Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1997-04-09 / 15. szám

b 1997. április 9. Nagy Tímea, az atlantai nyári olimpia nagy veszteseinek egyike máig nem heverte ki az ötkarikás kudarcot Az óvó néni nemcsak a vívásra gondol Arcáról ritkán tűnik el a mosoly. Timi már csak ilyen. J. Mészáros Károly ________ Ne ve ismerősen cseng a vívóvi­lág berkeiben. Sőt a legfiatalabb fegyvernemben, a női pár­bajtőrvívásban világklasszis, akárcsak válogatottbeli csapat­társai. Kiváló idénye volt a tava­lyi, fölényesen nyerte a Világku­pa-sorozatot, ám az esztendő legfontosabb versenyén, az at­lantai nyári olimpián győzelmi esélyeit nem tudta valóra válta­ni. Nagy Tímea azóta is keresi ré­gi önmagát, vagy az is lehet, hogy új énjére talált. Hogy hol tart azóta, arról az alábbi interjú­ban vall. Beszélgetésünk a febru­ári pozsonyi Világkupa-viadal előestéjén készült. Szívesen jár az évenként is­métlődő pozsonyi versenyre? A közelség mindenképpen ide­csalogat, hiszen három óra alatt itt vagyunk Pestről. Szívesen já­runk Pozsonyba azért is, mert eddig mindig magyar győzelem született (az idén először sza­kadt meg ez a sorozat - a szerző megj.), s ahol ez így van, oda visszavágyunk. Most is: annak ellenére, hogy nem válogatóver­seny, mégis megérkezett az egész csapat. Nekem kellemes visszagondolnom első pozsonyi győzelmemre, két éve én lettem az első. Mielőtt útra kel egy-egy Világku­pa-viadalra, meg szokta nézni, hogyan áll az időszerű világrang­listán? Nem. Teljesen felesleges meg­nézni. Mert annyi minden vál­tozhat, sohasem tudni előre, ki jön el, milyen lesz a sorsolás... Meg eleve nem is szeretem tud­ni, hogy kivel vívok. Csak reggel, a bemelegítés előtt pillantok rá a táblára. Akkor mivel tölti az előző estét? Név: Nagy Tímea Született: 1970. augusztus 22-én Sportága: női tőrvívás Edzője: Udvarhelyi Gábor Családi állapota: hajadon Egyesülete: Honvéd-KIM Legnagyobb sikerei: három­szoros csapatvilágbajnok (1992,1993,1995), egyéni Egy kicsit körülnézek a verseny színhelyén, üdvözöljük egymást az ismerősökkel, majd visszavo­nulok a szállodába, hogy egy ki­csit kipihenjem a hét fáradalmait. Az ellenfeleit sem szokta nézni. Egyáltalán meglephetik még va­lamivel? Sajnos, igen. Én azonban nem­igen szoktam nézelődni a viada­lon, előző nap meg egyáltalán nem. Egy versenyre csak egy na­pot vagyok hajlandó áldozni. Valahol azt olvastam önről, hogy tízévesen szerelmes volt egy fi­úba, s miatta ment le először a vívóterembe. így történt? Valóban egy fiú miatt mentem le, hogy közelebb lehessek hoz­zá. Aztán nem lett belőle semmi, nem kaptam meg nála a piros pontot, de a vívás, az bejött. A kettőből egy sikerült. Tavaly az olimpia után kö­szönőlevelet készült írni a fiú­nak, ám a gyenge szereplés foly­tán nem volt mit megköszönni... Sajnos, az elmaradt. Bár re­ménykedem, hogy a köszöne­téin egyszer majd elérkezik hoz­zá, valamilyen levél formájában. Akkor e levél helyett bánatában újabb állatkát vett magának, minthogy ilyennel szokta gyó- gyítgatni a sebeit? Nem, ezúttal nem vettem. Állat­káim, nem az olimpia hatására, elpusztultak, a szőrmókok meg egy kicsit porosodtak. De elég nagyot fordult az életem: június­ban államvizsgáztam a Gyógy­pedagógiai Főiskolán, októ­bertől pedig fogyatékos gyere­kekkel foglalkozom, és logopédi­át tanítok egy budapesti óvodá­ban. Délelőtt tehát dolgozom, délután pedig két edzésen ve­szek részt. Aztán este alszom, mint egy bábu. Dehát ezt én vál­Európa-bajnoki aranyérem (1995), Universiade-győze- lem egyéniben és csapatban (1995) , Világkupa-elsőség (1996) . (Vk-győztesként 1997. február 26-án Rómá­ban vívott külön csörtét az olimpiai bajnok francia Fles- sellel, akitől 15:12-re kika­pott.) laltam, senki nem kényszerített rá. Ezt így tervezte, vagy az atlantai kudarca is közrejátszott kiala­kulásában? Amennyire nem voltam elszánt az olimpia előtt, hogy elmegyek dolgozni, annyira elszánt lettem utána. Pontosan azért, hogy picit mással is foglalkozzam, ne csak a vívással. Es nagyon komolyan veszem a munkámat. Egyben diplomás szakedző is. Ez a pálya nem vonzotta? Mozgásfejlesztésben otthono­sabb vagyok, mint egy általános gyógypedagógus. Ez a kettő ne­kem nagyon összepasszol. Nem szeretnék edző lenni, mert nagy családra vágyom, három-négy gyerekkel. És ebbe nem fér bele egy edzői munka, hétvégén uta­zással, este edzéssel. Családköz­pontú vagyok. A nővérkémmel mi is úgy nőttünk fel, hogy az elsők voltak a gyerekek, és min­den csak azután jött. Jelenleg azonban részben a munkája, részben a vívás meg­szállottja. Huszonhét éves leszek, nem­csak a vívásból áll az élet, ezért kezdtem el dolgozni is. Nem hi­szem, hogy Sydney után még egy négyéves felkészülést vállal­nék. Bár, ki tudja... Rossz álom volt önnek az atlan­tai olimpia? A legjobb egyéni eredményemet értem el, mert világbajnokságon vagy olimpián még nem voltam a nyolcas döntőben. Önmagam­hoz képest tehát nem vívtam rosszul, csak inkább a velem szemben támasztott elvárások voltak túlságosan magasak. Ám előzetes sikereim alapján - azt nem mondom, hogy nyernem kellett volna - ott volt a helyem a legjobb három között. Hiszen előtte öt Vüágkupa-viadalt nyer­tem, ami női párbajtőrben még addig nem fordult elő. És sajnos, bejöttek azok a jóslatok, melyek szerint aki nagyon jól vív idény közben, az nem szokott tündö­kölni a világversenyeken vagy az olimpián. Ráadásul a csapatérem is elúszott, ami még nagyobb csa­lódás volt a hazai közönségnek. Sikerült már kibogoznia balsike­re okát? Eddig csak pszichés dolgokra bukkantam. Ánnyira nagy volt a teher rajtam, hogy nem tudtam igazából elviselni. Bár rám nem éppen jellemző az üyesmi. Hogy mikor lépek tovább, az még kér­déses, tényleg nagyon megviselt az olimpia, a mai napig érzem asszózás közben, edzésen, hogy nem úgy állok oda, ahogy kéne. Tehát nincs bennem még az a tűz, ami az olimpia előtt volt. A kudarcon kéne túllépnem, egyelőre, úgy érzem, még nem igazán sikerült. Ettől függetlenül szinte folyton kiül a mosoly az arcára. Mi szok­ta elszomorítani? Életemben a legnagyobb meg­döbbenés az volt, hogy Atlanta után olyan emberek távolodtak el tőlem, akikről azt gondoltam, hogy a barátaim. Talán ez még jobban megviselt, mint a páston elszenvedett kudarc. Es va­lószínűleg ezért nem tudom ma­gamban igazából feldolgozni az olimpiát. Jópofa kijózanító po­fon volt az élettől. Ázóta is józa- nodom. És letisztult kapcsola­tokkal folytathatom tovább. Nem azért, mert inkább a civil élet felé kacsingat? Atlanta előtt tényleg csak a ví­vásnak éltem, mindent meg­tettem azért, hogy összejöjjön. Atlanta után rádöbbentem ar­ra, hogy csak a vívás létezik számomra. Szép dolog a sport, de valóban nem abból áll az élet, hogy hány aranyérmet akasztanak a nyakamba. Sze­rencsére az edzőm is megértő ebben. Viszont azt megkövete­Archív-felvétel li, ha lenn vagyok az edzésen, azt a két-három órát keményen végighajtsam. Eddigi sikerei után egy egyéni vb-elsőség lehetne pályafutá­sának a koronája? Feltétlenül. A tortára, melyet sütögetek, szeretnék már végre díszeket is tenni. Egy nagy ba­bos torta lenne jó a végére. Hát erre pontosan annyian vágy­nak, mint ahányan elindulnak a világbajnokságon. Köztük én is. Sydney azért még foglalkoztat­ja... Teljes mértékben, de nem vagyok hajlandó - ha éppen úgy adódik - a gyerekszülést későbbre halasz­tani. Azt az egyet nem. Névjegykártya Kuriózumkosár Meddig marad Samaranch? Juan Antonio Samaranch szeptemberben újra megpá­lyázza a Nemzetközi Olimpi­ai Bizottság elnöki tisztsé­gét. A NOB hetvenhat esz­tendős első embere harma­dik mandátumának végéhez kö­zeledik. Marc Hodler alel- nök már előre jelezte a sza­vazás várható eredményét: „A végrehajtó bizottság egyhangúan támogatja Samaranch úr pályázatát. Örülünk, hogy a jövőben is folytatni kívánja munkáját.” És az elnök? „Nem volt nehéz meghoz­nom ezt a döntést. Szeretem, amit csinálok. Számomra ez nem jelent semmiféle áldozatot, életem legboldogabb pillanatai kö­zé tartozik az, amikor belépek a NOB-székház ka­puján, és bemegyek az iro­dámba.’’Samaranch -1894 óta - a NOB hetedik elnöke, íme, az eddigiek névsora: 1894-1896 Demetrius Vike- las (görög), 1896-1925 Pi­erre de Coubertin (francia), 1925-1942 Henri de Bail- let-Latour (belga), 1946-1952 Sigfrid Edström (svéd), 1952-1972 Avery Brundage (amerikai), 1972-1980 Lord Killanin (ír), 1980-Juan Antonio Sa­maranch (spanyol). Világbajnoki kakasok Közel egy éve ismert, és most olvasóinknak is bemutatjuk az 1998-as labdarúgó-világ­bajnokság kabalafiguráját. Az egyelőre még névtelen ál­lat mi más lehetne Francia- országban, mint egy kakas. Pontosabban két kakas, hi­szen a képen „apa és fia” lát­ható. Michel Piatini, a szervezőbi­zottság elnöke így vélekedett a kukorékolóról: „Lehetetlen, hogy bárkinek is ellenszenves legyen az az állat, amelyiket tizenöt éven át a szívemen vi­seltem.” Mint ismeretes, a vi­lág egyik legjobb labdarúgó­jának tartott Piatini másfél évtizeden át volt meghatáro­zó egyénisége a francia válo­gatottnak, és viselte a gall kakasos mezt. Milliókat hoz a fia? Szinte elképesztő dologra vállalkozott egy lelkes brit szurkoló. A fiába vetett fel­tétlen bizalomból kiindulva és elfogult futballszerete­téről tanúbizonyságot téve, a saját gyermekére fogadott. Az elbizakodott apa szerint most háromhónapos fia az angol válogatott színeiben gólt lő a 2018-as labdarúgó­világbajnokságon. A londoni fogadóirodákban úgy vélik, ennek az esélye 50 000:1. Steve Caldicott húsz fontot tett a fiára, és ha az beváltja a hozzáfűzött reményeket, egycsapásra milliomossá te­heti a családot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom