Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-10-08 / 41. szám

Politika 1997. október 8. 3 „A telefon nem működött, rádiómat leárnyékolták a hegyek...” Égő gyertyák Boszniáért Aknabemutató a Banja Luka-i SFOR-bázison. A szerző felvétele Petrás Emília ________________ Le het európai normák szerint választásokat tartani villany­áram híján, megbízható kom­munikációs kapcsolat nélkül, amikor a választók ötödé anal­fabéta? Ezek a kérdések foglal­koztattak a szeptemberi bosz- nia-hercegovinai helyhatósági választások előtt, amelyeken pár nappal később megfigyelő­ként lehettem jelen. Az EBESZ felügyelte helyhatósá­gi választások megszervezésén 30 ország háromezer küldötte munkálkodott. A supervisor, az­az választási felügyelő feladata nem azonos a megfigyelőével: mi aktív résztvevői voltunk a folya­matoknak. A konfliktushelyze­tekben a végső döntés mindig a helyi szavazókor elnökéé, de a mi felelősségünk volt a szabályok betartatása. Ennek megfelelő volt a kiválasztás és a kiképzés is. Alapvető követelmény volt az an­gol nyelvtudás, mert enélkül a kommunikáció leheteden, ezen­felül valamilyen közigazgatási szakmai gyakorlattal is kellett rendelkeznünk. Indulás előtt még rejtély volt, hogy Bosznia-Her­cegovina mely részé­re kerülünk. Célállo­másainkat Zágráb­ban, a repülőtéren tudtuk meg, s örül­tem is meg nem is, amikor szerb terület­re, a Banja Luka-i kör­zetbe vetett a sors. A helyi felkészítő központunk ép­pen egy utcasarokra volt Biljana Plavsics boszniai szerb elnök asszony rezidenciájától. Már ér­kezésünk estéjén parancsba ad­ták, azaz „megkértek minket”: a Páléból érkező, a háborús bűnös Radovan Karadzsicsot éltető tün­tetők miatt a szállásunkat ne hagyjuk el. Fizikai őrzésről szó sem volt, de bármikor telefonon, rádión elérhetőnek, kitelepíthe- tőnek kellett lennünk. A választások utáni estén érke­zett ilyen tartalmú kérést már ke­véssé fogtuk fel parancsnak. Tud­tuk, akkor az EBESZ jelenléte okozta feszültség inkább a belvá­rosban jelent veszélyforrást. Nyugodtan kirándulhattunk a számtalan külvárosi contry- kocsma egyikébe szerb népdalo­kat hallgatni Lagzi Lajcsi stílusá­ban. Később tudtuk csak meg, hogy másnap a doboji felügyelő­ket Zágrábba menekítették. A vá­lasztások után részesei lehettünk egy szarajevói ,jutalomútnak”. Öt óra az út oda, öt vissza. Bu­szunk csupa ideiglenes hídon araszolt át. Szarajevóhoz köze­ledve egyre inkább ránk köszöntek a kö­zelmúlt háborújának nyomai, a romos épületek. A torony­házak felsőbb emele­teit, lépcsőházait lak- hatadanná lőtték. Az alsóbb szinteken szá­radó ruhák hirdet­ték: itt élni kell. A sza­rajevói bazár, ahol tömegmé­szárlást végzett a szerb ostrom­lók aknája, helyreállított, béke­beli arcát mutatta, hallottuk az ötvösök ritmusos kopácsolását. A szerb területen dinár, a bosnyá- kon a „konvertibilis márka” a hi­vatalos pénznem - de a legjobb mégiscsak a márka. Bármit meg­vehetsz, ha márkával tudsz fizet­ni. Az ország kettészakadtságát az áruválaszték is tükrözi. Szerb területen mindent kapni - ha nem vagyunk igényesek. Az EBESZ fél éven át szervezte, hogy mindenkinek jusson szál­lás, tolmács, legalább két fel­ügyelőre egy sofőr. A tolmácsom egy angol nyelvszakos egyete­mista, a