Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-12-17 / 51. szám

30 1997. december 17. Sport Legemlékezetesebb (sport)újságírói élmények ’97 Világversenyek forgatagában Rövidesen olimpia és futball­világbajnokság nélküli évet ha­gyunk magunk mögött. Még­sem volt sporteseményekben szegény 1997, sőt a maga gaz­dagságával, sokszínűségével, megannyi váratlan fordulatá­val bőven tartogatott élménye­ket az egyes sportágak rajon­góinak, űzőinek, mindannyi­unknak. Lassan betelnek a kró­nikák, miközben az első hóna­pok történései már feledésbe is merülnek. Ám az esztendő vége felé újra emlékeinkben kutatunk, keressük: ki volt az év legjobbja, kinek a teljesít­ménye hagyott maradandó nyomokat bennünk. A Vasár­nap olyan szlovákiai magyar újságírókat kért fel, akiknek nevével szinte naponta talál­kozunk a honi (napi)lapok ha­sábjain, hallhatjuk őket a rádi­óban, s mindannyian valami­lyen módon kötődnek a sport­hoz, vagy csak kimondottan arról írnak. Ők adták közre idei legemlékezetesebb sport­élményüket. Zsigárdi László, az Új Szó sportrova tának munkatár­sa: A kilencedik amatőr ökölví- vó-világbaj nokságon tör­téntekre he­tek, hóna­pok, sőt évek múl­tán is szíve­sen emléke­zem majd. Nagyon örü­lök, hogy ott lehettem a „tűz” közelé­ben. A Buda­pest Sport- csarnok kö­zönsége (csak az utolsó két versenyna­pon!), vala­mint a két ma­gyar aranyér­mes (az egész vb so­rán!) egysze­rűen fantasz­tikus volt. Erdei Zsolt a verhe­tetlennek tartott Ariéi Her- nandez legyőzésével sporttör­ténelmet írt. Az eredményhir­detéskor és a Himnusz alatt nemcsak Madár érzékenyült el, hanem a hatezer néző nagy ré­sze is. És még nem volt vége! Kovács István egy nappal ké­sőbb - szintén üdvrivalgás kö­zepette - harcolta ki utolsó amatőr elsőségét. A lelkes kö­zönség, a koronázatlan boksz­királlyal együtt, percekig zogokott. Egy kicsit talán fél­tette is Kokót, amikor arra gon­dolt: vajon mi lesz vele a profi szorítóban? „Ott is nyerni fo­gok...” - mondta. így legyen! Protics János, a Szlovák Rádió Magyar Adásának szerkesztő­ségi titkára: Akik ismernek, tudják, hogy szí­vemhez az úszás áll a legköze­lebb (tíz évig verenyszerűen űz­tem), ennek ellenére az idei sportműsorból elsősorban az at­létikai világbajnokságot emel­ném ki. Bár világcsúcs nem született Athénban, a hato­dik vb-n mégis sporttörté­neti eredmény szemta­núi lehettünk: az ukrán Szergej Bubka hatodszor is a rúdugrás világbaj­noka lett. Ez káprázatos teljesítmény, főleg azu­tán, hogy a sportág ki­rálya az atlantai olim­pián sérülés miatt visz- szalépett és úgy tűnt, sikerekben és vüág- csúcsokban gazdag pá­lyafutása már a múlté. Nos, Bubka, aki tavaly de­cember­ben sú­lyos mű- téten esett át, a görög fővá­rosban újra „feltámadt”, és negyven­kettedszer is túljutott a hat méteren. így lett zsinórban hatodszor világbajnok. Úgy hiszem, ezt a sorozatot a Major Tímea mosolya második évezredben is elsősorban rajongóinak nehéz lesz túlszámyal- szól Archív-felvétel ni... Szabó Zoltán, az Új Szó sportro­vatának munkatársa: Sok élményem akadt 1997-ben, ezek közül említek kettőt. Elő­ször Major Tímea győzelmét a pozsonyi fitness-világbajnoksá- gon. A zselízi születésű sporto­lónő igazolta klasszisát, fölénye­sen nyerte az aranyérmet, an­nak ellenére, hogy a szlovák sportvezetők, újságírók és szur­kolók nagy része Czoborovát szívesebban látta volna a dobo­gó legfelső fokán... Nem min­dennapi örömünnep tanúja vol­tam a dunaszerdahelyi stadion­ban, amikor a hazai futballisták legyőzték a bajnok kassaiakat. Az öltözőben igazi karneváli hangulat uralkodott, öröm­könnyek, pezsgős üvegek durra­nása jelezte, hogy megszakadt a favorizált keletiek egyéves ve­retlenségi sorozata. Ágh István, az Ifi sportszer­kesztője: Történetemet az őszi pozsonyi testépítő és fitnesss-világbaj- nokságról hoztam magammal. A finálét követő eredményhir­detés után az írott sajtó és az elektronikus médiák képviselői a pódium mögött gyűrűbe fog­ták a győztes Major Tímeát, aki az idén Európa-bajnoki címet is szerzett. A kollégák némelyike igencsak udvariadanul viselke­dett, olyan is akadt köztük, aki egyenesen megkérdőjelezte el­sőségének jogosságát. Mások pedig epés megjegyzésekkel kommentálták a zsűri - szerin­tük részlehajló - ténykedését. A vonzó világbajnoknő olykor torzmosolyt (is) produkálva, higgadtságát megőrizve vála- szolgatott a kérdésekre. Jótevője, barátja és edzője, Jozef Drsman azonban megelé­gelte a „színjátékot”. „Még egy utolsó kérdésre van lehetőségük a hölgyeknek és uraknak” - mondta az USA-ba szakadt ha­zánkfia. Amíg a toliforgatók egy utolsó, megsemmisítő kérdésen törték a fejüket, én egy kissé szokatlan kéréssel huzakodtam elő. Gratuláltam Tímeának és egy puszit kértem a világelsőtől. A fitnesskirálynő zokszó nélkül teljesítette óhajomat, s örömmel tapasztaltam, hogy a poén felol­Monoklival, de boldogan. Kovács István világbajnok nyilatkozik. Jávorcsík Olivér felvétele dotta a fagyos légkört. A derült égből jött „villámcsapás” csupán Drsman urat érte váratlanul... Major Lajos, a Muscle and Fltness főszerkesztője: Számomra két olyan sportoló idei teljesítménye jelentette a csúcsot, akik nemcsak lapom­hoz, a Muscle and Fitness test­kultúra magazinhoz, hanem sze­mélyesen hozzám is közel áll­nak. Horváth Jaro, a nyolcvan­kilós súlycsoport kassai testépítő világbajnoka és Major Tímea, az 1997-es esztendő fimess- világ- és Európa-bajnoknője tulajdon­képpen azt az ideált és életstílust testesíti meg, amelynek népsze­rűsítése kezdettől fogva, vagyis immár nyolcadik éve, lapunk ve­zérfonalát jelenti. S mivel ameri­kai licenc alapján használjuk a Muscle and Fimess („Izom és edzettség”) lapcímet, nagy örö­met jelent, hogy tengerentúli partnereinknek ezentúl jelezhe­tem: a sokévnyi tanulás után ne­künk is megvannak a saját baj­nokaink! Ráadásul Jaro és Tí­mea mindketten nemcsak nagy­szerű sportolók, hanem szimpa­tikus fiatalemberek is. Külön öröm számomra, hogy bebizo­nyították: nem tévedtünk, ami­kor sok-sok fotóval (s köztük több címlappal is) előlegeztük a szaklapként beléjük vetett bizal­munkat. Urbán Klára, a Národná obroda sportrovatának munkatársa: Volt sok szép teniszélményem, mint volt kosaras megcsodáltam néhány összecsapást, a szívem mégis az atlétikához húz - gye­rekkori szerelmemhez. S e te­kintetben boldog vagyok, hogy augusztusban ismét ott lehet­tem a világ legjobbjainak athéni randevúján. Személyes okok miatt is. Másfél évtizeddel ez­előtt, akkor még az Új Szó tudó­sítójaként, remegő térddel ép­pen az Akropolisz alatt rende­zett Eb-n kezdtem külföldi tény­kedésem* Szép emlékként élt bennem esemény, ezért is volt mt6...Jító a visszatérés. Azokban a napokban, amikor Athén és egész Görögország olimpiai lázban élt, mindent el­követett, hogy fájdalomdíjként megkapja a 2004. évi olimpia rendezési jogát. Érdekes élmény volt bekukkantani a kulisszák mögé, leleplezni a sportdiplo­mácia néhány titkát. Persze azért az igazi élményt az olimpi­ai stadionban versenyző atléták szolgáltatták, közülük is egyik jó barátom, a 110 gátas Igor Kovác, aki az amerikaiak és né­gerek uralma alatt álló számban harmadikként robogott a célba. Már csak azért is, mert nekem jutott a szebbik trófea - a hatal­mas nemzetiszínű virágcsokrot ma is őrzöm szobám könyvszek­rényére akasztva. D. Tok Ernő, a Sportvilág szer­kesztője: Nem nehéz kiválasztani a bú­csúzó esztendő számomra legfe­lejthetetlenebb sportélményét. Márciusban az Ajax-Juventus Bajnokok Ligája-elődöntő foci­rangadó teljesen lenyűgözött. Nem is annyira a mérkőzés - mint Ajax-szimpatizáns szomor- kodtam a hazai vereség miatt -, inkább a minden részletében harmadik évezredi Amsterdam ArenA, az ötvenkétezer férőhe­lyes stadion babonázott meg. Nem kevésbé a nagyok tőszom­szédságában található De Toe- komst (A jövő) névre keresztelt focisuli a maga tizenhat pazarul gondozott füves pályájával, a környezetbarát épületkomple­xussal és a benne, illetőleg körü­lötte nyüzsgő élettel, a sok kis Litmanennel, Seedorffal, DeBo- erral, Blinddel, Van dér Saarral. A felejthetetlen néhány óra rá­döbbentett arra, hogy hétközna­pi szerénységgel, (játék)in- telligenciával, hangyaszorga­lommal, alapos szakmai tudás­sal lehet csak igazán jó focit csi­nálni, játszani. Sidó H. Zoltán, az Új Szó gazda­sági rovatának vezetője: A Forma-1 gyorsasági autós-vi­lágbajnokság idei utolsó, a világ- bajnoki címet eldöntő futamán a két fő esélyes, Jacques Villeneuve és Michael Schu­macher egymásnak ütközött. Az ütközés eldöntötte a cím sorsát, Villeneuve bajnok lett, a vétkes Schumachert pedig megbüntet­ték. A karambol minden bizony­nyal nem szép sportélmény, azonban a fekete élmény is a versengés világához tartozik. Abban az ütközésben benne volt két kiváló pilóta késhegyig me­nő rivalizálása, a tizenhét futa­mon keresztül tartó versenyfu­tás, Villeneuve részéről elhunyt édesapja igyekezetét megkoro­názni szándékozó törekvés, Schumacher részéről pedig a Ferrari hetvenkilenc óta tartó kétségbeesett és sikertelen harca a világbajnoki címért. Ez a drá­mai helyzet, az ütközés drámai időzítése tette számomra nehe­zen felejthetővé a jerezi pálya egyik kanyarjában történteket. Varga Béla perui kalandjai a korongokkal, de inkább a trapplövőkre leselkedő csapdákkal Három hétig a limai füstköd egészségrontó fogságában J. Mészáros Károly__________ Kilencvenháromban ragyogó vi­lágbajnoki ötödik helyével rob­bant be a nemzetközi élbolyba a hidaskürti trapplövő, Varga Bé­la. Azóta szinte rendre ott van az esztendő legnagyobb viada­lain, ősszel - immár negyvenöt évesen - a perui világbajnoksá­gon célozta a korongokat: „Hát nincs mivel dicsekednem. Sem egyéniben, sem csapatban nem jött ki a lépés. Sokáig úgy nézett ki, hogy nem is utazunk. Aztán másfél héttel a rajt előtt mégiscsak összejött a szüksé­ges pénz. Korábban egyszer már jártam Peruban, s akkori élményeim nyomán most nem nagyon kívánkoztam a távoli dél-amerikai országba. Dehát mentem, mert igazán jól felké­szültünk. És ha hallgattak vol­na rám, biztosan máshogy, sok­kal eredményesebben szerepe­lünk. Ha egy héttel később me­gyünk, érmet hozunk haza. Mi ugyanis két héttel a versenyek kezdete előtt a helyszínre utaz­tunk. Hét napig semmi gon­dunk nem volt. Az edzéseken az ötödik-nyolcadik napon lőt­tünk a legjobban. Utána azon­ban elkapott a nyavalya ben­nünket: láz, hasmenés, begyul­ladt szemek... Mire elérkezett a verseny, kikészültünk. Limá­ban amúgy is borzasztó nehéz a levegő, piszok, bűz, füstköd mindenfelé. Hatalmas a rendet- lenség, rengeteg az autó, ami nek négy kere ke van, az mind gurul, és pöfékeli a füs­töt. Még most is ennek a következményeit nyö­göm, légcsőgyulladás kínozott. Pedig nem szok­tam betegeskedni. Nekem a legtöbb bajom a sze­memmel volt, könnyezett, s verseny közben alig láttam a korongokat. Beszéltünk ott egy dok­tornővel, aki elmondta, hogy a fővárosban ép­Varga Béla perui vb- eredménye minden várakozását alulmúl­ta Archív-felvétel pen az az időszak tartozik a legveszélyesebbek közé. A peruiak meg akkor rendeztek vb-t. Há­rom hétig nem is láttuk a napot. Hát ez mind befolyá­solta a teljesítmé­nyemet. Nem a bi­zonyítványomat akarom magyaráz­ni, de ilyen rossz, vagyis csak száz­négy korongos eredményem már nagyon régen nem volt. Az utolsó rottéban mindössze ti­zenhét pontot szereztem, akkor már alig vet­tem észre a korongokat. De ka­landunk még a trappverseny után sem ért véget. A perui ren­dezők ugyanis menet közben lerövidítették a vb időtartamát, kiiktatták a szünnapokat, ösz- szekeverték az edzéseket. Pél­dául a skeetviadalra érkezők minden gyakorlás nélkül, egye­nesen mehettek a lőtérre. Mi­kor edzést kértünk a szervezők­től, csak néztek ránk, hogy mit akarunk tőlük. Láthatóan nem birkóztak meg a feladatukkal. Ha egy módom lesz rá, Limába soha nem térek vissza. Nagyon elment a kedvem az ottani sze­replésemtől is, egész évi mun­kám két nap alatt szertefosz­lott. Pedig év közben ment a lö­vés: megnyertem a fuhli ver­senyt, máshol értékes helyezé­seket szereztem. Ha hozom a formámat, könnyen a hatos vb- döntő közelébe juthattam vol­na Peruban is, így azonban csak az ötvenedik lettem. A csapat- versenyben és a duplatrappban sem ment sokkal jobban. Van mit tanulnunk az olaszoktól. Ők kijöttek, összegyűjtötték az érmeket, és diadalittasan haza­utaztak. Nem érdekelte őket a szervezés körüli sok balhé, az elrettentő környezet. Jövőre Barcelonában lesz a vb, ott négy éve döntős voltam. Hát miért ne ismételhetnék az olim­piai lőtéren?”

Next

/
Oldalképek
Tartalom