Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-11-12 / 46. szám
4 1997. november 12. Háttér Az ENSZ szankciói sem riasztják vissza Husszein csatára kész Irak olyan vegyi fegyvereket fejlesztett ki, amelyek hatóanyagából néhány gramm elegendő lenne milliók kiirtásához. Az ENSZ felügyelői éppen ezt a készletet készültek feltárni, amikor Szad- dam Husszein hirtelen kiutasította az amerikai szakértőket az országból. Az iraki tömegpusztító fegyverek felkutatására hivatott ENSZ-bizottság tagjai épp a VX nevű idegméreg titkos tárolóhelyeinek felderítésére készültek, amikor a bizottság gerincét alkotó a- merikai szakértőket Bagdad távozásra szólította fel. Nem nehéz kitalálni, hogy mi a döntés oka: a szakértők „forró nyomon” voltak. Az irakiak hiába igyekeztek elaltatni az ENSZ-felügyelők éberségét azzal, hogy váltig állították: csak kísérleti céllal néhány kilogrammnyit gyártottak a folyadékból, ám a bizottság feltárta, hogy valójában 750 tonnányit szerzett be a szer alapanyagából. A szakértők nem dőltek be annak sem, hogy a készlet az Öböl-háború idején megsemmisült. Sőt, a csoportnak cáfolhatatlan bizonyítékai voltak, hogy egyéb, biológiai hatású töltetek máris bevetésre készen állnak rakétára, bombákra, tüzérségi aknákra szerelve. A száztagú UNSCOM-csoport (az iraki tömegpusztító fegyverrendszerek megsemmisítését felügyelő ENSZ-bizottság) tíz amerikai tagját Szaddam Husszein rezsimje azonnal mégsem tudta kitoloncolni, hiszen a Biztonsági Tanács egyértelműen kiállt mellettük. Sőt egy háromtagú delegációt menesztett Bagdadba, győzze meg az iraki diktátort: alá kell magát vernie az ENSZ-határoza- toknak. Ellenkező esetben újra fellángolhat a háború az Öbölben, úgy, mint 1991-ben. Szaddam Husszein a jelek szerint maga is tisztában van azzal, hogy haj thatatlanságával könnyen katonai konfliktust idézhet elő. Minisztereivel már megvitatta azt, hogy „miként tudnának szembeszállni az amerikai imperialista agresszióval”. Az USA pedig nem zárta ki „semmilyen eszköz igénybe vételének lehetőségét” Irak ellen. Pattanásig feszült tehát a helyzet az Öbölben, a háború újra fellángolhat. Mert Szaddam Husszein képes újra szembeszállni a nyugati világ legkorszerűbb fegyvereivel, csak hogy ne kelljen megsemmisítenie saját tömegpusztító eszközeit. A velük való riogatással tartja fenn önkényuralmát. Hatalmon maradási vágya már szinte kóros, s mi sem bizonyítja ékesebben, minthogy titokban eladta azokat a gyógyszerkészleteket, amelyeket az iraki olajért kap cserébe, illetve nemzetközi humanitárius szervezetek küldenek az agyongyötört és nélkülöző irakiaknak. S mindezt azért, hogy folytathassa fényűző életmódját és lekenyerezhesse talp- nyalóit. Aki erre képes, az attól sem riad vissza, hogy országát egy újabb háborúba sodorja. (p. vonyik) A szakértők forró nyomon voltak. Szaddam Husszein leporolja fegyverét CTK/AP-felvétel A nyakkendőmentes orosz-japán csúcs mégis meghozta az áttörést a kétoldalú viszonyban Lezárul a II. világháború? Vajon mit szólnak majd az orosz elnök és a japán kormányfő megállapodásához a Kuril-szigetek lakói? CTK/AP-felvétel P. Vonyik Erzsébet __________ A november elején Kraszno- jarszkban lezser stílusban megtartott japán-orosz csúcstalálkozón a sportos szerelésben megjelent orosz elnök és a japán kormányfő nemcsak küllemével okozott feltűnést és meglepetést, hanem azzal is, hogy az előzetes várakozásoknál jóval többet értek el a szaunázással és vadászattal tarkított megbeszéléseken. Borisz Jelcin és Hasimoto Rjutaro találkozója után elsősorban azt emelték ki az elemzők, hogy első ízben fogadtak el határidőt a két ország vezetői a köztük feszülő, több mint fél évszázados szigetvita megoldását illetően. A megállapodás úgy szól, hogy „a két állam mindent megtesz azért, hogy 2000-re békeszerződést kössön és megoldja a négy, Oroszország által elhódított szigettel kapcsolatos területi vitát. Önmagában ennek a dátumhoz kötött szándéknak akkor is nagy a jelentősége, ha arról egyelőre bővebbet nem tudni. Homály fedi azt, hogy a gyakorlatban miként is oldják meg a visszaadást, ki mit ad és mit kap cserébe, mi lesz a szigetek időközben oroszajkúra cserélődött lakosságával. A két politikus négyszemközt nyilván körvonalazta a részleteket is, és vélhetően megállapodott egy pillanatnyilag bizalmasan kezelt kompromisszumban. A Jelcin kíséretében tartózkodó Nyemcov kormányfő-helyettest az újságírók hiába faggatták arról, hogy a békeszerződés várható megkötése a Kuril-szigetek átadását jelenti-e a gyakorlatban. Nyemcov csak annyit felelt, hogy „az orosz alkotmány 4. cikkelye rendelkezik az ország területi épségéről, az elnök pedig az alaptörvény végrehajtásának szavatolója”. Az első értékelések azt emelték ki, hogy ez a legjelentősebb előrelépés a két ország között az 1956-ban létrejött közös nyilatkozat óta, amely rendezett diplomáciai kapcsolatokat teremtett Moszkva és Tokió között. Korábban négy említésre érdemes egyezményt kötöttek, s legutóbb Jelcin négy évvel ezelőtti tokiói látogatása idején egyeztek meg abban, hogy a két ország területi vitájára az „igazságosság és a törvényesség” alapján keresnek megoldást. A kapcsolatokat végleg normali- záló békeszerződés megkötésének útjában mindmáig a Vörös Hadsereg által a második világháború végén elfoglalt szigetek miatti vita állt. Ha az ezredfordulón az ígértekhez híven valóban pont kerül a szigetvita után, akkor ez a második világháború végleges lezárását jelenti majd -„csekély” 55 évvel annak befejeződése után. Egyes japán lapok máris azt jósolják, hogy Jelcin elnök komoly ellenállásba fog ütközni, ha a szigetek hovatartozásáról beindulnak a tárgyalások. Ha Jelcin kétezerben egy harmadik elnöki periódust is megpályázik, akkor az elnökválasztási kampányban populista hangnemet fog megütni és ez nem kedvez a területi engedményeknek. A krasznojarszki csúcsnak e héten máris folyatása van: e napokban Tokió vendége Primakov orosz külügyminiszter, aki vizitjén pontosítani kívánja a csúcson elhatározott szándékok megvalósítását. Az orosz diplomácia vezetője egyenesen Kínából érkezett a japán fővárosba, hiszen előzőleg Jelcin kíséretében Pekingben járt. Mindez azt jelzi, hogy a Kreml egyre inkább újra felfedezi" Ázsiát. Stratégiai kérdésekkel foglalkozó szakértők ezt azzal indokolják, hogy Moszkva a NATO-bővítéssel párhuzamosan a Távol-Keleten tapogatózik és néz szövetséges után. A kínai úttal pedig feltehetőleg a kínai államfő néhány nappal ezelőtti fehér házi látogatása nyomán felmelegedni látszó amerikai-kínai viszonyt igyekszik ellensúlyozni. Szigetvita-történelem -------A Szahalin-félszigettől közvetlenül délre, a japán szigetvilágtól északkeletre elhelyezkedő 4996 négyzetkilométer kiterjedésű Kuril- szigeteket 1945-ben, a második világháború utolsó napjaiban szállta meg a Vörös Hadsereg. Hokkaido japán sziget északkeleti csücskétől jól látható a négy vitatott sziget - Habomai, Sikotan, Kunasir és Itorofu. A legközelebbi nem egészen négy kilométerre van a japán felségterülettől. Jóllehet, a Kuril- szigetek környéke halban igen gazdag, a szigetek pusztán gazdasági értéke rendkívül csekély. Oroszország számára ezzel szemben fontos stratégiai övezetet jelent, mivel innen ellenőrzik a víziutat, amelyen keresztül a Vlagyivosztokban állomásozó orosz hadihajók és tengeralattjárók kijuthatnak a Csendes-óceánra. 1945-ben mintegy 17 ezer japán élt ezeken a szigeteken, de elűzték őket földjükről. A Szovjetunió fénykorában mintegy 25 ezer polgári személy élt, s tízezer katona állomásozott a Kuril-szigeteken. Japán 1945 óta hiába követelte a visszaadásukat, és elzárkózott a gazdasági segítségtől addig, amíg nem rendezik a szigetek státusát. Nem tudni, ki mit kap és mit ad cserébe. Évforduló Vétkesek és cinkosok Balázs János, Brassó Csak két-három nappal az események után jelentek meg a világsajtóban az első tudósítások: Brassóban, Ceausescu Romániájának egyik gépipari központjában munkáslázadás volt. A részletekről keveset, majdnem semmit nem lehetett tudni. Mindez a tíz évvel ezelőtti viszonyok hű jellemzője: az 1987. november 15-i megmozdulásról a bukaresti hatóságok mélyen hallgattak. Még a helyi, brassói lakosok előtt is igyekeztek titokban tartani a történteket. A helyi sajtóban egy szó sem esett a dologról. A november 15-én, vasárnap délután lezajlott tüntetésen a résztvevők jelszavakkal mázolták tele a főtér néhány középületének falát. E falakat hétfő reggelre lefestették. A megyei pártbizottság és a polgármesteri hivatal betört ablakait még az éjszaka folyamán beüvegezték és az ablaktáblák mögött lázas sietséggel zajlott a feldúlt irodák kitakarítása, rendbetétele, az összetört bútorzat kicserélése. Minden sietség dacára egy hétig tartott, míg a helyiségeket annyira rendbe hozták, hogy az ügyes-bajos dolgaikat intéző polgárokat be merték engedni a megyeháza, illetve a városháza épületében működő hivatalokba. Az eseményekről csak a Brassóban tartózkodó külföldiek révén értesülhetett a külföld, az alapján, amit a szállodaablakból esetleg láttak és amit ebből úgy-ahogy megértettek. Azaz, hogy Brassóban „valami” történt. Az egyik gép- gyártó-ipari nagyüzem, a több mint húszezer alkalmazottal dolgozó tehergépkocsigyár egyik részlegén robbant ki a zavargás, november 14-ről 15- re virradóan. Elterjedt, hogy nem fognak fizetést kapni, mert a vállalat nem teljesítette tervfeladatait. A szerszámkészítő részleg munkásai reggel a gyárudvaron csoportosultak, majd megindultak és körbejárták az üzemet, csatlakozásra szólítva fel a többi részleg munkásait is. A délelőtt folyamán már vagy ezer-ezerkét- száz kiabáló, elégedetlenkedő munkás csoportosult az igazgatói irodák előtt. Azért nem többen, mert vasárnap volt, ráadásul az általános választások napja. Ezért is nem találtak senkit a gyár vezetőségéből, akivel tárgyalhattak volna. Dél felé megindultak a városközpont felé. A tömeg kezdetben kenyeret, húst, meleget kért. (A ellátás „közmondásosan” rossz volt: húst - személyenként egy-egy kilónyit - újévkor, május elseje előtt és a nemzeti ünnep alkalmával „osztottak”. De mire a gyártelep és a város- központ közötti három és fél - négy kilométeres útszakaszt megtették, már Ceausescu lemondását, a „diktátor és a többi kommunista gazember” menesztését követelték. A tüntetők feldúlták, a bútorzatot összetörték, az iratokat és a Ceausescu-képeket az útra kiszórták és meggyújtották. A belügyi alakulatok városközpontban javában tomboló tömeget körül vették. Tömeges letartóztatásokra ekkor nem került sor, a rohamosztagosok egy-egy hangoskodót emeltek ki és vittek el. A nagyobb arányú letartóztatásokra másnap, harmadnap került sor: a lefényképezett, lefilmezett események azonosított irányítóit vitték el - otthonról. A kezde- ményezőknek-irá-nyítóknak tekintett 61 munkást egy válogatott közönség előtt tartott tárgyaláson elítélték és mindenkit kényszerlakhelyre deportáltak. Híre járta, hogy letartóztatásuk alatt némelyiket sugarazták is. Többen közülük gyanús körülmények közt, sugárbetegség tüneteivel haltak meg. De erre megdönthetetlen bizonyíték ma sincs. A belügyi szervek, az igazságszolgáltatás és az ügyészség körében olyan jaj de nagy változások helyi szinten azóta sem következtek be, ezt bizonyítja az is, hogy a brassói munkástiltakozás résztvevőinek, a „November 15. Társaság” képviselőinek a minap Constantinescu köztársasági elnökhöz kellett fordulniuk, hogy a legjelentősebb kommunistaellenes megmozdulásnak számító 1987-es események közelgő évfordulójáról a bürokratikus gáncsoskodás dacára megemlékezhessenek.
