Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-07-16 / 29. szám
1997. július 16. Kópé Weöres Sándor Erdőt járunk Erdőt járunk, árkot lépünk, bükkfa-lábunk, venyige-térdünk, szél se tudja, merre térünk, jegenye-sudaras utakon élünk. Zsong a kis szél, zúg a nagy szél, bokrot bolygat, bele ne vesszél. Néha nyár jön, néha nagy tél, ha üres a szatyor, eleget ettél. Esővert társaság Jön a kocsi, most érkeztünk, alaposan eltévedtünk, derekasan áztunk-fáztunk, no de kicsit elnótáztunk. Jegenyefa ingó-bingó, odaül az ázott holló, teregeti csapzott tollát, keserüli holló-voltát. Fodor Katalin Illusztrációi Édes fáradtság Szántáson át, toronyiránt soká ballagni jó! Az édes fáradtság belep, mint forró, lágy folyó. Móricz Zsigmond A nehéz kétgarasos A Balázs bácsi arany óralán- cán egy régi, vörösre kopott, vaskos négykrajcáros fityegett. Vajon miért viseli ezt az ormótlanjószágot, ezt a két- garasost Balázs bácsi? Sokszor töprengtünk rajta gyerekésszel. Egy szép nyári estén a lugasban, mikor nagyon is bizalmas volt hozzánk, letelepedtünk körülötte, ki szélűé, ki kőre, ki a füves párkányra és mesélt:- Hej, gyerekek, a ti Balázs bátyátok édesapjának nem volt ám arany óralánca, amelyről csak így hiúságból csüggjön egy rézgaras. De még a zsebében se sok négykrajcáros csörömpölt. Pedig lett volna szükség rá, mert mindennap tíz gyerek kért enni az asztalnál. Szegény mesterember volt az én apám, tisztességes asztalos- mester. Sokat dolgozott, keveset keresett. Nem is jártunk kackiásan, mezítláb szaladgáltunk nyaranta a jó meleg porban. Pirosak voltunk, erősek, de holmi nyalánkságra, cukorra, csemegére sohase kaptunk egy fillért se. Én bizony, mi tűrés-tagadás, nem voltam megelégedve a sorsommal. Roppant szerettem volna legalább egyszer egy krajcárra szert tenni, hogy azt vehessek rajta, amit akarok. Gondoltam magamban: rögtön vennék piros nyelű bicskát, tarka falovat, bőrlabdát és egy marék cukrot. Ezekre vágytam abban az időben, és azt hittem, hogy ha egy krajcárt lelnék, mind megvehet- ném rajta. De nem kedvezett a szerencse. A mi kis falunkban, úgy látszik, senkinek sem volt elveszteni való krajcárja, legalább én sose találtam egyet se. Hanem egyszer nagy dolog történt. Édesapám egy zsebkendő pénzt hozott haza. Valami nagy fizetést kapott meg, éspedig csupa négykrajcárosban. Kiöntötte az asztalra. Még ma is látom, milyen nagy rakás volt. Száznyolcvanhárom darab összesen. Aki ért a szorzáshoz, kiszámíthatja, menynyi ez? Én csak annyit tudok, hogy sok volt.- Hét forint harminckét krajcár, azaz tizennégy korona hatvan fillér - szólt közbe Andor, aki híres fejszámoló volt az egész iskolában. Balázs bácsi ránézett, egészen elcsudálkozva.- No lám! - mondta. - Én még sohasem számítottam ki... Sok pénz volt az akkor, azon az asztalon. Azt hiszem, addig sohasem láttam annyit egy rakáson. Emlékszem édesapám, édesanyám nevető arcára. A testvéreim nem voltak odahaza, ezért megengedte most az egyszer édesapám, hogy a pénzzel játsz- szam. Szétraktam egymás mellé, beborítva vele az asztalt. Hosszú sorban állítottam fel egymással szembe, mintha katonák volnának, csillagot, falut, tornyot csináltam belőlük. Végre rámszólt édesapám, hogy seperjem egy zacskóba mind. Bele is raktam, hanem az utolsó darab a markomban maradt, onnan a zsebembe csúszott... Elgondolkoztam, hogy istenem: ha ezt az egyet is beleteszem, azzal már az a nagy rakás nem lesz nagyobb, én meg müyen gazdaggá lehetnék ezzel az eggyel. Azzal a zacskót bekötöttem, átadtam az apámnak és kisuhantam az ajtón. Egyenesen a boltba vágtattam. Az úton folyvást rajta tartottam a kezem a zsebemen és egyre tapogattam. Minden gondolkodás nélkül toppantam be a boltba. Ott sokan voltak és én félre állottam, hogy míg várakoznom kell, kiválasztom, amit akarok. Abolt alacsony, sötét szoba volt, és úgy telerakva polccal, hordóval, zsákkal és százféle portékával, hogy csak a mesebeli bőség szarujában lehet ennyi mindenféle jó dolog. A boltosné egy ösz- szetöpörödött vén anyóka volt. Az volt a szokása, hogy furcsa, szomorú éneklő hangon mondogatta folyvást, hogy kinek mit ád. Patakné sót vett hét krajcárért. A boltosné pedig fújdogálta:- Hét krajcárért sót... hét krajcárért sót... Hét krajcárért sóóót... Mikor nagy sokára kiadta a kezéből, sorra került Lábos Pista. Ez két krajcárért pipaszárat akart. A boltosné rákezdte:- Két krajcárért pipaszárat, két krajcárért pipaszárat... Nagy sokára került így rám a sor. Míg várakoztam, azalatt csuda történt. A négykrajcáros a markomban eleinte csak meghúzta magát - hanem aztán elkezdett roppant nehéz lenni. Minél tovább gondolkoztam, az arcom annál jobban égett, s annál nehezebb lett a kétgarasos. Már fájt a kezem, a karom, a vállam, a hátam, a fejem, de kivált a szívem. Végre rám került volna a sor. Már csak egy lány volt előttem. Hanem akkor aztán úgy megijedtem, hogy uzsgyé! Ki a boltból. Meg sem álltam hazáig. Berontottam a szobába, odarohantam édesapámhoz, és sírva tettem a tenyerébe a borzasztóan nehéz kétgarasost. Nem tudtam egy szót se szólni, de ő kitalált mindent.- Miért hoztad vissza? - kérdezte komolyan.- Mert nagyon nehéz... - zokogtam. Ekkor aztán így szólt hozzám az édesapám:- Ez a kétgarasos a tied lesz, őrizd meg, és emlékezzél a mai napra, és jusson eszedbe, hogy milyen nehéz az ilyen kétgarasos.- Hát fiaim - végezte beszédét Balázs bácsi -, így jutott hozzám a kétgarasos, hogy örökre nyomja a lelkemet. Megmutatta a becsületes, szorgalmas élet ösvényét, amin haladtam egész életemben. Gondolkodom, tehát... Kalaptorony Tíz különféle kalapból álló tornyot visel a fején ez a szenyor. Azazhogy... a toronyban két kalap teljesen egyforma. Melyek ezek? Ki micsoda? A híres embereket gyakran elismerő megnevezéssel illetik kortársaik, csakúgy, mint az utókor. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat. Ismertek még hasonlókat? A legnagyobb magyar: gróf Széchenyi István A haza bölcse: Deák Ferenc A feleségek felesége: Petőfiné Szendrey Júlia A zongora poétája: Chopin Az árvízi hajós: Wesselényi Miklós Isten ostora: Attila A második honalapító: IV. Béla A sztregovai remete: Madách Imre A niklai remete: Berzsenyi Dániel Az egri remete: Gárdonyi Géza A nemzet csalogánya: Blaha Lujza Az anyák megmentője: Semmelweis Ignác Az avoni hattyú: Shakespeare A rózsák atyja: Gül Baba Az ördög hegedűse: Paganini A világűr Kolumbusza: Gagarin A fekete gyöngyszem: Pelé Hamis tükörkép A leszálló estében a horgász elszunnyadt kitámasztott pe- cabotja mellett. A csendes vízben ő is, a táj is békésen tükröződik. De hajobban megnézitek, látjátok, hogy ez a tükörkép nem is olyan hűséges, ahogy az egy tükörképhez illenék. Tizenkét apró eltérést fedezhettek fel rajta. Melyek ezek?
