Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-16 / 16. szám
8 1997. április 16. Ripo Iskolapéldája az elhatalmasodó önkénynek, s a megmaradásukért küzdők szívósságának Lesz valaha a Zoboralján magyar középiskola? Vrabec Mária A világ boldogabb és normálisabb tájain tisztelni szokták azokat, akik a közjóéit cselekszenek és vagyonuk egy részét nemes célra ajánlják fel. Az iskolaalapítók nevét még életükben márványtábla őrzi, újságok címoldalán magasztalják őket és az oktatás ügyéért felelős miniszter hálálkodó levelet küld nekik. Mondom, a világ boldogabb és normálisabb tájain - de nem nálunk. Aki itt akar iskolát alapítani, az már eleve gyanús, az előre felkészülhet a hivatalokban való kilincselésre, holmi hatodrangú aktakukacok packázásaira és arra a furcsa szlovákiai sajátosságra, hogy nem az az úr, aki a sajátjából ad, hanem az, aki ezt elfogadni kegyeskedik. Ha nem így lenne, akkor ma már a Nyitra melletti Alsóbodokon magyar tanítási nyelvű kereskedelmi akadémia működne. Azt, hogy hogyan jutott el hosszas utánajárás, levelezés, hivatali előszobázás és nem kevés anyagi befektetés után oda, hogy mégsincs iskola, az alapító - Pau- lisz Boldizsár mondta el: ,A Zoboralján 1976 óta nincs magyar középiskola, ekkor zárták be Nyitrán a magyar gimnáziumot. Mondanom sem kell, hogy ez összefügg a magyar kiselsősök számával is, hiszen a gyerekek utaztatása a távolabbi magyar középiskolákba, a kollégium, a koszt egyre többe kerül. Ezért szerveztek meg 1995 tavaszán Nyitrán a magyar pedagógusok, szülők, vállalkozók és polgármesterek egy találkozót a magyar parlamenti képviselőkkel, amelyen egy magyar középiskola alapításának esélyeiről volt szó. Rögtön meg is alakult egy tíztagú bizottság - Sándor Anna főiskolai tanárral az élen - a szükséges intézkedések lebonyolítására. A kezdet kezdetén az alkalmas épület jelentette a legnagyobb gondot, ekkor döntöttem úgy, hogy felajánlom a tulajdonomban lévő alsóbodoki házat. 1995 decemberében adtam postára a kérvényt, hatvan napon belül kellett volna válaszolniuk. Ekkor kezdődött a minisztériumi csiki-csuki. Telefonáltak, hogy a kérvényt ugyan megkapták, de a mellékelt iratokból ez meg az hiányzik. Másnap persze „megtalálták az asztalon”, de addigra meg valami mást nyelt el a föld. Ez így ment két hónapig. Február 26-án aztán megelégeltem a várakozást, és felmentem a minisztériumba. A hivatalnokok természetesen nem győztek csodálkozni, mit keresek ott, hiszen ők már rég feladták a választ, bizonyára a postán akadt el. Dolgomvégezetlenül hazajöttem, és mit ad Isten - másnap tényleg megkaptam a választ, igaz, február 26-i bélyegzővel, tehát minden bizonnyal a látogatásom után írták kutyafuttában. Az elutasítás indoklásában az állt, hogy Szlovákiában jelenleg nincs szükség ilyen jellegű középiskolára. Aztán a SME napilapban március 13-án megjelent, hogy az iskolaügyi minisztérium négy új kereskedelmi szakközépiskola nyitását engedélyezte 1996 szepezért vállaltam az első félév költségvetését és el is vittem a minisztériumba a bankszámlakivonatot, amely igazolta, hogy rendelkezem a szükséges összeggel. Rögtön ki is bújt a szög a zsákból, a válaszlevelükben megírták, hogy bankszámla ide vagy oda, mivel a leglényegesebb követelményüknek nem engedtem, ők sem változtatják meg az álláspontjukat. Akkor kezdtem csak újra reménykedni, amikor a Castá-Papier- nickyn megrendezett kerekasz- tal-beszélgetésen Csáky Pál megemlítette az ügyet. A minisztérium képviselője ott az amerikaiak szeme láttára és füle hallatára megígérte, hogy felülbírálják a dolgot és tíz