉNY Kosztümös főpróba Nem teltek meg a terek és az utcák, polgári engedet­lenségi mozgalmak sem indultak. Mindenki úgy tesz, mintha még mindig demokratikus országban élnénk, pedig a nép akara­tát figyelmen kívül hagyni nem más, mint a diktatú­rák első s egyben legfelis­merhetőbbjele. 2. oldal POLITIKA RÉGIÓ A harcnak csak vesztesei vannak Eleinte a társulat maradék két színésze és négy tech­nikusa még erőtlenül tilta­kozott, aztán ők is belefá­radtak, belefásultak a szél­malomharcba, beletörőd­tek a megváltoztathatat­lanba. 3. oldal SPORT Világcsúcs Valenciában Új fedettpályás világcsú­csot állított fel női hármas­ugrásban Ashia Hansen. A brit versenyzőnő a valen­ciai Európa-bajnokságon szombaton 15,16 méterre javította az orosz Jolanda Csen 1995-ös világrekord­ját. 11. oldal Hétf ő, 1998. március 2 . Ára 7 korona 51. évfolyam, 50. szám Túlnyomórészt borult idő, a nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között várható. 3. oldal A vízlépcső kérdése vezető választási téma lehet Viharok a Duna vize körül Budapest. Tüntetés a po­zsonyi megállapodás ellen és mellett, a tervezett ke­retegyezményt támogató és elutasító állásfoglalá­sok - mindez még a pártok tanácskozásait is háttérbe szorította a hétvégén Ma­gyarországon. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A budapesti József nádor teret csaknem teljesen megtöltötték szombaton a vízlépcső ellen tüntetők. A Duna védelmében demonstráló többezres tömeg később a Parlamenthez vonult, és képviselőik petíciót adtak át, amelyet az Országgyűlés elnö­kének címeztek. A tüntetést kezdeményező Du­na Kör és Duna Charta előadói rámutattak: nem felel meg a magyar érdekeknek a vízlépcső­vitában elfoglalt kormányállás­pont, a tárgyalódelegáció által pénteken aláírt keretmegállapo­dás-tervezet. A petícó felolva­sása közben nagy taps kísérte például azt a követelést, hogy a választások előtt a kormány ne kössön semmiféle megállapo­dást a vízlépcső ügyében. A Vörösmarty téren a Pozsony­ban aláírt keretmegállapodás­tervezetet támogató Reális Zöl­dek Klub vezetői a járókelők és a A választások előtt a kormány ne kössön megállapodást. sajtó képviselőinek kérdéseire válaszoltak. A klub szerint a ter­vezet lehetőséget ad arra, hogy az erőműrendszert az eredeti terveket megközelítő módon építsék fel. Hangsúlyozták, hogy a vízi erőművek rendkívül környezetkímélő energiaterme­lést valósítanak meg. Az SZDSZ küldöttgyűlése - há­rom tartózkodás mellett elfoga­dott - határozatában azzal bízta meg a szabaddemokrata kor­mánytagokat: vétózzák meg a Bős-Nagymaros ügyében hozott elsietett, megalapozatlan dön­téseket. Kuncze Gábor pártel­nök beszédében ígéretet tett: az SZDSZ megakadályozza, hogy ebben a formájában szülessen megállapodás a szlovák féllel. Rámutatott: ha a kormány még­is elfogadja a keretmegállapo­dást, az nem a kabinet, hanem a szocialista párt felelőssége lesz. Kósáné Kovács Magda, az MSZP ügyvezető alelnöke - aki ven­dégként voltjelen a küldöttgyű­lésen - újságírók előtt úgy nyi­latkozott: a döntés felelőssége a kormányé, ezen a kereten belül kell tisztázni a nézetkülönbsé­geket. Szabaddemokrata vétó esetén - a két párt megállapodá­sa szerint - össze kell hívni a Ko­alíciós Egyeztető Tanácsot. Kovács László külügyminiszter Győrött tartott sajtótájékoztató­ján szombaton kifejtette: a meg­állapodás megszünteti Magyar­ország egyoldalú kiszolgálta­tottságát, biztosítja a Szigetköz megfelelő vízellátását, megte­remti a hajózás feltételeit, ga­ranciákat ad bármilyen ökológi­ai veszélyhelyzet kialakulásával szemben, és tartalmazza a null­szaldós kártérítést is. Rámuta­tott: a keretmegállapodás-terve­zet nem jelent nemzetközi jogi elkötelezettséget, ezért nem helytálló az ellenzéknek az az állítása, hogy Magyarország kö­telezettséget vállalt az alsó duz­zasztómű megépítésére. Elfogadhatatlannak nevezte a megállapodást Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnö­ke. Boros Péter az MDF, Orbán Viktor a Fidesz nevében utasí­totta el a tervezetet. A Mi lesz a Dunával Hága után? című kon­ferencia résztvevői az elmúlt év­tizedek egyik legnagyobb diplo­máciai kudarcának nevezték a pozsonyi megállapodást. Három hónapos szünet után a hét végén megkezdődött az I. labdarúgóliga tavaszi idénye. A bajnokság két nagy esélyese egyaránt nyert idegenben, kikapott viszont a rimaszombati és a dunaszerdahelyi együttes. Részletes beszámolónk a 10. oldalon... (Eugen Vojtíšek felvétele) Vladimír Mečiar tipikusan kommunista módszereket alkalmaz Kísértetiesen emlékeztet az aranyidai forgatókönyvre ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLlTÁS Egy újabb Mečiar-beszéd, a hír­hedt aranyidai gőzhengernek az időszerűsített párja köti le e na­pokban a politikai elemzők fi­gyelmét. Joggal, hiszen leleple­zi a kormányfő és a vezető kor­mánypárt valódi szándékait, és sejtetni engedi, hogy milyen eszközöket fog alkalmazni a vá­lasztási kampányban. Mint ismeretes, a Práca című na­pilap megszerezte, s a múlt hét végén közölte azt a beszédet, amelyet Vladimír Mečiar kor­mányfő még január 24-én mon­dott a DSZM országos választ­mányának ülésén a párt válasz­tási stratégiájáról. Mečiar beis­merte, hogy a lakosság 52 száza­léka a kormánykoalíciót és sze­mélyesen őt teszi felelőssé a hi­bákért. A választásokig hátralé­vő hónapokban szerinte ezen mindenképpen változtatni kell; a DSZM-nek kötelessége, hogy mozgósítsa erőit az államappa­rátusban is, nehogy teljesen megváltozzon Szlovákiában a politikai helyzet, nehogy bekö­vetkezzen a politikai törleszté­sek időszaka, ami oly jellemző „a fasizálódó KDM-re". Mečiar leg­fontosabb feladatként fogalmaz­ta meg: egypárti (vagyis csak a DSZM-esekből álló) kormány létrehozására kell törekedni, esetleg megszerezni az alkotmá­nyos többséget. Ezért van szük­ség az alkotmány módosítására, olyan változásokra az alaptör­vényben, „amelyek végérvénye­sen megváltoztatják a szlovákiai politikai rezsimet úgy, hogy az ne változzon". Mečiar szerint a kampányban el­sősorban a városokat és a fiata­labb korosztályokat kell megcé­lozni. Saját felméréseik szerint jelenleg a DSZM négy, a Kassai, az Eperjesi, a Nyitrai és a Pozso­nyi kerületben elveszítené a vá­lasztásokat; Eperjesen pl. a 6. helyre csúszott vissza (a KDM az első), a leggyengébb pozíciói pedig Pozsonyban vannak a DSZM-nek. Mečiar elárulta: a kormányhivatal szakértői is dol­goznak a DSZM választási prog­ramján; valamint azt is, hogy az egyházi vezetők többsége a KDM pártján áll. Szerinte a tavalyi (meghiúsított) referendum megmutatta, hogy az ellenzék szervezett és szorgalmas; és a kampányban „semlegesíteni kell azoknak a befolyását", akik a DSZM ellen vannak. Ján Čarnogurský, a KDM elnöke szerint Mečiar tipikusan kom­munista módszereket alkalmaz, hiszen '48 februárjában a kom­munisták rúgtak ki mindenkit az állami hivatalokból, aki nem tet­szett nekik. A. Nagy László, az MPP elnöke a Smenek azt mon­dotta, a Mečiar-beszédet olvasva az volt az érzése, mintha egy ŠtB-s forgatókönyv volna. A De­mokrata Párt szerkesztőségünk­be eljuttatott tegnapi állásfogla­lása pedig hangsúlyozza: Mečiar szándékainak megvalósulása esetén Szlovákiának esélye sem lenne arra, hogy demokratikus és szabad országgá váljon. Úgy véli, a Szlovák Demokratikus Ko­alíció a garancia arra, hogy ez ne következhessen be. Ünnepi szentmisével búcsúzott hivatalától Michal Kováč államfő Vezeklés és a hatalomvágy kísértése Beszélgetés Ladislav Kiselyvel A környezetvédőkkel és a lakásfejlesztési osztállyal közösen keressük a leg­jobb megoldást. Bárhogy döntünk is, az ott lakók­nak és az oda költözőknek alkalmazkodniuk kell egy­máshoz, tiszteletben tartva az együttélés szabályait. 7. oldal „Terveink szerint idén ok­tóberben már megnyitjuk az uszodát." A külföldi hírügynökségek 3 ezertől 20 ezerig becsülték a vízlépcső ellen tüntetők számát, a szervezők 10-15 ezer főre tették a tömeg nagyságát, amelyet a rendőrség 5 ezerre becsült. (ČTK/AP) TA SR-HÍR Pozsony. Ünnepi szentmise volt tegnap az elnöki rezidencia, a Grassalkovich-palota Szent Bor­bála-kápolnájában az államfő hi­vatali idejének lejárta alkalmá­ból. A misén felesége társaságá­ban vett részt az államfő, jelen voltak tanácsadói is feleségük­kel, valamint az elnöki iroda munkatársai és más vendégek, köztük India nagykövete. Ho­míliájában Andréj Dermek pro­fesszor jelképesnek nevezte, hogy az államfő a nagyböjt első vasárnapján fejezi be munkáját az államfői tisztségben, azon a napon, amikor egész népek ke­resik és gyakorolják a vezeklést. Kifejtette: a hatalomvágy kísérté­se Adám első megkísértésének tükre, s végigkíséri az emberiség egész történelmét. A szentmise után Michal Kováč a rezidencia télikertjében búcsúzott el mun­katársaitól. Ma 16 órakor kerül sor azoknak az elnöki jogköröknek az átadá­sára, melyek az alkotmány ér­telmében - megválasztott ál­lamfő hiányában - a kormányra szállnak. A ceremónián részt vesz Vladimír Mečiaron és kor­mánya tagjain kívül a parla­ment elnöke is. IDŐJÁRÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom