Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-15 / 3. szám
12 1997. január 15. Kultúra Heti kultúra __________ Heti hír Ré gészeti világatlasz Nem akármilyen szellemi kalandra invitálja a The Times sorozat 1994-ben megjelent régészeti világatlasza a múltunk iránt fogékony olvasót. A pazar kiállítású kötetet, amelyet az Akadémiai Kiadó az 1988-as angol változat nyomán jelentetett meg mag: arul, végigkíséri az emberiség „mindennapjait” az első vadá- szó-gyújtögető közösségek megjelenésétől egészen az ipari forradalomig. A könyv rengeteg színes lelet, rajz és térkép bemutatásával tárja elénk az emberiség fejlődéstörténetét Afrika régészeti kultúráitól kezdve Egyiptomon és Mezopotámián át egészen AusztráliáigMára tehát eljutottunk addig a pontig, hogy a régészet rohamos fejlődésének köszönhetően már egyetemes egészében szemlélhetjük Földünkön az emberré válás történetét. S a kötetből az is egyértelműen kiviláglik, hogy a föld mélyéről előkerült régészeti lelet mára ugyanolyan értékű „információhordozó”, akárcsak az írott forrás, a krónika. Ehhez természetesen nagyban hozzájárulnak az egyre fejlődő természettudományos módszerek, ezek közül az egyik legismertebb a radiokarbon kormeghatározás. A régészettudományt segítik továbbá a repülőgépről készített légi felvételek, s egyre többet hallhatunk és olvashatunk a vízi régészet legújabb szenzációs felfedezéseiről is. Kötetünk tehát „nemcsak atlasz, nemcsak térképekből álló kézikönyv, több ennél: valójában teljesen új szemléletű világtörténet a kezdetektől a modern világ megszületéséig”. (trugly) Filmbemutató Dredd bíró Sötét jövőt fest elénk Danny Cannon rendező kőkemény akciómozija. A képregényből készült film a XXIII. században játszódik, amikor tombol az anarchia, a terror, az utcák veszélyesebbek a háborús harctereknél, a civilizáció az összeomlás határára jutott. A roncsvárosokban a rendőrök lettek a Bírók és az ítéletvégrehajtók is. Aliig felfegyverezve róják az utcákat, döntéseiket a helyszínen hirdetik ki és hajtják végre. Az ítélet többnyire: halál. A szakmában Dredd bíró - Sylvester Stallone - a legjobb, a legbátrabb, maga a tökéletes igazságosztó. Ám saját édestestvére, a gonosz Rico ármánykodása nyomán Dredd gyilkosság gyanújába kerül, s a sivatagba, a halálba száműzik. Oda, ahonnan még egyeden bűnöző sem tért vissza, kivéve persze Dredd bírót, aki úgy dönt, kideríti az igazságot és leszámol a bűnösökkel. A 68 millió dollárba került film tervezői, trükkmesterei a vászonra varázsolták a képregény bizarr szörnyetegeit, Gigantikus díszletek között bonyolódik a történet, amelyben Dredd bíró - ez az egyszemélyes rohamosztag - mint egykor Monté Christo vívja látványos, véres, ám igazságos harcát ártatlansága bebizonyításáért. Elsőként Federico Fellini ment el. Aztán Giulietta Masina. És most ő is. Finita la commedia Auguri! Minden jót, Marcello Mastroianni! Inkey Alice felvétele Szabó G. László____________ Ütött-kopott széken, sötét napszemüveggel „takarózva” ült a MAFILM Lumumba utcai stúdiójának udvarán. Szép idő volt. Napozgatott. Ha nem szóltak volna, hogy Ő az, szemrebbenés nélkül elmegyek mellette. Nem volt rajta semmi feltűnő. Még a testtartásán sem. Mintha egy kellékes vagy egy díszletező sütkérezett volna bágyadt őszi fényben. Hanyatt dőlve, ölbe tett kézzel, ahogy őszi délután szunyókálni szokott az ember. Marcello Mastroianni Budapesten forgatott. Sándor Pál filmjében, a Miss Arizonában játszotta „a pesti Broadway” legendás, harmincas évekbeli mulatójának félig olasz, félig zsidó tulajdonosát. A gazdag, minden helyzetben tisztességes Rozsnyai Sándort. Ezt megelőzően, ugyanebben az évben, 1987-ben Felli- nivel dolgozott. Annak előtte Nyikita Mihalkowal és Theo Angelopoulosszal. A méhész, Fekete szemek, Interjú és rögtön utána a Miss Arizona. Partnere Fassbinder híres színésznője: Hanna Schygulla. A rideg, barátságtalan német kőszobor. Anna Magnani, Anita Ekberg, Claudia Cardinale, Sophia Loren, Anouk Aimée, Annie Girardot, Romy Schneider, Michele Morgan, Catherine Deneuve és a többiek után lehet, hogy maga a pokol. Mastroianni természetesen a legapróbb jelét sem adta annak, hogy jóval kedvesebb, varázslatosabb (partner) nőkhöz szokott. Tette a dolgát anélkül, hogy izgatta volna Schygulla kígyósziszegésű mosolya. A forgatáson töltött első napon semmi mást nem csináltam, csak Mastroiannit figyeltem. Lestem minden gesztusát, mozdulatát, reakcióját, tudni akartam, kihez hogyan viszonyul, mikor emeli fel a hangját és miért, mikor ellenkezik a rendezővel és mikor a film operatőrével, Ragályi Elemérrel. Közelről néztem, hogyan építget egy nem éppen jól megírt szerepet. El akartam csípni azt a pülanatát, amikor Mastroianniból Rozsnyai Sándorrá változik. Sohasem sikerült. Úgy játszott, hogy közben mindig önmaga maradt. Átlényegült, de a figurában ott volt az ő egyénisége is. Másnap, amikor a mulatónak berendezett stúdióban beszélgetni kezdtünk, színészetét, játékstílusát illetően azonnal színt vallott. „Nincs ebben semmi különös - mondta -, nem kell itt semmit misztifikálni. Előtanulmányok, hozzáolvasás, ugyan, kérem! Odaáll az ember a kamera elé, egy konkrét helyzetbe és teszi, amit tennie kell. Ennyi. Egy picivel sem több. Hogy aztán ez kinek mennyire sikerül, az már más kérdés. Nekem még nem voltak nehéz éjszakáim egy-egy szerep miatt. Ferre- ri, Monicelli, Scola, Antonioni és persze Federico mindig tudták, miért kellek nekik. Számukra minden filmben az voltam, akit belém láttak. Ha szerencsétlen, pórul járt értelmiségi, akkor olyan képet vágtam, ha törvény- szegő bohóc, akkor úgy bolondoztam, ha nőfaló olasz, akkor falánk hímnek mutatkoztam. Igazából persze nem vagyok egyik sem. Nem szoktam hajnalokig tudományos könyveket bújni, társaságban órákon át másokat szórakoztatni, és uram bocsá’ a nőket sem váltogattam olyan gyakran, mint ahogy azt nagyon sokan esetleg gondolták rólam. Feleségemmel, Flora Carabellával 1950-ben kötöttünk házasságot, és akkor sem váltunk el, amikor Catherine Deneuve-től lányom született. Egy erős kapcsolat sok mindent kibír. Még egy erős szerelmet is.” Szindbád is vissza-visszajárt szeretett Majmunkájához, csúszott ki a számon, de Mastroianni fülében csak Szindbád neve csengett ismerősen. Természetesen nem a Krúdy-hősre, hanem a „hét tenger ördögére” gondolt, akivel nem érzett semmiféle lelki rokonságot. „Én meglehetősen lusta ember vagyok - állította magáról. - Semmi sport, kaland, rohanás. Cigaretta, vánkos, spagetti. Ráérősen fújni, pihengetni, eszegetni. Ez a legkedvesebb időtöltésem. Felvétel előtt és után rendszerint aludni szoktam. Illetve szunyókálni. Csak akkor kapok észbe, ha azt hallom, hogy próba! Olyankor minden eszembe jut. Még a legbonyolultabb mondat is.” Sok mindenről beszélt még azon a délutánon. Nem siettetett, nem kérte, hogy igyekezzünk, érjünk már az interjú végére. Részletesen mesélt Viscon- tinál töltött tíz évéről, nagy barátjáról, Felliniről, akinek Giulietta Masina mutatta be mint fá- zós, pénztelen fiút az építészeti egyetemről. Aztán szóba hoztam Amerikát. Hogy bár soha nem volt Hollywood sztárja, mégis a lábai előtt hevert az egész világ. Határozottan emlékszem: erre is csak legyintett. Nem mondta ki, de láttam az arcán, mire gondolt: ,„Amerika? Nekem a Cinecitta is megteszi...” Másfél-két órán át társalogtunk. A legszebb, legemlékezetesebb élményt azonban később kaptam tőle. Két jelenet között, a forgatás szünetében elszenderedett a stúdióbeli Arizona széles lépcsősora alatt. Már vagy húsz perce szunyókálhatott, az egész stáb lábujjhegyen, suttogva járt körülötte, amikor sehol semmi, egyszer csak elindult felé a takarítónő. Csapzott, sovány, hiányos fogsorú, szőrös hangú asszony volt a drága, arcáról még a félszemű óriás is távolról leolvashatta: megitta már a kisüstije javát. Intettek is neki né- hányan, hogy álljon meg, ne zavarja az alvó Maestrot, a sminkesek egyike még az útját is állta. De a hölgy, mint a medréből kilépett folyó, ment, zúdult előre. És bár mormolt valamit az orra alatt, valami elnézésfélét, bal kezét egy jól belőtt mozdulattal Mastroianni vállára tette, és azon nyomban fel is ébresztette. Másik kezében ugyanis ott volt a fotó, a Cinecitta színészkirályának aznap szerzett képe, arra kért autogramot. Abban a percben a stáb minden tagja megdermedt egy pillanatra. Én is azt hittem, most jön, ami még nem volt. Az is történt. Csak ellenkező előjellel. Marcello Mastroianni, mint egy szolgálatkész kisdiák, felpattant a székről, zakója zsebéből előhúzott egy tollat, megkérdezte, milyen névre szóljon az aláírás, és miután végzett a szöveggel, puszit nyomott a „donna mia” homlokára. Marcello Mastroianni bennem így él hát tovább. Maszk nélkül. Csupasz arccal. Emberi nagyságával. Semmi sport, kaland, rohanás. Cigaretta, vánkos, spagetti. A Cinecitta igazi királya volt... Mozart és a Queen együttes zenéjére „halálos” táncot komponált Maurice Béjart, korunk egyik legjelesebb koreográfusa Fiatalon eltávozott művészekről szól az új darab AIDS-ben fiatalon, egyazon életkorban elhunyt két nagy művész emlékének szentelt új balettet komponált saját 70. születésnapjára Maurice Béjart. A majdnem kétórás táncmű világpremierje Párizsban lesz, de Lausanne-ban, ahol Béjart társulata működik, a közönség felállva, hosszan ünnepelte a produkciót. Maurice Béjart nem fél a haláltól, s botrányt sem lát benne, ha arra gondol, hogy fiatalon ragadott el olyan, hozzá közel álló személyeket, mint sztártáncosa, az argentin Jorge Donn, aki negyvenöt évesen halt meg AIDS-ben - ugyanannyi évesen, mint rá egy évre Freddie Mercury, a Queen angol rockegyüttes sztárénekese. Béjart egyesíti a két, fiatalon elhunyt férfit ebben a műben, amely végső soron tisztelgés az élet és az alkotás előtt. A koreográfus szerint, ha ő nem mondaná, a közönség nem is venné észre, hogy a balett a halálról szól, mivel valójában egy vidám táncmű, amely se nem szomorú, se nem defetista. A lausanne-i Béjart Balett társulata minimális fekete-fehér díszlet előtt táncol a 20 év alatt 130 millió lemezt eladó Queen együttes 18 dalára, amelyeket a még fiatalabban, 35 évesen elhunyt Mozart négy zenekari műve szakít meg időnként. Az AFP szerint az egész olyan, mint egy video- klip-láncolat. Ritka az olyan szívszorító pillanat, amit Mozart gyászzenéje közben egy hirtelen többé már nem engedelmeskedő test megremegése, egy halott- szállító hordágy feltűnése, vagy egy röngtenfelvétel háttérbe vetítése jelez. „Ez a balett nem az AIDS-ről szól, hanem a fiatalságról, a reményről és a fiatalon meghaltak- ról” - mondta a művész. Az időnként súlyos, de sohasem nyomasztó előadás során mindössze egyetlen kérdés idézi az AIDS témáját: „Azt mondtátok, szeretkezzünk, ne háborúzzunk. Mi szeretkeztünk, s most a szerelem miért háborúzik velünk?” A humor, a költészet és a Queen dalai (lés a Beautiful Day, BrighBéjart és kosztümtervezője: Gianni Versace tón Rock, Sea Side Rendez-Vous, It’s Winter Fali, Millionaire Waltz, Bohemian Rhapsody, stb.) segítenek elűzni a drámát. Az egyik legmegragadóbb pillanat az AFP szerint egy pás de de- ux Mozart 21. zongoraversenyére, a háttérbe kivetített halotti jelentéssel. Az előadás domináns színének a kosztümöket tervező Gianni Versace olasz divatdiktátor választotta a fehéret. A lausanne-i színházban tartott fényes születésnapi gálán egyébként Béjart maga is fellépett: saját vígbalettjéből, ,A képzelt Mo- liére”-ből adott elő részletet óriási ováció mellett. Vendégei közt Ruggiero Raimondi és Annié Chaplin is ott volt.