napon belül egyenes választ adnak. Szokás szerint ismét nem történt semmi, ezert magától Éva Slavkovskától kértünk kihallgatást. Csodák csodáEgyszerűen nem engedhetjük meg magunknak a széthúzás fényűzését. temberétől - persze, valamennyi szlovák volt. Ezt követően fogadott bennünket - Csáky Pált, Szigeti Lászlót és engem - Viera Za- charová, a minisztérium osztály- vezetője. A tárgyaláson elhangzott, hogy az engedélyezésnek semmi sem állna az útjába, ha hajlandó lennék egy nyilatkozatot tenni arról, hogy a szaktantárgyakat szlovákul is fogják tanítani. Mivel a hivatalos ügyintézés, könyvelés és üzleti levelezés nálunk úgyis szlovákul folyik, ennek semmi akadályát nem láttam - a hangsúly azonban az „is”-en volt. A válaszban már a nyelvtörvényre hivatkozva utasították el a kérelmemet - kerek-perec leszögezték, hogy a szaktantárgyakat csakis és kizárólag szlovákul taníthatjuk, különben nem férünk bele a jövő évi költségvetésükbe. A magyar nyelvű oktatásról semmiképp nem mondtam volna le, ja, fogadott is, és nem győzte a fejét csóválni, amikor elmondtuk neki az addig történteket. Megígérte, hogy most már ő maga veszi kézbe a dolgokat, aztán néhány hétig a füle botját sem mozdította. Júliusban elment hozzá Csáky Pál és Szigeti László, hogy számonkéijék az ígéretét és a meglepetéstől szóhoz sem jutottak. Slavkovská egyedüli óhaja az volt, hogy a testnevelést szlovákul tanítsák a zoboralji kereskedelmi akadémián, és megígérte, hogy ha ezt írásban elismerem, akkor áldását adja az egészre. A kívánt nyilatkozatot még aznap elvittem a minisztériumba, Slavkovská pedig a szavát adta, hogy három nap múlva, azaz 1996. július 11-én mehetek az alapítólevélért. Madarat lehetett volna fogami velem. A várva várt csütörtökön aztán Szigeti Lászlóval és Bárdos Gyulával elindultunk a minisztériumba. Már akkor volt valami furcsa érzésem, amikor kaputelefonon közölték velünk, hogy a miniszterasszony reggel ugyan bent volt, de már elment és nem is jön vissza - de gondoltam, végül is mindegy, ki adja át az alapítólevelet. Úgy fél órája toporogtunk már a folyosón, amikor megszánt bennünket egy tanácsadóféle, aki Alsóbodokról, kereskedelmi akadémiáról, netán valami alapítólevélről nem is hallott. Végül mégiscsak talált valahol egy állásfoglalást a két előző napi „felülbírálótói”, akik arra a következtetésre jutottak, hogy az épület higiéniai szempontból nem felel meg. Egész nyáron aztán nem történt semmi, és amíg a többi iskola története szeptember elsején szokott elkezdődni, a zoboralji kereskedelmi akadémiáé addigra be is fejeződött. Aztán az új területi átrendezés következtében az egész ügy a Nyitrai Kerületi Hivatal hatáskörébe került, az itteni tanügyi osztály vezetője, Ruzena Smata- nová is meghozta az ítéletet = NEM. Az elmúlt két év alatt megtanultam, hogy itt semmin sem szabad csodálkozni, semmiben sem szabad logikát keresni, és a legkevésbé szabad törvény adta jogainkra hivatkozni. Az egyetlen dolog, ami rosszul esett és amit máig sem tudok megérteni, az az, hogy sokan még azok közül sem támogatták az ügyet, akikért ezt az egészet végigcsináltuk. Azt mondják, ez régi magyar átok, de mi már annyira kevesen vagyunk a Zoboralján, hogy egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak a széthúzás fényűzését. Itt az utóbbi időben minden pici magyar siker a véledenen és talán egy kis csodán is múlott, miért ne történhetne az alsóbodoki iskola ügyében is végre valami jó?” Ennyi a történet 1997. február 10-ig. Az egész „alsóbodoki ügy”, ahogy hivatali berkekben emlegetni szokták, már most remek iskolapéldája az egyre inkább elhatalmasodó önkénynek és magyargyűlöletnek, de a megmaradásunkért küzdők szívósságának is. Csak reménykedhetünk, hogy egyszer majd iskolapéldája lesz a hűséget és kitartást koronázó sikernek is. Végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki segített, támogatott, aki megértette, miről van itt szó - Sándor Anna és László Béla főiskolai tanároknak, Bugár Béla, Csáky Pál, Szigeti László és Bárdos Gyula parlamenti képviselőknek, Finta Rudolfnak, a Zoboralji Regionális Társulása el Ladányi Lajosnak, szülőnek, tanítónak és v£ nak - és ezért nem ador kell, újrakezdem a kilin< levelezést, a tárgyalások; MMMMB A Bölcs Tudor fennkölt inkognitója Hernády Ferenc Bölcs Tudor már születése napjától bölcs. A tény nagy tudósok kutatásainak eredményét söpörte félre az asztalon, és valószínűleg bekerül a Guinnes-rekordok könyvébe is, az ok azonban megdöbbentően egyszerű: hirtelen előkerült írásos feljegyzések szerint Bölcs Tudornak már az ősei meglehetősen bölcsek voltak, csak gyarló világunk nagy népeinél sosem találtak kellő megértésre, no meg hát állandó elnyomásban tengették életüket. Kiváló képességeik s egyáltalán, sziszifuszi erőfeszítéssel végzett mindennapi munkájuk méltó elismerése ugyan jócskán váratott magára, hiszen rendkívül sok energiát fordítottak arra, hogy fogalom- rendszerünket is megreformálják a benne szerénykedő evolúció kifejezés tartalmi-értelmi pontosításával, most viszont elérkezett a történelmi pillanat: egy mindeddig hányatott sorsú nép méltán ismételt elégtételeként - annak képviseletében - hősünk a televízió képernyőjéről mosolyog ránk teljes életnagyságban. Öltözéke az alkalomhoz illően elegáns, merészen kreált frizurája pedig csak a naiv szemlélőben keltheti a hóbortosság benyomását - valójában ugyanis puszta önzetlenségből, sőt tapintatból nyalta le hosszúra növesztett ofináját majdnem a szemöldökéig; tudnillik tekintetén kívül a homlokából is erős értelem sugárzik, aminek természetes kísérőjelensége az intenzív hőkibocsátás; márpedig hősünk - ismervén a fiziológia sérthetetlen törvényeit - még véletlenül sem szeretné a „kisebbség” érzését kelteni a dohányzóasztalt körülülő vitapartnereiben. A vitaműsor ideje véges, a téma az egész ország jelen és jövendő sorsát érinti az elfogulatlan kritikát illetve önkritikát gyakorló többi képviselő véleménye szerint, akik olyan közhelyszámba menő üres „frázisok” elemzésébe bocsátkoznak, mint például: súlyos össztársadalmi probléma, gazdasági nehézségek, nemzetközi kapcsolatok ápolása... Bölcs Tudornak nemcsak a fentebb említettek, hanem az egész világ dolgainak folyása mikéntje - azok várható következményeinek felismerésével együtt a kisujjában van, és kezdi magát kényelmetlenül érezni. Arcán mégis a bölcsek megértő - elnéző -, leereszkedő mosolya terpeszkedik, miközben mindenesetre éberen figyel, esetleg közbe-közbe- legyint egyoldalú terheltségről árulkodó petyhüdt kezével. A vele szemben ülők egyértelműen oly nagy jelentőséget vélnek tulajdonítani az említett három kérdésnek, hogy bölcs létére kénytelen megállapítani: bizonyára kevés időt szentelt a jóga gyakorlásának - tehát fogytán a türelme. Amikor aztán az egyik képviselő tárgyilagosan - csupán - megemlíti, hogy veszélyesen felesleges, sőt felelőtlensé elterelni a figyelmet komc gondjainkról a kisebbsége okozta, mondvacsinált „te hek” felnagyításával - Böl A kissé ingerülte reagáló ellenvéleménye seknek újra megálljt parancsol. Tudor kemény határozotts gal, ám udvariasan közbeh Nem hőbörög és gúnyolód; ráadásul nem is hadar vág;
