Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-12-17 / 51. szám

Interjú. Lénár Károly esperes: „Civódás helyett Istenhez való viszonyulással kell beszélgetnünk jelenről és jövőről.’ 1997. december 17. 3 Ne a keserűség, a hit uralkodjék rajtunk „Isten sohasem hagy cserben bennünket’’ Miklósi Péter Odakünn sötétedik. Advent má­sodikvasárnapjának délutánján Tardoskedden is csöndes az ut­ca. Az esperes úrral a papiak fo­gadószobájában társalgunk. Lé­nár Károly jóval túljár a hetve­nen. Jövőre már annak is kere­ken ötven éve lesz, hogy 1948- ban pappá szentelték, majd káplánként a Nagyszombathoz közeli Cíferen elfoglalhatta leg­első állomáshelyét. Ettől kezdve megpróbáltatásokkal teli, hosz- szú börtönévektől sem mentes papi életutat jelölt ki számára a sors. Állhatatosságának elisme­réséül tavaly ő kapta meg a szlo­vákiai magyarok emléknapján immár évente kiosztott Pro Probitate - Helytállásért díjat... Esperes úr, hány karácsonyt töltött a börtönzárkában? Tizenegyet. Az elsőt 1951-ben, még a pozsonyi vizsgálati fog­ságban, az utolsót 1962-ben a csehországi Valdicében, kilenc hónappal a szabadulásom előtt. Különböztek valamiben ezek a cellában töltött karácsonyok? Értelemszerűen a legelső bör­tönkarácsony volt a legkeserve­sebb; annál inkább, mert de­cember 16-án, tehát pár nappal szenteste előtt tartóztattak le. Mégsem a börtönben töltött ka­rácsonyok különbözőségeit ke­resném, hanem arról a belső bé­kéről szólnék, amit a titkon szol­gált karácsonyi misézés jelen­tett nekünk, politikai perekben elítélt papoknak. Szerencsére akadtak emberséges fegyőrök is, akik nem kis kockázattal, de becsempészték hozzánk az eh­hez szükséges bort meg ostyát. Később, amikor időnként már csomagot is kaphattunk, akkor süteménynek álcázva otthonról érkezett az ostya és egy kevés mazsola, amiből pár csepp bort tudtunk erjeszteni. Odabenn, a zárkalétben vajon mire gondol valaki karácsony­kor, különösen ha pap az illető? Ha nem hagyja őt cserben a sze­rencsecsillaga és ott is misézhet, a szentmisét a lehető legmé­lyebb áhítattal végzi. Erre a rö­vidke időre talán még az sem za­varja, hogy rab. Karácsonyon­ként számomra mindennek új színe, új arckifejezése volt; ta­lán még az éhség sem mart any- nyira, a durvaság és szitkozódás sem fájt olyan lehangolóan, s a szentestéken még a szennyes cellafalak is fehérebbeknek tűn­tek. A tenyérnyi rácsos cellaab­lakon át, lelki szemünk előtt ré­gi karácsonyok édes arcai te- kintgettek be hozzánk, s valahol a lelkünk mélyén régóta vissza­tartott könnyek zsilipjeit nyito- gattuk. A befelé hulló könnyek hangtalan sírásával az egyéb­ként lomha órák ilyenkor gyor­san suhantak... Pedig ez a nap szinte semmiben sem különbö­zött a börtönlét egyéb hónapjai­tól, éveitől. A börtönfolyosókon estéről estére vagy halotti csend honolt, vagy éppen ellenkező­leg, lépések döngésétől, csiz­mák csattogásától, cellaajtókat nyitogató kulcsok csikorgásától visszhangzott minden, ha a haj­csárlelkű fegyőrök zárkakuta­tást tartottak. Ilyenkor kettesé- vel-hármasával rontottak be a cellákba, átkutatták a szekrény­két, az asztalt, a padot, a fekhe­lyet, a padlóhasadékokat, a rab­ruha minden zsebét és varratát. Jaj volt annak, akinél ráleltek valamire. Röhögve elvették tő­le, s aligha lehetett megúszni a dolgot pofon és rúgás nélkül. A zárkakutatások bármikor, így karácsonykor is várhatók vol­tak. Milyen emlékeket őriz a szülő­falujáról, szüleiről, családjá­ról? Olyasmivel, amivel dicsekedni lehetne, nem szolgálhatok. Inám sohasem volt nagy köz­ség. Az apám kisgazda volt, és csupán az 1948 utáni hatalom sorolta a kulákok közé. A tekin­télye viszont nagy volt a falu­ban. Olyannyira, hogy az első köztársaság vége felé, nyolc­vanöt százalékos támogatott­sággal, őt választották a falu bí­rójává. Gondolom, a közvetlen­sége, ajószívűsége miatt szeret­ték az emberek. Az esze is kitű­nően vágott, hiszen bárkinek kérvényre volt szüksége, csakis hozzá fordult tanácsért. A kulákságot miért fogták rá az ötvenes évek legelején? Inámban sehogyan sem ment a szövetkezetesítés, és ezért az apámat okolták. Megoldáskép­pen kiagyalták: ha az öreg Lénár kötélnek áll és belép, a többi re­nitenssel sem lesz gond. Ekkori­ban én már Lukanyényén vol­tam plébános. Az apám megdol­gozását tervezőknek kapóra jött, hogy engem 1951 decem­berében az akkoriban imperia­lista gócpontnak kikiáltott Vati­kánnal való titkos kapcsolattar­tás, csoportos szervezkedés, magyarán: hazaárulás vádjával letartóztattak. Lukanyényén az emberek ekkor két hétig tartó zendülésbe fogtak: letették a munkát, sztrájkoltak, rezolúci- ókat küldtek Besztercebányára, Zólyomba, Túrócszentmárton- ba, tiltakozván, hogy elhurcol­ták a papjukat. A hatalom azzal vágott vissza, hogy letartóztatta a szüléimét és az öcsémet is. Apámat nyíltan megfenyeget­ték a kékkői járási hivatalban, csak úgy szabadulnak mindhár­man, ha megtöri az emberek el­lenállását. Lukanyényén a sztrájkolókét, Inámban a szö­vetkezetesítés ellen berzenke­dőkét. Nem volt más választása, mint hogy megtegye, amitakar­tak tőle. Én minderről csak 1952 októberében, az ellenem hozott ítélet kihirdetése után értesül­tem, amikor apámat először en­gedték be hozzám beszélőre. Hogyan szólt az akkor 29 éves lukanyényei plébánost, Lénár Károlyt sújtó ítélet? Tizenhét év börtön. S mivel sem az 1960-as, sem az 1962-es am­nesztia „az imperialista hatal­mak ügynökeire” nem vonatko­zott, úgy látszott, a több mint másfél évtizedet letöltőm. Ami­kor már-már megalkudtam a helyzettel, hatvanháromban feltételesen, de szabadlábra he­lyeztek. Csak a termelésben ke­reshettem fizikai munkát. Mivel akkorra már ügyesen ment az üvegcsiszolás, a zlatnói gyárban akartam álláshoz jutni. Mikor kiderült, hogy nem köztörvé­nyesként, hanem politikai fo­golyként ültem, szemrebbenés nélkül visszautasítottak. A sors iróniája, hogy csak Valdicében tudtam elhelyezkedni, abban az üveggyárban, ahol rabként dol­goztam... Az első komoly fordu­lat akkor következett be, amikor engedélyt kaptam, hogy a gyári munkaidőm után a közeli Smr- zovkában nyilvánosan működ­hetek az ottani templomban, így jó ideig voltam gyári munkás is, lelkész is; mígnem 1970-ben visszahelyeztek papi jogaimba és plébánosként Udvardra ke­rültem. Mivel érdemelte ki a luka- nényeiektől, hogy oly határo­zottan kiálltak a papjuk mel­lett, aki nem is az ő községük­ből származott? Amikor oda helyeztek, már fél éve nem volt papjuk. Ezért örö­mükben, hat község összefogá­sával, díszkapuval vártak! Ró­lam ráadásul rögvest kiderült, hogy nem tartozom a kommu­nista rendszerrel paktálgató bé­kepapok közé, ami szintén el­nyerte a rokonszenvüket. De nyilván dacolni is akartak az ak­kori rendszerrel. A tizenkét börtönév, majd a fizi­kai munkával töltött esztendők más papot, más embert farag­tak Lénár Károlyból? Pályám kezdetén szolgálatkész, jó pap kívántam lenni. A börtön­ben és a termelésben eltöltött idő, tehát az oltártól-szószéktől eltiltott évek során azonban rá­döbbentem, szándékaimat csak úgy tudom megvalósítani, ha Is­ten és a hívők előtt őszinte le­szek. Ez idén advent második vasárnapján például arról szólt a szentírási idézet, hogy a zsidó­kat elűzték Babilonba, és a nép azzal vigasztalódott, hogy majd visszajönnek. Megkérdeztem a hívőket: nekik mi jut erről az eszükbe? Vajon nem az, hogy Tardoskeddről, télvíz idején és marhavagonokban négyszáz családot telepítettek ki Cseh­országba?... De szóltam arról is, hogy a harag a lélek ellensége, ezért civódás helyett Istenhez való viszonyulással kell beszél­getnünk jelenről és jövőről. E röpke óhaj „csak" adventi su­gallat, vagy akár 1997 karácso­nyának üzenete is lehetne? Lehetne. A reménnyel, a kiállás bátorságával, az őszinteséggel, a szeretettel együtt. Ezért fon­tos, hogy sose féljünk, hanem bízzunk Istenben, hiszen ő so­hasem hagy cserben bennün­ket. A