sofőröm pedig orvostan­hallgató volt. Rokonságukból többen odavesztek az öldöklés­ben. Ám nem a politika, a válasz­tási esélyek foglalkoztatták őket, hanem a „szabad szerelem” kér­dése. A fiatalok ugyanazt a párke­reső utat járják itt is, mint bárhol Európában. Kéthetes együtdét után úgy éreztem: a lelkűk már undorodik a lövészárkoktól. A demokrácia útján elinduló or­szág sokszínűségét tükrözte az a 48 párt, koalíció, függeden jelölt, akik a szavazólapra felkerültek. Szinte leheteden volt átlátni a lis­tán szereplő pártok közti különb­séget. Az érvénytelen szavazatok többsége abból eredt, hogy több pártot jelöltek meg. Megdöbben­tő volt az analfabéták magas, hegyvidéken 25 és 40% körüli aránya. Volt olyan választó, se ír­ni, se olvasni nem tudott, a vá­lasztási felügyelőnek meg csak annyit tudott mondani: - Szerbi­ára akarok szavazni! Szinte leheteden volt megértetni a számomra kijelölt, a Banja Lukától 30 kilo­méterre, a hegyekben fekvő Gomya Piskavi- ca-i szavazókor tagjai­val, hogy félj és fele­ség nem szavazhat együtt. Az is megesett, hogy valaki a személy- azonosságának igazo­lása nélkül akart sza­vazni. Pedig 13-féle okiratot is elfogadtak, köztük még idegen állam által ki­állított, kettős állampolgárságot tanúsító údevelet is. A helyi szava­zókor tagjai egy emberként for­dultak velem szembe, mikor azt mondtam: Személyazonosságá­nak igazolása nélkül senki sem jo­gosultvoksolni. A szavazócédulák végül mégis az urnába kerültek. Segíthetett volna éppen a koráb­ban már kipróbált kommunikáci­ós háló, de az áramszünet miatt a telefon nem működött, a rádió­mat leárnyékolták a hegyek. Vé­gül a történteket bejegyeztem a választási jegyzőkönyvbe. Az én szavazóköröm egy egy- tantermes iskolában volt. Fél éve szólt benne utoljára az órára hívó kolomp. A tanítók 1996 szeptem­bere óta nem kaptak fizetést, ezért bezárták. A bejáratánál négy, a háborúban elesett fiatal emléktáblája fogadott, amelynél vasárnap megjelentek a sirató­asszonyok, közben folyamatosan érkeztek a szavazók. A siratok hallatán nem találtuk a helyün­ket. Én sem tudtam eldönteni, mit kellene tennem. A választások lebo­nyolításáért felelős felügyelőként azt kérdeztem magam­tól, hogy meddig fog­nak még itt siránkoz­ni? Emberként, aki már elvesztette roko­nát (igaz, nem hábo­rúban), a legszíve­sebben beálltam vol­na közéjük. A hajnali háromig tartó szavazat- számlálás idején nem volt áram. Az EBESZ gyertyái kevésnek bi­zonyultak. Elővettem a hátizsá­komba rejtett kicsi, de fényesen égő gyertyácskáimat. Amelyeket nem az áldozatok emlékére gyúj­tottam meg... A lelkűk undorodik mára lövész­árkoktól. 30 ország küldöttei segítettek a választások megszerve­zésében. Visszhang Söpredékerőszak? Miklósi Péter_____________ Úgy tűnik, immár minden skrupulus nélkül szorongat az államnacionalizmusban tobzódó hatalom. S bár de­mokrataként manapság már szlováknak lenni sem köny- nyű Szlovákiában, szomorú tény, hogy magyarnak lenni még nehezebb. Nemcsakjel- lemre és gerincre van hozzá szükség, hanem birkatüre­lemre is, elvégre 1994 ősze óta szemrebbenés nélkül packázik velünk mindenki, aki úgy véli: ezért majd aranybetűkkel jegyzik nevét a fiatalka állam krónikájában. Ke­reken három éve, hogy még az al­kotmánybírósági döntéseket is le­fütyülő parla­ment, a kormány, illetve a neki alá­rendelt államha­talom lépésről lé­pésre zsugorítja a szlovákiai magyarság 1989 novembere előtt szerzett, vagy egy valós demokráciá­ban természetesnek tekin­tendőjogait. Sőt! Újabban - egyre gyakoribb retorziókkal - már provokál is a hatalom. Az utóbbi időszak idevágó eseményei közül hadd említ­sem meg a magyarellenes- ségtől fűtött kormányzati önkény néhány konkrét pél­dáját: 1997. június 30-ai ha­tállyal elbocsátották Tóth Sándor rozsnyói pedagó­gust, akinek az volt a vétke, hogy az 1996/97-es tanév­ben is folytatta a kétnyelvű bizonyítványok évtizedek óta természetes hagyomá­nyát; de ugyancsak '97 nya­rának eseménye, hogy a komáromi Duna Menti Mú­zeumban nemcsak a magyar feliratokat tüntették el, ha­nem Liszka Józsefet is me­nesztették. Zavaros körül­mények között játszódott le az igazgatócsere Szádalmá­son; az esperes távollétében és a személyes dolgaiban turkálva tartottak razziát a lévai református parókián; a Szlovák Rádió objektív hangvételű magyar adását hónapok óta államellenes- ségel vádolják a nacionalista kormányzat csinovnyikjai - és itt a két friss példa: Kovács Péter szenei iskolaigazgatót havonta 3500 korona jöve­delemkurtítással, Popély Gyula pozsonyi magyar isko­laigazgatót pedig felmentés­sel büntette a hatalom a két­nyelvű bizonyítványok „vét­ke” miatt. Annak ellenére, hogy a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága már 1996 áprilisában határoza­tot adott ki, amely szerint Szlovákiában a nemzeti ki- sebbségeknekjogukban áll anyanyelvűket használni a hivatalos érintkezésben is; így az oktatásügyi tárcának a kétnyelvű bizonyítványok ki­adását tiltó rendelkezése al­kotmányellenes. Mindebből vilá­gos, hogy szinte naponta és legfő­képpen a saját bő­rünkön tapasztal­juk a feszültség növekedését. Nemcsak a ma­gyarkérdés van jelen - történelmi előzményekre épülő dilemmaként - a szlo­vák közvéleményben, ha­nem a kormányzó erők egyre erőszakosabb megnyilvánu­lásaiban a szlovákiai magya­rokkal kapcsolatos politika is kulcsszerepet kap. Sajnos, nem a múlttal való tárgyila­gos szembenézés és a kiegye­zéshez vezető kiútkeresés szándékával, hanem épp a nyílt ellenségeskedés, a fo­lyamatos jogszűkítés, az egy­re nyíltabb asszimiláció szándékával. E törekvéseket igazolta a közigazgatás terü­leti átszervezése, az állam­nyelvtörvény, az ún. alterna­tívoktatás erőszakolása, a Csemadok és a többi hazai magyar intézmény anyagi ki- semmizése, a szlovákiai ma­gyarság gazdasági helyzeté­nek tudatos gyöngítése, a két szomszédos ország 1995- ben kötött alapszerződésé­nek megcsúfolása. Snassz, de elégséges magyarázat, hogy Szlovákiában az erő­szakra, a hengerlésre épülő nemzetállam letéteményesei vannak hatalmon. Ami figye­lemre érdemes, az a részle­tekből összeálló EGÉSZ: hogy jövőre meglesz-e a nagy árverés, azon is múlik, vajon az avítt, molyeakkozta eszmék romjain össze tu­dunk-e fogni szlovák és felvi­déki magyar demokraták?! Popély Gyulát is felmentés­sel büntette a hatalom. A jog nem lehet alku tárgya V Paizs Gábor szerepet szánna ön a Határon Torgyán József, a Független Kisgazdapárt vezére vinné el a pálmát, ha rangsorolnák a ma­gyar parlamentben legtöbbször szót kérő képviselőket. Menet- rendszerű napirend előtti fel­szólalásai ugyan vihart kavar­nak, de a cél ezúttal is szentesíti az eszközt: naponta forog a Torgyán-név, s a politikusi top­listán hosszabb ideje az első húsz között foglal helyet. Felmérések szerint, a szocialis­ták, a kisgazdapártiak és a Fi­desz nagyjából azonos ered­ményt érnének el, ha most len­nének a választások. Milyen Túli Magyarok Hivatalának? Ennek az országnak végre meg kellene határoznia céljait. Mennyit fordítsunk a nemzeti jövedelemből a NATO-ra, mennyit a magyarság összetar­tására. Az emigráns harmadge­nerációs magyarokkal együtt a világon 20 milliónyian va­gyunk. Azt kell mondanom, nemcsak a határon túliak, ha­nem az emigrációs magyarság súlya és tekintélye is rohamosan csökken. A maitól más szemlé­letmódú, egybehangolt kor­mányzati intézkedésekkel tud­juk csak biztosítani édesanyám szülőföldjének és a határon túli magyarok lakta többi település­Interjú nek a népességmegtartó ere­jét. Olyan helyzetet kell terem­tenünk, hogy érdemes legyen magyarnak lenni. Magyar gyerekeket pedig ma­gyar iskolába íratni... Például. A térvesztésünk leféke­zését, megállítását szervezeti ol­dalról én inkább egy minisztéri­um felállításával tudnám elkép­zelni, amely gazdaságszerve­zéssel is foglalkozna. Részben állami költségvetési források felhasználásával létre kellene hozni vegyes tulajdonú banko­kat, amelynek hiteleivel a hatá­ron túli magyarság tulajdonossá válását segítenénk, s vegyes vál­lalatok tízezreit kellene létre­hozni. A jól működő cégek ré­vén igenis lehet befolyásolni az eseményeket. Szükséges, hogy a határon túli magyarság legi­tim vezetői a kormányzati mun­ka aktív szereplői legyenek. Fenntartjuk az alkotmány mó­dosításakor előterjesztett ja­vaslatunkat: a trianoni határo­kon akaratuk ellenére kívül re­kedt honfitársainknak kettős állampolgárság jár. Hogyan ítéli meg a demokrá­cia fejlődési irányait? Az európai gondolat áttörést hozhat térségünkben is. Látni kell, múltbeli történelmi sérel­meket nem lehet jövőben oko­zandó történelmi sérelmekkel meggyógyítani. A megoldás a határok átjárhatósága, az alap­vető emberi jogok és szabadság- jogok biztosítása. Mert adott esetben a német-francia hatá­ron ki törődik azzal, hogy ott 1 Archív-felvétel eredetileg milyen feszültségek voltak? Ezt a folyamatot kelle­ne elősegíteni, de addig is a ma­gyarság alapvető jogai és sza­badsága mellett a leghatározot­tabban ki kell állni. Ha Meciar ür olyat mer kijelenteni, amit Győrben, akkor Horn Gyulának nemzeti kötelezettsége lett vol­na felállnia az asztaltól és fel­lármázni az egész világot. Fel­szólítottuk Kovács külügymi­niszter urat: az alapvető embe­ri-politikai szabadságjogok nem képezhetik alku tárgyát. Mi a magyarságot nem kisebb­ségnek, hanem államalkotó té­nyezőnek tekintjük. Az FKgP választási győzelme esetén az európai gondolatokat úgy kí­vánjuk győzelemre segíteni, hogy közben megvédjük a ma­gyarságot is. Olyan határozott politikát kell folytatni, hogy mindenütt megértsék a világ­ban: mi nem fogjuk hagyni a magyarságot az alapvető jogai­tól megfosztani. Ezt meg fogjuk értetni Meciar úrral is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom