Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-07-16 / 29. szám

4 1997. július 16. Háttér Figyelem! Nyári játék! Egy eszmét követtünk: a szabadság, a jogállamiság, a demokrácia eszményét Bizonyítványsztori Hét héten keresztül tartó nyári játékunk második kérdéscso­portjához érkeztünk. A helye­sen kitöltött szelvényt nyírják ki, és ragasszák rá a múlt heti számunkban közölt Feladatlap megfelelő helyére (tehát a 2-es kockára). Szerdahelyi Csaba Londonban, Belfastban és Portadownban mindenki tisztá­ban van vele, hogy július a leg­kockázatosabb politikai hónap az északír területeken. Mond­hatnánk, minderről Orániai Vil­mos tehet, aki 1690. július 12- én protestáns seregeivel tönk­reverte II. Jakab katolikus csa­patait, s ennek „emlékére” a protestánsok alig várják a júliu­si vasárnapot, hogy diadalma­san körbevonulja­nak sok-sok váro­son. Az Orániai Rend menetelését általában könny és gyász kíséri az egyik oldalon, s ha­talmi mámor fogad­ja a másikon. Noha Orániai Vilmos nél­kül is akadna elég ok a gyűlölködés szítására. Az észak­írországi katoliku­sok természetesen úgy élik meg a parádékat, mint az ellenük irányuló provokációt, s a londo­ni kormányt teszik felelőssé, amiért engedélyezi. Az évente kisebb-nagyobb mér­tékben fellángoló ellentétekből nem tanul senki. Tony Blair Mint jeleztük, a játék végén az egész Feladatlapot kérjük - a feladó pontos címét feltüntetve - szerkesztőségünk címére be­küldeni. További jó szórakozást és tip- pelést kívánunk minden kedves olvasónknak! munkáspárti kabinetje, amely most szembesült először a vé­res júliussal, az északír Sinn Fein pártra mutogat tehetetle­nül, annak illegális katonai szervezete, az IRA pedig rob- bantgat. Az IRA-val képtelenség szót ér­teni. 1991-ben például, amikor Margaret Thatcher akart tár­gyalni vezetőivel, a válasz a ter­rorhullám felélesztése volt. Most, amikor hároméves tűz­szünet végén, a kiújult támadá­sok miatt még az amerikai elnök is pedzegette, hogy közvetítene, az IRA újfent nem kegyel­mez. Az egyik kato­likus vezető a vasár­napi lángolást köve­tően azt mondta: „Már az iskolában elválasztottak ben­nünket egymástól, s ez életünk végéig elkísér minket. Halljuk egymás hangját a fal két oldalán, mégsem akarjuk megismerni a másikat.” Egy hang a sok közül, amely kiált is béke után, meg nem is. így va­lóban nehéz lesz megegyezni. Az orániaiak pedig csak masí­roznak. CSÁKY PÁL ___________________ Új ból feszültségektől volt ter­hes a tanév vége, s a feszültsé­gek nem csupán a hatalom és a magyar közösség között jelent­keztek, hanem a magyarságon belül is. Azt hiszem, a hatalom egyik célja ez volt: megosztani a szlovákiai magyarságot, fe­szültségeket kelteni az eddig egységes iskolákban is. Eljött az ideje, hogy nyugodtan számba vegyük, mi történt velünk, le­vonjuk a következtetéseket, s megpróbáljunk a nem tudni, mikor kezdődő újabb küzde­lemre felkészülni. Ha érdemben próbáljuk meg elemezni az 1996/97-es tanév történéseit, semmi okunk nincs a katasztrófahangulatra - még akkor sem, ha az elégedettség­re sem lehet maradéktalan okunk. Ebben a tanévben a ha­talom összpontosított támadást intézett oktatás­ügyünk ellen, s nem járt sikerrel. A leg­nagyobb veszélyt az új oktatási törvény elfogadása jelentet­te volna, amely által a javaslat értelmé­ben az iskoláinkat erőszakosan két- nyelvűsítették vol­na. Az azt elhárítani igyekvő ellenlépé­sek nagyon hatéko­nyak és példaszerű­en összehangoltak voltak: a belső tiltakozás formái megfe­lelően egészítették ki a külpoli­tikai lépéseket, a szlovákiai ma­gyar közösség, a pedagógusok, a szülők és a politikusok egysé­ges egészet alkotva, hatéko­nyan léptek fel. Több szlovák ellenzéki politikus mondta irigykedve: könnyű nektek, ti csak megmozdítjátok a kisujja- tokat és magyarok tízezrei kö­vetnek benneteket! Magam minden ilyen megnyilvánulás­nál tiltakoztam, s rámutattam, hogy a magyarság megmaradá­sa erősen erkölcsi kérdés, s ezt mind a szülők, mind a pedagó­gusok nagy része tudatosítja, a politikai képviselettel és az egész szlovákiai magyar társa­dalommal egyetemben. Mi mindannyian egy eszmét kö­vettünk, a szabadság, a demok­rácia, a jogállamiság eszméjét. Ezért tudtunk hatékonyan fel­lépni, s ennek tanulságait fel kell mutatnunk önmagunk előtt is: ilyen értelmes egysé­günkben rejlik az erő a jövőt il­letően is. A szlovákiai magyar­ságnak látnia és éreznie kell, hogy érdemes kiállnia a jövőjé­ért, s az általa megválasztott politikai képviseletnek is akko­ra ereje van, amekkora egység­gel a tömegek állnak mögéje. A támadás másik iránya a ma­gyar iskolák tantestületeinek tömeges szétzilálása volt. En­nek az igyekezetnek a legmar­kánsabb megnyilvánulása a fasisztoid Nemcok-levél, a- melynek angol nyelvű fordítása megtalálható a demokratikus világ összes fontosabb irodájá­ban. Itt is fontos volt a tömeges tiltakozás, fontos volt az, hogy kollégáim a levél íróját bíróság­ra adták, s fontos volt a diplo­máciai lépések sorának megté­tele is. Ne feledjük: az addig ál­talában semleges módon nyi­latkozó van dér Stoel nyilvánosan ítélte el ezt a leve­let, s a mögötte megbúvó politikai szándékot. A leg­fontosabb azonban az, hogy a levél tar­talmát a minisztéri­um máig nem tudta tömegesen végre­hajtani - s remélem, ez lesz a helyzet a jövőt illetően is. A bosszú nem ma­radt el; ez volt a bizonyítvány­ügy, amely számos iskolában, közösségben feszültséget szült. Ne feledjük el, ki hogyan visel­kedett ezekben a nehéz napok­ban, s ha a jövőben megadatik majd a szabad igazgató- és ta­nítóválasztás lehetősége, az er­kölcsi kiállást nagyon fontos elemként kell majd beszámíta­nunk. A hatalom e kérdésben sem győzött; elenyészően ke­vés azon igazgatók vagy taní­tók száma, akik helyeselték vol­na az egynyelvű bizonyítvá­nyok kiadását. Akik megtették is, az erőszaknak engedelmes­kedtek, nem tiszta lelkiismeret­tel. Ismerek olyan igazgatónőt, aki végül mégiscsak egynyelvű bizonyítványt adott ki, s a járási tanügyi korifeust körüludvarol­ta az iskolában. Amikor a járási főnök és a néhány gyerek haza­ment, s a tanítók a tantestületi­ben összejöttek, hogy elköszön­jenek egymástól, az igazgatónő- látszólag minden ok nélkül - percekig tartó hisztérikus zoko­gásban tört ki. Ott mondta el kollégáinak, hogy hetek óta nem tudott aludni. Félreértés ne essék: a fenti néhány mon­dat nem felmentés, csupán az érem másik oldala, amelyről szintén nem szabad megfeled­keznünk. Egyéb tanulságai is vannak a bizonyítványügynek. A szlovák értelmiség egy része szégyelli, ami történt. Az MKDM pozso­nyi irodájába több szlovák tért be, hogy támogatásáról bizto­sítson. S a június 28-i Slo- venská republika sem ujjong, hanem nyíltan elégedetlenke­dik, hogy a magyarok itt is, ahol az igazgató - úgymond - lojális volt, elutasították a „nemzetiségi nyelvek használa­tát nem korlátozó nyelvtör­vény” áldásait. Ha valaki meg­bukott ezen a vizsgán, az a ha­talom volt - és a kormánypárti Szlovák Televízió. Nem tudhatjuk, mikor kezdő­dik a mérkőzés újabb fordulója - mert lesz, az biztos. A sikere­inkből erőt kell merítenünk, a hibákból le kell vonnunk a ta­nulságokat. A bizonyítványté­mával kapcsolatban hadd idéz­zek ismét egy külföldi diploma­tát: - Úgy látszik - mondta -, ebben az országban a magya­rok jogtudata és szabadságvá­gya messze meghaladja az átla­got. A legapróbb jogaikhoz is ragaszkodnak, ami azt mutatja, hogy mentalitásukban ők már messze európaiak. Gondtalanul, felszabadultan. Valóban? Somogyi Tibor felvétele 1. Ki írta A kőszívű ember fiai című regényt? Mikszáth Kálmán Q Móra Ferenc Q] Jókai Mór 2 2. Mit neveztek a 19. századi nyelvújítók „foltos nyakorján”-nak? a hiénát ED a zsiráfot EH a leopárdot EH 3. Hogy nevezik a költészet szárnyas lovát? Helikon □ Pegazus fi Ergon I I „Halljuk egymás hangját a fal két oldalán” Véres július Belfastban 1970 óta 3200 halottat követelt a féktelen düh. „Ebben az országban a magyarok jogtudata messze meghaladja az átlagot.” Közel-Kelet Arafat, Kutab és a tévé Yehuda Lahav, Népszabadság _____________ Da ud Kutab palesztin szárma­zású amerikai újságíró. Egy magántelevízió tulajdonosa és egyben főszerkesztője. Kame­ráit néhány hónappal ezelőtt Ramallah városában, az auto­nóm Palesztin Nemzeti Tanács üléstermében állította fel, és élőben közvetítette a tanács vitáit. Gondolta, ennél jobb szolgálatot aligha tehetne a palesztin demokráciának. A tanács ülésein akkoriban több képviselő hevesen bírálta a palesztin hatóság körében elterjedt korrupciót, sok tiszt­ségviselő hirtelen meggazda­godását. A bírálatból szemé­lyesen Arafatnak is kijutott, mert a képviselők egy része szerint korrupt elemekkel ve­szi körül magát. Akadt, akinek nem tetszett e viták élő közve­títése. Az ületőnek elég hatal­ma volt hozzá, hogy Kutab la­kásán megjelenjenek a palesz­tin biztonsági emberek és se szó, se beszéd, elhurcolják őt otthonából. Családja csak na­pok múlva, egy kicsempészett levélből tudta meg, hogy Kutab börtönben van. Ekkor kitört a botrány. Ameri­kai állampolgár lévén, Kutab az amerikai nagykövetség vé­delmét élvezte. A washingtoni külügyminisztérium is köz­benjárt a szabadon bocsátása érdekében. Néhány nap múlva Kutab hazatért, az élő közvetí­tések a Nemzeti Tanács ülései­ről megszűntek. Ritka, hogy amerikai állam­polgárt tartóztatnak le a pa­lesztin autonómia területén. Aki pedig nem amerikai ál­lampolgár, és ezért nincs a fi­gyelem középpontjában, gyak­ran hónapokig sínylődik a bör­tönben vádirat, per, ítélet nél­kül. Volt rá eset, hogy a letar­tóztatottak meghaltak a bör­tönben. Hozzátartozóik felté­telezése szerint az elszenve­dett kínzások következtében. Ezekhez a tünetekhez társul három palesztin ingat­lankereskedő meggyilkolásá­nak esete. Mindhárman telek- vásárlásokat közvetítettek, amelyek végső következmé­nye palesztin földek zsidó ke­zekbe juttatása lett. Holttestü­ket az útszélen találták meg. A földvásárlás a palesztin­izraeli viszály fontos eleme. Tanulmányt érdemelne a vi­szály háttere, a zsidó földvá­sárlási módszerek, a palesztin ellenlépések ecsetelése. Röviden úgy lehet összefoglal­ni a helyzetet, hogy a palesz­tin aggodalmak egyáltalán és a palesztinoknak - alárendelt helyzetük miatt - kevés lehe­tőségük van a védekezésre. A Palesztin Nemzeti Tanács nemrégen meghosszabbította annak az 1967. évi jordán tör­vénynek a hatályát, amelyet maga Jordánia időközben semmissé nyilvánított: ez ha­lálbüntetéssel sújtja azt, aki „idegen” (értsd: zsidó) kézre juttat palesztin földeket. Az izraeli kormány állítása szerint a palesztin ingatlanke­reskedőket a hatóságok ösz­tönzésére a palesztin biztonsá­gi szolgálat gyilkolta meg. Az amerikai titkosszolgálat, a C1A jelentése szerint nem fe­dezett fel erre utaló tényeket. A palesztin hatóság határozot­tan tagadja, hogy bármi köze lenne a gyilkosságokhoz. Mégis elgondolkoztató az összefüggés a gyilkosságok és a Palesztin Nemzeti Tanács előzőleg hozott határozata között a „földeket idegen kézre juttató telek­spekulánsok” halálbüntetésé­ről. Kutab és mások letartóztatása ellen együtt emelték fel tilta­kozó szavukat palesztin, izrae­li és nemzetközi emberjogi szervezetek. Napirendre ke­rültek a jogállam, a demokra­tikus és emberi jogok kérdé­sei. Úgy látszik, hogy a végéhez közeledik a történelmi sza­kasz, amikor a palesztinok nemcsak legfontosabb, hanem szinte egyedüli célja az önálló palesztin állam megteremtése volt. Minél közelebbinek lát­szik e cél elérése, annál több embert foglalkoztat és gondol- koztat el immár egy másik kérdés: milyen is lesz az a füg­getlen palesztin állam?

Next

/
Oldalképek
Tartalom