Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-03-26 / 13. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1997. március 26. • 30. évfolyam Riport Ébredezik az erdő, és új kalandok reményében készülődik q a vadász. ö 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1997. március 29-től április 4-ig. Melléklet ________ Ny olcoldalas, színes reklámmagazin. Autó, motor - lakás és sok-sok j plusz... J Életünk a hétköznapok küzdelmének, a reményeknek a vállalása Nagyhéten... Miklósi Péter______________ El múlt a virágvasárnap is, itt a nagyhét; a böjt, a szenvedés, az árulás napjai - végső reményünkkel, a megváltást hozó feltámadással. A keresztény-keresztyén ember hitvallása szerint Jézus csaknem kétezer éve minden húsvét vasárnapján feltámad. Mi, egyszerű halandók a mindennapi küzdelmeinkben éljük meg az emberi lélek, az emberi szellem, az emberi méltóság próbatételét. Életünk így éppen a köznapok küzdelmének, az apró, a minennapi feltámadások reményének vállalása révén válhat teljessé. A húsvét talán ezért lehet még ma is egyike ama ritka „örömös napoknak”, amikor valamiképpen bizakodóbbá válik az ember, s az ilyen ünnepi reggeleken bízni kezd a jobb jövő megérkezésében. És bár a hittudósok tán kegyeletsértő párhuzamnak tartják összevetni a húsvéti gondolatot, a feltámadást a mai szlovákiai tapasztalatainkkal, én mégis megkockáztatom, hogy papírra vessem: felvidéki magyarokként - a toleráns és demokratikusan gondolkodó szlovákokkal közösen - végre már jólesne nekünk, ha a vérmes politika helyett, amolyan krúdys fordulattal élve, inkább az álmok és élmények me- sélgetése töltené ki (ünnepjnapjainkat. Ha a hatalom nem azt kívánná tőlünk, hogy akár naponta megtagadjuk önmagunkat, emberi méltóságunkat, tisztességünket - például megélhetési, érvényesülési okokból. Ez a hatalom tőlünk, magyaroktól nemcsak azt kívánja, hogy a másodrangú állampolgárok keresztjét cipelve vállunkon végigjárjuk a lelki kinullázás kálváriáját, hanem a Jézust is koholt politikai vádakkal, a másként gondolkodása okán hurcolták Pilátus elé. megfeszíttetésünket is kifundál- ta már a nyelvtörvény, az új területi felosztás, az intézmény- rendszerünk teljes ellehetetlenítése, az alternatív oktatás csuklónkat és bokánkat feszítő szegecseivel. S vajon mi lesz az a dárda, amelyet még a bordánk közé döf, hogy biztos legyen a dolgában?... Ne feledjük: Jézust is koholt politikai vádakkal, másként gondolkodása okán hurcolták Pilátus elé, aki az ítélet meghozatala után mosta kezét, méghozzá nyilvános lavórban. Tömeg előtt, elsősorban az övéi előtt. Mai szóhasználattal: tömeggyűlésen, a sajátjai körében. A húsvét üzenete mégis az, hogy az ember ilyenkor hinni tud a feltámadásban. Abban, hogy a megfeszített a feltámadott; nem pedig a talmi győztes, az erejét fitogtató. Vagy annak cimborája, aki, esetünkben, beszéli ugyan az anyanyelvűnket, mégis Júdásként jár-kel közöttünk. És szervezkedik. Természetesen, nem szeretném „átpolitizálni” a húsvétot. A valóságot tekintve viszont - a Biblia parancsolatai mellett - elsősorban a jelen tapasztalataival tudjuk megtölteni és Jézus feltámadásával tudjuk értelmezni mind a kereszthalál, mind a feltámadás misztériumát. A megigazuláshoz ugyanis a megpróbáltatásokon át lehet eljutni - kiállva az igazság mellett, kerülve a rossz, a gerinctelen kompromisszumokat. Tudom, mi, a középgenerációhoz tartozók és a még idősebbek kicsit szkeptikusabbak vagyunk a jövő(nk) iránt. Mégse feledjük: a holnap már a gyerekeinknek, az unokáinknak épül; az ő bizalmukat és hitüket bizony becstelenség lenne eljátszani. Nem mondhatjuk nekik e sovány, böjtös, húsvétra váró napokban, hogy elnézést, de - önfeladásunk okán - a feltámadás elmarad. Profán piéta MéryGáborfelvétele Vezércikk Hosszú feltámadás Kövesdi Károly ___________ Id eges, szeszélyes, csapongó ez a tavasz. Egyik nap leparancsolja az ember lábáról a csizmát, másnap hóval lepi a sárguló aranyesőt. Melegfront, hidegfront. A természet után az ember is kitesz magáért: tüntetések, házfoglalások, lázongás, elégedetlenség mindenfelé. Mintha megzavarodott volna a világ - a Balkánon alig ült el a jégzajlás, melyben etnikumok jégtáblái csúsztak egymásba és keserűitek egymás ellen, ismét fegyverek ropognak. Az olaszok már az albán maffiát terelgetik vissza oda, ahonnan érkezett, rozsdás, vízözön előtti hajóin, ingujjban rejtegetett mordályai- val. Netanjahu szívósan izzítja a kedélyeket a Közel-Keleten, mintha kormányfő-elődje sosem kapott volna Nobel-béke- díjat. De nem kell messzire mennünk, a szomszédban is van példa elég a pimasz arroganciából, amit az uralmon lévők a világ legtermészetesebb dolgaként tesznek napi politikai gyakorlattá. A lengyel Szolidaritás a szociálisan érzéketlen kormánya ellen volt kénytelen ismét hadat üzenni, akárcsak a magyar gazdák a mezőgazdasági programot imitálgató, rögtönző kormányuk ellen. S a kormány ezalatt, mintha jobb dolga sem lenne, az ellenzék székházai körül turkál, hátha talál valamit. A fóbiás közép-kelet-eu- rópai garnitúrák úgy viselkednek, mintha nem a Nyugat kegyeiért ácsingóznának. S mint hab a tortán, ül a szlovákiai áldemokrata kreatúra a népe nyakán. Most már, ha akarná, sem tudná eltitkolni (nem is nagyon erőlteti), hogy egy másik államot igyekszik össze- gruntolni az államban. Mintha barakkot építgetne egy park közepén. Uj körzetek, új hivatalok, új intendantúrák, új egyetemek a meglevők mellett, helyett és fölött - ezekből ácsolódik össze az új törpebirodalom, mely az áhított Svájc helyett egy grund ígéretével kecsegteti a népet. De nem ám az áldott jó Molnár Ferenc csataterével, amelyen a Neme- csek Ernőknek, ha fizikai győzelem nem is, legalább erkölcsi elégtétel adatik, hanem Wi- liam Golding gyermekhőseinek bandaszellemével, öldöklésbe fúló víziójával. Egyik is, másik is egy-egy társadalom- kép lenyomata, de mekkora különbséggel! Az egyik a megálmodott, a másik a véres valóságé. Ám az irodalmi hasonlatok félrevezetőek. A politikusok többsége nem az olvasmányélményeiből merít erkölcsi tőkét, ha egyáltalán törekszik ilyenre. Mert milyen erkölcsöt mondhat a magáénak az a miniszter, aki bujkál, és a hatalom birtokosaként rendőrért kiált? Hová juthat az a társadalom, amelyben hivatali hatalmukkal visszaélve iskola- igazgatók zsarolhatják a szülőket, a gyermekeket, büntetlenül, a felelősségre vonhatóság legcsekélyebb reménye nélkül? Mi ez, ha nem bandi- tizmus, amely, ha hagyják, előbb-utóbb eluralja az egész társadalmat? Miféle társadalom az olyan, amelyben az országjelenéért, jövőjéért felelni hivatott vezető garnitúra ahelyett, hogy a jogok betartását és gyakorlását szorgalmazná, olajat önt a tűzre? Unalomig ismerős, de újra és újra fel kell tenni a kérdést: ki az, aki lejáratja Szlovákia annyira féltett és minden fórumon ragozott jó hírét? Idestova két éve, hogy megszületett a szlovák-magyar alapszerződés, ám ez a két év a szlovák belpolitikában az elvi síkon papírra vetett óhajoknak legfeljebb a negatív lenyomata. Sorolhatjuk, mik a gyakorlati lépései a Meciar-kormánynak a jószomszédi kapcsolat elmélyítése terén. Ámbátor, mi nem vagyunk szomszédok. A szlovákiai magyarság, vélik politikai pásztoraink, a mi birtokainkon belül legelészik, s olyan legelőt engedünk neki, amilyet jónak látunk. A demokrácia, az európai kultúra és a keresztényi türelem jegyében.
