Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-12-31 / 53. szám
8 1997. december 31. Riport Nem rénszarvasok húzta szánon érkezett a kicsikhez A farnadi Mikulás nyomában Buchlovics Péter Tán megbocsátja a kedves olvasó, ha most, karácsony után, egy kissé rendhagyó riportot olvas e hasábokon. Elvégre ritkán adatik még a hírlapírónak, hogy a Mikulás hintájába kapaszkodván, afféle garabonciásként, izgatott, kíváncsi, csodaváró gyerekek örömében részesüljön. S arra még álmában sem mert gondolni a hétköznapoktól gyötört riporter, hogy a Mikulás apó hintája végül a bohócok földjére röpíti őt, ahol a könny is lehet mosoly, ahol a valóság abszurditásai kacagtató tréfákban leple- ződnek le, s ahol napjaink istenéből, a pénzből papírrepülőket varázsolnak. S bár igaz, hogy a farnadi Mikulás nem rénszarvasok húzta szánon érkezett a kicsikhez - hintája előtt Lenke, az öreg kanca ügetett -, és a tudósító békésen osztotta meg cigijét a Mikulás apót kísérő hótündérrel is, két házszám közt, a kora esti szürkületben, ettől még december hatodika varázsa semmiképp sem kopott meg. Nem is kophat meg mindaddig, amíg lesz ebben a Lévai járásbeli kis faluban tucatnyi lelkes fiatal, akik immár hagyományt teremtettek a Mikulás-napból. Nem vártak bőkezű támogatókra, noszogató ötletgazdára, tálcán kínált körülményekre. Több mint hat éve, hogy saját maguk varrják a kosztümöket, csomagolják a szülők, nagyszülők vásárolta ajándékokat, készítik elő a lovasfogatot, díszítik fel a művelődési otthon színháztermét, rendezik meg a gyerekműsort. Ez a gárda szinte motorja a község kulturális életének. A szüreti felvonulást sem tudnánk megrendezni nélkülük és a karácsonyi műsor előkészítésében is többször segítettek - mondja Harangozó Kornélia, a kultúrház igazgatónője. Amíg mi vele tereferélünk, a A Mikulás hintájának még az autósok is előnyt adnak. tó, betoppan a Mikulás (alias Turcsek Csaba) és a hó tündérek is (Kinga és Zsuzsa), elkészült az ajándékra váró gyerkőcök listája, most már csak smink, öltözés, és a Mikulás már kopogtathat is a farnadi házak ablakán. Csilingelve, galoppban érkezünk az első címre, ahol a négyéves Lili várja boldog-komolyán Mikulás apót, és már az ajtóban karácsonyi verssel köszönti őt. Nyomunkban kíváncsiskodó, bicikliző gyerekek. - Szia, Mikulás - integetnek a járókelők. Mikulás hintájának még az autósok is előnyt adnak, örömmel lesik a kapukban ácsorgó, ablakokból izguló kicsiket. Van, ahol gondosan kisuvickolt bakancsok igazítják útba csapatunkat és van, ahol a család apraja-nagyja fogadja a betérő Mikulást és hótündéreit. Van nebuló, aki édesanyja szoknyája mögül kukucskál csillogó szemmel, van, aki megígéri a Mikulásnak, hogy eztán jó gyerek lesz, és van, aki a szakállát cibálva rögvest megosztaná csokiját a hótündérekkel is. Lassacskán beesteledik, ám Mikulás apónak még mindig akad tennivalója, puttonyából mintha sose akarna kifogyni a tengernyi finomság. Újabb utcákban, további helyeken áll meg a hintó, amíg az utolsó ajándék is gazdára talál. A csapat kissé fázósan, dideregve, de boldogan indul vissza a művelődési házba, ahol másnap este bohócok szórakoztatják a gyereksereget, s ahol ezúttal Mikulás bácsi az ön- kormányzat jóvoltából minden gyereket megajándékoz. A színpad hócompóci bohófölddé alakul, Viki, Laci, Dóra, Zsóka, Gyuri, Emese, Szabolcs és a két Erika révén előkerülnek a padláson, vagy éppen a családi limloElőkerülnek a padláson, a családi limlomos ládákban lapuló ruhadarabok. művelődési ház elé gördül a hin- mos ládában lapuló ruhadarabok, színes kendők, pamutfonalak, csákók, játéktrombiták, mackók, babák, hogy megannyi színes, ötletes jelmezzé, kellékké változzanak. Roland, a hangmester gondoskodik a hócompóci bohóccirkusz világszámainak zenei aláfestéséről, kígyóinak a fények és máris kezdődhet az attrakció. A kicsik önfeledten kacagnak Pityerkőc, Humbertóc, Picikóc és társai történetén, közben meg az is kiderül - mert a bohócok gitárszóval mondják el a Mikulásnak -, hogy a rosszat a felnőttektől tanulják, akik ugyebár kicsinyesek, önzők, fantáziátlanok, gyakran hazudnak, agresszívek, imádják a pénzt, de még inkább a hatalmat - vagyis: BUTÁK. Csak ezért vannak rossz gyerekek. A farnadiak ezután a karácsonyi betlehemes játékra és az idősek megajándékozására készülnek - súgja felém Harangozó Kornélia, nekem pedig a gyerekzsivajtól hangos taps alatt kedvenc mesekönyveim jutnak eszembe: a Világszép nád- szálkisasszony, Andersen örökbecsű karácsonyi történetei, Weöres Sándor, Lázár Ervin, Pilinszky János határtalan képzelete és játékossága, Kormos István, Mándy Iván történetei, vagy éppen Koncz Zsuzsa, Halász Jutka, Bergendyék, Presser együttmu- zsikálása a legfiatalabb nemzedékkel. És rádöbbenek, hogy ebből a sztoriból már csak a krampusz hiányzik. Teszem hozzá: Hál’ istennek. Mert a krampuszokkal túl gyakran találkozik az ember, hol fa- sisztoid nyelvrend- őmek álcázva, hol parlamenti demagóg pojáca képében, hol paranoiás diktátorjelöltként, vagy sunyi, szolgalelkű bürokrataként köpnek az arcába. Nekik is köszönhetően ritkulnak azon pillanatok, amikor egy kisgyerek összekacsint a Mikulással. S hogy egyáltalán még hisz benne ebben a prostituálódott, önmagából is kivetkőzött világban! A gördeszkamutatvány és a tricikliszám is osztatlan sikert aratott a farnadi színpadon. A farnadiak nem vártak bőkezű támogatókra, noszogató ötletgazdákra. Több mint hat éve saját maguk készítenek mindent: ruhát, csomagot, maguk díszítik fel a színpadot. Ezek a fiatalok a község kulturális életének motorjai. Uramisten! Ilyen sok helyre várnak bennünket a gyerekek? - kérdi a hótündér, miközben a Mikulás még a süvegével bíbelődik. Hamarosan elindulnak, hogy minél több gyereknek örömet szerezzenek. Immár hatodik éve várják őket a legkisebbek, akik még hisznek a mesékben. 1997-e „Kicsit furcsa az angol kiejtésük” Ozogány Ernő Fél évszázaddal ezelőtt népes baráti társaságban Enrico Fermi No- bel-díjas fizikus, az első szabályozott magreakció megvalósítója az élet kialakulásának kapcsán arról elmélkedett, hogy a Tejútrendszer a mi Napunkhoz hasonló mintegy százmillió csülaga vonzáskörében valamelyik bolygón biztosan kialakult a miénkhez hasonló élet, amely a megszólalásig hasonló civilizációt hozott létre. Közülük a legintelligensebb lények valószínűleg vándorolni is kezdtek az űrben, hogy felkutassák a magukhoz hasonló, fejletlenebb civilizációkat. Figyelmüket minden bizonnyal felkeltette a Föld is, ennek megfelelően már közöttünk is élhetnek, csak külső hasonlóságuk miatt nem tudjuk őket megkülönböztetni. Csak az a kérdés, hol vannak? A közelben álló Szilárd Leó, a láncreakció világhírű felfedezője adta meg kollégája szónoki kérdésére a szállóigévé vált választ: „Itt vannak közöttünk. Kicsit furcsa az angol kiejtésük. Magyaroknak mondják magukat.” Á sokféle magyarázat közül, amely a magyar tudósok szinte hiheteden kirajzását indokolja, kétségkívül ez a legfrappánsabb. Nem biztos, hogy igaz, viszont tény, hogy századunkban létszámához viszonyítva a magyarság adta a legtöbb tudóst a világnak. Közülük azzal a néggyel foglalkozunk részletesebben, akiknek az idén volt valamilyen évfordulójuk. Az utolsó, Magyarországon dolgozó nagy tudós, Eötvös Loránd tanítványa, majd tanársegédje volt az ötven évvel ezelőtt, 1947. május 20-án elhunyt Lénárd Fülöp. Életútja, tevékenysége szorosan kapcsolódott a századelő nagy forradalmi változásaihoz, amelyek eredményeképpen megváltozott fizikai világképünk, viszont sajnálatos módon a politikába is beleártotta magát, aminek folyományaként a legsötétebb erők ideológiai hálójába került. 1862. június 7-én Pozsonyban született, szülővárosában érettségizett a híres-nevezetes Főreálgimnáziumban. A későbbiek folyamán sem feledkezett meg nagyszerű fizikatanáráról, Klat Virgilről, akit kényszernyugdíjaztatása után munkatársául fogadott heidelbergi laboratóriumában. A budapesti egyetemen kezdett tanulmányait Heidelbergben folytatja, itt ismerkedik meg a kor ifjú zsenijével, Heinrich Hertzcel, aki a tehetséges magyar egyetemistát munkatársául fogadja. 1899-ben, a bonni egyetem fizikatanárává történt kinevezése után Lénárd Hertz tanársegéde lesz. Közösen kezdik kutatni a ritka gázokban lejátszódó kisülési jelenségeket, amelyeket Hertz korai, 1894-ben bekövetkezett halála után a magyar kutató folytat. A múlt század végén a tudósok még csak feltételezték az atomok és a molekulák létét, közveden bizonyítékuk viszont nem volt. A gázkisülőcsőben - későbbi népszerű nevén a katódsugárcsőben - nagyfeszültség hatására derengő fény volt látható. Kiderült, hogy a derengő fény külső elektromos térrel elhajlítható, amiből sokan azt feltételezték, hogy a fényt villamosán töltött részecskék hordozzák. Lénárd figyelt fel arra a megdöbbentő tényre, hogy a sugarak akár fémfólián is át tudnak hatolni. Erre a célra készített is egy olyan katódsugárcsövet, amelyet alumíniumfóliával - ún. Lénárd-féle ablakkal - zárt le, í tanulmányozva a rejtélyes jelei séget. Eközben sikerült kideríti nie, hogy a sugarak áthatolóké pessége energiájuktól függ. Saj nos, arra a jelenségre már nem gyeit fel, hogy a hirtelen leféke zett részecskék nagyon rövid h lámhosszú elektromágneses síi gárzást gerjesztenek, emiatt W Röntgennek jutott a dicsőség, hogy felfedezte a Lénárd-féle a lakkal ellátott katódsugárcsőví az X-sugarakat. Mi meg szomo kodhatunk, hogy e kis figyelme lenség okán ma nem Lénárd-si garakkal készítenek rólunk fel1 teleket. így az első, 1901-ben 1 adott fizikai Nobel-díjat a ném . tudós kapta a röntgensugarak fedezéséért. Arthur Schuster n 1884-ben felvetette, hogy a ka
