Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-10-22 / 43. szám
>ort 1997. október 22. 9 Halászat a Latorca-parton. Egykor megélhetési forrás, ma már csak kedvtelés és néprajzi érdekesség. Képletesen mondva kenyeret, megélhetést adtak egykor a felszíni vizek e tájon, ahol a síkot évezredeken keresztül a víz uralta. Ma már inkább csak kedvtelés, de mégis olyan, amely ősi gyökerekből ered, régi hagyományok táplálják. Az idevaló emberek nem könyvből tanulják a fogás rejtelmeit, hanem szüleiktől, nagyszüleiktől, akik maguk is örökölték a tudást. Tóthpál Gyula felvételei A vidék nagy szülöttének, II. Rákóczi Ferencnek a mellszobra Borsiban. Anyja menekült Munkács felé, amikor a vajúdás megállásra kényszerítette a borsi várkastélyban, ahol megszülte fiúgyermekét, a későbbi „Nagyságos Fejedelmet”. Lehetett tehát véletlen is, de „Rákóczi földje” volt e táj már akkor is! Emléke élő hagyomány, rendezvények, fesztiválok, alapítványok, kiadványok, vetélkedők sora tartja fenn - és a tiszteletteljes lokálpatriotizmus... Királyhelmec - Hősök tere. Két világháború, kényszermunkák és népirtás áldozatainak jelképes siratója. Még siratni sem volt őket szabad, évtizedeken keresztül, hisz a mai helyen azok emlékműve állt, akik hátában jöttek be a túszszedők. Két világháború, holocaust és gulágok poklát idézik az aranybetűk a szürke márványlapokon, és föléjük hajol a sirató nő, aki anya, feleség, szerető, leánygyermek és a haza egyetemes gyászának jelképe. Izraelita imaház (zsinagóga) Perbenyiken - immár hívek nélkül. Kövekbe, téglákba zárt népsors... Most már halott, gazdátlan, eredeti küldetését évtizedek óta nem teljesíti. Ahol egykor a mózesi törvényt olvasták a híveknek, most pókháló borít mindent. De a falak még állnak, hirdetve, hogy élt itt egy nép, amely meg tudta őrizni arculatát, sajátosságait és ma is intő, sanyarú sorsa mutatja, mire vezethet az esztelen gyűlölködés.
