Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-07-16 / 29. szám
Kultúra 1997. július 16. 13 Fejtörő játék ez a könyv, izgalmas „keresztrejtvény” Az Esterházy-rejtély Esterházy Péter Kovács Zita felvétele Köbölkúti Varga József Eszméltető és elgondolkodtató monográfia. Igazi tudományos erudícióval megfogalmazott könyv, nem nélkülözve a magán- véleményt sem, amelyet azonban a szerző nyelvtudósok, nemegyszer filozófusok véleménynyilvánításával is alátámaszt. Kulcsár Szabó Ernő gondolkodásmódjának középpontjában az „Esterházy-rejtély” alappillérei: a szöveg, valamint a nyelvi konstrukció állnak. Nem könnyű azonosulni az Esterházy Péter című monográfia anyagával; gyakorta kell harcolni a sorokkal, bekezdésekkel, fejezetekkel. A szerző nem lezárt életpályát tárgyal, hanem egy hosszabb pályaszakaszt, az Egy nő „papirusztekercsével” bezárólag. Ezért nem lehet a monográfia összefoglalójeliegű és végérvényes. Kulcsár Szabó szemszögéből az elsődlegesség inkább a történet szövegvizsgálatát érinti, hiszen Esterházyra amúgy is általánosan érvényes, hogy „a történetet értelmező szövegből úgyszólván teljes mértékben hiányoznak a narratív szerveződés ismérvei”. Pontosabban: az esemény helyett a nyelv az elsődleges történetképző elem. Nemegyszer idegen-ismert szövegeket emel „az eredetiség igényével” saját munkáiba, s ezáltal szabad utat enged a gondolatok burjánzásának, a hagyomány továbbélésének. Kulcsár Szabó Ernő külön fejezetet szentel Esterházy Péter két legkiemelkedőbb művének, a Termelési-regénynek és a Bevezetés a szépirodalomba címűnek. A Termelési-regény esetében előbb összefoglalásképpen ismerteti az egyes irodalomtudósok különböző nézeteit (Szegedi-Maszák Mihály, Bojtár Endre, Balassa Péter...), hogy aztán szakértői szempontból, megtoldva személyes feltételezéseivel kifejtse, miszerint a történtek a szövegből következnek, s ennek a műnek csupán akkor ismerjük fel meghatározó jellegzetességeit, „ha úgy tekintjük, mint a regényt, amint írja önmagát”. Mindez természetesen feltételezi a Kosztolányi örökségéhez való vonzódást, aki azt vallotta, hogy „a nyelv él, lüktet, fejlődik. (...) Sohasem készül el”. így tehát a Termelési-regény olvasójának is olyan befogadásra kell berendezkednie, ahol a határ szöveg és másik szöveg, nyelv és másik nyelv, közlésmód és másik közlésmód, tapasztalat és másik „A szerző üde színfolt az irodalmi palettán...” tapasztalat rendjei közt húzódik meg. Esterházy az események időrendjének felbontásával különböző időket és tereket közelít egymáshoz, sőt egyidejűsít. Kulcsár Szabó Ernő a Termelési-regényt a nyelv felszabadítását ösztönző regénynek nevezi. A Bevezetés a szépirodalomba ugyancsak a szövegközpontúság ismérvei alapján elemzi a .jelenségeket”, s fontos szerepet szán a matematikai arányszerűségnek, az idő keretszerű akalmazásának (pl. az évszakok, napszakok többnyire külsődleges megjelölése), s így az írás is olyan beszéddé válik, amelynek a tárgyiasult formája a végtelen szöveg. Esterházynál sokszor csaknem leheteüen megállapítani, kihez is tartoznak az aktuális beszédmegnyilvánulások; vajon az író, vagy a szereplő, esetleg más személy „közleményéről” van szó. Mindent egybevetve, Kulcsár Szabó Ernő Esterházy Péter kapcsán közvetve felteszi a kérdést: milyen irányban fejlődhet tovább az író efféle „nyelviségre” támaszkodó és összpontosító elképzelése? Ennek a belső bizonytalanságnak egyik folyománya, hogy az utóbbi időben a prózaíró inkább a publicisztika felé orientálódik, amelyet Kulcsár Szabó ugyan irodalmi mellékterméknek nevez, ámde mégsem elhanyagolható, mert annyira átfogó igényű és távlatú, mint csaknem egyetlen jelentékenyebb epikus elődjéé sem. Ezek az írások olyanformán beszélnek a politikai rendszerváltás külső és belső körülményeiről, hogy távlatot nyitnak annak számos lényeges művelődési, gondolkodásbeli és történeti-regionális vonatkozására. Esterházy Péter kivételes jelenség a magyar irodalomban: új, eddig kevésbé ismert utakon indul el, fókuszpontja a nyelv, amelyből „kifejti” a történetet. Ebből a szempontból a prózaíró epikája nemcsak Krúdy, Kosztolányi, Csáth, Márai vagy Ottlik művészetének örökérvényűségé- ből táplálkozik, hanem szorosan kapcsolódik ahhoz a késő (tán posztmonarchikusnak is nevezhető) hagyományhoz, amelynek Musil, Broch, Schnitzler vagy Handke éppúgy részese, mint Svevo és Calvino, Tandori és Oravecz vagy legújabban Chris- toph Ransmayr is. A „nyelvelemző” érdeklődés a Bécsi Kör nyelv- filozófiája - elsősorban Camap és Wittgenstein - révén összekapcsolódott a nyelvre vonatkozó kérdéskomplexum matematikailogikai érdekeltségével, s nyilván összefüggött Esterházy természettudományi tanulmányaival is. A monográfiában értékesnek tarthatjuk a prózai műveinek időrendi felsorolását, valamint az Esterházymunkáiról készített válogatott szakirodalmat, sőt a gazdag fényképmellékletet is. Fejtörőjátékez a könyv, izgalmas „keresztrejtvény”, ám ha sikerül ráhangolódnunk a szerző hullámhosszára, eddig még ismeretlen - pontosabban a magyar irodalomban nem számottevő - analitikus módszer (a nyelv felőli poetológiai megközelítés) részesei leszünk. A szerző üde színfolt az irodalmi alkotás szerkezetiesztétikai megközelítésének palettáján, amelyet egyre többen művelnek, s ilyenformán a régi kritikai relációkat átértékelik, mássági horizontjait kitágítják. Heti kultúra Könyvespolc Huszár Tibor portréit jól is- külföldön is gyakran kiállító merik olvasóink. A pozsonyi fotóművész albumát. Benne Slovart könyvkiadó most jeles irodalmi és közéleti egy vaskos kötetben adta ki a egyéniségek remek arcképei. TIBOR HUSZAR Hollywoodi hír Csak külsőleg szerény Nem éppen a Hollywoodban divatos paradicsommadárszerelésben, hanem a nagynénje által varrt, egyszerű szabású, hosszú, fekete ruhában fogadta a szakma elismerését Julianna Margulies legújabb filmje, a Paradicsomi út Los Angeles-i bemutatóján. A Vészhelyzet csábos főnénije ezúttal a második világháború idején japán fogságba eső, bátor amerikai asszonyt játszik. Filmbéli partnerében, Glenn Close-ban rokon lélekre talált. Együtt örültek a premier után felcsattanó tapsnak. Egyikük sem „ÖltÖzte túl” az ünnepi eseményt. Juliannát az egyik kötekedő riporter megkérdezte, hogy szerinte nem álszerénység-e ez a jótékonyan takaró (!), jellegtelen, kis fekete ruha. „A filmben annyi tarka, rikító ruhát kellett magamra húzni, hogy jólesik most az egyszí- nűség. Azonkívül karcsúsít, és egyáltalán nem jellegtelen. Főleg, ha olyan személy viseli, aki önmagában is érdekes! Mint én. Mert ugye, ezért kérdezett?!” - hangzott a színésznő csípős válasza. Regény A tűzpiros hajú lány elengedte a fa törzsét, és bizonytalanul elindult a Fekete-patak felé. Tekintete végigsiklott a vízen a prédikátorig, mintha föl akarta volna becsülni a kettejük közötti távolságot. A prédikátor kétségbeesetten kérő szeme és a lány felé nyújtott karja hirtelen azt a látszatot keltette, mintha ő lett volna veszélyben és a lánytól várna segítséget. A termete a felére látszott zsugorodni, mintha valaki a víz alatt derékban elvágta volna a testét, és ő csak úgy lebegne a felszínen, és megkísérelné menteni, ami még menthető. A lány addig gázolt a vízben, amíg a combja feléig nem ért, aztán elhagyta az ereje, és belerogyott a vízbe. A férfiak közül néhá- nyan odarohantak, és kihozták a partra, aztán az asszonyok vették gondjaikba. Gyengéden lefektették a homokos lejtőre, és halkan beszéltek hozzá. Kissé szétvetett lábával és karjával azt a látszatot keltette, mintha állva feküdne.- Ez a gyerek beteg - mondta a prédikátor felesége, aki hosszú haját copfokba fonva és a feje köré csavarva viselte, mint valami mohakoszorút; a haja színe is olyan szürke volt, mint a fákról foszlányokban lógó moháé. Jólelkű asszony volt, mindenki szerette. Most kék törülFekete-fehér rapszódia Vera Kistlerová 4.rész közővel törölgette a lány sápadt arcát, anyásán simogatta a homlokát, és félresimította a nedves hajtincseket a szeméről. A lány arca így, csapzott hajjal, amely elvesztette megszokott, tüzes fényét, olyan volt, mint egy gyereké - selymes és védtelen.- Engedjetek hozzá - kiabálta Red -, komédiázik, hogy tovább vétkezhessen. Azért nem akarja, hogy megkereszteljék. - Jobbra-balra hánykolódott, ki akarva szabadulni a férfiak szorításából, akik nem engedték, hogy elmozduljon a helyéről. A prédikátor sietve kigázolt a vízből, úgy mozgatva a könyökét, mintha evezne, aztán átázott ruhájában letérdelt a lány mellé.-Ah, szerencsétlen gyermek, könyörüljön rajtad az Isten, és bocsássa meg a te vétkeidet - suttogta a prédikátor buzgón. Ruhájából csörgött a víz, iszappal teli cipője alatt két kis pocsolya keletkezett, amelyet nyomban magába szívott a szomjas homok. A prédikátor behunyta a szemét, és arcát a szakállas fák felé emelve áhíta- tosan imádkozni kezdett. A lány közönyösen a semmibe nézett, mintha semmit sem érzékelne maga körül.- Kerüljön a pokolba! - kiabálta Red fájó nyelvvel, és megint a lányhoz akart menni, de a férfiak leteperték a földre, és ráültek a karjára meg a lábára. Red nagy hasa hevesen emelkedett és süllyedt, de a férfiak csak nézték, ráülni nem mertek.- Gyónd meg bűneidet, lányom- kérte a lányt a prédikátor. - Mondj meg mindent Jézusnak, ő megbocsát. - Mialatt várta, hogy a lány megszólaljon, a háta mögött jelt adott, hogy a gyülekezet énekelni kezdjen. Egy férfihang belekezdett az Amazing Grace-be, és a többiek nyomban csatlakoztak hozzá. A halk, kedves dallam lebegni kezdett a gyülekezet fölött, mint a köd a patak fölött, elszállt a tisztás felé, ott átfutott a fehéren terített piknikasztalokon, átbújt a beparkolt autók nyitott ablakain, aztán a szakállas fák koronái közé repült, és onnan végre emelkedni kezdett a sötétedő égbolt felé, ahol már semmi sem állta útját. A egyik megkeresztelt lány halkan sírni kezdett, mások maguk elé meredtek, mintha valami csodás történésnek lennének a tanúi. A vallásos déliek számára ritka, becses idő következett el - a bűnök megvallásának ideje, a mennyországba jutás gyerekes örömének ideje, annak a hitnek az ideje, hogy Isten hallja minden szavukat, és kívánságaik szerint rendez majd el mindent. Még a patakban fekvő kő is hajlandó volt valamilyen bűnt bevallani, csakhogy vezekelhessen. A prédikátor a magatehetetlen lány kezét fogta, és az arca szent lelkesedéstől ragyogott. - Mondj meg mindent Jézusnak - suttogta a lány arcába. - Most itt van velünk, föléd hajol, rád lehel. A lány kedvetlenül elfordította a fejét. A prédikátor csettintett egyet meglepetésében. - Most már csak maga az Isten adjon békét neked - mondta reszkető hangon, és nehézkesen felállt, átázva és testben-lélekben kimerülve. Nagy, csillogó könnyek hullottak a szeméből, és ő nem igyekezett őket sem visszatartani, sem letörölni.- Az én lányom kurva - kiabálta Red, és újra hánykolódni kezdett a férfikarok és térdek szorításában. - Ha az anyja most látná... ez hamarabb vinné el, mint a rák. Engedjetek oda hozzá... agyonverem azt a szajhát.- Nyugalom, Red, csak nyugalom - csitítgatták az emberek, és még erősebben fogták, nehogy kiszakítsa magát a kezükből. Ismerték fiúkora óta, tudták, mire képes. Az ének tovább zengett, mialatt néhány asszony kivitte a lányt a tisztásra.- De hiszen beteg - szólalt meg a prédikátor felesége az asszonyok mellett haladva. - Jó ideje figyelem már, és tudom, mit beszélek. Vigyék el autón a nővéremhez, és hagyják nála, amíg Red ki nem dühöngi magát. Imádja, azért dühöng annyira. Nem tudja, hogyan bánjon a serdülő lányával. Éppen ma lett tizenöt éves. Az asszonyok szótlanul vitték a lányt, a prédikátomé szavaira nem válaszoltak. - Aztán mindjárt jöjjenek vissza a közös vacsorára - rendelkezett tovább a prédikátomé, és lement a patakhoz. Az asszonyok szótlanul vitték a lányt az autók felé, és talán föl se fogták a vacsorára való meghívást. Lassan, óvatosan lépkedtek, szemükben még az isteni küldetés dicsfénye ragyogott. (folytatjuk)
