Új Szó, 1998. január (51. évfolyam, 1-25. szám)

1998-01-28 / 22. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1998. JANUÁR 28 RÉGIÓ Rapp: most már úgy tűnik, hogy a Losonci járásban levő községben meglesz az eredménye a kilincselésnek Szeptembertől - új iskolában? A Rappi Magyar Tannyelvű Alapiskolát jelenleg 27 al­só tagozatos látogatja. FARKAS OTTÓ Bizony kevés a tanuló, főleg ha arra gondolunk, hogy a nyolcva­nas években csaknem kétszer ennyien jártak a magyar és szlo­vák osztályokba a Losonci járás­ban levő községben. Akkor a tantermek még zsúfoltak voltak, ezért felmerült az igény új iskola építésére. A nyolcvanas évek de­rekán a Stavoúnia vállalat lerak­ta az épület alapjait, de a kivite­lezést nem fejezhette be, mert a politikai fordulat után „elfo­gyott" az építésre szánt pénz. A múlt év szeptemberében az addig közös igazgatású iskola kettévált: az egyik régi épület­ben a szlovák, a másikban pedig a magyar osztályok kaptak he­lyet. Szeptembertől Bencsík Ka­talin a magyar iskola igazgatója, korábban Márkus Márta töltötte be ezt a posztot. „Két és fél évvel ezelőtt kerül­tem az iskolába - mondja Már­kus Márta. - Megdöbbentem, amikor megláttam az épületet. Ha az ember felelős valamiért, elkezd gondolkodni. Néztem az épületet, a megrepedt falakat... Megtörtént, hogy amikor a gyer­mekek ebédelni mentek, és én leültem az írógép mellé, potyog­ni kezdett rám a vakolat. Akkor úgy megrémültem, hogy azon­nal kirohantam a folyosóra. Nem vagyok építész. Nem tud­tam megállapítani, hogy meny­nyire veszélyes az épület, ezért levélben értesítettem a járási tanügyi hivatalt, s kértem az il­letékeseket, hogy jöjjenek el, és nézzék meg az épületet. Sokáig levelezgettünk, rengeteget ki­lincseltem náluk, a repedések azonban egyre nagyobbak let­tek. Levelet írtam statikusoknak is, és vártam, hogy megjelenik valaki. Ám senki sem jött. Aztán írtam még egy levelet a tanügyi hivatalnak. Ebben közöltem, hogy nem vagyok hajlandó to­vább vállalni a felelősséget az épületért, sem azért, ha esetleg valami történik. Végül kijöttek a kerületi illetékesek, és megnéz­ték az épületet. Közben statiku­sok is jártak az iskolában; meg­állapították, hogy a bejárati rész süllyed, és az húzza magával az egész épületet." Tavaly novemberben kőműve­sek kitisztították és betömték a repedéseket. Annyira rendbe hozták a tantermeket, hogy va­lameddig még megfeleljenek ta­nítási célokra. Legalább a vako­lat nem potyogott. Még most sem hull, de néhány repedés is­mét megjelent. A Losonci Járási Hivatal oktatási osztálya kérte a Stavoúniát, hogy mielőbb fejezze be az új is­kolát. A felek eredetileg abban állapodtak meg, hogy két év múlva adják át az épületet, de mivel a repedések ugyancsak veszélyesen tágulnak, módosí­tották a határidőt: a rappi peda­gógusok előreláthatólag már szeptemberben az új épületben kezdik meg a tanítást. ,Az iskolába eredetileg nem ter­veztek tornatermet - mondja Bencsík Katalin. - Viszont hatal­mas irodák kaptak volna helyet a földszinten. Úgy gondoltuk, hogy nincs semmi szükség rá­juk. Kis közösség vagyunk, és időnk sincs arra, hogy leüljünk tárgyalgatni. (A magyar tan­nyelvű alapiskola tantestülete háromtagú - a szerző megj.) A fontos dolgokat kis irodahelyi­ségben is megbeszélhetjük. Ezért kértük, hogy módosítsák a tervet. Ez megtörtént, így lesz tornatermünk is." Továbbra is jó fizikai és szel­lemi teljesítő­képességre számíthatunk. Az uralkodó időjárási viszonyok túlnyomó­részt kedvező hatással lesznek az emberi szervezetre. Ennek el­lenére az alacsony vérnyomású­aknak szédülésre és migrénes jellegű fejfájásra kell számítani­uk. Néhol a köd egész nap nem száll fel, ezért a légszennyezett­ség problémákat okozhat a lég­zőszervi betegségekben szenve­dőknek. A pszichikailag labilis személyek esetében depressziós tünetek jelentkezhetnek. Vasárnap a polgárok nem kaptak egyértelmű választ arra, hogy miért kellett távoznia a polgármesternek Lakossági fórumon Mátyus leváltásáról A polgármester leváltása miatt lakossági fórumot rendezett va­sárnap a Csemadok rozsnyói alapszervezetének vezetősége. A találkozóra meghívta a városi ön­kormányzat magyar képviselőit, valamint az egykori polgármes­tert is. A rozsnyói képviseló-tes­tület tagjai a november 17-én tartott rendkívüli ülésükön vál­tották le polgármesteri posztjáról Mátyus Istvánt. A képviselők sze­rint a tanácskozást azért kellett összehívni, mert a város lakossá­gának egy része petícióban köve­telte menesztését. Az ülés óta a polgármesteri teendőket Katre­nics Károly polgármester-helyet­tes látja el. Ivan Gašparovič, a parlament elnöke március 14-ére írta ki az új választást. Ezen a le­váltott polgármester is indulni kí­ván. Mátyus István jogi eljárást kezdeményezett az önkormány­zat tagjai ellen, mivel szerinte a petíciós íveken nem szerepelt kellő számú aláírás, azaz annyi, amennyi indokolttá tette volna a leváltásáról szóló szavazás kez­deményezését. A vasárnapi la­kossági fórumon a 21 tagú rozs­nyói önkormányzat U magyar képviselője közül tízen jelentek meg. Ott volt Mátyus István is. Batta István, az Együttélés járási szervezetének titkára, önkor­mányzati képviselő a város irá­nyításában felmerült problémák­ról szólva elmondta, hogy a kép­viselők és a polgármester között az elmúlt másfél évben egyre szaporodtak a nézeteltérések, és ezeket Mátyus István nem volt hajlandó tisztázni velük. A többi képviselő szintén a rossz viszonyt és a párbeszéd hiányát hozta fel a leváltás indokaként, Katrenics Károly pedig pontosabban meg nem nevezett személyes okokra hivatkozott. Mátyus István ecse­telte hároméves munkájának eredményeit. A kérdezők közül többen támogatásukról biztosí­tották. Végül azonban néhány ál­talánosságon kívül a polgárok a képviselőktől nem kaptak egyér­telmű választ arra, hogy valójá­ban miért is kellett távoznia a polgármesternek. Arra a kérdésre, hogy együtt tud­nának-e működni Mátyus István­nal, ha ismét megválasztják, vagy ha az igazságszolgáltatási szervek döntése nyomán vissza­kerül a helyére, többségük igen­nel válaszolt, (kmotrik) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: TÚLNYOMÓAN DERÜLT ÉGBOLT, -2 - +2 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 07.27 - nyugszik 16.43 órakor. A Hold kel 07.15 - nyugszik 17.18 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 285, árad; Medve: 100, árad; Komárom: 165, apad; Párkány: 90, apad. Derült lesz az égbolt. Néhol a köd egész nap megmarad. Á hőmérséklet mínusz 2 és plusz 2 fok között, a tartósan kö­dös helyeken mínusz 4 fok körül alakul. A változó irányú szél nyugatira fordul. Csütörtökön és pénteken változóan felhős lesz az ég, s elvétve lehet hava­zás. A legalacsonyabb hőmér­séklet holnap hajnalban mínusz 4 és mínusz 8, holnapután mí­nusz 8 és mínusz 12 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 3 fok között alakul. Csütörtökön az -bail * Otthonteremtés - régiből • A kör tökéletességére építve • Porszívózás akár zenehallgatás közben A közép-európai államfők ötödik találkozójára Peter Pekarčík, Lőcse polgármestere meghívta annak a négy városnak a vezetőjét, ahol a ko­rábbi négy csúcsot tartották. A képen: Franc Ficur, a szlovéniai Piran, Kulcsár Péter, a magyarországi Keszthely, Miroslav Brýdl, a csehorszá­gi Litomyšl és Jerzy Szczygiel, a lengyelországi Lancut polgármestere, illetve Peter Pekarčík a híres lőcsei szégyenketrecnél. (TA SR-fotó) KASSA Ökumenikus együttgondolkodás Ökumenikus együttgondolkodás volt a célja annak a vasár­nap délutáni rendezvénynek, amelyet az Együttélés kassai intézőbizottsága szervezett. A Márai Stúdióban megjelent mintegy 150 érdeklődő meghallgatta Pásztor Zoltán Ágos­ton plébánosnak A remény hordozói az ezredfordulón, vala mint Orémus Zoltán református lelkésznek A hit és a meg­maradás című előadását. Ezt követően a résztvevők kifejtet­ték véleményüket a két előadásban elhangzottakkal kapcso­latban. (g-f) GÁLSZÉCS Anyagilag is segítik a termelőket Tavaly 30 ezer tonna repcét, illetve 15 ezer tonna naprafor­gót dolgozott fel a Palma Agro Rt. Tonnánként 7200 koro­nát fizetett a termelőknek az olajnövényekért. A vállalat idén is nyújt hitelt partnereinek vegyszer- és vetómagvásár­lásra. (k-t) NAGYKÜRTÖS Csak látszólag alakult kedvezően Az elmúlt évben a nagykürtösi régió útjain 272 baleset tör­tént, 88-cal kevesebb, mint 1996-ban. „Csak látszólag alakult kedvezően a statisztika, s ez tavaly életbe lépett új közúti köz­lekedési szabályokkal hozható összefüggésbe" - jegyezte meg Igor Kokavec százados, a járási rendőrparancsnokság közle­kedésrendészeti osztályának a munkatársa. Elmondta, hogy emelkedett a halálos áldozatok száma: 1996-ban ketten, 1997-ben viszont öten vesztették életüket. Tavaly huszonha­tan sérültek meg súlyosan, 12-vel többen, mint az előző esz­tendőben. (bgy) Nemrég öltözött új köntösbe a kassai Fő utca. Felújítása 400 millió koronába került. (TA SR-fotó) Aránylag jól keresnek Nem állítható, hogy könnyű munkájuk van a szlovákiai fegyintézetek alkalmazottai­nak, ám aránylag jól meg is fi­zetik őket. Anton Fábry, a büntetés-végrehajtó intézetek vezérigazgatója a minap el­árulta, hogy tavaly a fegyőrök átlagfizetése 14 ezer korona körül mozgott. A kép a Rima­szombat melletti Szabó­pusztán levő fegyintézetben készült, (fo) Szabópusztán a rabok többsé­ge dolgozik. (TA SR-felvétel) 3 RIMASZOMBAT ROZSNYÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom