Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1997-04-02 / 14. szám

1997. április 2. 9 Két Kováts - egy pár. Adél, min­den idők legcsinosabb Don Quijo- téja itt még bajusszal mosolyog. Éjfél után, a tánc hevében azon­ban elhalványult a fekete vonal.- Tibor ötlete sokkal szelleme­sebb, tudom, én viszont mindig, mindenben igyekszem praktikus lenni. Most sem erőltettem meg a fantáziámat, mert az ő (színpa­di) ruháját vettem fel. Hiányér­zetem így sincs, mert látható: vettem a fáradságot, beöltöztem és eljöttem. És örülök nagyon, hogy itt vagyok. Ma, amikor ennyire szerteágazó a szakmánk és nincsenek közös megmozdu­lások, hálás vagyok Eszenyi Enikőnek és a többi vígszínházi kollégának, hogy összefogtak és meghívtak bennünket. Én a jel­mezt színpadon és kamera előtt is fontosnak tartom, mert ha öt­letes, kifejező, röptét, szárnyakat ad. Évekkel ezelőtt a francia ki­rálylányt játszottam a János vi­tézben. Virágkosár volt rajtam, és a legforróbb pillanatokban fel­gyulladtam, világítottam. Aztán Zsótér Sándor rendezésében, a Rigolettóban is gyönyörű kosztü­möm volt. Madarak ültek a feje­men, amikor fehér kosztümben játszottam, a véget nem érő vö­rös bársonyruhámhoz pedig kék színű parókát kaptam. „Nehogy már rosszkedvűek le­gyünk!” Alföldi Róbert, aki soro­zatban játszik és sorozatban ren­dez, nem siet a beöltözéssel. A kí­váncsiságot, a várakozást, a fe­szültséget fokozni kell. Nyinuská- ja, a bánatos Zarecsnaja (Szalay Mariann) ezekben a percekben még színpadon van, de közel a Vígszínházhoz. Megígérte, hogy eljön, és ha karcsú bokája jól veszi a sűrű lépcsőfokokat, táncolni is fog. Érkezésekor már tombolt a bál. (Tombola nem volt.) Alföldi Róbertre pedig tapadt a hóember­köntös. S bár kilétét nem akarta elárulni, nehogy a zsűrit akaratla­nul is befolyásolja, összetéveszt- heteden testtartásával szó nélkül is bemutatkozott. Már a farkam sem a régi... - csóválta ötödik végtagját Süsü, a sárkány, illetve Kováts Tibor, majd kollégái láttán meghúzó­dott szépen a szendvicsek és az üdítő borok közelében. A poca­kot természetesen nem kell ko­molyan venni. Tömött. Egy tán­cos nem lehet ennyire pufi. Vagy ha mégis, akkor már nem táncos. Kováts Tibor pedig újabb és újabb külföldi meghívásokat kap. A montreali nemzetközi ba­lettgála vissza-visszatérő vendé­ge pár nappal ezelőtt a Parla­mentben vette át a Kiváló Művész címet. Sárkányjelmez helyett természetesen elegáns öltönyben. Komoly térdműtéte miatt egyál­talán nem táncolt a bálban, s mint elárulta, ahhoz, hogy tüzet okádjon, sokat kell innia. A porc­építő tabletta mellékhatását egy­általán nem titkolta. Amióta sze­di, spermanens erekcióval küzd. Szívtáji panaszai viszont némi előnnyel is járnak. ■ Nekem nem fontos a zene - ál­lítja. - Aritmiás a szívem, arra táncolok. Ilyet sem látott még a világ! Két lábon járó zöldségeskert. Lehet, hogy kísért a múlt? Lehet, hogy mindez a pozsonyi Ahogy tetszik hatalmas fóliasátraiban termett? Eszenyi Enikő nem megy a szomszédba eredeti ötletért. Azt hiszem, ezt a kompozíciót még a jó öreg Giuseppe Arcimboldo is megcsodálja föntről. A színek magukért beszélnek. Én csak két apróságra szeretném felhívni a figyelmet. Az ágyból kikanyarin- tott szivacsdarabból gazdagon megtűzdelt homlokpánt lett, a két átlátszó műanyagtál pedig zöldellő dombocskákat rejt. Ettől aztán még Gálffi Lászlónak is elakadt a lélegzete. Szegedi Erika, a legcsinosabb oroszlánmama egyedül képvi­selte korosztályát.- Oroszlán az aszcendensem, gondoltam, megmutatom, hogy én magam is az vagyok. Olyan kis harcos állat... Egyébként most vagyok másodszor jel­mezbálban. Először tizenöt éves koromban vittek el a szü­leim, és most... meg sem mon­dom, hány éves vagyok. Észre is kellene már vennem magam, de úgy szeretek szórakozni! Főleg fiatalok társaságában. Látta, hogy dobálom magam? Mint az őrült. Na, jöjjön, meg­mutatom! Démoni és extravagáns: Szömyella De Frász. A sminkje, a frizurája, a szerkója, minden ször­nyen excentrikus. Kitty táncosnő, a kiskutyák, százegyből három, ugyancsak magyar mama kölykei. Az ötlet bizonyá­ra a moziból jött. Glenn Prikler László felvételei Close főszereplésével most játsszák a Disney- stúdió új játékfilmjét. A siker a Vígszínházban sem maradt el. A kutya­pártiak (és nemcsak a dalmatarajongók) han­gos ovációval fogadták a fehér alapon fekete foltos füleseket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom