Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-05-21 / 21. szám
4 1997. május 21. Háttér Heti jegyzet Politikai stílusok Fekete Marian __________ „B üdös munkakerülők, hülyék’’... Ilyen jelzőkkel illette az igazságügy-miniszter a bírákat. Nem egészen ok nélkül. A bírák ugyan nem büdösek, nem munkakerülők, és hülyének is csak az tekintheti őket, aki Szlovákiát világszerte le akarja járatni, de... De ugye, Szlovákiában meglehetősen sok ember tudja, hogy dr. Lis- cák besztercebányai bírót a munkatársai nem igazán kedvelték. Nem kedvelt emberként került az igazságügy-miniszteri posztra, amelyre a Lupták-féle szélsőségesek jelölték. Közutálatnak örvendő miniszterek mindig is voltak, ám nem mindegyikük kezdi a pályafutását azzal, hogy az igazgatása alatt álló tárcából eltávolítja azokat, akik nem állhatják őt. Liscák miniszternek a bírói testülettel kezdettől fogva meggyűlt a baja. Éppen ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy április 28-án Besztercebányán 23 bíró olyan felszólítást fogalmazott meg, amelyben egykori kollégájukat, a bírót szólítják fel, mondjon le az igazságügy-miniszteri funkcióról, mert gyalázatot hoz a bírókra - a tevékenységén kívül alighanem azzal is, hogy a szlovák nyelvtörvényt megsértve, cseh kifejezésekkel gyalázza őket. A besztercebányai bírók egyébként majd 15 kifogást említve követelik a miniszter önkéntes távozását. A miniszter vétkeinek felsorolása távolról sem teljes, mert inkább csak az utóbbi egyetlenegy év eseményeire terjed ki. Ehhez képest viszont gazdag érvanyagnak tekinthető. Szó esik benne a bírói függetlenség, illetve a perbeli feleknek az alkotmány által szavatolt egyenlőségének megsértéséről, a nyilvános- ság szándékos félretájékoztatásáról, az úgynevezett államvédelmi törvény elfogadásában játszott szerepéről (amely nemzetközi diplomáciai botrányhoz vezetett), a bírói testületek mellőzéséről a bíróságok elnökeinek visz- szahívása és az új elnökök kinevezése során, a bírák befolyásolásáról, a miniszteri funkciójával való visszaélésről. Például azzal, hogy a Nemzeti Vagyonalaptól szerzett olcsó lakást, vagy a családtagjait helyezte előnybe egyes tisztségek betöltésekor. A minisztert az általa kiváltott botrányok nem érdeklik. Nem érdekelte őt, hogy L. Zlochová, a pozsonyi kerületi bíróság elnöknőjének leváltása (a bírói tanács jóváhagyása nélkül) milyen visszhangot váltott ki külföldön és Szlovákiában. A miniszter „úr” átsiklott a tiltakozások felett, és arra sem reagált, hogy a leváltott bírósági elnöknő helyettesei nyomban lemondtak. Liscá- kot a szolidaritás ilyen megnyilvánulásai nem hatják meg. Az igazság minisztere inkább odahat, hogy a mi pénzünkből fizetett tévében megszólalhasson három általa kinevezett kerületi bírósági elnök, akik kritizálják a 23 bíró által aláírt felszólítást, amit a néző nem tud elolvasni. (Erről a Charta ’77 vagy a Néhány mondat elleni kampány juthat eszünkbe.) Újraéljük a ’89 előtti bolsevik játékokat. Élvezhetjük az ellenkampányt, melyről csak kevesen tudják, miről is szól, mi ellen kampányol a kormány. Nosztalgiázhatunk, hiszen mint ’89 előtt is, ma is napról napra gyarapszik a 23 aláíróhoz csatlakozók száma. Nosztalgiánkat rontja, hogy a huszonhármakhoz csak bírók csatlakozhatnak, de vigaszként szolgálhat, hogy az öt pozsonyi járásbíróságnak csak egyikén 22 további bíró csatlakozott a felhíváshoz. A bírói testület tagjai egyre nehezebben viselik LiSéák módszereit, melyeket a főnökétől, Meciartól lesett el. A példa ragadós! (És ez nemcsak a kormányfő és az udvaroncai közti kapcsolatokra vonatkozik .) Ez buktatta meg a kommunista rendszert is... A miniszter vétkeinek felsorolása távolról sem teljes. A számítógépes világhálózat útjába nem lehet akadályt állítani Az Internet szabadsága A washingtoni legfelsőbb bíróság elé került a tavaly elfogadott amerikai távközlési törvény azon része, amely tiltaná és büntetné az „erkölcstelen” tartalmú információk továbbítását az Interneten. A szabályozás a pornográfia ellen irányul, ám támadói szerint sérti a szólásszabadságnak az USA