Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-16 / 16. szám
6 1997. április 16. Gazdaság és fogyasztó Figyelő Újdonságok a postai szolgáltatásban Már néhány éve megszűnt a posta „express” csomagszállító szolgáltatása, helyébe a „sürgős csomagok” léptek, melyek mind a szállításban, mind a kézbesítésben előnyt élveznek. Az „express” levélszolgáltatás is a múlté: egyrészt a gyér érdeklődés, másrészt amiatt, mert csak a kézbesítés volt gyorsabb, a küldemények szállítása ugyanannyi időt vett igénybe, mint a többi levélé. Közben a Szlovák Posta bevezette az EMS (Express Mail Service) új gyorsküldemény-szolgál- tatását, melynek közreműködésével legkésőbb huszonnégy óra alatt és nagyon kedvező feltételek mellett kézbesíti a címzettnek szóló levelet. Ráadásul hatvan különböző országba, Szlovákiában harmincnyolc városba vállalják a szállítást. Kilenc- venhét első felében újabb újdonsággal jelentkezik a posta: a két kilónál könnyebb küldemények gyors belföldi szállításával a feladott csomag vagy levél másnap eljuthat a címzetthez. Várhatóan valamivel drágább áron. Fizetésmulasztók katalógusa Több mint ezerkétszáz cseh és szlovák cég szerepel a fizetésmulasztók első idei katalógusában, amelyet nyolcvanezres példányszámban dobtak piacra. A lista tíz százalékát szlovák, a többit cseh cég alkotja. A hazai tartozók egyharmada magánszemély, nagyobbik hányada pedig jogi személy és felszámolás alatt lévő állami vállalat. Nám. 1. mája 2,903 01 SENEC j tel.: 07/5925 325, tel./fax: 07/5923 063 ii ■ i Ii/i ■■ LORCA repülővel 9 990 koronától 1 ÍA DEL SOL repülővel 13 790 koronától 1 % PA DEL repülővel 11 990 koronától 1 M MARESME autocar 6 990 koronától ivei Pozsonyból és Kassáról, autocar egész 1 '4 váklából, teljes / félpenzió, színvonalas hotelek ..........\ i * [RÉTA repülővel 7 áSKüraronátó^ • ha 11- vagy többtagú csoport vV^-S^utazIk • jelentős kedvezmény gyermekek részére!!! l repülővel Pozsonyból; apartmanok ellátás nélkül, hotelek, !. hét pótdíja 1 600 / a vacsora pótdíja 1 990 koronától VTVVn'fVVWSVf [CANNES, NICE 3 890 koronától utazás egyénileg, *** luxusapartmanok reggelivel, l luxusautóbusz-pótdíj 2 000 koronától S0RRENT0 * * ■* hotelek 7 340 koronától BIBIONE apartmanok 1 000 koronától Kirendeltségek: BRATISLAVA Blumentálska 11 telefax: 07/395 319 ZILINA Homyval25 tel ./fax: 089/624 172-31 BANSKA BYSTRICA Oolná 32 tel./fax: 088/726 222 | utazás egyénileg, *" hotelek félpenzióval, apartmanok ellátás nélkül, luxusautóbusz-pótdíj 1 850 koronától HORVÁTORSZÁG r MAKARSKA RIVIÉRA 4 990 koronától utazás egyénileg, ** *** hotelek, félpanzió, autocar- pótdíj 1 600 koronától 7 Tájékoztató irodáink: KOMARNO Jókai u. 32 tel ./fax: 0819/34 31 NITRA Kasalova 24 teljfax: 087/414 585 Repülőjegy-árusítás a világ minden tájára az AMADÉ US helyfoglalási rendszeren keresztül Jozef Kollár, a Szakszervezeti Szövetségek Konföderációjának alelnöke az érdekvédelemről Meddig akarunk még félni? Jozef Kollár: „Meg kell végre tanulnunk, hogyan védjük meg az érdekeinket” Somogyi Tibor felvétele PÉTER FI SZONYA A nyolcvankilences társadalmi változások után alapjaiban megingott a szakszervezeti mozgalom, sorra megszűntek az üzemi szakszervezeti bizottságok. Talán azért is, mert mindenki bízott abban, hogy a rendszerváltást követően nem lesz szükség a dolgozók érdek- védelmére. A tagság számának rohamos csökkenése után fokozatosan újra erősödni kezdett a minőségileg megújult tömegszervezet, annak ellenére, hogy sok munkaadó mindent megtesz annak érdekében, hogy meggátolja az alkalmazottak szakszervezetbe való tömörülését. Megsértve ezzel az emberi jogokat, az Alkotmányt. A szakszervezeti szövetségek konföderációjának új vezérkara elsőrendű feladatának a munkavállalók érdekvédelmén túl a szakszervezeti mozgalom megerősítését tűzte ki. Vállaltuk azt is, hogy a munkahelyeken nem csupán a szervezetteket, hanem a kívülállókat is megvédjük a munkaadók önkényétől. Ha olykor többet nem is, a munkatörvénykönyvben foglaltak betartását mindenképpen megkövetelhetjük. Igen ám, de a párbeszédre csak akkor kerülhet sor, ha megalakulnak az üzemi bizottságok. A munkáltatók gyakran fenyegetéssel, a munkahely elvesztésének kilátásba helyezésével érik el, hogy a dolgozók lemondjanak szándékukról. Sajnos, számos tulajdonos, magánvállalkozó azt hiszi, hogy őrá a törvények nem vonatkoznak. Az Alkotmány viszont - gazdasági és szociális érdekeik védelmében - leszögezi a polgárok szabad társulási jogát. Ha tehát az alkalmazottak eldöntik, hogy üzemi szakszervezetbe tömörülnek, nincs szükségük a munkáltató engedélyére, beleegyezésére. A megalakuláshoz elsősorban akaratra van szükség. Az érdeklődők aláírják az alapító okmányt, az előkészítő bizottság kidolgozza az alapszabályzatot, majd a társaság eldönti, csatla- koznak-e valamely szakszervezeti szövetséghez, vagy sem. Ha netán nincsenek tisztában a szervezési kérdésekkel, forduljanak bizalommal a Konföderációhoz. Képzett szakemberek állnak rendelkezésükre. Köztudott, hogy a munkáltatók zöme ellenségnek tekinti a szakszervezetet és ezért tiltja tevékenységét. Igen, rendszerint ez a gyakorlat, de az alkalmazottakon múlik, hogy legyőzzék félelmeiket s ne hódoljanak be a főnökség akaratának. Az értelmes cégvezetők persze nem tiltakoznak. Tudatosítják, hogy a szak- szervezeti megbízottak által tudomást szereznek a munkahelyi légkör alakulásáról, a termelési és egyéb gondokról s ez végső soron az ő munkájukat is segíti. A tőkeerős országokban, pl. Németországban, a szakszervezet a vezetés fontos partnere, gyakran a munkáltatók szorgalmazzák a szakszervezet megalakulását. Főleg azért, mert könnyebb, ha az alkalmazottak problémáikat nem egyenként mondják el, hanem képviselőjük tolmácsolásával. A kis létszámú üzemek, rt.-k, kft.-k alkalmazottainak helyzete nehezebb a nagy gyárakban dolgozókénál. Azért, mert megválni 10-20 dolgozótól mégis könnyebb, mint néhány száztól. Tudatosítjuk ezt mi is, a könnyebb elérhetőség érdekében megkezdtük regionális társulásaink kiépítését. Ezek célja többek között a kis létszámú alapszervezetek érdekvédelme. A szakszervezeti alapszervezetek aktív tevékenységének eredménye a kollektív szerződés. Nagyon fontos a dokumentum aláírása, ugyanis enélkül nincs mód a törvényen túli munkaidő lerövidítésére, a szabadság meghosszabbítására, a végkielégítés összegének megemelésére, nem ellenőrizhető a bér- és munkajogi előírások betartása, az önkényes döntések kivédése. Ha viszont a munkaadó a szakszervezet vezetőivel a kollektív szerződésről nem hajlandó tárgyalni, a konföderáció közvetítője folytatja le az egyeztető tárgyalásokat. Ha a vezetéssel neki sem sikerül szót értenie, s az alapszervezet tagja a konföderáció valamelyik szak- szervezeti szövetségének, jogi úton érvényt szerezhetnek a magasabb kollektív szerződés érvényesítésére. Nem kizárt az sem, hogy a szociális párbeszéd hiánya sztrájkban csúcsosodik ki. Csak nem kis hazánkban, ahol egyre inkább a félelem dominál... Erre csak annyit mondhatok: meddig akarunk még félni? Meg kell végre tanulnunk védeni érdekeinket. Már ma. Apróhirdetés Köszöntő Szívünk teljes szereteté- vel köszöntjük a drága jó szülőket, TRUPEKTERÉZIÁT és TRUPEK BÉLÁT Kisgyarmaton, akik április 17-én ünnepük házasságkötésük 45. évfordulóját. Ez alkalomból kíván további jó erőt, egészséget fiuk: Tibor, menyük: Vierka, unokáik: Janka és Ivanka V-603 1997. április lO-én ünnepelte 20. születésnapját a drága MADARÁSZ KATALIN Marcelházán. E nagyon szép ünnep alkalmából sok csókkal elhalmozva kívánunk neki sok erőt, egészséget, boldogságot és hogy a legrejtettebb vágyai és álmai teljesüljenek. Szerető szülei, testvére férjével, Attila, Csablka, a nagymamák, a keresztszülők és az egész rokonság. V-605---------Ismerkedés---------Ka nadában élő fiatalember szeretne megismerkedni karcsú, csinos lánnyal, 29 éves korig. Cím: Fazekas Mihály, RR. I. JARVICES-ONT, NOA- IJO, Canada.__________V-503 24 /165, minden káros szenvedélytől mentes fiú komoly szándékkal megismerkedne boldog családi életre vágyó, szolid lánnyal. Jelige: Boldogság. V-581 28/165, hölgy keres jó megjelenésű, művelt, kizárólag jó egzisztenciával rendelkező fiatalembert. Jelige: Szereted____________________V-597 67 éves, özvegy, nyugdíjas férfi szeretne megismerkedni házias hölggyel 55-től 67 éves korig, aki hozzá költözne. Anyagiakkal el vagyok látva. Jelige: Együtt. ________________________V-598 35/178, komoly és megbízható, független férfi keres kedves, kicsit romantikus Megemlékezés „Bennünk a fájdalom már örök, Amíg élünk, együtt leszel velünk.” Április 18-án emlékezünk a szerető férjre, édesapára, apósra és nagyapára, HORVÁTH BÉLÁRA (Nagykeszi) halálának ötödik évfordulóján. Jóságát nem feledjük. Örökké gyászoló özvegye, lánya, veje, fial, menyei, hat unokája, akik soha nem feledik a papát. V-449 lelkű hölgyet, akivel megtalálná az élet szépségeit. Jelige: Csallóközi tavasz. V-609 Hölgyem! Ha magányosnak érzi az életet, élettársat keres, írjon egy 59/175/70 férfinak. Jelige: Pozsony és környéke. V-616 Adásvétel Gázkazánok, gázkályhák, kombinált tűzhelyek és bojlerek olcsón kaphatók a TRE- BOR-nál. Galánta-Matúskovo 52. Tel.: 0707/35 46. VSV-28 szerint. Érdeklődni lehet 14 órától. DSV-23 Redőnyvásárlás kedvezményes áron, részletfizetési le- hetőség.Tel.: 0709/527 604 ________________________V-573 El adók törzskönyvezett, rövid szőrű német vizslakölykök, kitűnő szülőktől. Nagy Lajos, 930 34 Holice-Vel'ká Budafa 46. Tel.: 0709/935 190 ________________________V-582 Mo rzsolt kukorica eladó nagyobb mennyiségben. Cím: Szabó László, Cásta 28, 946 03 Kolárovo. Tel.: 0819/942 602 KNV-27 Eladó háromszobás családi ház kerttel Nagymegyeren. Tel.: 0709/922 056 V-569 Eladó 6711-es Zetor. Tel.: 0810/23 61 __________V-607 Ve nnék utánfutót. Tel.. 0709/513 OOO DSV-24 Eladó családi ház melléképületekkel, 13,5 áras telekkel Dunatőkésen a 115-ös házszám alatt. Ár megegyezés Wartburg eladó jó állapotban. Ára 21 OOO korona. Tel.:0854/948 149 V-602 Eladó családi ház nagy telekkel Sárkányon. Tel.: 0810/967 78_________V-6Q4 El adó 6 m x 3,70 m-es összerakható üvegház, Hélia üveg. Tel.: 0708/922 631 KNV-30 Eladók üvegtáblák, melegágyablakok és vas nyúlketre- cek. Tel.: 0709/923 429, este^____________________DSV-25 El adók pultok és regálok a gyártótól. Tel.: 0708/922 782 ________________________V-629 Ep erjesen a Kis-Dunánál eladó emeletes hétvégi ház garázzsal és csónakházzal. Tel.: 0707/ 951 484, egész nap. V-635-------------Vegyes------------11 ! Régiségek - kínáljon bármit! Személyesen felkeresem. Megbízhatóság. Jelige: Készpénzül ________________________V-363 Me grendelhető fehér és sárga színben gyökeres krlzan- témpalánta, 20 db felett április 28-tól június 23-ig 3 ko- rona/db, 500 db felett kedvezmények. Június 24-től 2,40 korona/db. Eladó Os- car fajtájú piros kardvirággumó, 5 korona/db, Verbéna futómuskátli, fukszia, borostyán, kerti illatos törpe szegfű palánta 15 korona/db. Személyes átvételnél futóloncok 35 korona/db. FLÓRTAK Komárnanská 204/98, 932 Ol Vel’ky Meder, tel.: 0709/923 484 ____________________VSV-333 Sz ép barna, rövid szőrű kis- tacskók gazdit keresnek. Cím: Hoksza István, Kórház u. 10, 936 01 §ahy.__________V-599 Me grendelhető Kalocsai 801-es csüngő fűszerpaprika-palánta, május 15-i kiültetésre, 1000 db/250 korona, személyes átvétel. Kubovics János, 925 01 Matúskovo 360. Tel.: 0707/32 57 V-626 “Munkát keres-kínál“ Redőnyügynökök, figyelem! Tapasztalt ügynököket keresek redőny forgalmazására a csehországi és a szlovákiai piacra. Tel.: 0819/952 72, hívható 19-től 21 óráig. VSV-295------------- Utazás ------------Sz enzációs árakkal: Olaszország, Spanyolország, Görögország, Tunézia! CK-CONTOUR - 0819/27 53. VSV-316---------Közlemény----------A Féli Alapiskola igazgatósága az 1997/98-as tanévre történelem, földrajz, magyar, német szakos tanerőt keres. Tel.: 07/595 81 26, 7-től 14 óráig, 0708/922 165, 15 óra után. V-584