Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-12-03 / 49. szám
Kultúra 1997. december 3. 13 Az utolsó üstökös - Gárdos Péter új kisjátékfilmje Pap Verával és Kálid Artúrral Éljen a mese, ha élhet Oláh Csaba felvétele Baló Péter__________________ Gárdos Péter, az Uramisten, a Szamárköhögés és a Brooklyni testvér alkotója a napokban fejezi be Az utolsó üstökös című kisjátékfilmje utómunkálatait. Hamarosan újabb munkába fog: Patkánynapló című filmjében egy elátkozott közép-európai család történetét meséli el. A rendezővel új művéről, terveiről és a közönség megváltozott igényeiről beszélgettünk. Az utolsó üstökös egy 25 perces rövidjátékfilm. A szükség vagy a kísérletezőkedv vitte rá, hogy hét nagyfilm után ezzel a ma kevéssé divatos műfajjal próbálkozzon? Felkértek rá, s gondolkodás nélkül igent mondtam. Sajnos. Miért? Most már nyugodtan beszélhetek róla, mert azóta a rossz érzés elmúlt. Azért bántam meg, mert rájöttem, nincs sok közöm ahhoz a történethez, amit Kertész Márta ötletéből Békés Pál írt. Miről szól a történet? Egy negyven év körüli nő nagyon magányos, ezért belemenekül egy egynapos kalandba. Nem is ezzel volt a baj, elvégre nem mondhatom azt nagyképűen, hogy megrendelésre nem dolgozom, hiszen két francia filmet is forgattam úgy, hogy rám telefonáltak, aztán küldték a forgatókönyvet. Menet közben mégis rá kellett jönnöm, egy magam korabeli magyar rendezőben él az a hatvanashetvenes években kialakult reflex, hogy az ember csak a saját történetéből csinál filmet. Valahogy kellemetlen volt, hogy elém raktak egy házi feladatot, ahol pusztán a rendezői képességeimre van szükség. Szerencsére elkezdtük az anyagot gyúrni-gyömöszölni, aztán háromnegyed év után volt egy pont, amikor beleszerettem. Támadt egy segédötletünk: a történet egy éjszaka alatt játszódjon, amikor felettünk raPap Vera Az utolsó üstökösben gyog a Hale-Bopp üstökös, és mindenki azt nézi. A nő, aki a sztori szerint két nap múlva lesz negyvenéves, ezen az éjszakán indul el - a rémítő határidő a négyezer évenként felbukkanó üstökössel kombinálva végül meglódította a fantáziánkat. Azt hiszem, sikerült egy nagyon emberi történetet elmesélni, ami egy lehangoló lelkiállapotról számol be úgy, hogy közben egyáltalán nem depressziós, vagy ahogy mondani szoktuk: májbajos. A filmünk végül is arról szól, hogy vannak még csodák, és igenis érdemes belemenni egy olyan kapcsolatba, ami szinte csak másodpercekig tart, de fantasztikus élményt ad. A két főszerepet Pap Vera és Kálid Artúr játssza. A két francia filmje ismeretlen a hazai nézők előtt. Mind a kettő krimi. Az egyikkel, a Simenon-regényből készült Sápadt démonnal borzasztó pechem volt. 1989-ben vetítette a Magyar Televízió. A film negyedik percében megjelent egy felirat a képernyőn: a másik csatornán a Ceausescu tárgyalásáról és kivégzéséről szóló eredeti felvételek láthatók. Természetesen én is rögtön átkapcsoltam, ahogyan az egész ország. A másikat, a Csendéletet be sem mutatták, mert egy tízrészes sorozat része volt, és a többit is meg kellett volna venniük a magyaroknak. Most min dolgozik? Van egy tervem, ami már, úgy tűnik, sínen van. De-előbb egy olyanról, ami nem valósulhatott meg. Filmet akartam készíteni Lázár Ervin felnőttmeséiből, Glória címmel. Nagyon régen nem volt ilyen jó forgató- könyvem, csakhogy körülbelül százhatvanmillióba került volna, s ennyit nem tudtunk szerezni. Ma a világban nem kellenek az ilyen filmek. Eltettem jobb napokra, s helyette egy másikat vettem elő. A Patkánynapló cselekménye egy Andrássy úti lakásban játszódik, de száz év alatt. Egy intelligens patkány szemszögéből éljük végig egy közép-európai bárócsalád sorsát, amelynek átok sújtotta tagjait a szexus, a bosz- szúvágy, a féltékenység mozgatja. Itthon már kaptam hozzá előkészítési támogatást, ősszel próbálunk külföldről pénzt szerezni. Jók a kilátások. Olyan film lesz, ami kell a világnak? Igen, nagyon érzéki, szenvedélyes, vad a történet. Emellett olcsó. Ez azonban nem akadályoz abban, hogy elmondjam benne mindazt, amit akarok. Jövőre leszek ötvenéves, s ilyenkor talán már eljött az összegző filmek ideje. Kicsit fenyegetően hangzik... Legutóbbi filmjének, a Brooklyni testvérnek is sokat ártott, hogy a kitűnő, groteszk történetet súlyos ballasztok terhelték: előjött a Don-kanyar, ’56, az antiszemitizmus, az elmúlt hetven év minden búja, baja. Erről a filmről azt gondolom, hogy bizonyos szempontból a legérettebb, legfontosabb műve annak a csapatnak, amellyel hosszú ideje együtt dolgozom. Ugyanakkor valóban tudomásul kellett vennünk, hogy csekély visszhangot keltett. Egy fura díjára vagyok büszke: az olasz moziszövetség elismerésére. Ettől eltekintve tényleg lehet abban valami, hogy ezzel a filmmel túlságosan sokat akartunk markolni. A Patkánynaplóban igyekszünk majd ezt a késztetést legyőzni. Nem akarok spekulatív filmet csinálni. Heti kultúra Könyvespolc Vaclav Nizsinszkij: Füzetek Nincs a földön az a selyemmotolla, amely kifejtne téged önmagadnak, hogy szállhass a világban, mint a lepke agyad tereden színpadán le- begve haláltáncot mutatsz be most magadnak... Jékely Zoltán írt így Nizsin- szkihez című versében századunk zseniális balettművészéről, az Orosz Balett szólótáncosáról, a maga idején hatalmas botrányt kavart Egy faun délutánja és Tavaszünnep koreográfusáról, Isten bohócáról, ahogy sokan sokszor emlegették. A Füzetek, a négy füzet ennek a világcsodaként ünnepelt művésznek a naplója-vallomása. Huszonkilenc évesen, svájci pihenőhelyén írta tele őket, közvetlenül azelőtt, hogy mániás skizofréniája miatt - végérvényesen - zárt intézetbe szállították volna. A Füzetekből egy hányattatott élet, egy káprázatos karrier és egy szörnyű betegség története tárul fel: az orosz környezetben, reménytelen nyomorban eltöltött gyermekkor, a hirtelen felívelő karrier, amelyet rendkívüli tehetsége mellett két homoszexuális kapcsolatnak - a macénás Lvov herceggel és az Orosz Balett atyjával, Gyagilewel - köszönhetett, majd e karrier éppoly hirtelen derékba törése, a magyar Pulszky Romolával, a nagy színésznő, Márkus Emília lányával kötött, számára is váratlan és érthetetlen házasság, a háborús Budapesten orosz internáltként töltött siralmas évek története - az elméjén egyre jobban elhatalmasodó téboly szűrőjén át. Nizsinszkij csonkítatlan naplója egy kornak, a viszontagságos huszadik század első felének és egy szörnyű kórnak, a teljes személyiséget szétromboló, felemésztő skizofréniának döbbenetes erejű, megrendítően hiteles krónikája. Vasárnap Kisgaléria Nagy Zoltán Arcképek Regény A férfit általában Sammynek hívták a városban. A valódi neve Sámuel volt, a Sammyt Sámson után kapta, mert göndör haja volt és erős, hatalmas termete. Az Első Baptista Templom legnépszerűbb tagjai közé tartozott, sőt az elöljáróság titkára volt, tehát a legmagasabb tisztséget viselte a prédikátor után. Rendezett családi életet élt szép feleségével és négy kisgyermekével, az emberek mindannyiukat szerették; istentiszteletkor egy egész sort foglaltak el a templomban, mintaszerű családnak tartották őket. De Sammy ritkán ült együtt a családjával a padban a templomban. Más dolga volt: bekísérte a hívőket a templomba, ellenőrizte a termosztátok hőmérsékletét, odaállt a padsorok közé és várta, mikor érkezik el hozzá az ezüsttányér, amelybe pénzt gyűjtöttek, aztán ő adta tovább a következő sornak, és amikor a gyűjtés befejeződött, elöljárótársaival és az orgona méltóságos hangjaitól kísérve ő vitte oda színültig telve az oltárhoz és adta át rév. Tumipseednek, aki alig ért a váltóig és le kellett hajolnia, hogy a tányér átvételekor belenézhessen Sammy szemébe. Gyakran tette ezt, főként az utóbbi időben, és Sammy ezt kellemetlennek érezte, úgyhogy kerülni kezdte a prédikátor tekintetét, Fekete-fehér rapszódia Vera Kistlerová 24. rész inkább a pénzzel telt tányérra meredt. Sammy és Red egy ideig úgy vizsgálgatták egymást, mintha azt latolgatnák, kinek milyen esélyei volnának összeütközés esetén. De a többiek figyelmeztették őket, hogy most komolyabb dolgokról van szó, és így tovább folyt a vita a tervekről, amelyeknek egyetlen tárgya az volt, hogyan akadályozzák meg a négerek belépését a fehér iskolákba. Összenevettek: csak ne higgyék azok a majmok, hogy sárga autóbuszokon beözönlenek a fehér iskolákba, és ott majd virágcsokrokkal és ünnepi szónoklatokkal fogadják őket. Ohó, ők még nem tudják, hogy mi szunnyad a konföderációs rebellisek lelkében, és jobb is nekik, ha nem tudják. A Red házában összegyűlt emberek késő éjszakáig latolgatták, mit kell még beszerezniük, miből mennyi van már raktáron, és miből mennyi kell még. Red aztán egy láncokkal teli ládát mutatott nekik, és az ágya alól fejszét húzott ki, fölemelte és a levegőbe sújtott vele. Barátai megdöbbenését látva elnevette magát. Megnyugtatta őket, hogy ő nem olyan kegyetlen; nagy nehezen sikerült lerángatnia a fejszét a nyeléről, újból megsuhogatta, és kijelentette, hogy elég lesz gentlemanhez illően csak a nyeleket használni. Megígérte, hogy idejében gondoskodni fog elegendő nyélről, minden darab új lesz, szép fehér, és mindenki kap egyet; már meg is rendelte a szükséges mennyiséget Aztán átadta nekik a kezében tartott nyelet, hogy próbálják ki. Az emberek egymás után suhogtatták a fadarabot, nevettek, kijelentették, hogy olyan, mint egy baseballütő, amely működés közben nem is fogja tudni, labdát üt-e vagy göndörhajú fejet. ztán összeírták azoknak a névjegyzékét, akiket segítségül hívhatnak, ha szükség lesz rá... minél többen lesznek, annál gyorsabban intéződik el a dolog. Összeírták azokat is, akiket majd meg kell ijeszteni vagy eltávolítani az útból. Ezek közé tartoztak a helyi tanfelügyelőség tagjai, akik kivétel nélkül hajlandónak mutatkoztak elfogadni az új törvényt, mint ahogy eddig is elfogadtak mindent, például azt is, hogy a gyerekek megtarulják az iskolában, miként jöttek a világra, meg azt is, hogy az ember majomtól származik. Az ilyen nigger loverek a legrosszabb fehérek, gyalázatos árulók, akiknek nincs helyük itt délen. Névjegyzéket készítettek az uppity niggerekről is, akiket személyesen ismertek, emlékezetükbe vésték azokat, akik jelen voltak a gyűlésen, különösen azt a hatalmas termetűt, aki fehér körgallért viselt és szólóbeszédet engedett meg magának. Mialatt a férfiak Red házában vitatkoztak és tervezgettek, odakint megsápadt a hold és a csillagok, és a sötét égbolt lila színt öltött. Valahol a közelben kakas kukorékolt, a leparkolt autókban ülő őrök a szemüket dörzsölték, az órájukat nézték és káromkodtak. Aztán a gyűlés véget ért. - Csak a hidakat robbantjuk fel, Red? - kérdezte az a szelíd férfi, aki autókkal szeretett bajmolódni. A keze már a küincsen volt, egyik tóba a küszöbön.- Szart csak a hidakat - felelte Red. Mindjárt másnap újfajta levegő kezdett áramlani a városban. Az egyébként álmos dohánytermelő központ, ahol csak nagy ritkán történt valami érdekes, most úgy megélénkült, mint a szemeteshordó a Fekete-patak tisztásán, amikor a piknik részvevői hazamentek onnan. A főtéren autókaravánok köröztek és hangosan dudáltak, mintha új házasokat kísérnének nászútjukra. Eleinte csak mintegy húsz autó vonult ki, de a karavánok egyre növekedtek, és nemsokára száznál is több autó körözött a téren és a mellékutcákban, kürtjeik egyre hangosabban szóltak, és olyan rettegést keltettek a lamingtoni négerekben, amilyet eddig még sohasem éltek át. Most már nemcsak a főtéren robogtak végig újra meg újra a városháza előtt, ahol a tanfelügyelőség tagjai mindennap értekezletet tartottak, és nemcsak a környező utcákban, hanem a város környékén is és éjszaka is, különösen azoknak a négereknek a háza előtt, akikről tudták, hogy haladó gondolkodásúak és műveltek, sőt a négerbarátnak tartott fehérek házai előtt is. A karavánok mindenütt valamilyen figyelmeztetést hagytak maguk után emlékül: feldúlt virágágyásokat, kidöntött fákat és írásbeli üzenetet durva szavakkal megfogalmazva és a házak kapujára vagy ajtajára szögezve. Az aláírás The Night Riders, az éjszakai lovasok volt. (folytatjuk)
