Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-12-10 / 50. szám
Vasárnap _____________________________________________________ I,« iiviEl #4y Sz lovákiai magyar családi magazin 1997. december 10. • 30. évfolyam Riport Taszáron nyoma sincs a nagy biznisznek, amiben a helyiek reménykedtek. 8 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1997. december 13-tól 19-ig 50. szám • Ára 11 korona Melléklet________ Ti zenhat oldalas reklámmagazin. Benne: karácsonyi üdvözlet t és sok-sok plusz... 1 Az emberi jogokban mindig „államellenes” fenyegetést látnak Totalitarizmus és emberi jogok Fekete Marian 1948. december 10-én fogadta el az ENSZ az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. December tizedikét az emberi jogok napjaként ünnepük világszerte. Az ENSZ ennél jelentősebb nyilatkozatot azóta sem fogadott el, holott mindössze 30 cikkben foglalta össze az emberi jogoknak azt a nemzetközi „standardját” (Meciarék szó- használatával), amelynek tiszteletben tartása, szavatolása a világ valamennyi idősb és ifjabb államától megkövetelhető. Ebből a nyilatkozatból indult ki minden egyes későbbi emberjogi nemzetközi szerződés. Ezt részletezte az 1966-ban elfogadott Emberi Jogok Nemzetközi Kódexe. A kommunista Csehszlovákia a két okmányt 1968- ban írta alá, s 1976 március 23- án jelent meg a Törvénytárban. Ez óriási lökést adott az emberi jogokat tagadó kommunista pártállam totalitarista diktatúrája elleni harchoz. Létrejött a Charta ’77, amely éppen ezekre a nemzetközi dokumentumokra hivatkozhatott. Az emberi jogokkal természetesen nemcsak az ENSZ foglalkozott. 1951-ben, az akkori Nyugat-Európa országai az alapvető emberi jogokról és szabadságokról szóló megállapodásukban nemcsak a védendő jogok körét szabták meg, de létrehoztak egy mindmáig működő nemzetközi intézményrendszert is az egyezményben rögzített jogok és szabadságok védelmére. Létrehozták a strasbourgi székhelyű emberjogi bíróságot is. 1975-ben az Európai Biztonsági Az emberi jogokkal természetesen nemcsak az ENSZ foglalkozott. és Együttműködési Értekezlet Záródokumentuma ismét az emberi jogok egyetemes elveiből indult ki. És éppen a hetvenes évek második felétől értékelődtek fel annyira az emberi jogok, hogy az végül a kelet-európai kommunista rendszerek bukásához vezetett. Lengyelországban a független szakszervezet alapítása volt a töréspróba. Németország sztálinista részében a röghözkötöttséget, a jobbágyságot tagadó szabad költözködést, lakóhely- és hazaválasztási jog érvényesítése jelentette a gondot. Csehszlovákiában a hatalmaskodók erőszakja indította el a pártállam bukásához vezető tömegmozgalmat. Mindehhez kellő jogalapot biztosított a 39 évvel ezelőtt elfogadott ENSZ-nyilatkozat is, de még inkább a sok süket szöveg, melyek a moszkvai Kreml urait, a csatlós államok janicsárjait akarta az emberi jogok bajnokaiként ábrázolni. A masszív pártállami propaganda ellenére sokan rájöttek, hogy a diktatúra számára az emberi jogok jelentették a legkomolyabb problémát, mert azt nem lehet üzemeltetni az emberi jogokra történő hivatkozással. A bolsevik és fasiszta vezetők az államhatalmat korlátozó emberi jogokban mindig „államellenes” fenyegetést láttak és látnak, miközben az államot önmagukkal, a saját érdekeikkel azonosítják. Ezek az urak az újságírók, az ellenzék, az értelmiség felforgató tevékenységéről, külföldi kapcsolatairól, pénzforrásairól, cionista, kozmopoüta, szabadkőműves, irredenta, vagy nagyhatalmi összeesküvésről handabandáznak, mert a valós tényekkel szemben csak mániákus agyrémeik szajkózásával hadakozhatnak. Vezércikk Elefántoporcelánológia Miklósi Péter Ne tessék félrehajítani az újságot, mondván: kár időt vesztegetni a zagyva címekkel ágáló, hibbant újságíró cikkeire... Csak arról van szó, hogy mostanában épp az elefánt és a porcelánbolt esete jellemzi legkifejezőbben a szlovákiai médiafronton kialakult ostromállapot légkörét. De mert a kormányzat gerjesztette feszült kavarodásban sem teszi fel mindenki a kezét s vonul dalolva hadifogságba, ezért egyre markánsabbá válnak a frontvonalak: a honi sajtó ma még független műhelyei és az egyre ingerlékenyebb kormányfő főként köpönyegváltókra támaszkodó szabadcsapatainak harcosai között. Állításaim bizonyságaképp hadd idézzem például 1997. XII. 3- a, tehát egyetlen nap két fontos médiaeseményét. Aznap délelőtt Andrej Hryc, a kormánykoalíció berkeiben kegy- vesztetté vált TWIST rádió vezérigazgatója sajtótájékoztatón közölte: már hetedik napja, hogy Közép-Szlovákiában (azaz a kormányzat választói bázisának Mekkájában) bizonyíthatóan törvényellenes eszközökkel akadályozzák e kereskedelmi magánadó műsorának sugárzását. Ugyanaznap délután pedig arról érkezett egy másik hír, hogy a Pöstyén- ben gyógyfürdőzve is serénykedő Meciar kormányfő azonnali hatállyal - a szőrellen fag- gatódzó hírlapírók úgymond rutyma kérdéseinek nívótlan- sága okán - megszüntette a kormányüléseket követő rendszeres sajtóértekezleteket. Csupán a teljesség kedvéért fűzöm hozzá: ez utóbbi azért történt, mert a fránya újságírók nemcsak kisnóflizták, hanem a kormányszóvivőnél egyenesen rákérdeztek, vajon 1997. november 28-án járha- tott-e Vladimír Meciar titokban és Iván Lexa társaságában egy villámviziten Moszkvában; ám ugyanekkor afelől is érdeklődtek ezek az ellenzék által felpiszkált renitenskedő bértollnokok, vajon minő szerepben tündököl a miniszter- elnök úr jobbján (például a Viktor Kiima, osztrák kancellárral folytatott pöstyéni tárgyalásokon) Blazena Martin- ková, a Devín banka korábbi vezérigazgatójának felesége? Igen, ama amazonszőke és babaarcú hölgy, aki már a kassai VSZ bálján, majd a Pozsonyi Líra dalfesztiválon is ott ragyogott Meciar közelében, illetve acélszürke Mercedesből szokott kiszállni a pozsonyi kormánypalota kapuja előtt... Nyilván a kérdésekkel sarokba szorított kormányszóvivő zavara lehetett az utolsó csepp, amitől betelt a meciari sajtódemokrácia pohara; s úgy tűnik, a kormányhivatalban egyelőre befellegzett a kérdésfeltevések hetente ismétlődő óráinak. Elvégre úgy demokratikus a dolog (Szlovákiában), ha nem az újságíró, hanem a megkérdezett szabja meg, miről szabad faggatni. A honi sajtódemokrácia kormányzati alapképlete ugyanis nem egyéb, mint hogy e szabad ország szabad hírlapírója azt kérdezi és írja - amit szabad! E fejlemények láttán akaratlanul is az a néhány hónappal ezelőtti nap jut eszembe, amikor egy nyilvános vitaműsort megelőzően szűkebb szakmai körben kötetlen beszélgetésen vettem részt. Egyik ismert kollégám, aki egy, a ’89-es forradalmat követően megjelent szabadelvű laptól jutott el a mai kormány szócsöveként ágáló újsághoz, úgy érezte: eljött az ideje, hogy tanácsot adjon a kormánynak. Kertelés nélkül kibökte: Ha Afrikában egy néger törzsfőnök meg akarja szerezni a hatalmat, első dolga, hogy elfoglalja a rádiót és a televíziót, utána pedig az írott sajtót. Majd hozzáfűzte, nemigen érti, hogy egy évvel a választások előtt mire vár a kormány? Kollégám lényegében azt mondta: ha hatalmat akarsz, nem mondhatsz le a sajtó birtoklásáról. A történelemből tudjuk, hogy hasonlóan gondolkodtak a bolsevikok. Úgy tűnik: errefelé hajlanak Meciarék is. Prikler László felvétele A gótika árnyékában
