Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1997-04-02 / 14. szám

Nagyvilág, 1997. április 2. 7 „Nekem ez a pipa annyit jelentett, mintha kastélyt örököltem volna” Az ösztönös őrző Brucki levél Domonkos László___________ Sajátságos rejtekhelyek talál­hatók ebben a magyar világ­ban. Például Budapest egyik külső kerületében, Mátyásföl­dön, alig öt perc gyalogúira a repülőtéri HÉV-megállótól, ki­csinyke zsákutca mélyén áll egy ház. S amint a kapun belép az ember, az erre fogékony azonnal azt érezheti: a csodák világába került. Érződik, hogy néha már hallanak otthon a magyarságukról, a múltunkról, nagyjainkról. Az udvaron kemence és régi gé­pek, kopjafák és fából Árpád és a hét vezér. Odabenn - sok-sok egyéb mellett - látható Deák Ferenc órája és a Kossuth alá­írásával, általa ajándékozott kép, a király ajándéka annak az anyának, akinek mind az öt fia a hazáért harcolt a fronton, vagy éppen a legelső magyar szövőszékek egyike. Nem tud­ni, létezik-e még egy ilyen gaz­dagságú magyar néprajzi ma­gángyűjtemény a Kárpát-me­dencében. Az évek során egyre több látogató fordult meg itt - „hivatali” rangra mégsem emelkedett Laki Károly gyűjte­ménye. Amint a kapun belép az ember, az erre fogékony azonnal azt érezheti: a csodák világába került Laki Károly és a híres tajtékpl- pa „A hivatásos, a profi idegenfor­galomnak én nem vagyok üzle­ti partner, sőt semmilyen part­ner sem. Egyedül Mátyásföld „ismert el”, október 23-a óta díszpolgára vagyok. Engem eleve riaszt is az a mentalitás, az az irtózatos pénzcentrikus szemlélet, ami a mai magyaror­szági idegenforgalmat irányít­ja, ami vezetőit jellemzi. Ter­mészetes, hogy itt pénz nem nagyon „csapódhat le”: a láto­gatók alkalomadtán - enge­déllyel - kis műsorban része­sülnek, olykor enni-innivalóval kínáljuk őket, de nyilvánvaló: soha nem leszek profi. Az meg­ölné az egészet. Hogy a vendé­geimnek örömöt tudok szerez­ni: az nekem és a családomnak is öröm. Ha itt „profi módon” történne az idelátogató csopor­tok szervezése, a hangulatot, a szellemet ölné meg. Kiégne minden, velem együtt... Így az­tán minden csoportot, külföldit és hazait, időseket és fiatalokat úgy fogadok, mintha az lenne az első. Mindig tele vagyok drukkal, szorongással: egészen addig, míg el nem kezdek nekik beszélni... Egyre több iskolás jön, csoportosan, hál’ istennek. Ennek örülök a legjobban. Igaz, a tapasztalataim még mindig sokszor elég szomorú­ak: a külföldiek, a japán tudo­mányos akadémia delegációjá­tól ENSZ-tisztségviselőkig, sokkal jobban ráéreznek mind­arra, ami itt látható, mint a ma­gyarok, főleg sok fiatal. Nem értik ezt a világot, teljesen kie­sett a neveltetésükből. A gyö­kerekre való ráébresztés elmu­Egyre több iskolás jön, csoportosan, hál’ istennek. lasztásában elsősorban a szülőket, az elbutított, elközö- nyösített tömegeket érzem hi­básnak (már elbutítóik után, természetesen!), másodsor­ban pedig a pedagógusokat, akikről egészen riasztó tapasz­talataim vannak... Óvatosko­dás, gyávaság, megalkuvás és ostobaság... a múltunk ismere­tének elsikkasztásával a jövőnket veszik el! Igaz, újab­ban változott ez-az, mintha ki­csit bátrabbak lennének a felnőttek, és ez már kezd lát­szani a gyerekeken... Érződik, hogy néha már hallanak ott­hon a magyarságukról, a múl­tunkról, a nagyjainkról, néha már meglepetést is tudnak okozni nekem... Csak hát a pe­dagógusok... az ő részükről még mindig nem érzem az iga­zi változást.” „Azt hiszem, én csak ösztönös mentő, egy őrző vagyok, sem­mi más... Hit kell, nincs másra szükség. Hinni abban, hogy a mi nemzetünk, amely már 1100 évnéljóval régebben léte­zik, magas fokú kultúrával ren­delkezik már nagyon hosszú ideje és óriási értékei vannak. Én hiszek abban, hogy a mi né­pünk, a magyarság még teljesí­teni fog. A magam szerény esz­közeivel én is csak ahhoz igyek­szem hozzájárulni, hogy ebben minél többen higgyenek. Akik idelátogatnak, azt kell felis­merniük: vagyunk még nagyon sokan, akik tudjuk, hogy ez a nép igenis talpra fog állni, nem hagyja magát elpusztítani, tönkretenni, s jő még idő, ami­kor megint tudni fogja: arra kell a legbüszkébbnek lenni, hogy magyarként él és magyar­ként hal meg.” A tisztaságról Brogyányi Judit Megjött a tavasz, körülnéz­tem alaposabban, és láttam, valami nagyon hiányzik. Egy kis rend és tisztaság lett volna az. Kerestem egyik fővárosban, híre-pora sem volt, vagyis pora az nagyon, kerestem a másikban, ott már nekiveselkedtek az ut­caseprő emberek. Úgyhogy átnéztem Bruckba. A Laj­ta partjára, a kisváros­ba, melyet Hasek tett világhírűvé, de akinek nyomát már nem lelni, legföljebb őfelsége I. Ferenc József mellszobra idézi a Monarchiát. A császár a ma­gyar-osztrák határúidra néz. Régen, vagyis pont száz évvel ezelőtt készült, „ter­mészet után”, Zala György műhelyében, aki a milleni- um emlékére Árpádot is megcsinálta a Hősök terére. Szóval Bruckban rend van. Pocsolya sehol, kutyagumi sehol, nincs hó- és sárma­radvány, gereblyézve van és söpörve minden. Rudolf Ki - melmann úrnál is, a Wiener Gasse 1 szám alatt, ahol egy 50 esztendős épületben la­kozik a Zűr Linde, azaz a Hársfához címzett fogadó. Pedig Kimelmann úr, a régi bajor serfőző családjában meglelhetők még a lóállá­sok, s az udvaron a kiköve­zett kör a hajdani vigadozó vendégeknek gyújtott tá­bortűz nyomait viseli. Az építkezés évek óta húzódik, a Zűr Linde forgalma nem túlságosan nagy, a gazdá­nak meg kell fognia a schil- linget, mégsincs sehol tégla­halom, malterosláda, áll­ványzat, egyebek. Bezzeg Pozsonyban, alig harminc­két kilométerre Ki­melmann úr fo­gadójától, az USA jf- ^ nagykövetsége *4 mellett, a Nemze­ti Galéria mögött, a szegénynek ép­pen nem nevez­hető IBM nem­zetközi ma­mutcég impozánsra terve­zett székháza előtt legalább egy éve ott látható (jó, elke­rítve, de láthatóan) egy építkezés minden randa ha­gyatéka. Kimelmann úrnál rend van, biztosan az IBM- nél is odahaza, csak éppen a Lajtától keletre fölösleges takarítani. Zárójelben: erős dohányos kollégám Was­hingtonban az utcán sem mert rágyújtani, mert mi le­gyen aztán a csikkel, eldob­ni ott olyan snassz. Megol­dás? Kiránduljunk nyuga­tabbra. És próbáljuk elles­ni, hogyan csinálják ők. Megsúgom: seprővel és la­páttal. Busójárás ’97 Magyarország messze földön is­mert népszokása a mohácsi bu­sójárás. Évről évre tízezrek kere­sik fel a hangulatos Duna-parti várost, hogy részesei lehessenek a sokácok, a Baranyába települt horvát katolikusok télűző, ta­vaszhívogató mulatságának. A busójárás eredete a legendák homályába vész. A szájhagyo­mány szerint két fiú - akik báty­ját elhurcolták a törökök - bosszút esküdött. Apjuk levá­gott egy tehenet, vérét felfogta egy vödörbe, ő maga pedig bele­bújt a tehénbőrbe. Fából eszká- bált maszkokba, állatbőrökbe öltözötten az éj leple alatt belo­pakodtak a városba, és a törö­kök házai előtt vérrel keresztet rajzoltak a hóba. A pogányok észrevették a fura maskarákat, de nem mertek kijönni a házaik­ból, és reggel úgy megrettentek a kereszttől, hogy elmenekültek a városból. Vasárnapi pletykák A kardforgató Antonio Antonio Banderas szi­gorú edzésben van az új filmje, a kalandor Zorro látványos újraforgatása kapcsán. A filmet, mely­nek eredeti verziójában a legendás Douglas Fairbankset láthattuk, Steven Spielberg jegyzi produ­cerként és a forgatás már javá­ban tart Mexikóban. Antoniót a forgatás előtt napi vívóleckéi közben kaptuk le luxusvillájá­ban, a spanyolországi Marbel- lában. „Nagyon keményen gyakorol, és most már képzett kardforgató vált belőle” - tud­tuk meg egyik ismerősétől. „Naponta körülbelül 3 órát edzett, úgyhogy nagy formá­ban van.” AJackson csemete Megkérdezték Michael Jack- sont, miért a svájci Montreaux melletti Clarensben lévő La Prairie nevű elegáns magánkli­nikára vitte eisöszülött kisfiát. A baktériumoktól rettegő me­gasztár válasza: „Hogy a tiszta Alpok gyermeke legyen.” Hollywood - Moszkvában Az oroszok is megérhették vég­re: náluk is megnyílt a híres amerikai étteremhálózat, a Planet Hollywood egyik üzlete. A moszkvai étteremnyitás óriá­si siker volt. Nem csoda, hiszen megjelent az étteremhálózat négy híres tulajdonosa is: Luke Perry (31), Gérard Depardieu (47), Arnold Schwarzenegger (49) és Patrick Swayze (44). Sylvester Stallone Jennifer Flavin, Sylvester Stal­lone fotómodell élettársnője, boldogan ugrabugrált a film­sztárral a különleges karibi szi­geten, Szent Barton, ezzel is bizonyítva, hogy mindössze négy hónappal Sophia lányuk születése után már teljesen visszanyerte eredeti alakját. A büszke szülők - az 50 éves Sly és a 28 éves Jennifer - el van­nak ragadtatva attól a ténytől, hogy a lyukas szívvel született kis Sophia nagyon szépen gyó­gyul a műtétet követően.

Next

/
Oldalképek
Tartalom