Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-11-05 / 45. szám
Politika 1997. november 5. 3 A Magyar Koalíció remélhetőleg hamarosan eldönti, milyen formában indul a választásokon Mire szavazhatunk? A Duna vize a múltban sosem volt ilyen jó minőségű, mint most - állítja Július Blnder Prikler László felvétele Július Binder: gyakran kiforgatják a szavaimat Nem épül új meder P.Vonyik Erzsébet ________ Ho zzávetőleg tíz hónap múlva urnák elé szólítják az ország lakosságát. A szlovák frontok lényegében tisztázódtak: tudni, ki kivel indul, illetve kivel nem, sőt az ellenzéki szlovák koalíciónak már a közös választási platform- jais ismert. Magyar vonalon nyár óta csak egyvalami látszik biztosnak: a Magyar Koalíció három pártja együtt indul. De nagy kérdőjel, hogy az együttes fellépés milyen formát öltsön a gyakorlatban. Pedig az MK- ra voksolni szándékozó magyar választópolgár is mielőbb tudni szeretné: egészen pontosan mire számíthat, uniót, választási pártot, esetleg más formációt támogatna-e szavazatával? Mert igaz, hogy a magyarság döntő többsége egységes magyar politizálást óhajt, ám úgy dukálna, hogy a magyar szavazatokra számító politikusok végre letennék az asztalra, milyen megoldás mellett döntöttek. Igaz ugyan, hogy 1994-ben is csak röviddel a választások előtt ütötték nyélbe a megállapodást a hármas koalíció megkötéséről, de akkor még megengedhették ezt a luxust. Most viszont más időket élünk: a kormány nem is titkolja: koalíciók esetében olyan magasra kívánja emelni a parlamenti bejutási küszöböket, hogy ha az eddigi formájában maradna meg az MK, akkor egyszerűen magát szorítaná ki a parlamentből, hiszen a lakosság legfeljebb 12 százalékát kitevő magyarság - még ha a csecsemők is voksolnának - nem tudná elérni a 15 százalékot. Legutóbb nyolcezer híján háromszázezren szavaztak a Magyar Koalícióra, tehát a felnőtt magyar lakosság mintegy 83 százaléka. Ha pártjaink meg akarják tartani ezt a szavazóbázist - ezenfelül megcélozzák az urnáktól 1994-ben távol maradt magyarokat, illetve azokat, akik más pártokra szavaztak, ezt leginkább azzal érhetnék el, ha lezárnák a túl hosszúra nyúlt vitát: uniót, választási pártot vagy valami mást akarnak. Meggyőződésem, hogy a Magyar Koalíció szavazótáborában nem a csordaszellem érvényesül, vagyis nem reflexszerű- en szavaznak az emberek bármilyen pártformációra, csak magyar legyen az, hanem igenis, érdekli őket: pártra, unióra, netán közös listára szavazhatnak-e majd, s ez a formáció milyen hatékonyan tudja képviselni a magyar érdekeket. Az idő sürget, hiszen az új pártszubjektum bejegyeztetéséhez ezer támogató aláírást kell összegyűjteni, a választásokon való induláshoz újabb tízezret. A másik kardinális kérdés: olyan variánst kell választani, amelybe nem köthet bele az új választási törvény, s minimalizálja a veszélyt, hogy a magyar pártok nem indulhatnak a választáson, mert Szlovákiában ez sem elképzelhetetlen. Az elmúlt másfél évben lapunk hasábjain kétszer is nyilatkozott mindhárom magyar pártvezető, arról, hogy mit tartanának a legideálisabb megoldásnak, amely biztosítaná a leghatékonyabb magyar parlamenti képviseletet. Duray Miklós ragaszkodott a négy éve megszellőztetett uniós elképzeléshez, amelynek elfogadása a három párt jogalanyiságának megszűnésével járna, de a két koalíciós társ ettől a leghatározottabban elzárkózott. Az Együttélés elnöke egyúttal azt is sürgette, hogy még azelőtt döntsön a három párt, mielőtt elfogadják az új törvényt. Az MKDM és az MPP amellett tette le a garast, hogy nem szabad semmit elsietni, inkább meg kell várni, milyen kihívás elé állítja az új törvény a Magyar Koalíciót. Ezek az elképzelések kerültek megfogalmazásra a januárban Érsekújvárod: tartott lakossági fórumon is, amely után a Koalíciós Tanács megállapodod, hogy e kérdést a nyilvánosság előtt addig nem fogják vitatni, amíg alapos egyeztetések nyomán ki nem alakul a végleges közös elképzelés. Azóta a közvélemény jóformán csak annyit tud, amennyit a Koalíciós Tanács ülései után a pártvezetők patikamérlegen adagolva közreadnak. Az utóbbi időben megjelent interjúkból, cikkekből az derül ki: az álláspontok a tekintetben közeledtek, hogy mégsem kellene kivárni a választási törvény módosítását, mert esetleg olyan lesz, amely kizárná akár a választási pád létrehozását is. Egészen vad, a demokratikus Európában szokatlan törvény sem lenne igazi meglepetés, olyan, amely nemcsak minden magyar, hanem szlovák ellenzéki képviselőt is kisöpörne a parlamentből. Az Együttélés támogatodsága három százalék alá zuhant, igaz, újabban megint feltornászta magát három százalék fölé. Az MKDM tavasszal alaposan elhúzott 7,3- százalékkal, bár most felmérések szerint öt százalék alatt van. E preferenciák ismeretében is nehezen hihető, hogy az MKDM belemegy Duray uniós javaslatába, hacsak nem áll elő olyan vészhelyzet, hogy egyedül ez a megoldás lesz az üdvös. A magyar választópolgárnak egyelőre be kell érnie azzal a nyugtatgatással, hogy a koalíció jogászainak még a legvadabb törvény esetére is van megfelelő megoldási javaslatuk, de változatlanul bizonytalanságban él. S mivel utat tör magának az a nézet, hogy mégiscsak fel kell fedni kártyáinkat a választási törvény megszületése előtt, a magyar szavazótábor valószínűleg jólesően venné tudomásul, ha pártjaink a legmegfelelőbb közös fellépési formáról falusi öszejöveteleken tájékoztatnának, az egyeztetések zárószakaszában pedig kikérnék a lakosság véleményét. Emlékezzünk az 1994-es diós- patonyi fórumra: ez bizonyította, hogy a magyar közvélemény igényli, hogy első kézből tájékoztassák és meghallgassák- megszívleljék a nézeteit. Erről pártjainknak a saját érdekükben most sem szabadna lemondaniuk! Pár napja múlt, hogy öt éve elterelték a Dunát. Ebből az alkalomból rövid interjút kértünk Július Binder vállalatigazgatótól, aki ezt a döntést meghozta. Hány évre becsülhető az ötéves erőmű és a felvízcsatorna élettartama? Pontosan nem tudnám megmondani. Háromszáz, ötszáz vagy ezer év? De lehet, hogy több is. A felvízcsatorna töltése kibír ennyit, így van tervezve? A gátak élettartama szinte korlátlan. A technológiai berendezéseket kell csak kicserélni. Nálunk vannak használatban lévő négyszáz éves töltések is. A kilencvenes évek elején ön azt nyilatkozta, hogy a bősi létesítmény élettartama mintegy negyven év, és ha ez lejár, akkor új medret kell építeni, az ön cége pedig azért van, hogy megépítse. Nem a Dunára értettem, a válaszomat az újságíró hölgy elferdítette. A turceki víztározóra gondoltam. Nem azt mondtam, hogy az élettartama ennyi, hanem a víztározó ennyi évre biztosítja a megfelelő vízellátást. A tározó továbbra is létezni fog, de amiatt, hogy ez a tározó már nem lesz képes elegendő meny- nyiségű vizet biztosítani, újabbat kell építeni. A Csallóközben biztosan nem fognak új mesterséges medret kotorni? Ez nem indokolt. Semmilyen további meder nem fog épülni. Ha üledékek rakódnak le a felvízcsatorna fenekén, akkor ezeket kiemeljük. Tudjuk is, hova tesz- szük, hiszen ez kiváló trágyaanyag lesz a mezőgazdaságnak... Ez nem lesz rákkeltő, mérgező hatású? Ugyan miért tartalmazna kon- taminált anyagokat? Ha vannak víztisztító állomások, akkor a víz nem szennyezett. A hágai bírósági döntés megvalósításán munkálkodó magyar küldöttségvezető úgy nyilatkozott, hogy a szlovák féllel folytatott minden tárgyalási forduló után ellátogat a felvízcsatorna tőszomszédságában lévő valamelyik faluba. Igazgató úr, ön nem csatlakozik hozzá? Mi hetente járunk ezekben a falvakban, tudjuk, mi történik ott. Nincs szükségünk semmiféle attrakciókra. Jómagam hetente legalább kétszer megfordulok a Csallóközben, találkozom az emberekkel, megoldjuk gondjaikat. Láthatta a tévében: a bősi polgármester elmondta, mi mindent tettünk a faluért. A kommunista rendszer alatt is mi javíttattuk meg a bősi templomot, mi adtunk rá pénzt. Az ön cége milyen perspektívát lát a Vajka környéki kavicsgödrök környékének hasznosításában? Az ezzel foglalkozó részvény- társaság még nem alakult meg. Hozzá akarunk járulni ahhoz, hogy a társaság elősegítse a tavak környékének kulturált kihasználását. (p. vonyik) Magyar politikusok - választási törvényre várva? Somogyi Ti bor felvétele A magyar választó- polgár bizonytalanságban él. A közvélemény igényli, hogy kikérjék a véleményét. Vonal alatt Lassan siessünk? Szűcs Béla ____________ Sz inte naponta hallunk, olvasunk arról, hogy a kormány politikája egyre jobban elszigeteli Szlovákiát. A kormány makacsul ismételgeti, nem hagyja magát elszigetelni. Miniszterei, diplomatái soha nem látott buzgalommal járják a világot, győzködik a kormányokat arról, hogy Pozsonyban minden a legnagyobb rendben van, a demokrácia megsértéséről terjesztett hír csak vaklárma, és Meciar eltökélt szándékkal igyekszik az európai szervezetek felé. A kormány tévéje és lapja meg egyenesen hazugságnak minősíti a rólunk szóló megállapításokat, és az európai szervezetek különféle tisztségviselőit elfogultaknak, sőt rosszindulatúaknak minősítik. Az Európa Parlament már megunta az udvarias, diplomatikus figyelmeztetéseket, a közös parlamenti ülésen elfogadott három követelmény megvalósításának halogatását, az örökös mellébeszélést, és határozott figyelmeztetést intézett a kormányhoz. Ebben megismételte, hogy Szlovákia nem teljesíti azokat a politikai követelményeket, amelyek nélkül senki nem lehet az EU tagja. A határozat megállapítja, hogy Szlovákia az egyetlen belépésre kijelölt ország, amely figyelmen kívül hagyja a politikai kritériumokat, ahol bizonytalan az intézmények stabilitása és nem működik megfelelően a demokrácia. Elvárja parlamentünktől, hogy intézkedéseket tegyen Gaulieder képviselői mandátumának felújitására, az emberi és nemzetiségi jogok betartására. Határozottan figyelmezteti a szlovák kormányt, hogy ha ezeket a követelményeket nem tartja be, elrontja az ország integrációs esélyeit. Szlovákia olyan álláspontot képvisel, amely elszigetelheti az országot. Felszólítja az Európai Unió valamennyi intézményét, hogy kritikusabb hangnemben folytassanak párbeszédet a szlovák szervekkel, és győzzék meg őket a felsorolt problémák mielőbbi megoldásának halaszthatatlanságáról. E jelentős dokumentumban ugyan csupán egyetlen félmondat erejéig szerepel a nemzetiségi jogok kérdése, amelynek lényege a kisebbségek nyelvhasználatáról sokszor megígért törvény megalkotása. Mint tudjuk, a szlovák kormány igyekszik kibújni ígéretének teljesítése alól, és most az Európa Uniót ostromolja, hogy határozza meg, miket kellene tartalmaznia a törvénynek, mivel a szlovák kormány szerint hiába írja elő az alkotmány a külön törvényt a hivatalos ügyintézésben, Szlovákiában erre nincs szükség, mivel ezt egy sor rendelkezés biztosítja. Hans van den Broek EBESZ-főbiztos éppen a napokban jelentette ki, hogy nem alkalmaz két mércét a magyar kisebbség helyzetének megité- lésében, mivel egy országban, ahol olyan nagyszámú nemzetiség él, mint Szlovákiában, törődni kell a jogaikkal. Tegyük hozzá: nem ártana naponta figyelmeztetni a kormányt, hogy minden tizedik adófizetője magyar. Hogyan reagált kormányunk az Európa Parlament felhívására? A kormányfő a rádióban elszajkózta ismert érvét: Nem eléggé tájékozottak Szlovákiáról, és feleslegesen ijesztgetnek. Az EU-ba lépésről pedig bölcsen megjegyezte: „Lassan járj, tovább érsz.” Persze, 2005-ig ráérünk! A. M. Húska, a parlament alelnöke, aki az utóbbi időben héjaként védelmezi a meciarizmust, még tovább ment, amikor az EP határozatáról kijelentette: „Túlzó, pontatlan, nyomást akar gyakorolni egy szuverén ország parlamentjére, tele van abszurditásokkal.” Ennyi talán elég is a kormány álláspontjáról. Az ellenzéknek azonban más a véleménye. Itt az ideje, hogy a miniszterelnök felhagyjon a külföldi összeesküvésekről szóló mesékkel, hisz nem óhajtanak tőle semmi mást, csak tartsa be az EU-ban érvényes szabályokat, véli aDemokrata Párt. Vészesen közeledik a luxemburgi csúcstalálkozó, amelyen eldöntik, kiket hívnak meg a belépési tárgyalásokra. Szlovákia valószínűleg nem lesz a meghívottak között, hiába utazgatnak a kormány tagjai.