Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-08-13 / 33. szám
1997. augusztus 13. Kópé Z. Németh István Komáromi macskák Komáromi macskák Egerészni mentek, Az egérkirálynak Ők hadat üzentek. Cini-cini, jaj, jaj, Ez már bizony nagy baj! Egérkirály bátran Ki is állt eléjük, De csak azt érte el, Ő lett az ebédjük! Cini-cini, jaj, jaj, Ez már bizony nagy baj! Komáromi macskák Csakhamar jóllaktak, A sok egérhústól Soványak maradtak. Cini-cini, jaj, jaj, Ez már bizony nagy baj! Ezentúl egérként Cincogtak szegények, Nagy mulatságára Egész macskanépnek! Cini-cini, jaj, jaj, Ez már bizony nagy baj! Jókai Mór Az én gyerekkori játszótársam Én voltam hatesztendős, Liza volt öt és fél. Tehát húgom volt. A világ minden nyelve nem tudja ezt az elnevezést visz- szaadni: „húgom”. S csak a férfi mondhatja nőnek: „húgomasszony”, az asszony asszonyfélének azt mondja: „öcsémasszony”. Úgy kerültünk össze zsenge korunkban, hogy Lizának a nénje férjhez ment, az én bátyám pedig megházasodott. Az én bátyám volt a vőlegénye Liza nénjének. Az én bátyámat hívták Konkoly Balázsnak. Nem emlékszem rá, hogy szebb férfit láttam volna az életben Konkoly Balázsnál. Az a daliás termet, derékban karcsú, vállbán széles; az a gesztenyeszőke hajfürtös fej, nagy kék szemekkel, finom metszésű vonásokkal, kunkora bajusszal. Igazi magyar őstípus, sohase megy ki az emlékezetemből. Amellett okos, tanult ember volt, minden hazánkban dívó tudományokban otthonos. Szép sűrű szemöldökei voltak. Csengő hangja, okos beszéde volt. Aztán nekem unokatestvérem volt. Az ő lakodalmát ünnepelte az egyesült Jókay, Konkoly, Pulay család Ógyallán. A Konkolyok és a Jókayak ősfészkében. Még most is emlékszem az ott látott alakokra: pedig biz azóta elmúlt már hat- van-egynéhány esztendő. Apám, anyám mintha most is előttem állna. Anyámnak jóságos mosolygó arca (soha nem láttam őt haragudni), apámnak rövid bajusza volt, azontúl simára borotvált arca, magas termete. Balázs bátyám apja, Antal bácsi, lehajlott nyakú, piros képű alak volt. Az anyja kövér termetű, gömbölyű; menyasszony karcsú, sudár termetű teremtés, piros szájjal, mélázó tekintettel. Eszter nénémnek olyan fehér volt az arca, mint a márvány. Károly bátyámnak kétoldalt omlott csigákba tekert szőke haja a halántékán. Én pedig voltam a haszontalan kis kölyök. Bizony nem is érdekelt engem a családi ünnepélyből egyéb, mint hogy mi lesz abból a nagy tortából, amit Eszter néném segít felépíteni az asszony nénémnek. Ennek a vágyamnak megértője volt Liza. A Konkoly-kert elég nagy volt arra, hogy abban két gyerek kedve szerint elkergetőzhes- sék. Emlékszem az óriási dinnyékre, amik ott termettek. Azok között kerge- tőztünk Lizával. A Lizának az arcára úgy emlékszem, mint azokra a Török Bálint-fajta almákra a komáromi szigeti kertünkben. Olyan gömbölyű volt és piros. Akkor még nem ment a fejembe, hogyan lehet az, hogy az almát ősszel leszedjük: hanem aztán csak tavasszal tesszük fel az asztalra. Addig nem lehet hozzányúlni. Hát a nagy kergetőzés közben eljutottunk egy falig, amelynek az alja félig be volt nőve azzal az emyős növénnyel, amit a botanikusok úgy hívnak, hogy „bürök”. Azt mondja Liza: „Játsszunk puskást!” Melyik fiúnak ne dobbanna erre a szóra nagyot a szíve?- Hogyan?- Ebből ni, lehet csinálni puskát. Persze hogy a büröknek a szára üres, az egészen puskának született. Liza beszaladt a házba, s nagy hamar előjött egy laskavágó késsel. Én azzal hirtelen lenyi- szaboltam két hatalmas bürökszárt, s készen volt rögtön két puska. Mink aztán ezzel a két gyilkos löveggel, homokot töltve beléjük, elkezdtünk egymásra lövöldözni. Míg utoljára egymás szeme közé szórva a homokot, szerencsésen megríkattuk egymást. Azután kibékítettük egymást. Akkor aztán a kibékülés örömére felvonultunk az udvarra, s az addigi bürökpuskákat kürtöknek használva hatalmasakat tülköltünk belőlük. A nagy tülkölésre előjött Antalné asszonyénk a konyhából. Elszörnyedt, amikor meglátta, hogy mi bürökszárakat tartunk a szánkban, azzal kürtölünk.- Szent Zebedeus adta gyerekei. Hát nem tudjátok, hogy a bürök mérges? El is dobtuk a kürtöket rögtön. Engem büntetésből elzártak egy szobába. Ott voltam az egész lakodalom alatt. Hanem Liza utánam hozta az ennivalót: a tortából is kaptam. Somolyogjunk - mosolyogjunk Ugyan, mama! Én csak azt magyaráztam el Lórinak, hogy melyek azok a szavak, amiket nem szabad mondania. *** Tomi sózza a vizet a fürdőkádban. Anyukája észreveszi és leszidja:- Meg vagy őrülve, hogy így pazarlód a sót?- Dehogy pazarlóm, csak tréningezem.- Mire?- Ti mondtátok, hogy a nyáron a tenger mellé megyünk nyaralni, ezért szoktatom a testem a sós vízhez. ***- Nekem az egész Balatonban mindenütt leér a lábam.- Nem hiszem.- De! Csak a fejem nem lóg ki mindenütt!- Nézd, fiam, ott azt a nagyon szomorú tehenet!- Papa, biztosan tőle kaptuk a múltkor a savanyú tejet. •kick- Miért sírsz, kislány?- Mert ma almásrétes van otthon ebédre.- Azért nem kell sírnod, hiszen az finom étel.- Persze hogy finom! De nem tudom, hogy hol lakunk! A tanár cigarettacsikket pillant meg a tanterem padlóján. Ránéz a közelében ülő fiúra:- Lali, a tied ez a csikk?- Nem! Ez a tanár úré. Hiszen ön látta meg először! Kovács Éva rajza •k-k-k- Pisti, te tanítottad a papagájt arra a sok csúnya szóra?- Mondd, szerinted mi a csodának esik az eső?- Miért, miért? Azért, hogy nőjjön a sok szép virág, a zöldség, a búza, meg még sok finom ennivaló.- Ahá. De akkor minek esik a járdára és az úttestre is? Tudod-e, hogy: A lyukas cipőjű százlábú: fázlábú. A skót gorilla: zsugorilla. A bánatos mormota: szomormo- ta. A lesben álló bak: silbak. A csinos kis cserebogár: csecse- bogár. A buta darázs: badarázs. A heccelő szitakötő: uszitakötő. A hanyatló értelmű tulok: butu- lok. A búcsúzó pávián: pápávián. A téli vadkacsa: évadkacsa. A félénk pulyka: lapulyka. A duzzogó strucc: struccol. A két összeütköző bolha: karam- bolha. Az ordító bölény: bömbölény. A bánatos seregély: keseregély. Az öreg boa: óboa.