Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-07-02 / 27. szám
Kultúra 1997. július 2. Jó volt. Ösztönző. Hangulatjelentés a XXII. Duna Menti Tavaszról. Szárnyaló fantáziával A Fókusz Gyermekszínjátszó Stúdió - Dunaszerdahely. Nagydíjasok lettek. Huszár László felvétele Klein Melinda_______________ Június első napjaiban Duna- szerdahelyen elvonultak a felhők, a borongós, hideg időt felváltotta a napsütés. Mintha az időjárás is kötelességének érezte volna,hogy szüneteltesse rosszkedvét, nehogy elrontsa a gyere- kekjátékát. Azokét a gyerekekét, akik e három napra birtokukba vették a várost, és azokét a felnőttekét, akikértük, velük együtt izgultak a nézőtéren, a kulisszák mögött, vagy a zsűri székében. E rövid időjárásjelentés után lássuk, milyen hangulatban zajlott a fesztivál: A szervező (Huszár László): Apró-cseprő szervezési fennakadások persze előfordulnak, de vala- hogyjóval kevesebbszer, mint az előző években. Ez az örvendetes tény valószínűleg annak köszönhető, hogy felmértük a Duna Menti Tavasz résztvevőinek és a csoportok vezetőinek igényeit, hogy azután ezekhez igazodva próbáljunk mindent megtenni azért, hogy a lehető legjobban érezzék magukat Dunaszer- dahelyen. Az egyik ilyen igény az volt, hogy mindenki megnézhesse a többi csoport műsorát is. Mert azelőtt faluztak a csoportok. Néhány versenyprogram Nagymegye- ren, vagy más helyszíneken került bemutatásra, és ez azzaljárt, hogy a többi résztvevő nem kísérhette figyelemmel a „konkurenciát”. Az idén tehát az összes résztvevő csoport Dunaszer- dahelyen lépett fel. így mindenki mindenkinek tapsolhatott. Valamint igyekeztünk - az eddigi gyakorlattól eltérően - a csoportok elszállásolását a városon belül megoldani. Ez azért jó, mert több lehetőség van az ismerkedésre, arra, hogy a gyerekek együtt szórakozzanak, beszélgessenek. Hogy amolyan igazi fesztiválhangulat uralkodhasson e néhány nap alatt. A fesztivál előkészítése során nagy örömmel tapasztaltam, hogy Dunaszerdahely városa együtt él ezzel a rendezvénnyel. Magáénak érzi, és mindenben segít, amiben csak tud. A város önkormányzata és néhány támogató komoly segítségünkre volt. A szervezés során igyekeztünk szem előtt tartani azt a tényt, hogy ez a fesztivál a gyerekekért van. Azokért, akik ide eljönnek, hogy megmutassák, mit tudnak, min dolgoznak már hónapok óta. Ne tőlük várjuk tehát Elvégre változnak az idők, és bennük az emberek...- legalább e három nap alatt -, hogy a mi csökönyös és olykor merev felnőttgondolkodásunkhoz igazodjanak. Inkább mi próbáljunk alkalmazkodni hozzájuk. Bízom abban, hogy ez sikerült, és remélem, a továbbiak során még inkább beletanulunk. Egy néző a sok közül: Évek óta lakom már Dunaszerdahelyen, és ha csak tehetem, elmegyek a művelődési házba, hogy megnézzem a gyermekszínjátszók és a bábosok előadását. Véleményem szerint, ha ez a rendezvény valóban a város egyik büszkesége, akkor mindenképp komolyabban kellene venni a propa- gációját. Sokkal több reklámot érdemelne. A DMT zsűrijének egyik tagja (Kiss Péntek József): Az idei Duna Menti Tavasz csendesebben zajlott, mint a néhány évvel ezelőtti „nagy Tavaszok”, amikor tömegek tódultak a nézőtérre. Azok a nagy fesztiválok nem ilyenek voltak. De ugyanígy van ez a Jókai-napok vagy a gombaszögi fesztivál esetében is. Nem biztos, hogy ez baj. Elvégre változnak az idők, és bennük az emberek... Én nem vagyok borúlátó. A politika ugyan elválaszt- hatadan a közélettől, és erősen befolyásolja a művészeteket is. A mai Szlovákia belpolitikai helyzete nagyon erősen rányomj a bélyegét a magyar nemzetiség kulturális életére. Nagyon remélem, hogy ez nem tart örökké, és türelmesen várom a nagyobb „Tavaszokat”. Mindazonáltal remekül éreztem magam. És ez nemcsak azért van így, mert otthon érzem magam Dunaszerdahelyen, hanem azért is, mert igen jó és színvonalas produkciókat láthattam. Természetesen nem tökéleteseket, de a fejlődés határozottan érezhető. A csoportvezetők felelősségtudata és a szakmai ismeretek iránti vágya egyre inkább megtestesül ezekben az előadásokban. A szakmai értékelések - hál’ istennek - nem keserű szájízű vitákba torkolltak, hanem kellemes hangulatú baráti beszélgetések kerekedtek belőlük. Persze ezek keretében nagyon keményen és tárgyilagosan megvitattuk azt is, melyek az adott előadások hiányosságai vagy erényei. Sajnos, vannak még gyakrabban előforduló hibák. A szakember szemét bántja, ha a játékteret nem használják ki kellőképpen. Ha hiányoznak a kellő rendezői fogások, vagy ha érezhető a fantázia gúzsba kötése ott, ahol pedig az szabadon szárnyalhatna. Éppen ezért tervezzük ezen a nyáron egy színházi tábor megszervezését. Ez a zsámbéki tábor előkészítő rendezvénye lesz, ahol ugyanazok az előadások, szakemberek fognak oktatni, akik később augusztus 1. és 10. között Magyarországon, Zsám- békon vezetik majd a szakmai foglalkozásokat. Én is részt vettem tavaly ezeken az előadásokon, és még nekem is - aki hosszú évek óta foglalkozom a színházzal - tudtak újat mondani. Azonkívül az ilyen találkozások hangulata, az eszmecserék atmoszférája pótolhatatlan, és igen ösztönző lehet. Annak, hogy valaki ott lehessen Zsámbékon, előfeltétele, hogy a perbetei táborban is ott legyen. Nagyon fontos, hogy az itt jelenlévő csoportok vezetői eljöjjenek, mert rengeteget tanulhatnak. Heti kultúra Könyvespolc A halál intimitása V. Bálint Éva Marie de Hennezel, az Európa Kiadó által megjelentetett A meghitt halál című könyv szerzője, a könyvhéten Budapest vendége volt. A Francia Intézetben beszélt könyvének fogantatásáról és fogadtatásáról. A két éve megjelent írást eddig tizenöt nyelvre fordították le. Hennezel azokat ? tapasztalatait osztja meg az olvasóval, amelyeket egy párizsi hospice-ben tízévi munkája alatt szerzett. „A második világháború alaposan megtépázta családunkat. Magam a háború után születtem, és két veszteséget kellett megélnem: nagyanyám és apám halálát. Mint könyvemben is említem, nagymamám derűsen, megnyugodva, könnyű szívvel távozott, utolsó szavai ezek voltak: ó, a fény. Apám öngyilkos lett. Sokáig nem tudtam megbékélni a gondolattal, hogy halálában egyedül maradt, s hogy valakivel nem fejezhetjük be, nem zárhatjuk le a kapcsolatunkat. Pszichológus lévén, ekkor kezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy milyen terápiás segítséget adhatunk azoknak az embereknek, akik már utolsó útjukra készülődnek, s hogyan segíthetjük a családjukat. Párizsban az egyetem klinikájának tünetkezelő osztályán dolgozom, ahol nagyjából három hetet töltenek az utolsó stádiumban lévő betegek. Azt tapasztaltuk, hogy a terápia során kitüntetett szerepe van a kommunikációnak és az érintésnek. A haldokló el akarja mondani gondolatait, „rendet akar rakni maga körül”, és szüksége van erre, ha önmagával, a környezetével, a világgal megbékélve kíván távozni. Húsz évvel ezelőtt egy holland kutató fedezte fel, hogy az érintésnek milyen kitüntetett szerepe van a személyiség kialakulásában már magzati kortól. A terhes anyákat s az apukákat is arra tanítjuk Franciaországban, hogy még az anyaméhben lévő csecsemőt kezdjék el simogatni, és a biztonságélményt ekként alakítsák ki benne. A haldoklónak erre éppúgyszüsége van. Franciaországban korábban nagyon is mereven foglalkoztak az utolsó stádiumban lévő betegekkel. Az orvos, az ápolónő nem ült le az ágy szélére, s a testi érintkezést elhanyagolta. Mi azt látjuk saját praxisunkban, hogy igen sokat segít e végső stádiumban lévő betegeknek, ha leülünk az ágyuk szélére, megfogjuk a kezüket, átöleljük, és beszélgetünk velük. Franciaországban én egy olyan mozgalom élén állok, amely a halál Archív-felvétel demisztifikálásával foglalkozik. De nem a művészet és halál kapcsolatáról írtam a könyvemben, vagy a halálfélelem kreatív szerepéről. Hanem azt gondolom, hogy meg kell találni az ember életében, és különösen a kreatív ember életében a halál megfelelő helyét. A halál okkultista felfogás, azt hiszem, a kreativitás ellen dolgozik.” Regény R ed leparkolt, behúzta a szájába lila nyelvét, és elindult a piknikasztalok irányába a fiatalasszonyhoz.- Szervusz, Red - üdvözölte örömmel az asszony.- Szervusz, Mildred. A fiúra még csak rá se néztek.- Hol vannak? Már odalent? - kérdezte Red.- Épp most mentek le.- Hát már elkezdték?- Minden percben elkezdik - felelte az asszony.- Hát akkor mennem kell.- Kérsz egy kis rántott gizzardot, Red? Tudtam, hogy eljössz, hát félretettem neked. Tudom, hogy nagyon szereted - mosolyodott el az asszony. A lepedő alá nyúlt, és kihalászott egy tálka csirkegyomrot meg májat. Red önkéntelenül a tálka után nyúlt, de aztán meggondolta magát. - Nem, nem kell, valami van ma a nyelvemmel. Elindult a tisztás széle felé. Alatta a Fekete-patak folyt, homokos partján mintegy ötven ember állt, előttük a prédikátor, fekete ruhában. A park vize sűrűnek és sötétnek látszott, hihetetlen volt, hogy valaki bele akarna lépni. A Fekete-patak mintegy harmincmér- földnyi hosszúságban kúszott át a környéken, itt a tisztás alatt már egy egész rendes kis Fekete-fehér rapszódia Vera Kistlerová 2.rész folyóvá szélesedett és mélyült. Patkó alakban fogta körül a tisztást. Ha az ember innen lenézett rá, az az érzése támadt, hogy magasra emelt színpadon áll, ahol furcsa drámákját- szódnak le, különösen éjszaka, amikor az alattomos patak magának sajátította ki a tisztást. Red éles szeme végigsiklott a gyülekezet tagjainak lehajtott fején. Izgett-mozgott, mintha keresne valakit, de nyomban megnyugodott, mihelyt észrevette azt a tűzpiros színű, hullámos hajú lányfejet, amelyet keresett. A lány egy fa mögé bújt a tisztás szélén, azért nem látta meg Red mindjárt, különben rögtön felismerte volna hosszú, csillogó hajáról. Ezalatt az asszony a tisztáson megevett egy rántott csirkegyomrot, és most máj után nyúlt.- Még nincs megáldva - figyelmeztette a kisfiú.- Végy magadnak te is, nesze - mondta az asszony, és cinkos mosollyal feléje nyújtotta a tálat.- Én combot kérnék - súgta a gyerek. asszony Red után nézett, hogy lássa, le- ment-e már a tisztásról a patakhoz, aztán gyorsan a lepedő alá nyúlt, és egy rántott csirkecombot adott a gyereknek. Közben egy kicsit meglökte, hogy menjen el az asztaltól, és ott egye meg a combot, ahol senki sem látja. Az Isten se. Mialatt a gyülekezet a Fehérebb a hónál-t énekelte, Red lement a patakhoz, egy olyan helyre, ahonnan feltűnés nélkül figyelhette a tűzpiros hajú lányt. Az a hely kellemes távolságra volt a többiektől, de azért elég közel ahhoz, hogy Red közéjük tartozónak lássék. Furcsa gondolatok kergetőztek a fejében, mint mindig, amikor a prédikátor közelében találta magát. A prédikátor eskette meg a feleségével, és ő is temette el az asszonyt. Nemsokára ezután rávette Redet, hogy az oltár előtt állva mindenki hallatára megvallja bűneit, és megígérje, hogy életét Jézus Krisztusnak szenteli. Red igyekezett az ígéretét betartani, de ez nem fért össze a természetével, és az ígéret óta néhány súlyos bűnt követett el. A prédikátor tudta, de hallgatott. Annál rosszabb. Red nem énekelt, mereven nézte a prédikátort, medvetermetét, egyenes vállát, szétvetett lábát. Biztos volt benne, hogy a prédikátor egész teste szőrös, hogy az arca már egy órával borotválkozás után ugyanolyan kék, mint most, hogy a feje búbján sohasem lesz tonzúra, és hogy sűrű szürke hajzattal megy majd még a sírba is. Vannak ilyen emberek. Red elnézte a prédikátor négyszögletes fejét, amelyet mintha alaposan préselt szénabálából vágtak volna ki. Legalábbis ő most ilyennek látta. A csipkebokor sűrűségű, vad szemöldökök alatt kéklő gyermeki szemek tekintete úgy hatolt át Reden, mint a lézersugár, és megtapogatta a lelkét. A prédikátor nem volt magas, de medvetermetének köszönhetően annak látszott. Különösen ha állt, és a többiek ültek. Akkor is bibliai nyelvet szeretett használni, ha csak egyszerűen beszélgetett valakivel, szerette a példázatokat és az ilyen frázisokat is:-Vajon nem maga a természet tanít-é benneteket arra, hogy csúfság férfinak hosszú hajzatot viselni, de nőknek hosszúra növeszteni hajukat, bizony mondom, tisztességes cselekedet, mert a haj béfedésre rendeltetett. M iután befejezték a Fehérebb a hónál-t, a prédikátor, úgy ahogy volt, cipőben, fekete öltönyben, nyakkendővel az inge gallérjában, belépett a vízbe, és továbbgázolt a patak közepe felé. Amikor odaért, megfordult, és arccal a gyülekezet felé égnek emelte karjait, és néhány sort szavalt a bibliából arról, hogyan keresztelte meg Jézust Keresztelő Szent János a Jordán vizében... Aztán a gyülekezetre mutatva felszólította az első bűnöst, hogy lépjen be a vízbe, és ke- reszteltesse meg magát. De előbb még kijelentette, hogy azok, akik nem keresztel- kednek meg, akár csecsemők, akár vademberek, akár bolondok, azok mind bűnösök, és ezért nem szabad belépniük Isten országába. (folytatjuk)