alkotmánya első kiegészítésében is biztosított elvét. A júliusig várható döntés - az Interneten tapasztalható amerikai túlsúly miatt - alapvetően befolyásolhatja a számítógépes világháló egészét. Az amerikai legfelsőbb bíróságon most folynak a meghallgatások abban az ügyben, amelyben a washingtoni kongresz- szusban elfogadott és a Bili Clinton által tavaly februárban aláírt távközlési törvény egyes passzusainak alkotmányosságát vizsgálják. A törvény vitatott részei a „kommunikáció illendőségéről” szólnak, s pénzbírsággal és kétévi börtönbüntetéssel fenyegetik azokat, akik a 18 éven aluliak számára is hozzáférhető, „erkölcstelen” információkat és képeket juttatnak az Internetre. A törvény ellen már az aláírás napján keresetet nyújtott be az Amerikai Polgári Unió, továbbá a szoftvercégek, az onlineszolgáltatók, a könyvtárosok szövetsége, valamint a szólás- szabadságot hirdető különféle szervezetek. Azzal érvelnek, hogy a törvény vitatott szakaszai sértik a szólásszabadságot. A kereset benyújtói bíznak az igazukban, de taktikusan megválasztották, melyik bírósághoz adják be a keresetüket. A philadelphiai szövetségi területi bírósághoz fordultak, ahol már 1991- ben egy hasonló ügyben alkotmány- ellenesnek ítéltek egy, a pornográf szolgáltatásokat kínáló telefonvonalakat tiltani akaró törvényt. A kereset benyújtói nem csalatkoztak: a bírói testület tavaly júliusban alkotmányellenesnek minősítette azokat a részeket, amelyek az „erkölcstelen anyagok” internetes továbbítását szankcionálták. A döntés egyúttal azt jelentette, hogy a törvényből kihagyták ezeket a részeket. A jogászok terjedelmes, 175 oldalas állásfoglalásukban „történelmi fontosságú médiumnak” minősítették a számítógépes világhálót, a kommunikáció olyan „demokratikus formájának”, amely megérdemel legalább annyi alkotmányos védelmet, mint a könyvek és az újságok. A bíróság ezzel elfogadta a keresetet beadók érvelését, miszerint a tilalom alkalmazásával nemcsak a szólásszabadság csorbulna, hanem büntetendő lenne a szókimondó irodalmi alkotások elektronikus közzététele is, mint például James Joyce Ulysses című könyve. A legfelsőbb bíróság is a philadelphiaijogászokéhoz hasonló álláspont felé hajlik. Az igazságügyminisztérium képviselőjét, Seth Wax- mant például többször zavarba hozták, amikor rákérdeztek a cenzúra jogi és technikai lehetőségeire. A tilalmat támogatók ügyét képviselő jogász kénytelen volt elismerni, hogy például a Carnegie könyvtár a törvény vita tárgyát képező cikkelyeinek szó szerinti értelmezése alapján nem tehetné rá teljes állományát az Internetre. Elvileg az is lehetséges lenne, hogy lecsukják a liberális szülőket, akik megengedik a tizenéves gyerekeiknek a számítógépes hozzáférést az „erkölcstelennek” minősíthető anyagokhoz. A minisztériumi képviselő azt is kénytelen volt elismerni, hogy ha az Internet vonalán javasolt szigort más területeken is életbe léptetnék, akkor sem telefonon, sem nyilvános helyen nem lehetne „erkölcstelen” dolgokról beszélni. A törvényt támadó ügyvédcsoport vezetője viszont azzal érvelt, hogy a szabályozás a felnőtteket - mivel az „erkölcstelen” információkat vagy képeket előlük is elzárná - arra kényszerítené, hogy a kiskorúaknak megszabott normák szerint tájékozódjanak, ami szintén alkotmányellenes. A július elején esedékes döntést több okból is nagy várakozás előzi meg. Az Internet ugyan meglehetősen anarchikus, központ nélküli világháló, ám az információszolgáltatók és a felhasználók terén egyaránt erőteljes az amerikai túlsúly, így a washingtoni legfelsőbb bíróság döntése az USA-n kívül is befolyásolhatja a viszonyt az új médiumhoz. Másutt még az USA-énál is radikálisabb módszerekkel próbálkoznak. A legszélsőségesebb megoldást Burmában alkalmazták: itt 15 év börtönbüntetést helyeztek kilátásba azoknak, akik engedély nélkül használnak faxot vagy számítógépes modemet. Kínában csak az idén enyhítettek a külföldi hír- szolgáltatók, így a CNN hírtelevízió elektronikus változataihoz való hozzáférés korlátozásain. Németországban a bajor ügyészség nyomozására az egyik szolgáltatócsoport próbálkozott ’95 végén a szexuális szélsőségeket tartalmazó anyagokhoz való hozzáférés letiltásával, ám bebizonyosodott: az efféle izgalomra vágyók egyszerűen egy másik szolgáltatót vesznek igénybe, világossá téve, hogy az egész világot átszövő számítógépes hálózat útjába egyelőre nem lehet akadályt állítani. Külföldi sajtóforrások alapján A Lady Chatterley szeretője elektronikus változatban nem olvasható. Mindig akad egy hely, ahol az áhított anyag elérhető. A statisztika furcsa tudomány - sok mindent megmutat, csak a lényeget fedi el... A magyar belügyminiszter és a mundér becsülete Lencsés Károly, Magyar Hírlap _____________ Ne mzetközi sajtótájékoztatón hozta ország-világ tudomására a belügyminiszter, hogy Magyarország közbiztonsága nem rossz. Állítását adatok sorával támasztotta alá, amelyekből kitűnt, hogy Nagy-Britanniában és Németországban százezer lakosra számítva több bűncselekményt követnek el, mint nálunk. Megtudhattuk, hogy Budapesthez képest Hamburgban háromszor, Párizsban és Londonban kétszer nagyobb a kockázata annak, hogy valaki áldozattá váljék. Sőt a német vagy a spanyol statisztika szerint ezer lakosra két és fél ellopott gépkocsi jut, itthon ennek az ötödé. A külföldi hírlapírókat ez persze korántsem nyugtatta meg: a turistákat megvámoló álrendőrökről, az idegeneket szemérmetlenül kifosztó vendéglősökről, meg a magyar taxisok rettegésének okairól kérdezgették a minisztert. Meggyőző válaszok azonban nem hangzottak el, jóllehet a számok valóban minket igazolnak. A statisztika fura tudomány - sok mindent megmutat, csak a lényeget fedheti el. Például nem árulkodik arról, hogy Angliában azért olyan magas a bűn- cselekmények százezer főre vetített aránya, mert csak azokkal a polgárokkal számolnak, akik a jog szerint büntethető életkorba léptek. Hasonló a helyzet a gépkocsilopásokkal is: lehet, hogy Németországban ötször több esetet regisztrálnak, de több is az autó, mint nálunk. Nem véletlen, hogy a közállapotairól méltán hírhedt Oroszország e tekintetben kifejezetten biztonságos állam. S arról sem szólt a belügyminiszter, hogy az egyes országokban milyen az adatszolgáltatás rendje, mi számít bűnnek, és egyáltalán mi kerül a nyilvántartásokba. Könnyen lehet, hogy egy néhány ezer forintnyi kárt okozó lopással külföldön nem foglalkoznak, miközben nálunk elvileg egy ócska bicikli miatt is beindul a gépezet. Akkor meg mit kérnek rajtunk számon a külföldiek? Hiszen itt egyetlen politikusnak sem küldtek levélben pokolgépet, nem intéztek gáztámadást a metró ellen, nem robbantottak fel áruházakat, nem lövöldöztek a repülőtéren, nem kellett bombariadó miatt lezárni az M7-est, nincsenek véres túszdrámák, de turistákra „szakosodott” motoros banditák sem. Volt persze parlamenti robbantás, merénylet az esztergomi buszon, volt vállról indítható páncéltörő rakéta, és még mindig nincs lezárva a kézigránátos robbantok ügye. A helyzet tehát valóban nem rózsás. Pánikot kelteni viszont ostobaság lenne. Az illetékeseknek inkább azt kellene elhitetniük: a rendőrség szakszerűen és nagy igyekezettel teszi a dolgát. Ügyan- akkor célszerű volna kevesebbet beszélni például arról, hogy a jog gúzsba köti a nyomozó kezét (amiben jószerivel annyi az igazság, hogy még a garázda csirkefogót is tilos verni). És nem azt kellene ismételgetni, hogy mennyi pénzre lenne szükség, hanem mindenki számára egyértelművé tenni: feleslegesen nem költik az adófizető forintjait. Nincs könnyű dolga a mundér becsületét védő miniszternek, mert a polgárok rendre mást tapasztalnak. Túl gyakran találkoznak például az utakon korrupt járőrrel. Az sem kelt bizalmat, ha a bejelentésre a kapitányságon senki nem mozdul. A polgár azt tapasztalja, hogy más kicsinységért könyörtelenül felelősségre vonják, miközben a bűncselekmények kétharmada felderítetlen marad. A közállapotokért tehát nem, de a stílus miatt szégyellhetjük magunkat. S arra sem lehet büszke egy ország, ha csődbe kergeti saját rendőrségét, és csak a választások közeledtével jön a felismerés: a közbiztonság politikai kérdés.