legkilátástalanabb hely­zetekben sem. Esperes úr, a szentestéken eszébe jutnak a börtönkarácso­nyok? Azokat nem lehet elfelejteni. Még most is szoktam álmodni a börtönnel. És nemcsak kará­csonykor. „Karácsonykor talán még az éhség se mart annyira” Somogyi Tibor felvételei Az Ajándékszóró nyertesei: 1. díj: 50 000 korona pénzdíj, a Vox Nova, az Új Szó és a Vasár­nap ajándéka - Magda Nemeceková, Ziarnad Hronom (Garamszent- kereszt) 2. díj: Panasonic színes tévé, Philips hifitorony, Philips videolejátszó, aTelervis aján­déka - Győri Katalin, Csicsó (Komáromi járás) 3. díj: Pentium 150-es számító­gép, az Autocont ajándéka - Bugyi Katalin, Csúz (Érsekúj­vári járás) 4. díj: Philips videolejátszó, a Telervis ajándéka - Szmicsek Róbert, Negyed (Vágsellyei járás) 5. díj: Philips színes tévé, az Andrea Shop ajándéka - Hor­váth György, Érsekújvár 6. díj: Yamaha hifitorony, a Telervis ajándéka - Beke Car­men, Alistál (Dunaszerdahelyi járás) 7. díj: Daewoo mikrohullámú sütő, az Eurocar Centrum, Dae­woo motor ajándéka - Hubay István, Kövecses (Rimaszom­batijárás) 8. díj: „Tullan” azték motívu­mé gyapjúszőnyeg, a dunaszerdahelyi Entity ajándé­ka - Katona Ágota, Diószeg 9. díj: Grundighifitorony, a Telervis ajándéka-Takács Bé­la, Pered (Vágsellyeijárás) 10. díj: automata mosógép és Ultra Viola mosószercsomag, a LEV-ESZT cég ajándéka - Beránek Ilona, Csata (Lévai járás) 11. díj: „Obrazki skalne” mo­dern mintázatú, 300x400 cm akrilszőnyeg, az Entity ajándé­ka - Tóth Tünde, Nagylúcs (Dunaszerdahelyi járás) 12. díj: Milka síöltözet, a JSF (Jacobs Suchard Figaro) aján­déka - Süléi Erika, Nagykürtös 13. díj: „Krolewski” ovális, orientális mintázatú akrillszőnyeg, az Entity ajándé­ka-Álló Zsanett, Felsőpatony (Dunaszerdahelyi járás) 14. díj: Philips autórádió, az Autoprofit ajándéka - Bőgi Edit, Szentpéter (Komáromi já­rás) 15. díj: 5000 koronás vásárlási utalvány, a Sitno cég ajándéka - Cernáková Jolana, Barsvárad (Lévai járás) 16. díj: drótnélküli telefon, a Nevitel ajándéka - Domik Ist­ván, Csúcsom (Rozsnyói járás) 17. díj: Philips autórádió, az Autoprofit ajándéka - Vendégh Eszter, Tany (Komáromi járás) 18. díj: „Laura” 205x300 cm polipropilén orientális mintá­zatú szőnyeg, az Entity ajándé­ka - Kamocsai Emma, Nyárasd (Dunaszerdahelyi járás) 19. díj: vitamincsomag, a Slovakofarma ajándéka-Vilá­gi András, Tejfalu (Dunaszerdahelyi járás) 20. díj: „Grota” 200x300 cm, modern mintázatú akril­szőnyeg, az Entity ajándéka - Csömör Erika, Komárom 21. díj: pontlámpa és forgó­szék, az Emka ajándéka - Végh Tamás, Izsa (Komáromi járás) 22. díj: Figaro és Milka csoko­ládék, Jacobs kávé-ajándékcso­mag, a JSF ajándéka - Kristóf Krisztina, Tergenye (Lévai járás) 23. díj: egészségügyi párna és matrac, nyugágy, a Poly aján­déka - Horváth Mária, Dunaszerdahely 24. díj: falikép, az Emka aján­déka - Pőthe Gabriella, Egyházgelle (Dunaszerdahelyi járás) 25. díj: ágyneműcsomag, az Eurisko ajándéka - Cucor Mária, Érsekújvár 26. díj: vitamincsomag, a Slovakofarma ajándéka - Tánczos Róbert, Dunaszerdahely 27. díj: „Igrasfti” modern min­tázatú, 200x300 cm-es akrilszőnyeg,'az Entity ajándé­ka - Ing. Mácsadi János, Zselíz (Lévaijárás) 28. díj: könyvcsomag, az AB-Art könyvkiadó ajándéka - Katona Valéria, Hidaskürt (Galántaijárás) 29. díj: Q and Q márkájú karóra, a galántai Tartott cég ajándéka - Klára Dlugosová, Érsekújvár 30. díj: könyvcsomag, az AB-Art ajándéka - Hideghéty Viktor, Pozsony 31. díj: „Gory” 200x300 cm-es modem akrilszőnyeg, az Entity ajándéka - Kukucs Mária, Várkony (Dunaszerdahelyi járás). A versenyszabályzat értelmé­ben a díjakat a nyertesek ez év végéig a kiadó központjában (Bratislava, Prievozská ul. 14/A, 6. emelet) személyesen vehetik át. Kérjük, hogy előze­tesen a 07/52 38 326 - 327-es telefonszámon egyeztessék az átvétel időpontját, az átvételre pedig hozzák magukkal a sze­mélyi igazolványukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom