Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-07-16 / 29. szám

1997. július 16. Kópé Weöres Sándor Erdőt járunk Erdőt járunk, árkot lépünk, bükkfa-lábunk, venyige-térdünk, szél se tudja, merre térünk, jegenye-sudaras utakon élünk. Zsong a kis szél, zúg a nagy szél, bokrot bolygat, bele ne vesszél. Néha nyár jön, néha nagy tél, ha üres a szatyor, eleget ettél. Esővert társaság Jön a kocsi, most érkeztünk, alaposan eltévedtünk, derekasan áztunk-fáztunk, no de kicsit elnótáztunk. Jegenyefa ingó-bingó, odaül az ázott holló, teregeti csapzott tollát, keserüli holló-voltát. Fodor Katalin Illusztrációi Édes fáradtság Szántáson át, toronyiránt soká ballagni jó! Az édes fáradtság belep, mint forró, lágy folyó. Móricz Zsigmond A nehéz kétgarasos A Balázs bácsi arany óralán- cán egy régi, vörösre kopott, vaskos négykrajcáros fitye­gett. Vajon miért viseli ezt az or­mótlanjószágot, ezt a két- garasost Balázs bácsi? Sok­szor töprengtünk rajta gye­rekésszel. Egy szép nyári es­tén a lugasban, mikor nagyon is bizalmas volt hozzánk, le­telepedtünk körülötte, ki szélűé, ki kőre, ki a füves pár­kányra és mesélt:- Hej, gyerekek, a ti Balázs bátyátok édesapjának nem volt ám arany óralánca, amelyről csak így hiúságból csüggjön egy rézgaras. De még a zsebében se sok négy­krajcáros csörömpölt. Pedig lett volna szükség rá, mert mindennap tíz gyerek kért enni az asztalnál. Szegény mesterember volt az én apám, tisztességes asztalos- mester. Sokat dolgozott, ke­veset keresett. Nem is jártunk kackiásan, mezítláb szalad­gáltunk nyaranta a jó meleg porban. Pirosak voltunk, erő­sek, de holmi nyalánkságra, cukorra, csemegére sohase kaptunk egy fillért se. Én bi­zony, mi tűrés-tagadás, nem voltam megelégedve a sor­sommal. Roppant szerettem volna legalább egyszer egy krajcárra szert tenni, hogy azt vehessek rajta, amit akarok. Gondoltam magamban: rög­tön vennék piros nyelű bics­kát, tarka falovat, bőrlabdát és egy marék cukrot. Ezekre vágytam abban az időben, és azt hittem, hogy ha egy kraj­cárt lelnék, mind megvehet- ném rajta. De nem kedvezett a szerencse. A mi kis falunk­ban, úgy látszik, senkinek sem volt elveszteni való kraj­cárja, legalább én sose talál­tam egyet se. Hanem egyszer nagy dolog történt. Édes­apám egy zsebkendő pénzt hozott haza. Valami nagy fi­zetést kapott meg, éspedig csupa négykrajcárosban. Ki­öntötte az asztalra. Még ma is látom, milyen nagy rakás volt. Száznyolcvanhárom da­rab összesen. Aki ért a szor­záshoz, kiszámíthatja, meny­nyi ez? Én csak annyit tudok, hogy sok volt.- Hét forint harminckét kraj­cár, azaz tizennégy korona hatvan fillér - szólt közbe An­dor, aki híres fejszámoló volt az egész iskolában. Balázs bácsi ránézett, egé­szen elcsudálkozva.- No lám! - mondta. - Én még sohasem számítottam ki... Sok pénz volt az akkor, azon az asztalon. Azt hiszem, addig sohasem láttam annyit egy rakáson. Emlékszem édesapám, édesanyám neve­tő arcára. A testvéreim nem voltak odahaza, ezért megen­gedte most az egyszer édes­apám, hogy a pénzzel játsz- szam. Szétraktam egymás mellé, beborítva vele az asz­talt. Hosszú sorban állítottam fel egymással szembe, mintha katonák volnának, csillagot, falut, tornyot csináltam belő­lük. Végre rámszólt édes­apám, hogy seperjem egy zacskóba mind. Bele is rak­tam, hanem az utolsó darab a markomban maradt, onnan a zsebembe csúszott... Elgon­dolkoztam, hogy istenem: ha ezt az egyet is beleteszem, az­zal már az a nagy rakás nem lesz nagyobb, én meg müyen gazdaggá lehetnék ezzel az eggyel. Azzal a zacskót bekö­töttem, átadtam az apámnak és kisuhantam az ajtón. Egyenesen a boltba vágtat­tam. Az úton folyvást rajta tartottam a kezem a zsebe­men és egyre tapogattam. Minden gondolkodás nélkül toppantam be a boltba. Ott sokan voltak és én félre állot­tam, hogy míg várakoznom kell, kiválasztom, amit aka­rok. Abolt alacsony, sötét szoba volt, és úgy telerakva polccal, hordóval, zsákkal és százféle portékával, hogy csak a mesebeli bőség szaru­jában lehet ennyi mindenféle jó dolog. A boltosné egy ösz- szetöpörödött vén anyóka volt. Az volt a szokása, hogy furcsa, szomorú éneklő han­gon mondogatta folyvást, hogy kinek mit ád. Patakné sót vett hét krajcárért. A bol­tosné pedig fújdogálta:- Hét krajcárért sót... hét kraj­cárért sót... Hét krajcárért sóóót... Mikor nagy sokára ki­adta a kezéből, sorra került Lábos Pista. Ez két krajcárért pipaszárat akart. A boltosné rákezdte:- Két krajcárért pipaszárat, két krajcárért pipaszárat... Nagy sokára került így rám a sor. Míg várakoztam, azalatt csuda történt. A négykrajcá­ros a markomban eleinte csak meghúzta magát - hanem az­tán elkezdett roppant nehéz lenni. Minél tovább gondol­koztam, az arcom annál job­ban égett, s annál nehezebb lett a kétgarasos. Már fájt a kezem, a karom, a vállam, a hátam, a fejem, de kivált a szívem. Végre rám került vol­na a sor. Már csak egy lány volt előttem. Hanem akkor aztán úgy megijedtem, hogy uzsgyé! Ki a boltból. Meg sem álltam hazáig. Berontottam a szobába, odarohantam édes­apámhoz, és sírva tettem a te­nyerébe a borzasztóan nehéz kétgarasost. Nem tudtam egy szót se szólni, de ő kitalált mindent.- Miért hoztad vissza? - kér­dezte komolyan.- Mert nagyon nehéz... - zo­kogtam. Ekkor aztán így szólt hozzám az édesapám:- Ez a kétgarasos a tied lesz, őrizd meg, és emlékezzél a mai napra, és jusson eszedbe, hogy milyen nehéz az ilyen kétgarasos.- Hát fiaim - végezte beszédét Balázs bácsi -, így jutott hoz­zám a kétgarasos, hogy örök­re nyomja a lelkemet. Meg­mutatta a becsületes, szorgal­mas élet ösvényét, amin ha­ladtam egész életemben. Gondolkodom, tehát... Kalap­torony Tíz különféle kalapból álló tornyot visel a fején ez a szenyor. Azazhogy... a toronyban két kalap teljesen egyforma. Melyek ezek? Ki micsoda? A híres embereket gyakran elismerő megnevezéssel illetik kortársaik, csakúgy, mint az utókor. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat. Ismertek még hasonlókat? A legnagyobb magyar: gróf Széchenyi István A haza bölcse: Deák Ferenc A feleségek felesége: Petőfiné Szendrey Júlia A zongora poétája: Chopin Az árvízi hajós: Wesselényi Miklós Isten ostora: Attila A második honalapító: IV. Béla A sztregovai remete: Madách Imre A niklai remete: Berzsenyi Dániel Az egri remete: Gárdonyi Géza A nemzet csalogánya: Blaha Lujza Az anyák megmentője: Semmelweis Ignác Az avoni hattyú: Shakespeare A rózsák atyja: Gül Baba Az ördög hegedűse: Paganini A világűr Kolumbusza: Gagarin A fekete gyöngyszem: Pelé Hamis tükör­kép A leszálló esté­ben a horgász elszunnyadt ki­támasztott pe- cabotja mellett. A csendes víz­ben ő is, a táj is békésen tükröződik. De hajobban megnézitek, látjátok, hogy ez a tükörkép nem is olyan hűséges, ahogy az egy tükör­képhez illenék. Tizenkét apró eltérést fedez­hettek fel rajta. Melyek ezek?

Next

/
Oldalképek
Tartalom