Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-12-10 / 50. szám
Politika 1997. december 10. 3 Több hónapos egyezkedés után tető alá került az SZDK és az MK közös nyilatkozata Győzelem vagy beteg elem? Mégis mindörökre lemondtunk volna a területi autonómiáról? Az aláírást követő sajtóértekezleten legalábbis így nyilatkozott az SZDK szóvivője. Somogyi Tibor felvétele Titkon reméli: újraválasztják pártja élére Klaus ment - de maradna P.Vonyik Erzsébet Annak dacára, hogy két hete még úgy tudtuk, megszakadtak az egyeztetések az SZDK és a Magyar Koalíció közös nyilatkozatáról, a múlt kedden mégis sor került az aláírásra. Pedig miután napilapunknak mindhárom magyar pártelnök egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy megszakadtak a két fél tárgyalásai - míg a szlovák partner részéről úgy ecsetelték az előállt helyzetet, hogy csak a konzultációk felfüggesztéséről van szó -, úgy látszott, hogy hetekbe telhet, amíg a nyolc pártelnök aláírásával szentesítheti a dokumentumot. Az újságírót és talán az olvasót is kissé elgondolkodtatta, mi mindent lehet majd eltérően értelmezni a dokumentumban is, ha már az sem egybehangzóan magyarázható, hogy vajon csak a késő éjszakai időpont vagy a nézeteltérések miatt álltak fel a felek a tárgyalóasztaltól huzamosabb időre, s később zárják majd le az állítólag mindössze egy vesszőről meg egy „de” szócskáról folyt vitákat. Miközben a lapok a megszakadás tényét kiszivárogtató Durayt elkárhoztatták, az SZDK vezérkara németországi látogatásra utazott. Hazatértük után fordult a kocka: futótűzként terjedt, hogy december másodikén mégis aláírják a dokumentumot. A végső lökést vélhetően a bonni vizit adta meg, a német vendéglátók jelezhették: az Európai Unió bővítéséről e héten döntő luxemburgi tanácskozás előtt az első körből várhatóan kimaradó Szlovákia hosszú távú érdekeit szolgálná, ha a Meciar-kormány felváltására képes szlovák ötpárti ellenzéki tömörülés a magyarokkal még meggyőzőbb demokratikus alternatívát tudna felmutatni. A szlovák ellenzék a mindössze kétoldalas nyilatkozat hosszú hónapokat igénybe vevő szövegezése idején egyszer sem vonta kétségbe: a Magyar Koalícióra sem tudná senki rábizonyítani, hogy a demokratikus elvekbe ütköző, vagy alkotmány- illetve törvénysértő eljáráshoz adta volna a nevét. Ebből logikusan következne, hogy a Magyar Koalíció nem tesz olyan lépéseket, amelyekkel veszélyezteti Szlovákia területi integritását, magyarán: lemond az egyébként egyik magyar párt programjában sem szereplő elszakadásról és az etnikai alapú területi autonómia keresztülviteléről. Mégis emiatt december elejéig húzódott az eredetileg szerződésnek tervezett nyilatkozat megszületése. Az egyeztetések zárószakaszában jutott a szlovák fél tudomására, hogy Brüsszelben forgalomban van egy, a Magyar Koalíció köreiből való kiadvány, amely lehetséges megoldásként említi az etnikai alapú területi autonómiát. Ez olaj volt a tűzre, és azt eredményezte: az SZDK határozottan ragaszkodott ahhoz, hogy olyan dokumentumot hajlandó csak aláírni, amelyben a magyarok kötelezik magukat, hogy nemcsak jelenleg, hanem a jövőben is lemondanak az ilyen jellegű autonómiáról. Egyértelmű volt: ha nem születik kompromisszum, akkor nem lesz még közös nyilatkozat sem. Az MK azzal érvelt, hogy korlátlan időre nem vállalhat ilyen kötelezettséget, hiszen ha a választások után mégsem lesz kormányváltás, folytatódik a kisebbségi jogok durva felrúgása, akkor eleve nem mondhat le erről a lehetőségről sem. Az SZDK hallani sem akart arról, hogy csak a jelen időre vonatkozzon az autonómiáról való lemondás, s kitartott amellett, hogy legalább az együttműködési nyilatkozat érvényének idejére tegye meg ezt a magyar partner. Végül is ez a megfogalmazás került bele a dokumentumba: „A Magyar Koalíció kijelenti, hogy egyik pártja sem szorgalmazza, továbbá sem politikai programjában, sem pedig gyakorlati politikájában nem fogja szorgalmazni az etnikai elvű területi autonómiát.” A további szakasz arról szól, hogy négy szakmai-politikai csoportban fognak dolgozni az SZDK és az MK képviselői, majd az utolsó mondata így hangzik: „Tudatosítjuk, hogy ezeket a célokat nem lehet elérni, ha tovább tartana a jogállam lebontása, a polgári jogok megsértése és Szlovákia nemzetközi elszigeteltsége; az e dokumentumból fakadó elvek és kötelezettségek az együttműködés egész időtartama alatt érvényesek, e nyilatkozat szellemében.” A magyar partner ezt úgy értelmezte, hogy mindaddig, amíg fennáll a nyilatkozatban körvonalazott együttműködés, addig érvényes csak a területi autonómiáról való lemondás. Az aláírás után azonban Mikulás Dzurinda SZDK- szóvivő már cáfolta, hogy az autonómiával kapcsolatos kötelezettségvállalás ideiglenes vagy csak meghatározott időre szól. Nehogy a honi politikai színpadon oly ritka szlovák-magyar együttműködésre az vessen árnyat, hogy az aláírás percétől a felek mást olvasnak ki a dokumentumból! Kár lenne, hiszen az SZDK kétségtelen bátorságára vall, hogy a nacionalisták várható támadásai dacára merte vállalni ezt a dokumentumot, amelyet a kormánypárt máris a szlovák politika beteg elemének minősített. Az aláírt dokumentum megvalósíthatósága elsősorban attól függ, vajon a jövő évi választásokon felül tud-e kerekedni az SZDK és az MK. A legfrissebb felmérések szerint a két tömörülésre a szavazók negyven százaléka voksolna rájuk. Másfelől attól is, hogy magyar vonalon politikusaink mennyire fognak tartózkodni a félreérthető, a szlovák partnert magyarázkodásokra késztető nyilatkozatoktól. Kérdés az is, hogy azok a, főleg DÚ-s képviselők, akik megszavazták az államnyelvtörvényt, helyeselték az alternatív oktatást és segédkeztek más kisebbségellenes törvények elfogadásánál, mennyire lesznek képesek e tekintetben régi énjüket átlépni. Egy kis szépséghibája mégis volt az aláírási aktusnak: az igazi az lett volna, ha a magyar partner, akárcsak a szlovák fél az ötpárti SZDK létrehozásával, rendezi sorait és már abban a formációban szerepel a nyilatkozatban, amelyben a választásokon indul. Václav Klaus pár hete még arra készülhetett, hogy a napokban ott lesz Luxemburgban, ahol bejelentik: az Európai Unió Csehországgal is megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat. Ám csak a betegeskedő Václav Havel utazik, hiszen a cseh gazdasági csodaként reklámozott reform atyját elsöpörte egy másfél éve lappangó, s most kirobbant pénzügyi botrány. Már Josef Zieleniec két hónappal ezelőtti hirtelen lemondásakor gyanítani lehetett, hogy valami bűzlik a legerősebb kormánypárt, a Polgári Demokrata Párt háza táján. A külügyminiszter meglepően azzal indokolta távozását, hogy nem ért egyet a PDP pénzügyeinek kezelésével. A botrány most elemi erővel pattant ki, pontosabban a korábban Zieleniec tanácsadójaként működött mostani stockholmi cseh nagykövet az egyik lapnak kipakolt azzal, hogy a párt számlájára a korábbi állításokkal ellentétben nem ismeretlen személyektől, hanem egy egykori teniszezőtől futott be 7,5 millió koronás hálapénz azért, hogy ő vehette meg a Trineci Vasmű részvényeinek többségét. A lavina nem állt meg, hiszen kiderült, hogy ezenfelül létezik egy titkos, állítólag 180 millió koronás svájci bankszámla is, amelyre szintén hálapénzek futottak be külföldi magánosítóktól. Márpedig ez azt jelentette, hogy Klausék megszegték a cseh törvényeket, hiszen külföldön bankszámla csak a nemzeti bank engedélyével nyitható. A miniszterelnök pártelnök tagadta, hogy minderről tudomása lett volna, Zieleniec meg váltig erősítette, hogy ő négy- szemközt szólt erről neki. A párton belüli nyomásra, elsősorban Iván Pilip pénzügyminiszter és a nemrég lemondott belügyminiszter, Ján Rumi sürgetésére negyednapra Klaus bejelentette távozását a kormányfői székből. A pártvezetőség egy része, élén Miroslav Macek alelnökkel, kitartott Klaus mellett, ám egy másik jelentős csoport azon a véleményen volt, nem az a lényeges, mit tudott a kormányfő és mit nem, hanem az, hogy nem volt képes rendet tartani a párt háza táján, s így a vezetőségi tagok törvénysértésre vetemedhettek. Az csak természetes, hogy Milos Zeman azonnal lemondásra szólította fel Klaust. A cseh parlament ellenzéki szocdem-vezére a tőle megszokott szókimondással úgy nyilatkozott, Václav Klausnak nem kellett volna ilyen csúfosan távoznia, ha tavaly a választások után rá hallgat és nem vállalja el a kormányalakítást. A Klaust pártolók egyébként azt tartják, hogy nem ő, hanem Zieleniec hazudik, mert így akarta lejáratni a kormányfőt, hogy bukása után beülhessen a miniszterelnöki bársonyszékbe. A cseh sajtó szerint most a kormányfő így bűnhődik azért, hogy egyszemélyes döntéseket hozott, fütyült a kritikus véleményekre, arrogánsán és öntelten viselkedett. Szlovák politikusok nagyobbrészt úgy vélték, normális, ami Csehországban történik, hiszen minden más demokratikus államban ez lenne egy korrupción ért kormánypárt fejének a sorsa. Meciar szóvivője viszont azt hangsúlyozta, hogy nem kell még Klaust leírni. A lemondásra kényszerült cseh kormányfő most vár pártja e hét végén esedékes országos ülésére, s reméli, hogy újra bizalmat szavaznak neki. p.vonyik Václav Klaus a mellette kitartó Miroslav Macek pártelnökhelyettes társaságában CTK-felvétel Máris beteg elemnek minősítették a paktumot. Szerződés helyett nyilatkozat született. Zeman szerint nem kellett volna csúfosan távoznia. Vonal alatt Az első jelentős siker Szűcs Béla Egy percig sem kételkedtem abban, hogy a Szlovák Demokratikus Koalíció és a Magyar Koalíció végül is megegyezik a választási együttműködésben és közösen próbálják leváltani a meciarizmust. De nemcsak én láttam így, ennek bizonyítására idézek Miroslav Tomannak, a Demokrata Párt besztercebányai szervezete elnökének a Smeben megjelent „Szlovákia demokratái, egyesüljetek!” című írásából: „Ismerem az MKDM, MPP és az Együttélés vezetőit, és1989-től figyelem politikájukat, főleg a magyar képviselők ténykedését a parlamentben. Nyíltan kijelenthetem, hogy soha nem tapasztaltam náluk antidemokratikus magatartást, az etnikai autonómia megteremtését és Dél-Szlo- vákia elszakítását célzó törekvést. Ha nem lenne a kemény magyarellenes propaganda, a hamis magyar kártya örökös kijátszása, nem is létezne probléma. Számomra az MK a Szlovák Demokratikus Koalíció legmegbízhatóbb partnere, sokkal megbízhatóbb, mint a demokratikus baloldal. Ezért képtelen vagyok megérteni, hogyan követelhetik a szlovák demokraták a magyaroktól a Szlovák Köztársaságuk iránti lojalitásuk bizonyítását, amikor soha nem próbálták szétverni Csehszlovákiát...” Ez tisztességes beszéd, jó tudni, hogy sok szlovák is így látja a helyzetet, még akkor is, ha jelentős tömegeket megtévesztett a nacionalista propaganda, ami a magyar pártokat óvatosságra késztette. Igaz, azt is látni kell, hogy az ellenzéki koalíciónak a magyar pártok szinte nélkülözhetetlen szövetségesei, ha a jövő évi választások után kormányalakítással számolnak. Akárhogyan is kombináljuk a közvéleménykutatások eredményeit, a magyar pártok támogatása nélkül lehetetlen olyan többséget teremteni, amely leválthatja Me- ciarékat. Sajnos, a DBP a legutóbbi pártközi tárgyalásokon sem ígért biztos együttműködést. Erről csak a választások után hajlandó dönteni, ami nem zárja ki, hogy a kiskaput nyitva hagyják a DSZM felé is. Igaz, a párt vezetői kijelentették, hogy csakis Meciar és Gasparovic nélkül hajlandók a közeledésre, de a szó elszáll és az aktuális politika új helyzeteket teremthet. Az SZDK-val kialakuló mélyebb együttműködés csupán az első győzelem, amely hihetetlen nagy feladatokat ró a magyar pártokra. A legfontosabb, hogy sürgősen eldöntsék, hogyan indulnak a választásokon. A magyar lakosság már türelmetlenül várja, miként oldják meg a három párt egyesítését, milyen programot dolgoznak ki. A másik, még nagyobb feladat a kormányzati szerepvállalás ezernyi problémája. Tanulságos a romániai helyzet, amely bizonyítja, hogy a kisebbségi politikusok részvétele a kormányban mennyi problémát vet fel és az ultranacionalisták örökös támadásaival kell számolni. De tanulságos a két koalíció tanácskozásainak elnapolása is, ami a szlovák sajtóban „Ellentétek egy vessző és egy kötőszó miatt” címszó alatt kapott nagy publicitást. A legvadabbak a kormánypárti lapban megjelent kárörvendő vádaskodások voltak: a magyar pártok szemére vetették, hogy képtelenek lemondani a területi autonómiáról, és ezzel heccelik a szlovák közvéleményt. Szerintük a magyarokkal lehetetlen megegyezni, közös politikai platformot kialakítani. A valóság azonban a jelenlegi kormány nem is próbálkozott reális párbeszédre a kisebbség képviselőivel. Folyton a konfrontáció, a vádaskodás módszerével próbálja megalázni a magyarokat, oktatásügyi politikája sokkal rosszabb, minta kommunista rendszeré volt, sőt még az Európai Unió egyik belépési feltételeként megszabott kisebbségi nyelvtörvényt is megtagadja. Legutóbb pedig nem írta alá a Közép-európai Kezdeményezés értekezletén a kisebbségi politikát szabályozó dokumentumot sem. Az ellenzéki pártok két koalíciójának egyezsége egymás szlovákiai nemzetiségi politika alapját rakta le. Reméljük, a választások után egy új kormány megalakulásával az első győzelem egy valóban demokratikus rendszerben teljesedik ki.
