Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-22 / 4. szám
8 1997. január 22. Ripoi A katonaság dicső haditettként a násznépet puskatussal kergette szét Furcsa lakodalom, amilyen Paláston is csak egy volt Zsilka László A lakodalmat, amelyről szó lesz, rettenetes háború előzte meg. Mint minden háború, négy évi esztelen öldöklés után ez is véget ért, de a sokat szenvedett lelkekben felgyülemlett gyűlölet zsarátnokként izzott tovább. Az első békés karácsony Paláston se lett a szeretet ünnepe. A jogfosztott őslakosok kínos tehetetlenségükben gyakran az Isten házában kerestek menedéket. De az se vált a megbékélés hajlékává. A község plébánosa úgy dacolt a magyarokhoz igazságtalan hatalommal, hogy a túlnyomó többségében magyar faluban visszautasította a szlovák hívek kérését kétnyelvű éjféli mise celebrálására. A pásztor nyájának egy kisebb részét mintegy kirekesztette a közös akolból. És hát a nyáj is két részre szakadt. Fél évszázaddal az események után könnyű lenne bölcs ítéletet mondanunk fölötte, ám ő is megszenvedte a magáét magyarságáért és konokságáért, hiszen már néhány hónappal korábban több hetet töltött az ipolysági vármegyeháza egykor hírhedt tömlöcében. A béke első évének emlékezetes éjféli miséjén - ma is így rebesgetik - Varsányi István orgonája mellett felbőszült, különben jámbor palócok őrködtek (állítólag bicskával a zsebükben), nehogy kántoruk szlovák egyházi énekkel köszöntse az isteni kisded születését. Közben a templommal szomszédos plébánia ablakait ismereüen tettesek - állítólag szlovákok - beverték. A kereszténység legszebb ünnepén így lett az Isten háza a mesterségesen felkorbácsolt szenvedélyek lecsapódásának színtere. Az éjféli misét követő nagykarácsony napján a falu népe hiába várta az istentiszteletre hívó harangszót. Nemsokára felröppent a hír: a plébánost, a kántort és a harangozót a csendőrségen tartják fogva, amiért az éjféli misén a szlovák hívek jogait csorbították. A falu népe felvonult a csendőrlaktanya elé és követelte az egyházi képviselők szabadon bocsátását. A csendőrök a háborgó tömeg láttán jobbnak vélték a meghátrálást. Néhány nap múlva azonban a helyi karhatalom hívására a lázadás leverésére katonaság érkezett a faluba. Fegyveres lázadás? A ma emlékezők is értetlenül csóválják a fejüket. Bár a front átvonulásakor többször is gazdát cserélt faluban németek, oroszok egyaránt hagytak fegyvert, de hogy a palástiak fegyvert ragadtak volna, fölöttébb hihetetlennek tűnik. A lázadás vádja is szándékosan eltúlzott, talán csak a katonai jelenlét igazolására szolgált, hisz a hívek semmi mást, csupán az egyházi szolgák szabadon bocsátását követelték, hogy a nagy ünnepen misét hallgathassanak. Talán nem is követelték, csak kérték. A hatalom közben nem tétlenkedett: január első napjaiban összeszedték a karácsonynapi „zendülés” résztvevőit. Elhurcolták Korponára (Krupina), a falutól mintegy harminc kilométernyire, ahol kőbányában dolgoztatták őket, két legyet ütve egy csapásra: a rendfenntartásban felsült karhatalom kudarcát palástolván ingyen munkaerőt adott olyan robotra, aminek végzésére sokan jó fizetségért se vállalkoztak. Az egy hónapig tartó kivizsgálás során tisztázódott, hogy Paláston se fegyveres, se fegyvertelen lázadás nem történt, és a gyanúsítottakat szép csendben hazaengedték. Miért e hosszú bevezető a különös lakodalom ismertetése előtt? Épp különös körülményei miatt. A falu katonaságra, állampolgárságra való tekintet nélkül is élte a maga életét, bár a gyülekezési és kijárási tilalom megkeserítette mindennapjaikat. De bármily mostohák is a körülmények, parancsolhat-e valaki az emberi érzelmeknek? A borzalmas világégést átélő nemzedék nagy reményekkel tervezgette jövőjét, szerelmes fiatalok fészekrakásra készülődtek. A béke ezt is magával hozta. Családalapítás. Akadályokkal... Ám hogyan köthettek házasságot a jogból kirekesztett, a szülőföldjükön is hazátlan, állampolgárságuktól megfosztott szlovákiai magyarok? Palóc faluban a házasságkötés nem rideg hivatalos esemény. A család, a rokonság, a szomszédok, de talán az egész község ünnepe. De ünnepelhet-e regimentnyi nászsereg a gyülekezési és kijárási tilalom megszegése nélkül? Márpedig a palásti A védtelen lakodalmasokat megrohamozó katonák „ellenségről” megfeledkezve estek neki a lakoma maradékainak. anyakönyv tanúsága szerint 1946-ban huszonhárom pár kelt egybe. Mégis csupán ez az egy esküvő, amelyről épp szó lesz, maradt meg msig is a lakosság emlékezetében. Az esküvő a béke második esztendejében úgy zajlott le, mintha soha nem is lett volna háború, holott a falu határában még kiégett tankok emlékeztettek a közelmúlt eseményeire. A jegyesek elsuttogták a holtukig szóló fogadalmukat, meghallgatták a pap útravalónak szánt tanácsait, és násznépükkel immár férj és feleségként elvonultak a kocsma tágas helyiségében rendezett lakomára, ahol gazdagon terített asztalok várták őket. Kezdődhetett a híres palóc lakodalom. Násznagyok mondtak rímbe szedett köszöntőket, a druzsbák, azaz a vőfélyek verses köszöntőket. Ezekből máig sokat őriz Blasko István, a falu krónikása. Minden fogáshoz külön versecs- ke dukál: leveshez, pecsenyéhez, baromfihoz egyaránt. A móka a palóc lakodalom első percétől a násznép távozásáig megállás nélkül tart. Az eszem-iszom után fiatalok, öregek táncra perdülnek, nótázgatnak. Ám a vigadalmat egyszerre kinti zaj szakítja félbe. A kocsmát körülvette a községben állomásozó katonaság. Puskák závárzata kattan, parancsszavak hangzanak. Ez bizony szokatlan a palóc lakodalmon. A lakodalmasokat oszolásra szólítják fel. Fél évszázad múltán keresve az akkori lakodalom résztvevőit többen még ma is magukba zárkóznak. Mentegetőzve kémek elnézést, de inkább nem nyilatkoznak. A lelkek mélyén azóta is bujkál (vagy újjáéledt?) a félelem. Saliga István, az akkori druzsba idéz fel néhány morzsát a jócskán megfakult emlékekből. A katonaság egyszeriben véget szakított a jókedvnek. Ki ne rettegett volna a fegyveres katonáktól, akik a magyarokra ellenségként tekintettek? A násznép egy része pánikszerűen menekült. A merészebbek, talán a vinkó hatására is, maradtak. A katonák berontottak a terembe, ahonnan az ott maradiakat durván, puskatussal kiűzték. A terem szempillantás alatt kiürült. Ami ezután következett: a védtelen lakodalmasokat megrohamozó katonák már nem vártak parancsra. A mindig éhes baka tágra meresztett szemekkel bámulta a busásan terített asztalokon maradt jobbnál jobb falatokat. Nem sokáig. Fegyelemről, „ellenségről” megfeledkezve estek neki a lakoma maradékának. Ettek, ittak az elűzött ifjú pár, a rokonság, de mindenekelőtt nagy haditettük dicsőségére. Si- seresereg is megirigyelhette volna pusztításukat. így illik ez egy csatában győztes hadsereghez. Színezhetném e furcsa lakodalom még furcsább eseményeit. Ám sok színt ennyi év után se érdemel, hacsak nem sötétebb árnyalatiakat. Befejezésül talán annyit, hogy ilyen különös palóc lagzi Paláston se azelőtt, se után nem volt, s talán ezután se lesz. A nevezetes éjféli misét kö- bo vetően a plébánost, a kántort és tál a harangozót a csendőrség letar- vá: tóztatta. A falu népe felvonult a lás csendőrlaktanya elé és követelte vei az egyházi tisztviselők szabadon ve: bocsátását. A csendőrök a há- si t A betűtől a számítógépig Alabán Ferenc______________ Az utóbbi években szakmai körökben fokozatosan érik a felismerés: az irodalom mibenlétének és lényegének az átértelmezése egyre inkább szükségessé válik- hasonlóképpen, mint ahogy az ismeretet továbbító közegek is átalakulnak. Az irodalom egyre tovább műfajokban él és gazdagodik, a hagyományos „nyelvközpontú esztétikai tevékenység”-fé- le meghatározás már esetenként nem tűnik elégségesnek lényege körülírásához, mert az irodalmárok az „audio-vizuális kommunikáció esztétikai jellegű válfajaként” is joggal számontartják. Ennélfogva súlypontja az írott (nyomtatott) könyvről, kiadványokról lassan áttevődhet/át- tevődik az elektronikus közvetítő eszközökre, médiumokra, elsősorban a számítógépre és a videóra. Napjainkban az elektronikus, »anyagtalan« vagy anyagfüggetlen művészetek hajnalkorát éljük. A videó, a számítógép a holnap művészetének legfontosabb eszközei. Mindezen felsorolt tényezők korunk uralkodó közvetítő eszközeiként foghatók fel, melyek igénybevételével az alkotói „üzenetek” a leghatásosabban és maradéktalanul juthatnak el az olvasóhoz, a befogadóhoz - így bizony érthetetlen is lenne, ha nem lennének az alkotás szolgálatába állítva és annak céljaira felhasználva. Ezzel kapcsolatban a sok kérdés közül szinte törvényszerűen vetődik fel az eredetiség, az origi- nalitás elbizonytalanodása, sőt kérdésessé válása. A további változás a könyvet érinti, mert annak küldetése és funkciója átalakul. Felmerül az a kérdés is, mi tekinthető műalkotásnak? Megszűnőben van a műfajok homogenitása, a szerzők nem előre kiválasztott műfajok kereteiben gondolkodnak és alkotnak, sokszor az sem magától értetődő, hogy egy szövegnek eleje és vége is van/lehet. A posztmodem kö- rülhatárolatlansága csupán árnyalja és árnyékolja a kialakult képet. Ebből a helyzetből adódik, hogy az irodalom értelmezése és értékelése is megváltozik. Az önmagába zárt gondolatmenetek eszméje és gyakorlata az értelmezésben éppúgy túlhaladottnak bizonyulhat, mint a műalkotások esetében. A kritikusok és elemzők számára időszerűvé válik az irodalomról mondott előző véleményeik átgondolása és módosítása. Történik mindez az irodalom és a tudomány irányultságának megváltozása következtében, leginkább a kép és szöveg viszonyánál, átalakulásában. A szövegbe való belépés, a szöveg továbbgondolása, értelmezése és vezetése új helyzetet és szerepet hoz létre. Megszűnik minden pódólagos megoldás, mert az alkotó és az elemző szerepköre közelít egymáshoz, szinte azonosul egymással: a költőhöz, íróhoz hasonlóan az interpretáló is alkotóvá válik illetve az interpretálóhoz hasonlóan (másodfokon) a költő és író is befogadóvá válik. Ezáltal mindketten - az alkotó és a befogadó ül. az író, a költő és műveiknek értelmezője, elemzője kettős szerepben jelentkezik, mert mindegyikük (kis időeltolódással ugyan) alkotó is, befogadó is. Még a szlovákiai magyar iroda lomból sem szükséges most kilépnünk ahhoz, hogy ennek jó példáját megmutassuk. Úgy tűnik, Cselényi László, a szlovák« gyár líra egyik legeredetibt maújítója, aki nagy öntuda alakítja, előre meghatározc átgondolt fonnák és törvér szerűségek szerint építi életművét - emberére, pon bán elemzőjére akadt. Arái hosszú ideig tartott, de mit képp megjelent műveinek: fajta interpretációja, ami n Cselényi művei mögött hal nem azzal párhuzamosan i teret, sőt - esetenként - me előzi, meg is haladja azt. Turczi Árpád fiatal szlovák gyár költő-kritikus Cselény zései és értelmezései, mely részleteit az Irodalmi Szerr szombathelyi Életünk is kö nemcsak analizálja a költői életmű adott szakaszát, ha
