Új Szó, 1998. február (51. évfolyam, 26-49. szám)

1998-02-06 / 30. szám, péntek

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1998. FEBRUÁR 6. Főszerkesztő: Lovász Attila (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Grendel Ágota (5238318) Kiadásvezetők: Madi Géza (5238342), Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit - kultúra - (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Érsekújvár: 0817/976179 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262, 5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ Itt vannak a túlélők DUSZA ISTVÁN Mindig is itt voltak, mert a túlélés stratégiáját választották. Jó stratégia. Ennek eredményeképpen voltak kommunista diákvezérek, pártelnökök, főszerkesztők, kiadóigazgatók, majd lettek reformkommunista néptribunok, miniszterek, ijedtükben államrendőrségi besúgók és életben maradt mártírok, s vannak mint nemzetközösségi magánosítók, kultúrabeli kényurak és túlélési stratégák. Tudják: hosszú életűek lesznek, mert sokan ma is azt hiszik, hogy tőlük függnek. Higgyék csak, mert ez élteti a nagy nemzetközösségi stratégákat, ettől lehet a túlélőknek semmivel sem összetéveszthető aurájuk, glóriájuk meg miafenéjúk. Köreikben menedéket talál minden gyámolításra szoruló szlovákiai magyar, legyen az meg nem értett vátesz vagy avantgárd költő. Sőt, ők külön keresik a Van már koffeinmentes kávénk, alkoholmentes sörünk és elnökmentes elnökválasztásunk is. (Peter Gossányi karikatúrája) TALLÓZÓ NÁRODNÁ OBRODA „Sokáig azt hangoztattam, hogy nem térek vissza a nagypolitikába, de a rengeteg felkérés arról győzött meg, hogy nem állhatok félre" - nyilatkozta a lapnak Rudolf Schuster, Kassa főpolgármestere a Polgári Egyetértés Pártja néven alakuló politikai tömörüléssel kapcsolatban. Az írásban felvetődik, hogy az új párt nem szippantja-e el az SZDK választóit. Schuster úgy véli, esetleg a DU-tól és a baloldaltól vonhat el néhány százalékot, de inkább az ingadozókat szeretné megszólítani. A pártot egyébként eddig Nemzeti Megértés Pártjaként emlegették, de valakik elorozták a nevet. Schuster nem zárta ki, hogy pártjának Pavol Hamžik volt külügyminiszter is tagja lesz. Szaddam Husszein makacskodása akár napokon belül kikényszerítheti a katonai csapást Egy lépésre a háborútól Hét éwel ezelőtt kb. 900 ezer katona állt készenlétben az Irak elleni harcra. Bagdad 555 ezer sorállományú katonát és kb. 480 ezer tartalékost szólított hadba. Ma nem áll 2 millió ember fegyverben, a háború mégis reális veszély. GÖRFÖL ZSUZSA Éppen az Öböl-háború bizonyította: a katonák száma nem döntő tényező, a mai hadviselésben a technikáé-a főszerep. A világszervezet határozata alapján felállt nemzetközi erőknek is csak a töredéke vett részt a mindössze 44 napig tartó hadműveletekben; a hatalmas mennyiségű haditechnika és a rengeteg katona felvonultatása lényegében amolyan erőfitogtatás volt, jobb esetben az egyetértés demonstrálása. Ezt szolgálta a közel 4 ezer harckocsi és páncélozott csapatszállító, a kb. 1200 harci repülőgép és 1700 helikopter, a közel 200 hadihajó - ezen belül 6 repülőgép-hordozó és 2 csatahajó. Irak hadiereje emellett egyszerűen eltörpült, még egy tisztes ellenállásra sem volt esélye. Nem is erről szólt az Öböl-háború, hanem egy arrogáns, a nemzetközi élet kínkeservesen kialakult szabályait semmibe vevő diktátor megleckéztetéséről. Meg arról, hogy az „új világ" képes összefogni egy jó ügy érdekében. Egyszer. Ezt az elmúlt hetek eseményei szemléletesen bizonyítják. Mert hét év távlatából még szembetűnőbb az, amit 1991. február 28-án - ekkor kaptak a szövetséges csapatok tűzszüneti parancsot - még csak sejteni lehetett: a háború nem érte el a célját. Az rendjén van, hogy a műszaki fölénynek köszönhetően a szövetségesek veszteségei minimálisak voltak. Az is megnyugtató, hogy az iraki polgári áldozatok száma is töredéke volt a várhatónak, sőt katonából sem esett el sok - lényegesen többen adták meg magukat. Az is jó volt, hogy Irak haditechnikájának nagy része megsemmisült - a maradékot pedig az ENSZ megsemmisítésre ítélte. És valahol itt kezdődtek a komoly problémák. Nyílt titok volt, hogy a szövetségesek - érthető módon elsősorban az Egyesült Államok - komoly erőfeszítéseket tettek Szaddám semlegesítése érdekében. Magyarán: élve vagy halva, de el akarták kapni. Nem sikerült. S éppen ezért nem sikerült máig lezárni az iraki ügyet. EredAz elmúlt hét év története maga a diplomácia kudarca. ménytelen maradt a gazdasági embargó és a politikai kiközösítés, a repülési tilalmi zónák kijelölése és az ENSZ fegyverzetellenőreinek minden erőfeszítése. Az ENSZ-ellenőrök adatai alapján készült az a brit összegzés, amely szerint még mindig nincs meg 17 tonnányi olyan tápanyag, amely a biológiai fegyvertöltet alapanyagául szolgáló lépfene-koncentrátum (anthrax) tenyésztéséhez szükséges. Márpedig az anthrax maga a halál: ha valaki egy nagyváros bármely magasabb házának tetejéről egyszerűen szétszórna belőle száz kilónyit, 3 millió embert pusztíthatna el. Nincs meg 4 ezer tonnányi nyersanyag, amelyből vegyi fegyverek töltete állítható elő, hiányzik 600 tonna VX ideggázalapanyag, amelyből 200 tonnányi VX-töltet készülhet - ennyi elég is bolygónk jelenlegi népességének teljes kiirtására. És ezek csak a nagy tételek, pedig az „apróságok" is emberéletek százezreibe kerülhetnek. Mindenki egyetért abban, hogy Szaddámot meg kell állítani. Ugyanakkor az USA és NagyBritannia kivételével lényegében abban is teljes az egyetértés, hogy a katonai csapás nem jelenthet megoldást. Hát akkor mi? A tárgyalások? Az elmúlt hét év története maga a diplomácia kudarca. Jelenleg két amerikai repülőgéphordozó tartózkodik a térségben, de rövidesen akár három is lehet, hiszen az Independence-nek nem muszáj felváltania a Nimitzet, éppenséggel csatlakozhat is a kötelékhez, amelyhez még kb. 30 hadihajó és tengeralattjáró tartozik. A légicsapásokban több mint 320 harci gép vethető be: B-52-es nehézbombázók, a radarsugarak elnyelésére is képes F-117A jelzésű vadászgépek, F-15-ösök, no meg a híres B-2-es lopakodók. Fegyverzetüket természetesen nemcsak hagyományos bombák alkotják, hanem Tomahawk robotrepülőgépek, amelyeket a korábbinál jóval korszerűbb vezérlőberendezéssel láttak el. Ezek a rendkívül hatékony eszközök már nemcsak a földrajzi terep követésére képesek, hanem műholdas vezérléssel alkalmassá tették őket a menet közbeni irányváltásra is. A Pentagon hadrendbe állította a GBU-28-as, két és fél tonnás, lézervezérlésű „bunkerbombát", amely 3 méteres betonés acélrétegen is képes áthatolni. S amire feltétlenül fel kell hívni a figyelmet: ezeknek az eszközöknek a célba juttatásához az amerikaiaknak nincs is szükségük támaszpontokra a térségben. Nagy segítségükre lehetnek viszont az Öböl térségébe vezényelt brit erők, amelyek az előbb felsoroltakhoz képest szerények - de rendkívül hatékonyak. Tehát pillanatnyilag az a kérdés, kivonhatók-e ezek az erők presztízsveszteség nélkül, ha Szaddám hajlandó olyan ajánlattal előállni, amely el is fogadható. Vagy az már nem is Szaddám lenne? Biznisz a bizonyítvány Már lassan megszokjuk, hogy félévenként menetrendszerűen előkerül a magyar iskolákban a bizonyítványok kérdése. Mindenféle intézmények foglalkoztak már az üggyel, a „tisztelt" háztól kezdve a még tiszteltebb alkotmánybíróságig. Csáky Pál beadványának köszönhetően Európa fővárosában, Brüsszelben is ítélkeznek majd e „kivételes" igényről. Ha ott is úgy látják majd, hogy az államot és az alkotmányt sértő követelésről van szó, akkor már csak a mennyei ítélőszék elé járulhatunk igazságosztásért. Nem kis dolog ez! Súlyos kérdésről van szó, melyet az oktatásügyi hivatal kellő szigorral és érett komolysággal ítél meg. Mert a magyar elsős, aki az első félév végén éppen csak megbarátkozott a betűkkel, mi a fenének is tudná meg, hogy mit visz haza azon a pecsétes, címeres papíron, melyet bizonyítványnak hívnak? Semmi köze hozzá! Az az állam bácsié, vagy éppenséggel Slavkovská nénié. Talán még össze is omolna a nehezen létrejött ország, ha e kis elsős megértené, amit a tanító nénije róla írt. Bizony!... Esetleg később, felcseperedve még azt is gondolhatná, ő is olyan állampolgár, mint az a másik, aki államnyelven kezdett tanulni. De azért ne higgyük, hogy kőből van a Főtanítónéni szíve! Nincs neki!... Úgy értem, nincs neki kőből. Most úgy megoldotta a problémát, hogy csak ámulunk. Azt javasolja: legyen nektek, más nyelvűeknek is papírotok az iskoláról, olvassátok el kétnyelvűén is, ha annyira akarjátok, de kérvényezzétek és fizessetek! A magyar pedagógus írja meg, ti fizessétek ki, mi meg azért, hogy mindezt megengedtük, zsebre vágjuk a rátok rótt bírságot, akarom mondani az illetéket. Bizonyítványügyben tehát így állunk. Lendvai Tibor Ipolyság A bizonyítvány bosszúja A hatalom bitorlói most elégedettek lehetnek. Kiosztották az egynyelvű bizonyítványokat. Elvakult hatalomvágyuk miatt azonban nem látják ennek következményeit. A szlovákiai magyarok ismét megállapíthatják, hogy érzelmileg semmi sem köti őket ehhez az államhoz, amely ilyen durván kiközösítette őket. Az egynyelvű bizonyítvány gyűlöletet szít, és intoleranciára nevel. Szlovákia ezzel a lépésével ismét szerzett magának egy rossz pontot. Révész János Köbölkút Az Öböl-háború idején a környező országokból indultak bevetésre a szövetséges légierő gépei. Ma már ez nem feltétlenül szükséges. gyámolítandókat, akiknek jól el lehet adni a túlélési stratégiát. Ennek a lényege elsősorban a hallgatás, az akolmeleg mitizálása. Aki nem megy oda melegedni, szerintük - csak az arrogáns politikai hatalommal paktálókkal egy kategóriába vett lesipuskás lehet. Ez ismert lejáratási módszere a többes szám első személyben beszélő örök túlélőknek. Szerencsére sok tízezren vannak olyan szlovákiai magyarok, akik nem a túlélési stratégiáról szónokolnak és cikkeznek. A halált ugyanis nem lehet túlélni. A magukat a túlélés nagy stratégáinak mondók ugyanúgy járnak, mint a túlélés esélyeivel mit sem törődök. Ez nem erkölcsi kiállás függvénye, hanem ténykérdés. Amely hatalom elpusztítja a tiltakozót, a fejét és a szavát felemelőt, ugyanúgy elpusztítja a hallgatót - a puszta létezése miatt. Akik ezt nem tudták megtanulni a nyolc éve befejeződött kommunista uralom alatt, azoktól már nem lehet sokat remélni. Talán a hallgatásukat, amikor bántani akarják azt, aki szót emel. JEGYZET Pletykás partizán TÓTH MIHÁLY Jó egy hete azzal van elfoglalva a parlamenti ellenzék, hogy a honatyák számolgatják, vajon az elnökválasztás első fordulójában miért, milyen mesterkedés eredményeként kapott Štefan Márkus (nem tévesztendő össze testvérével, Jozeffel, a Matica slovenská elnökével) 13-mal kevesebb szavazatot a lehetségesnél. Miközben az SZDK plusz a Magyar Koalíció tagjai az összeadást és a kivonást gyakorolják, miközben a baloldali demokraták Mečiar valószínű ellenzékeként a kínos „mellészavazás" későbbi lehetséges következményeit latolgatják, mondani sem kell, hogy a kormánykoalíció politikusainak többsége kárörvend, mondván: „Hát ez a demokratikus ellenzék híres egysége!" A demokratikus mellészavazók dolgát könnyíti, hogy titkos a szavazás. így lehetőség van arra, hogy a szlovákok a magyarokra, a magyarok pedig a szlovákokra „kenjék" a szószegést. Normális viszonyok között ennyiben is maradhatnánk. Mivel azonban a Magyar Koalícióban sem egészen normálisak, sőt sokszor nagyon abnormálisak a viszonyok, az elnökválasztáson jelen levő magyar képviselők között volt négy, aki egyszerűen nem volt képes magában tartani a titkot. Szépírók, pszichiáterek és történészek is sokszor megállapították, hogy a magyar embernek nem erőssége a titoktartás. Most ne firtassuk, hogy a négyek miért vétettek az adott szó megtartásának kötelezettsége ellen. Azt se vizslassuk, miért közölték a mellészavazás tényét másokkal, Štefan Markušra szavazó magyarokkal is, noha tudták, hogy az a titok már csak ritkán titok, amiről egynél több magyarnak kellene hallgatnia. Aligha azért történt a kiszivárogtatás, mert a négyek ezzel akarták szilárdítani a magyar és a szlovák antimečiaristák frontjának egységét. Legfeljebb az a lehetőség hathatott rájuk ösztönzően, hogy sziklaszilárdkodásukkal jelt adnak azoknak a szlovákiai magyaroknak, akik politizálás helyett a partizánkodást részesítik előnyben. Az elmúlt két év alatt meglehetősen átrajzolódott a szlovákiai magyar politikai térkép. A mértékletességre építő politikai irányzatok nyerték el a gyalogmagyarok többségének rokonszenvét. Vannak politikusaink, akik nem tudják elviselni azok térhódítását, akik megtanulták, a barikádépítésen kívül más eszközei is vannak a közéleti szereplésnek: a kiszámíthatóság demonstrálása, a kompromisszumkészség, a szövetséges keresése, a taktika. El kell végre döntenünk, látványosan akarunke politizálni vagy eredményesen. A Mečiar utáni időszakban a parlamenti magyarok számára is ez lesz a kérdések kérdése. KOMMENTÁR