Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-10-01 / 40. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1997. október 1. • 30. évfolyam Riport A Tátrát még mindig a volt keleti blokkból származó turisták q keresik fel. O Sport Az egész világ tudja, hogy Bubka nem szegény. Rúdjával multi-1 milliomos lett... J-'J 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1997. okt. 4-től 10-ig ...hogy megfesthesse annak gyönyörű kezét... Drága álmodozás Vojtek Katalin ___________ A buszban szemben ülő fiatalember ráérősen mustrálgat. Engem. Kissé zavar a dolog, mert csaknem a fiam lehetne. Lopva végignézek magamon. Nincs nyitva a blúzom, a szoknyám sem húzódott fel. Nem fut a szem a harisnyámon, és a cipőm sem felemás. Mert egyszer már erre is volt példa. Aznap két interjút csináltam, magánházaknál. Mindkét helyen alacsony volt az asztal, szép, hosszú terítővei, amely alatt ész- revédenül kiléphettem elegáns, de szoros cipőimből. A beszélgetés végeztével ismét beléjük bújtam, ám ez csak kétségbeesett, kínos manőverezések árán sikerült, mert a társalgás során cipőim önállósították magukat, és mélyen benyomultak az asztal alá. Utána egész nap a városban futkostam, és csak késő délután figyelmeztetett egyik ismerősöm, hogy a bal cipőm sötétkék, a jobb fekete, ráadásul a kéknek, amely valamelyik beszélgető- partnerem feleségéé lehetett, magasabb a sarka. A fiatalember azonban nem a lábamat nézi, hanem a retikü- lömön nyugvó kezeimet. Azokon aztán végképp nincs bámulniva- ló. Jó széles lapátkezek, tömpe hurkaujjakkal, a körmeim állapotáról már nem is szólva. Ritka ronda kezek. Lehet, hogy épp ezért tanulmányozza őket olyan elmélyülten. Talán anatómus ez a fiatalember, vagy tenyérjós. De az is lehet, hogy festő, és olyan kézmártiás, mint Leonardo da Vinci. Igaz, hogy ő a szép kezek megszállottja volt. Állítólag a párizsi Louvre-ban látható Sziklás Madonna Máriára mutató angyalalakját is csak azért komponálta a képbe, hogy megfesthesse annak gyönyörű kezét. Jó volna látni a Sziklás Madonnát, a párizsit meg a londonit. Az utóbbit nem igazán szeretem, a kis Jézus alakja rontja az összhatást: idom- talanul nagy a feje, krumpliorra van és sonkalábai. Úgy látszik, Most a dóm kőcsipkés tetején állok, ahonnan ellátni az Alpokig. igazuk van azoknak, akik szerint a londoni képet nem is Leonardo festette, hanem a tanítványa, Ambrogio de Predis. Tüneményes kaméleon volt ez az Ambrogio, sokszor teljesen áthasonult Leonardóvá. A milánói Ambro- siana gyöngysoros nőt ábrázoló portréjáról ma sem tudják, ő festette-e vagy a mestere. Ezt volt szerencsém látni, de csak úgy kutyafuttában, mert még hátra volt a másik képtár, a Brera. Istenem, ha még egyszer eljuthatnék Milánóba! Először az Ambrosianába mennék, aztán a Brerába. Vagy fordítva? Tulajdonképpen mindegy. Mindegy, mert a végállomásra értünk, ki kell szállni. Az ajtónál persze nagy a tülekedés, mindenki egyszerre akar kijutni. A kezeimre specializálódott méla fiatalember meglepő fürgeséget tanúsít, elsőként ugrik le. Ezt csak úgy automatikusan regisztrálom, mert gondolatban még mindig Milánóban járok. Már megnéztem az összes múzeumot, most a dóm kőcsipkés tetején állok, ahonnan ellátni az Alpokig. A szédítő magasban érzem a hűvös légáramlatot, de nem látom az Alpokat, mert egy nő elállja a kilátást és valamit mond: „Nem érti? Nyitva van a kézitáskája, nézze meg, nem hi- ányzik-e belőle valami?” Időbe telik, amíg felfogom, mit akar. Engedelmesen kotorászni kezdek a retikülömben. Nagy ég! Eltűnt a pénztárcám! A bámészkodó fiatalember! Csak ő lehetett! Nem a kezeimet tanulmányozta, hanem a kézitáskám zárát. Megsemmisülten támolygokbe a szerkesztőség pénztárába. Előleget kérek, mert valamiből élni kell. ,.Előleget!? De hisz a múlt héten vette fel a fizetését!” - méltatlankodik a pénztárosnő. Az autóbuszban ellopták a pénztárcámat- magyarázkodom. „No ne mondja! Aztán hányadszor? Mióta itt vagyok, már ötödször jön ezzel.” Téved - javítom ki. Már hatodszor. Vezércikk Víz-lépcső-per Miklósi Peter____________ Arra, vajon a Hágai Nemzetközi Bíróság elsiette-e az ítélethirdetést (lévén, hogy Bős ügyében az eredetileg várt október végi időpont helyett már 1997. IX. 25-én meghozta döntését), kár több szót vesztegetni. Maga az ítélet pedig olyan amilyen, ilyen-olyan hangsúlyait bogarásszák a jogászok meg a víz- ügyisek. Ami viszont tény: a hágai elvi ítélet után Szlovákiának és Magyarországnak fél éve van arra, hogy megegyezzék a nagy tekintélyű testület döntésének végrehajtásáról. Ha ez nem sikerül, akkor majd ezt is a bíróság adja ukázba egy újabb ítéletében, és punktum. Mindezek után számunkra, szlovákiai magyarok részére a valódi kérdés voltaképp nem az, hogy miként szólt a hágai bírák ítélete; hanem az: minő presztízsszempontokat sem mellőző szakmai huzavona árán, ám legfőképpen milyen társadalmi klímában születik meg ’98 márciusára a kötelező egyezkedéseket záró bősi „visszállásjelentés...?” Gondolom, ez a legkevesebb, amivel a 600 ezer szlovákiai magyarnak tisztában kell lennie. Elvégre egy olyan perré fajult ügy elboronálásáról van szó, amely húsz éve borzolja a kedélyeket; az utóbbi hetekben pedig - elsősorban szlovák részről - a hétköznapi nacionalizmus határait is felrúgó sovinizmussá fajult. Azóta, hogy az országmentő nagyjelenetek bajnokaként ismert Vladimír Meciar a téglamezei sportcsarnokban világgá kürtölte a két ország közötti „önkéntes lakosság- csere” ödetét, amit az ötezres tömeg mámoros üdvrivalgással fogadott. Magyargyűlölete jeléül. Azóta, hogy a Vezér abszurd javaslatát védendő csak most jött el igazán a Sobodníkok, Cuperek, Hagarák, Piusok napja, akik féktelenül tobzódnak a nacionalista retorikában. Azóta, hogy a Nyugaton újfasisztának tartott Jean-Marie Le Pen pozsonyi látogatásán Ján Slota is elemében volt: holmiféle áltörténészi rémtörténetet fabrikálva a magyarokat Európa szégyenének mondta. Innen már nincs tovább, ezután csupán a rövid udvar hosszú elve, illetve az etnikai tisztogatás következhet. Slota szerint. Akivel egy asztal mellett ülve Le Pen disztingvált úriembernek, esedeg szabadszájú demokratának tűnt. Mindezt nem árt tudatosítani, hiszen tetszik, nem tetszik, de e felbős(z)ült hangulatban kell épp nekünk, a leginkább érintetteknek is tudomásul vennünk Hága Bősre vonatkozó ítéletét s annak gyakorlati következményeit. Ajánlatos tudatosítanunk, hogy a fennálló konfliktus szóbeli „golyóváltásának” különböző verziói nem azonos súlyú reagálásokat igényelnek. De valamilyen szlovákiai magyar reagálásra azonban mindenképpen szükség lesz! Ezért üdvös lenne mielőbb világossá tenni: milyen jellegű társadalmi, politikai, illetve sajátosan kisebbségi problémának tekintik Bőst a parlamenti képviselettel bíró szlovákiai magyar pártok; hogyan tudunk a felszínen maradni a bősi holt ágban felkorbácsolt nacionalista hullámverésben; s végül, de nem utolsósorban, akadnak-e saját ökológusaink és egyéb szakértőink, akik avatott szavú érveléssel tudják semlegesítem a Binder-lobby nacionalista hőbörgését. Mert mindezt a szlovákiai magyar közvélemény, e félmilliónál népesebb közösség méltósága is megkívánja. Aki realista, annak látnia kell: a Dunaorzó Bin- derrel bratyizgató Meciar most a világ összes kincséért sem fog akarni baráti megállapodást kötni Bősről, hiszen úgy épp a jövőre esedékes választások előtt elveszítené legmegbízhatóbb szövetségeseit: a legalpáribb hangulatkeltésben jeleskedő nacionalistákat. Számára a víz-lépcső-per(lekedés)ben is jó tromf a magyar kártya. Amit aligha „überolható” aduként mi tartunk a kezünkben - az a higgadtság. Ezzel semlegesítve a gyűlölködés, a konfrontáció útját. Ennek nemzetközileg is dupla ázsiója van akkor, amikor Szlovákia, sajnos, zuhanórepülésben távolodik az európai felzárkózás horizontjától. Méry Gábor illusztrációs felvétele Hideg napok
