Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-11-05 / 45. szám
Nagyvilág 1997. november 5. 7 A Titanic elsüllyedésének helyszínétől 300 kilométernyire A legnagyobb fúrótorony A fenéktől a csúcsáig magasabb a kölni dómnál Archív-felvétel Beregszászi tevéi Századvégi homo sapiens A lehető legveszélyesebb helyszínen, Új-Fundland közelében, az Atlanti-óceánban épül a világ legnagyobb fúrótornya. Olyan vidéken, ahol a tengeri viharok harmincméteres hullámokat korbácsolnak és hatalmas jéghegyeket terelnek maguk előtt. Háromszáz kilométerre innen süllyedt el a legendás Titanic. Vajon mi késztette az olajtársaságokat arra, hogy ebbe a hajmeresztő vállalkozásba már eddig is több mint hét és fél milliárd márkát fektessenek be? Természetesen a remélt busás haszon, hiszen ezen a helyen - a homokkő alkotta mélytengeri törésben - a geológusok becslése szerint mintegy 500 milliárd liter kőolaj vár kitermelésre. A Állítólag kibírja a legnagyobb jéghegyekkel való ütközést is. befektetők úgy tervezik, hogy 2017-ig százmilliárd litert hoznak a felszínre ebből az értékes nyersanyagból. A konzorcium mérnökei, akik bíznak benne, hogy a modern technika ellenáll a természet legszélsőségesebb viszonyainak is, alaposan megtervezték a Hiberniának nevezett hipermodern fúrótornyot. Az egész építmény alapját és biztonságát egy 106 méter átmérőjű, több mint 100 méter magasságú, óriási, betonból és vasból készült talapzat képezi, amely egy gigantikus, tizenhat szögű korsóra hasonlít. Az ötszázötvenezer tonna súlyú kolosszus fala 17,5 méter vastagságú, s a falon bevágások helyezkednek el; ezeknek kell megvédeniük az építményt a jéghegyekkel való ütközés esetén. Ehhez a talapzathoz forrasztották hozzá a tulajdonképpeni építményt, amelyen a kiszolgáló személyzet szálláshelyei és maguk a munkahelyek találhatók. Ez a rész 37 000 tonnát nyom, és 111 méter magas. A torony a többi tartozékával együtt, amelyek további 60 000 tonnát nyomnak, nyolcvan méter mélységű vízben áll, a parttól mintegy 315 kilométernyire. Az egész kolosszus összsúlya 1 millió 200 ezer tonna, magassága - a fenéktől a mérges gázokat égető kémények csúcsáig - 224 méter. Ez azt jelenti, hogy hetven méterrel magasabb, mint a kölni dóm. Sok szakember máig nem bízik benne, hogy a Hibernia a maga páncélkonstrukciójával képes ellenállni a jéghegyek „támadásainak”. Az erős, óránkénti 5 és fél kilométer sebességű áramlat sok ezer tonnás jéghegyek ezreit sodorja errefelé. A számítógépekkel végzett, szimulált kísérletek alapján a toronynak mindezt ki kellene bírnia. Mi több, egy hatmillió tonnás jégheggyel történő szimulált ütközést is kibírt! Más a kísérlet, és más a természet, állítják ugyanakkor a kételkedők. A Hibernia konzorcium (melynek egyharmada a Mobil Oil kanadai cég tulajdonában van) ugyanakkor több jégtörő hajót is birtokol: ezek feladata lesz „eltakarítani” a fúrótorony felé sodródó jéghegyeket. A valószínűség-számítások, a statisztikák (és az optimisták) szerint ugyanakkor a fúrótorony legfeljebb tízezer évente egyszer találkozhat hatmillió tonnás jégheggyel. Az óceán azonban olykor figyelmeztető jeleket küld az embernek: 1982. február 15-én ugyanezen a helyen egy erős vihar felborította az Óceán Ranger nevű úszó fúrótornyot. Az elsüllyedés során nyolcvan- négy ember halt meg. Ugyanebben az időpontban néhány kilométerrel távolabb egy orosz halászhajó süllyedt el, harminc tengerésszel a fedélzetén. Ezért a Hibernia építésénél a biztonsági okok főszerepet játszottak. A legénység háromszáz tagját egy speciális, hermetikusan zárható helyiség védi a sugárzás, a tűz, a füst és a mérges gázok ellen. A legénység evakuálása is gyorsan megoldható: gondolák segítségével gyorsan átszállhatnak egy, a torony körül köröző tartályhajóra, vagy csúszdákon kereshetnek menedéket a gumi mentőcsónakokban. Az ember okult a Titanic katasztrófájából. Akkor a húsz mentőcsónak csak az utasok felének volt elegendő „az elsüly- lyeszthetetlen” luxushajón. A Hiberniánál ez is fordítva van: a legénység minden tagjára két mentőcsónakjut. Stern, Hamburg Füzesi Magda _____________ Mi vel is kezdődött? Talán a horkolással. Felmenőink mindig elaludták a kellő pillanatot. Nem csoda, hogy a lábuk jó tizenkét centivel rö- videbb volt a normálisnál, hiszen még csak futásra sem használták. Talán a fejtágítással? Nézz a tükörbe, sorstársam, s mondd meg, mit látsz? Vagy kopasz, vagy ősz fejet, megnyúlt arccal, véreres szemekkel. Igaz, a fejedet másra is használhatod, nemcsak gondolkodásra. Ha ügyes vagy és ismered a széljárást, egy-két hajszáladat megmentheted. De minek? A természet a fogadat eredetileg a rágáshoz alkotta. De a kíntól úgy összeszorítod, hogy legfeljebb a fogkefe fér alsó és felső ajkaid közé. Még szerencse, mert így legalább elmondhatod: naponta egyszer azért van valami a szádban. A nyakad hossza lassan vetekszik a gólyáéval. Érthető: hol élelem után kell nézned, hol meg azt lesed, melyik irányból vágnak nyakon. Légy óvatos, barátom: az ellenség köztünk van és nem alszik! A szíved hevesen ver a marketing alatt, a vérnyomásod 200. Legalább ez van. Másféle nyomásra nemigen számíthatsz, amióta aláírták az alapszerződést. A gyomrod? Köszönöd, még érzed. Legalábbis amikor összeszorul. Mert nem tudod, mikor miért hívat a főnök: fizetetlen szabadságra küld, vagy már rögtön a kezedbe adja a munkakönyvét? A lábad tűrhető. Igaz, alig állsz rajta a mindennapi hajsza után, de legalább nincs lúdtalpad. Mellesleg a lúd fogalmat a gyermeked már csak a Lúdas Matyi című színdarabból ismeri, a szó lassan bekerül az Idegen szavak szótárába a hús, a vaj, a krumpli mellé. Különben jól vagy. Senki nem néz görbe szemmel: rád se néznek. Nem csoda: kinek van rád szüksége? Annak a hazának, amely kitaszít, vagy annak, amelybe se fogad? Hiszel Istenben. Jól teszed. Megnézhetnéd magad, ha a boldog lelki szegénység után még a Megváltót is elvennék tőled! Te, Homo Sapiens! Nézz a tükörbe! Páncéling rajtad, csak nem kívül. Egy réteg a tüdődön, az ólomgőztől, egy a szíveden, jó vastag, hogy ne legyen lelkiismeret- furdalásod a többi nyomorult bajai miatt, egy meg a képeden, hogy hányinger nélkül el tudd viselni a nagy latrinát, melyben élned-hal- nod kell. Mi az, ami még mindig itt tart? A százhúszat verő szíved? Az, hogy faltól falig sírsz? Meg hogy anyád könnyű álmot ígér? Vagy Verecke híres útja? Az akác? Ez a táj bölcsőd és erődöd? Ez lesz a koporsód is? Lesz-e még otthon? És lesz koporsó? A szemed véreres: a rakodópart alsó kövén ülsz, a lét határozza meg a tudatot. Nem az a fontos, honnan jössz, mondta a költő, hanem hogy hová mégy? Hová is mehetnél? Szűk ez a faltól falig cella, ahová a nap is utálkozva süt be, kötelességtudatból. Örömtelen örömök fűszerezik sótlan életed. Nincs akkora siratófal, hogy mindnyájan elférnénk mellette. Ha ismerősökre terelődik a szó, előre hallod a választ: meghalt, kivándorolt, meghalt... Micsoda háború ez, amely puskalövés nélkül szedi áldozatait? Mi lesz veled, drága jó Istenem, ha mindnyájan fel- szállunk Kháron ladikjára? Fosztóképzők uralják hétköznapjaidat. Még szerencse, hogy elrejtőzhetsz előlük önmagadban. „Bent maga ura, aki rab volt odakint...” De mi lesz, ha megtalálják a rejtett ösvényt a szívedig, és rád olvassák a rontást: lélektelen, embertelen, hazátlan, jövőtlen? „Innen hát a harag és a könny.” Melyik hazának van szüksége rád? Amely be sem fogad? ráriumát jótékony célra fordítja - viszont úgy vélte, a missziós nővér „környezete olyan vitát robbantott ki, amely egyáltalán nem magától Teréz anyától származik”. A film bemutatja Teréz anya életét a kalkuttai szegénynegyedektől egészen a Nobel-bé- kedíj 1979-es ünnepélyes átadásáig. Tóm Selleck leborotválta a bajuszát! Az 52 éves amerikai filmsztár arcát több mint húsz évig ékesítette a sűrű fekete bajusz, sőt az elmúlt hónapokban még szakállt is növesztett. Úgy tűnik, megelégelte a sok szőrt, s mindent leborotvált. „Csupasz” arccal is egész jóképű, állítják Hollywoodban. Igy lett Margaret Hyrabol Meg Ryan; Demetria Guynesbol Demi Moore; Allen Stewart Königsbergboi Woody Allen; Caryn Johnsonböl Whoopie Goldberg; Maurice Micklewhite-böl Michael Caine... Hallotta már? Parkinson-kórban szenved Johnny Cash, a legendás amerikai countryénekes, aki október végén lemondta az összes programját, beleértve az amerikai országos turnét. A 65 esztendős Cash szóvivője szerint az énekes nincs abban a fizikai állapotban, hogy vállalhassa a koncertkör- utat. végső egymásra találásra. Streisand azonban tudatta: a bolondulásig szereti Brolint. Film készült Teréz anyáról. A szeptember elején 87 éves korában elhunyt missziós nővért Géraldine Chaplin alakítja a „Teréz anya: Isten szegényeinek nevében” című francia tévéfilmben. A forgatás körül komoly bonyodalmak támadtak, Teréz anya rendje ugyanis visszavonta a gyártáshoz adott előzetes hozzájárulást, azzal a magyarázattal, hogy a missziós nővér ellenezte volna „a tevékenységét profa- nizáló” filmet. Dominique Lapierre forgatókönyvíró - aki felajánlotta, hogy honoHogyan lehetséges, hogy az amerikai sztároknak oly hangzatos, szép nevük van? Nagyon egyszerű: a „szép nevű” színészek túlnyomó többsége megváltoztatta becsületes nevét. Barbra Streisand viszont nem a turnéját mondta le, hanem a jövő tavaszra tervezett esküvőjét James Brolinnal. Korábban James nem ért rá, most Barbrának jött közbe a turné... A két amerikai sztárnak más időpontot kell találnia a Szép a nevük. ”