Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-09-10 / 37. szám
1997. szeptember 10. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Útvesztőben A nagy kívülálló, az amerikai film kivételes tehetségű alkotója, Dávid Lynch utazásra hívja a nézőt. Már a címmel figyelmeztet: vigyázat, ha velem tartanak, labirintusba jutnak. Zsumalisztaközhely „Lynch-hangulatot” emlegetni, de tény, hogy a rendező változatos műfajú és témájú munkáinak legfőbb sajátja a baljóslatú atmoszféra. A látvány és a kísérőzene egyformán jelentésteli. Lynch a Lost Highway szerkezetét a Möbius-szalaghoz hasonlítja. A főhős, Fred Madison (Bili Pullman) dzsesszmuzsikus irracionális kalandokba keveredik. Feleségével (Patrícia Arquette) partira hivatalosak, ahonnan egy manószerű, titokzatos férfi hívatja fel vele saját lakását, ott pedig a gnóm veszi fel a kagylót. Fred mindennap kap egy videokazettát, amelyekre otthoni, legintimebb pillanatait vette fel az ismeretlen feladó. A férfi mind zavartabban viselkedik. Amikor felesége gyükosság áldozata lesz, letartóztatják, bár fogalma sincs, mi történt vele a tett elkövetésének idején. A Möbius-szalag akkor fordul át, amikor a börtönőrök a nyomtalanul eltűnt Fred cellájában az ismeretlen fiatalembert, Pete Daytont találják. A film ekkor Pete történetévé változik. A zavart tudatú fiúnak fogalma sincs, miként került a fogházba. Hazatér, újra munkába áll az autószerelő műhelyben. Egyik állandó kuncsaftja, Mr. Eddy oldalán feltűnik a gyönyörű Alice (szintén Patrícia Arquette alakítja). Pete és Alice szenvedélyes szerelmi kalandba keveredik, ám életük veszélyben forog, menekülniük kell a maffiafőnök Mr. Eddy elől... A rendező a film végére a kezdő jelenet megismétlésével a labirintus kiindulópontjához vezet. S ha a végképp összezavarodott néző a moziból kiszédülve valamiféle magyarázatot keres, nem árt tudnia, hogy Lynch nem a logika embere.,A életben mil- liószor találkozunk olyan magyarázatokkal, amelyek nem egészen érthetők, valahol belül mégis érezzük, hogy igazak. Csak talán nem racionális, intellektuális megközelítésben...” Lapozgató Prágai Tükör 1997/3 Megjelent a Prágai Tükör legfrissebb, idei 3. száma. Ahogy azt Kubány Éva, a kulturális és közéleti lap fő- szerkesztője a bevezetőben írja: „Ez év áprilisában ünnepelte megalapításának 40. évfordulóját a prágai Ady Endre Diákkör, amely a cseh fővárosban tanuló magyar fiatalok azonosság- tudatát fejleszti és különböző rendezvényeket szervez, hogy ezeknek a diákoknak megmaradjon a kapcsolatuk az anyanyelvűkkel, a magyar irodalommal, történelemmel és különböző hagyományokkal. E szép ünnepségről a lap több írása is beszámol. A honfoglalástól Szent Istvánig című írásunk az 1083- ban szentté avatott első magyar király emléke előtt hjomi IVOVdd PRÁGAI * s 1997/3 TÜKÖR IJ Ab í-í-LSi,«.- ..... • l~ . V I tiszteleg. Látogatóban című rovatunkban Loksáné Rácz Katalint, minden idők legsikeresebb csehszlovák vívóbajnokát mutatjuk be. Gyerekrovatunkban Tallósi Béla versét olvashatják.” Szörényi Levente, Bródy János és Szentmihályi Szabó Péter zenés történelmi játéka Az elátkozott suhanckirály Kun Lászlót a tehetséges Tóth Sándor alakítja Oláh Csaba felvétele Lőcsei Gabriella _________ A Katona Józsefnek köszönhetően alaposan ismert Gertrudis királynő volt a dédnagymamája. Az országépítő IV. Béla meg a görög császár volt a nagypapája. Szent Margit a nénikéje. Anyja kun volt, korán elhalt apja, V. István a történetírók állítása szerint az utolsó lovagkirály. Kézai Simon, a krónikaíró nevelte. Kettejük közös akaratából csatoltatott a magyar krónikák elejére a hun történet. És ő, IV. László király gyújtotta fel Székesfehérváron családjának, Tízéves volt, amikor király lett, huszonnyolc, amikor „szeretett” kunjai meggyilkolták. az Árpád-háziaknak a levéltárát. Tízéves volt, amikor király lett, huszonnyolc, amikor „szeretett” kunjai meggyilkolták. Tizennyolc esztendei uralkodásának nagyobb részében az anyja gyakorolta a hatalmat az ország felett. Nemcsak a katolikus egyház átkozta ki - az egész magyar történelem. Egykét szerző kivételével szinte mindenki elítélte a századok során tétovaságáért, erkölcstelen, pogány életmódjáért, és legfőképpen a Szent István-i elv megcsúfolásáért, hogy tudniillik uralkodása alatt többször is úgy látszott, a magyaroknak át kell adniuk a helyüket azoknak a népeknek, akiket maguk közé befogadtak. Kevesen tűnődtek el azon, hogy talán a feudális anarchia, a XIII. század rettenetes társadalmi és etnikai aránytalanságai voltak a bűnösök, nem pedig a hatalmi viszályoknak és az akarnok felnőtteknek kiszolgáltatott fiatalember, Kun László. A kiátkozott című zenés történelmi játék, Szörényi Levente, Bródy János és Szentmihályi Szabó Péter közös műve, amelyet az idén nyáron először a Szegedi Szabadtéri Színpad közönsége láthatott, talán igazságot is szolgáltatott neki. Nem menti fel bűnei alól, nem lakkozza fényesre a rút históriát, hanem - a rockműfaj lehetőségeivel élve - együttérzést kelt a nagy feladatokkal megbízott, ám a körülményeknek és saját indulatainak, érzelmeinek a kalodájába zárt hajdanvolt király iránt. Nem aktualizál, nem üzenget A kiátkozott. Szörényi Levente a megbéklyó- zottság állapotáról szól, ha valaki a mű időszerűségéről kérdezi, a kitörési lehetőségekkel megbirkózni képtelen országvezetőkről. Bródy János pedig, aki Kun László frusztráltságát látja törvényszerűen tragikusnak, a személyes vágyaikat és ambícióikat a nemzeti érdekekkel összekeverő egyensúlyt vésztőkről. „Tanulság lehet az utókor számára, írja, hogy rá már nemigen emlékszünk, az 1308-ban trónra lépő idegen Anjou Károly Róbertról azonban körutat neveztek el Budapesten...” Szentmihályi Szabó Péter, akinek 1985-ben megjelent Édua és Kun László című regénye adta Szörényi Leventének az ötletet, hogy az István, a király meg az Attila után éppen az elfeledett XIII. századi uralkodónak az alakját állítsa új zenés játékának a középpontjába, szintén azt vallja, hogy írását nem szánta parabolának. Szentmihályi Szabó Péter nem titkolja, hogy miközben lélektani logikát keresett hősének tetteihez, egyre jobban megszerette őt.- Attila örökébe kívánt lépni ez a fiatalember - mondja -, ugyanazt a nagy birodalmat akarta megteremteni, mint ő. Olyan óriási teher ez, amely nek a nyomása alatt szinte szükségképpen vált ellentmondásos figurává László. Uralkodóként nagy tévedése egyetlenegy sem volt, de nagy uralkodói tette, hogy nem tört ki a háború a magyarok és a kunok között, noha a királyt származásánál, neveltetésénél fogva minden arra predesztinálta, hogy valamelyik oldalon letegye a voksát. Egy negatív tett tehát TV. László egyetlen pozitív cselekedete. Á két nép nyomtalanul összesimult, és ma már azt lehet mondani, a kunok „törzsökösebb” magyaroknak számítanak, mint az etnikailag kevert magyarság maga. Sokan fogják István királyhoz mérni e problematikus uralkodót. És nem is csak azért, mert Szörényi Levente zenés játéka mutatja be őt a nagyközönségnek, hanem azért, mert a színpadon hasonlóan rokonszenvesnek tűnik majd, mint az első szent királyunk. Nem olyan nagy baj ez - mondja Szentmihályi Szabó Péter. - Szörényi Levente a pogány magyarság meghaladt hagyományait kutatja zenés történelmi játékaiban, e tekintetben tehát valóban helye van az István királyról szóló mű mellett a Kun Lászlóról szólónak, Szent István mellett IV. Lászlónak. A siker persze nemcsak a forgatókönyvírón, a zeneszerzőn és a dalszövegek szerzőin múlik. Múlik a rendezőn, Iglódi Istvánon, a koreográfuson, Román Sándoron és a szereplőkön. A Nemzeti Színház színpadán megtekintett próbák tanúsága szerint e zenés történelmi játék életre keltésekor „mindenki a helyén van”. Tóth Sándor szeretni és szánni való Kun László király, szerelmese, Édua, Pápai Erika megszemélyesítésében csöndes, lírai „pogány” leányAttila örökébe kívánt lépni ez a fiatalember, ugyanazt a nagy birodalmat akarta megteremteni, mint ő. ka. Bubik István az átkokat szóró pápai legátus, Fülöp megsze- mélyesítőjeként félelmetes és taszító. Dörner György, Kézai Simon megformálója, elgon- dolkodtatóan modern „szürke eminenciás”. Ráckevei Anna pedig, aki a király anyját, Kun Erzsébetet formázza, olyan nagyasszony, amilyet Tőkés Anna óta nem termett a magyar színházi kultúra. Itália mindent megtesz felhalmozott kincseinek megmutatásáért. így kedveskedik vissza-visszatérő vendégeinek. A római múzeumok éjszaka is nyitva tartanak Róna Katalin Az utazó, aki nem először jár Rómában, s aziránt érdeklődik, mi is az, amit föltétlenül látnia kell, bizton azt a választ kapja: menjen el a Villa Borghesébe. A várossal szinte eggyé vált hatalmas parkba, amelyet a 17. század első évtizedében Sci- pionne Borghese bíboros, a lelkes műbarát hozott létre, majd a Borghese család fejlesztett tovább. A Borghesék ugyan eladták a villát, és azt egy időre a királyról Villa Umbertónak nevezték el, ám a rómaiak továbbra is eredeti nevén - ahogy egyébként ma ismét hívják - emlegették. Hosszú restaurálás után a palota ismét régi pompájában mutatkozik, s galériája a többi között Caravaggio, Raffaello, Bellini, Veronese, Tiziano alkotásait őrzi, szoborgyűjteményének legszebb darabjai Ber- ninitől származnak. Aki igazán csodát akar látni, menjen este a Villa Borghesébe. A kert és a palota megvilágítása, az éj sejtelmes fényei alighanem fölidézik az érkezőben azt a ré- ges-régi sétát, amit a história és Gounod operája szerint Faust tett meg szerelméről ábrándozva ebben a parkban. Éjszaka a Villa Borghesében? Róma és egész Itália különlegességeket kínál e tekintetben. A művészetek országának kulturális irányítói úgy gondolták, érdemes nyitva tartani a forró estéken és kora éjszakákon a nagy kiállítóhelyeket: a vendégek és akár a hazaiak is bizonyára szívesebben térnek be az enyhébb órákban a tárlatokra. És a kísérlet bevált. Néhány kiragadott adat is ezt példázza. Az éjszakai nyitva tartás első három hetében összesen 26 ezer 578-an keresték föl a kései órákban is nyitva tartó tárlatokat. A csúcstartó kétségtelenül a firenzei Uffizi, amelyet hat nap alatt közel hatezren kerestek föl. Ezt követte a milánói Utolsó vacsora, Leonardo da Vinci remekműve, amelyet ily módon háromezren láttak. S a Milánót ismerők gyorsan hozzáteszik: sorállás nélkül! Tegyünk egy gyors sétát a múzeumok körül. Induljon észak felől: Triesztben a Miramare, a kastély történeti múzeuma várja a vendégeket, Velencében az Akadémiai Galéria, Torinóban a híres Egyiptomi Múzeum. Mantovában a hercegi palota a maga Rubens- és Raffaello- alkotásaival. Genovában a Spinola-palota varázslatos épületének legszebb darabjai közt Van Dyck művei lelhetők föl. Ravennában a Nemzeti Múzeum, Urbinóban a hercegi palota múzeuma, Elba szigetén a Mulini-palota várja az érdeklődőket. Néhány állomást átlépve Perugiába érkezünk, ahol az Umbriai Nemzeti Galéria fogadja esténként az érkezőket, többek közt Pinturicchio festményeivel. S aki még Rómánál is délebbre jut el, Cagliariban, Nápolyban, Bariban, Reggio di Calabriában éppúgy talál kedvére való, este is látogatható kiállítást, mint az ország felső részeiben. Aligha feledkezhetünk meg a Riacei bronzok néven ismertté lett két hatalmas szoborról, amelyet a tartomány Archeológiái Múzeuma őriz. A Kr. e. 5. századból származó két bronzszobrot 1972-ben hozták föl a tenger mélyéről Riace közelében. Persze képtelenség fölsorolni valamennyi kiállítóhelyiséget és valamennyi megkapó alkotást, amely az éjszaka amúgy is titokzatos hangulatában talán még inkább fölszárnyaltatja a fantáziát, mint a reálisabb gondolkodást kínáló nappalokon. Akár így, akár úgy, az bizonyos, Itália mindent megtesz azért, hogy még a szokásosnál is többen láthassák fölhalmozott kincseit. Nem rejtőzködik szemérmesen. Kínálja, kelleti magát. S közben egy pillanatra sem feledi, építkezéseivel, a Rómában úton-útfélen látható rekonstrukciós munkákkal - és persze a gondosan elhelyezett, részletes ismertetőkkel - nem is engedi feledni, hogy készül az igazi nagy ünnepre, a Jubileumra, a Szent Évre, 2000-re.
