Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-01 / 1. szám
8 1997. január 1. Oszkár kálváriája, aki vallomásában leleplezte a titkosszolgálat módszereit Fegyveresek „fegyvere” a reménykedés P. Vonyik Erzsébet 1994-ben négyen ülték körül a karácsonyi asztalt. Egy évvel később már csak három személynek tálalták fel az ünnepi vacsorát. Most szenteste újra három családtagnak terítettek meg: Oszkár, akárcsak tavaly, az idén is hiányzott. A Fegyveres fiú többezer kilométeres távolságból gondolt szeretteire, s újra átvillanhatott az agyán: neki valószínűleg soha nem lehet hazai földön, szerettei körében eltöltendő karácsonya. Fegyveres Oszkár - vagy ahogy a napi sajtóból ismerősebb: Oskar F. - sorsa 1995. augusztus 31- én, az iijabb Michal Kovác elrablásának napján pecsételődött meg. A szlovák titkosszolgálat újdonsült, alig pár héttel korábban felvett alkalmazottjaként bevetették az akcióba: ő és néhány kollégája kapta feladatul a közúti forgalom átmeneti feltartóztatását Szentgyörgy mellett, miután a többiek az áílamfő fiát betuszkolták szolgálati gépkocsijukba és az osztrák határ felé vették az irányt. Mint később kiderült, Oszkár minderről utólag a sajtóból szerzett tudomást. Öt és társait kenyéradó gazdáik nem avatták be az egész akció részleteibe. Oszkár azt kapta feladatul, hogy rejtőzzön el a Pozsony közelében lévő falu melletti szőlősdomb főút felőli részében és ott várjon további utasításra.- Egészen a sorscsapást jelentő napig teljesen normális, összetartó család voltunk. Oszkár és húga, Mónika remekül megértették egymást. Azóta azonban teljesen felborult a családi béke és nyugalom - emlékezik vissza a történtekre Fegyveres Ferenc, Oszkár szemmel láthatólag megviselt édesapja. Majd megpróbálja felidézni szeptember első három hetének idegtépő napjait.- Miután az újsághírek alapján lassan összeállt a kép, hogy milyen akció szereplője lett a fiam, nem volt maradása. Éjszaka nyugtalanul hánykolódott, feszült hangulatban járt-kelt, ujjúval a haját csavargatta, amit akkor csinált, ha valami nagyon idegesítette. - Oszkár több mint három héten át viaskodott önmagával, latolgatta: beszéljen-e, vagy sem. Közben bejárt a munkahelyére, ahol teljesítette a szokásos feladatokat. És egyre világosabban látta: főnökei politikai hátterű ügybe rángatták bele. Még szülei sem sejtették, hogy fiuk vallomástételre készül az ügy tisztázásával megbízott Vacok vizsgálótisztnél. Vasárnap, 1995. szeptember 24-én szánta el magát erre - de elhatározásáról még szüleinek sem szólt. Talán nem akarta feleslegesen felizgatni övéit. A család előző nap látta őt utoljára hazai földön. - Mi itthon nem is sejtettük, hogy a rendőrségen járt és mindent elmondott, amit látott és tudott. Másnap telefonon keresték a munkahelyéről és kérdezték: hol van? De már nem találtuk őt dé vényúj falusi lakásában sem. Észrevettük, hogy néhány holmija hiányzik. Mint később kiderült, magával vitte a legszükségesebbeket és ismeretlen helyre távozott - emlékszik vissza a zsebkendőjét morzsolgató Annuska asszony, Oszkár édesanyja. Oszkár szülei a SME október hatodikai számából értesültek arról, hogy fiuk másfél héttel korábban, vagyis pontosan eltűnésének napján vallomást tett. Ebben kertelés'nélkül rávilágított arra, hogy a SZISZ áll az egész akció hátterében. A család ekkor értette meg, miért is veszett nyoma Oszkárnak egyik napról a másikra: - Vallott, ezért menekülnie kellett - jegyezte meg elfúló hangon az édesanya, majd könnyektől homályos szemmel emlékezett arra, hogy a SZISZ mindent tűvé tett Oszkár előkerí- tésére. Többször keresték őt Vajkán élő nagymamájánál is, mert arra gyanakodtak, hogy itt rejtőzködik. A Pozsonyhidegkú- ton élő családot pedig minden napszakban zaklatták: nem volt egy perc nyugtuk, állandóan csörögtek a telefonok. Pokol lett azóta az életük: folyamatosan figyelik minden lépésüket, telefonbeszélgetéseiket lehallgatják. Még hétvégi házikójukba is „díszkísérettel” jönnek-mennek. - 1995 karácsonya volt a legborzasztóbb - emlékezik vissza Fegyveres Ferenc. - Oszkár nem lehetett velünk, mi meg rettegtünk, mert tudtuk, hogy nincs biztonságban. Egyedüli vigaszunk az volt, hogy egykori iskolatársa a holesovi tiszti iskolából és testi-lelki jóbarátja, Róbert Remiás időközben felvette vele a kapcsolatot. Ő hozta a híreket Oszkárról és tőle küldtünk neki ruhát, élelmiszert. Időközben a már külföldre menekült Oszkár után szökött barátnője, K. Adri- anna, akinek az apja most is a SZISZ egyik magas tisztséget betöltő alkalmazottja. A lány azóta a fiú biztos támasza a számkive- tettségében. Immár ketten rejtőzködtek, hollétüket azonban a mai napig nem fedhetik fel, hiszen a titkosszolgálat keze messzire elér. Alkalmi munkából éltek, havat hánytak, újságot árultak, egyszóval, ami jött - mesélték a szülők. Remiás nevének említésekor megremeg az érzelmein mindeddig fegyelmezetten uralkodó apa hangja. Róbert jelentette nekik az egyetlen kapcsolatot Oszkárral — egészen 1996 áprilisáig, amikor máig nem tisztázott körülmények között a jó barát gépkocsija felrobbant, Róbert pedig bennégett. Annuska asszony elsírja magát, és könnyekbe fúló, nehezen érthető szavaiból azt veszem ki, hogy fiaként szerette Róbertét. Neki köszönhették, hogy tavaly februárban, fél év után végre - teljes titoktartás közepette - találkozhattak külföldre menekült fiukkal. - Csak a könnyeim potyogtak, alig tudtam szólni a fiamhoz. Egy szállodában találkoztunk, s én csak ültem és néztem Oszkárt meg Adriannát - szinte falták az otthonról hozott ennivalót. Ekkor döbbentem rá, hogy a gyerekek nélkülöztek - emlékezett az édesanya az első találkozásra. Időközben a nyáron újra együtt voltak, természetesén, megint más helyszínen, más országban. Hogy pontosan hol, érthetően nem árulják el. Az utazás nagy anyagi áldozatokkal jár, minden megtakarított pénzüket erre költik, a rokonok is besegítenek. A történtek még jobban összekovácsolták a testvéreket, hozzátartozókat. Azóta a csonka Fegyveres család mindennapjai örökös félelemben, idegeskedéssel telnek. De talán a legnehezebb elviselni, hogy azok az ismerőseik, akik korábban a család baráti köréhez tartoztak, elfordultak tőlük.- Alighanem félnek - vetem közbe, de Annuska a fejét ingatja. Neki az az érzése, hogy elítélik őket a történtek miatt. Férje azonban hozzáteszi, hogy panelházukban a lakótársak egy-egy újabb fejlemény, tévényilatkozat után sokszor bátorítón kezet ráznak velük, együttérzésükről biztosítják őket. Vagy három órán át beszélgettünk Oszkár szüleinek lakásában, s utána az volt az érzésem: alaposan megviselt, de nem megtört emberek. Sejtik, hogy fiuk valószínűleg soha nem jöhet haza. Tudomásul veszik ezt, de nehezen tudnak belenyugodni. Egyvalami mégiscsak vigasztaló ebben az áldatlan helyzetben: tudják, hogy fiuk tisztességesen járt el, amikor életét is kockára téve kipakolt a titkosszolgálat szennyes módszereiről.- Ha a fiamról van szó, bárkivel cimborátok - mondja az apa, akinek először villan meg mosolyféle a szája szegletében -, legyen az ellenzéki, vagy más. S bízom egy demokratikusabb Szlovákiában, amelyben a politikusok és a bűnüldözésre hivatott szervek a hazugságot nem állítják be igazságnak. De vajon Oszkár meg- békélt-e a gondolattal, hogy aligha tehet személyesen virágcsokrot Róbert Remiás dévényújfalusi sírjára? Fegyveres Ferenc bizakodó válasza meglepett: - Remélhetőleg egyszer elnyerik büntetésüket azok, akik a sötét ügy hátterében vannak. Az ifjú Kovác elrablását kiter- velőknek és a Róbert haláláért felelősöknek bűnhődniük kell. Ha ez megtörténik, akkor esedeg szigorú biztonsági intézkedések mellett a fiam is hazalátogathat Róbert sírjához. Ezekben a napokban azért szurkolnak, hogy Oszkár mielőbb megkapja a politikai menedéket az illető országban. Ha ez megtörténik, akkor a tren- cséntyeplicei Tiso-villából ellopott stb-aktákat fuvarozó rendőrtiszt után ő lesz a második szlovákiai polgár, aki 1989 óta politikai menedékért volt kénytelen folyamodni. Neki soha nem lehet hazai földön, szerettei körében eltöltendő karácsonya. Alkalmi munkából éltek, havat hánytak, újságot árultak. Fegyveres Oszkár és Róbert Remiás utolsó közös fényképe. Társaságukban K. Adrianna, aki másfél hónappal később szökött ki barátja után, de előtte apja, a titkosszolgálat egyik vezető tisztségviselője hamis tanúvallomásra próbálta rábírni őt. A háttérben az a BMW személygépkocsi látható, amelyben Remiás szénné égett. Oszkár édesapja szavai szerint érzékeny lelkületű, szófogadó és készséges kisgyerek volt. A szülők épp azért adták katonaiskolába fiukat, hogy testileg-lelki- leg megedződjön. Ezt a döntésüket azonban a tavalyelőtt történtek után nagyon megbánták. Az újdonsült alhadnagy először a dévényújfalusi határvadászoknál szolgált, majd a bűnügyi rendőrségnél, végül 1995 júniusában került a SZISZ-hez. ígéretet kapott arra, hogy szennyes ügyekbe nem vonják bele. Ám mégis bevették őt már a besztercebányai képrablási akcióba is.
