Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-07-23 / 30. szám

1997. július 23. Sport Villanófényben Juraj Kardhordó, a nyolcezer méteres ormokat ostromló pozsonyi hegymászó • • Otven méterre a csúcsmagasságtól J. Mészáros Károly ________ Ta vasszal hosszú idő után egy erős szlovák hegymászó expe­díció járt a Himalájában, ám egyetlen tagjának sem sikerült feljutnia a 8586 méter magas Kancsendzsonga csúcsra. A vi­lág harmadik legmagasabb pontját ostromlók között volt Juraj Kardhordó is, aki haza­érkezésük után csak két hetet töltött otthon, s máris útra kelt, hogy Pakisztánban újabb két nyolcezres hegyóriást pró­báljon megmászni. Jelenleg is ott tartózkodik. Még elindulá­sa előtt szakított időt a beszél­getésre. Számunkra a hegymászók ki­csit fura, ám csodálatra mél­tó teremtmények. Miben kell másnak, a korosztályod- beliektől eltérőnek lenned ah­hoz, hogy csúcsszinten űz- hesd a hegymászást? Nem tartom magam csúcsszin­tű mászónak. Léteznek olyan kiváló sziklamászók, akik cso­dálatos dolgokra képesek, s akikről messze nem írnak any- nyit, mint a mindenféle hima- lájai expedíciókról. A velem egykorúakhoz képest más az életfilozófiám, más az életrit­musom, ráadásul nőtlen va­gyok, így több időt tölthetek a természetben. Számomra je­lenleg ez a fontos. Minden hegymászó igazi vá­gya bármelyik nyolcezres csúcs meghódítása. Neked két éve sikerült az első, a Cho OJu megmászása. A Kancsen­dzsonga tavaszi eredmény­telen ostromlása után is a Cho Oju maradt eddigi hegy­mászói teljesítményed tetőfo­ka? Ami az élményt illeti, az cso­dálatos volt. Először álltam nyolcezer méter magas csú­cson, ráadásul a születésnapo­mon. Ez megismételhetetlen. Ugyanannyira emlékezetes marad számomra a Kan­csendzsonga, amely nagyobb, magasabb, nehezebb és veszé­lyesebb hegyóriás, mint a Cho Oju. Csak éppen a sikerél­mény maradt el. A világ harmadik legmaga­sabb csúcsának tövében, majd a hegyoldalakon folyta­tott próbálkozásaitok szokat­lanul gazdagon jelentek meg a honi médiákban. A közvéle­mény szinte minden lépé­seteket nyomon követhette. Érezted, hogy a ténykedé­setek állandóan az érdeklő­dés középpontjában van, nem úgy, mint korábban, amikor az elinduláskor hallottunk va­lamit az expedícióról, majd utólag értesültünk arról, mi­lyen sikerrel járt a kísérlet? Biztosan jobb lett volna abszo­lút nyugalomban dolgozni, nem híreket küldözgetni. De ezt is meg kellett szoknunk. Tájékoz­tatnunk meg azért volt fontos, hogy a támogatóink is megkap­ják, ami jár nekik. Manapság enélkül aligha juthattunk volna el a Himalájába. Személy sze­rint engem nem zavart a Szlo­vákiával fenntartott telefonkap­csolat, időnkénti bejelentkezé­seink egyfajta kikapcsolódás­nak is megfeleltek. Örültem, ha valaki felhívott az alaptáborba, hallottam valami otthoni hírt, ami felfrissülésként hatott az ottani sztereotípiában. Tagja voltál annak a héttagú mászócsapatnak, amelyből mindenkinek azonos esélyt adtak a csúcs elérésére. Ott- tartózkodásotok idején min­den az expedíció vezetőjének szigorú utasításai szerint tör­tént, vagy nyílt mód az egyéni próbálkozásokra is? Vezetőnk, Jaryk Stejskal na­gyon lojális tanácsokat adott, nem szabta meg, mit, mikor, hogyan tegyünk. De ez csak addig maradt érvényben, amíg valaki el nem kezdett különcködni. Héttagú csapat lévén abban egyeztünk meg, hogy együtt építjük fel a har­madik tábort, s fölötte kötele­ket erősítünk a sziklafalra, amivel gyakorlatilag megnyílt az út a csúcs felé. Túl a nehe­zén már egyénenként válasz­tottunk taktikát a Kan­csendzsonga meghódítására. Ahányan voltunk, annyi el­képzelés született. Kétszer is megpróbáltál fel­jutni a Kancsendzsongára. Másodszori kísérletedkor már közel jártál hozzá, talán ötven méter hiányzott. Ilyen kiéle­zett helyzetben miként érlelő­dött meg benned, hogy jobb lesz visszafordulni? Elsősorban elég késő, délután öt óra volt, a nap már lenyu­godni készült. Ráadásul a hátralévő métereken nagyon igényes sziklás terep várt ránk, ami elég szokatlan. Egy-másfél órányi mászás előtt álltunk, s lényegében csak sötétben értünk volna a csúcsra. Borzasztó erős szél fújt, akárcsak egész nap, gyakran még ez is felerősö­dött. Ha felmentünk volna, biztosan fenn is töltjük az éj­szakát, amit a szélsőséges időjárásban el sem tudtam képzelni. Már akkor fáztam, ha kicsit kevesebbet mozog­tam. Virradatig lehetetlen lett volna várni. Olyan sejtelmem támadt, hogy hatalmas ha­zárdjáték lenne folytatni. In­kább visszafordultunk. Pontosan emlékszel arra, hogy mi játszódott le a fejed­ben, amikor kimondtad: to­vább nem megyek? A döntés megszületése után minden porcikám azt kívánta, hogy minél hamarabb eltűn­jek onnan, és biztonságba ke­rüljek. Éreztem, elérhető len­Útban a második táborba (5200 m) ne a csúcs, de ha már a visszavonulást választottuk, eredeti célunkra többet nem gondoltam. Háromezerötszáz méteren át leselkedtek ránk a csapdák, sötétben, éktelen hi­degben. Közben az alaptábor­ral is megszakadt a kapcsola­tunk. Ismert, hogy a hegymászók a csúcs elérése után egyfajta eufóriába esnek, és aztán a lejövetei közben - részben felszabadultságuk következ­tében - sorsdöntő hibát kö­vetnek el, vagy egyszerűen már nem térnek vissza. Mi­lyen érzés kerít olyankor ha­talmába, amikor elmarad a csúcs meghódítása és mégis tovább kell harcolni a puszta visszatérésért? Mikor megfordultunk, sem­mire sem gondoltam, csak ar­ra figyeltem, nehogy hibát kövessek el, és ép bőrrel meg­ússzam. Habozni csak más­nap kezdtem. Akkor tudatosí­tottam: minden igyekezetem fölöslegesnek bizonyult, pe­dig igazán közeljártunk a cél­hoz. Miért nem lehetett újra fel­menni? Egyszerűen már pihennem kellett. Tizenegy napot töltöt­tem az alaptábortól magasab­ban. Háromszor támadtam a csúcs felé. Újabb egyhetes fel­frissülésre lett volna szüksé­gem, és arra már nem maradt időnk. De az időjárás sem volt kecsegtető. Inkább összepa­koltunk. Amit átélt, az hasonló érzés, mint amit a célegyenesben le­sérült futó tapasztal? Az atlétának később, felépülé­se után többször kínálkozik bizonyítási lehetősége. Én in­kább egy kiváló teniszező ese­tét húznám elő. Be szeretné fejezni a pályafutását, de a gyűjteményéből hiányzik va­lamelyik nagy tornagyőzelem. A döntőbe ugyan eljutott, de ott kikapott. Ez közelebb áll a helyzetünkhöz. Csalódottsá­gomat nem kárpótolhatom a Tátrában. Nekem hiányzik a Név: Juraj Kardhordó Született: 1966. október 6- án, Pozsonyban Családi állapota: nőtlen Kedvenc időtöltése: aktív mozgás a természetben, télen skialpinizmus, nyáron hegyi kerékpározás, sárkányrepülés Legnagyobb öröme: 1995- ben a Himalájában található Cho Oju (8201 m) Juraj Kardhordó archívumából csúcson átélt sikerélmény. Alig értél haza, máris újra út­ra kelsz. Most Pakisztánba in­dulsz. Miért ilyen gyorsan? El akarod felejteni a szerencsét­len Kancsendzsongát? Erről már korábban döntöt­tem, függetlenül attól, hogyan végződik a korábbi expedíció. Egyszerűen kíváncsi voltam a pakisztáni magaslatokra is. A Broad Peakre készültem, de nem sikerült megfelelő csopor­tot találnom. Maradt egy cseh vállalkozás, melynek kereté­ben - támogatóimnak köszön­hetően - megmászhatom a Gaserbrum I és a Gaserbrum II csúcsokat. Hát megpróbá­lom... Sok szerencsét! megmászása Legnagyobb csalódása: a nyolcvankilences csehszlová­kiai forradalom, másképp képzelte el a folytatást Kedvenc politikusa: nálunk nehezen találna Kedvenc sportolója: csodálja Erhard Loretan svájci hegy­mászó stílusát és életfilozófi­áját Ebéd az alaptáborban. Hatan a tizenegy tagú expedícióból. Névjegykártya Kuriózumkosár Rebrov az új Blohin? Június harmadikán töltötte be huszonharmadik életévét az ukrán futballsport talán legna­gyobb ígérete, Szergej Rebrov. A szőke fiatalember zsenge kora ellenére már ötszörös uk­rán bajnok, s alig tizennyolc évesen szerepelt először or­szága nemzeti tizenegyében. A donyecki születésű Rebrovot Oleg Blohin, Igor Belanov és Oleg Protaszov méltó utódának tekintik, a Dinamó Kijev igencsak jól járt vele, amikor fiatalon magához édesgette: - Szergej formáló­dóban lévő csillag. Nem cso­dálnám, ha hamarosan vala­melyik nyugati proficsapatban szerepelne - jellemezte, egy­ben dicsérte társát Viktor Skripnyik, aki a Werden Bremen védője. - Született góllövő, ráadásul mindig ak­kor fickándozik az ellenfél ka­puja előtt, amikor a csapatá­nak arra a legnagyobb szüksé­ge van. Melyik volt a legjobb meccs? A francia L’Echipe egykori jeles játékosok bevonásával elkészí­tette az utóbbi tíz labdarúgó­világbajnokság legjobb mérkő­zéseinek ranglistáját, melyek közül első helyre minősítették az 1970-es vb olasz-nyugatné­met elődöntőjét (4:3), máso­dikra az ugyancsak 1970-es brazü-olasz döntőt (4:1), har­madikra pedig az 1982-es olasz-brazil (3:2) mérkőzést. Csak a hetedik helyre került az 1954-es NSZK-Magyarország genfi vb-döntő (3:2). Késsel támadtak Nedvedre Nemrég egy rémfilmbe illő je­lenet szenvedő alanya volt Pavel Nedvéd cseh labdarúgó. A római Lazio középpályása alighogy szabadságáról vissza­tért Olaszországba, pontosan délben, saját háza előtt egy rablótámadás áldozata lett. Szerencsére nem sérült meg, támadója azonban elvitte lu­xuskivitelű arany karóráját, melyet a tavalyi foci Eb után az ezüstéremért kapott a cseh szövetségtől. „Még most is re­megek a félelemtől. Alighogy beszállt a feleségem három hónapos kislányommal a ko­csiba, valaki a hátamra feszí­tette a kezemet, rádobott az autó elejére, és kést szegezett a hátamnak. Már azt gondol­tam, hogy a bordáim közé szúrja, amikor egyszeriben le­vágta a karórám szíját, és zsák­mányával eltűnt” - elevenítet­te fel a történteket a huszon­négy éves Nedvéd. A horrorjelenet felgyorsította benne azt az elhatározást, hogy a forgalmas Via Cassió- ból a szigorúan őrzött Ol Giatta villanegyedbe költözik. A hét fotója, avagy nagy gondban van Emmanuel Amunike, az FC Barcelona afrikai légiósa: rúgja-e vagy fejelje a labdát CTK-felvétel

Next

/
Oldalképek
Tartalom