Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-03-12 / 11. szám
Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin Rozsnyói képeslap. Az idegenforgalom és turizmus fejlesztésére kell a figyelmünket t összpontosítanunk. 1 Az oktatási törvény ugyanazt akarja, csak másképpen Apponyiék szelleme Kövesdi Károly ________________ Sz lovák tankönyvkiadó ismerősömmel folytatott vitáink egyik vissza-visszatérő alaptémája volt, hogy tisztességesen történelmet oktatni ma Közép- Európában (s így Szlovákiában is) csak az annyit hiányolt államközi történész vegyesbizottságok egyeztetése után és azok eredményeivel lehetne. (Ha már a másik ország tankönyveit irtó- zattal kell elutasítani.) Mert ugye, míg azok a bizottságok az „átkosban” - ideológiai alapon - még úgy-ahogy meg tudtak egyezni, nemzeti alapon ez már bajos. A ránk oktrojált szovjet habarcs kihulltával nincs olyan eszme, amely az ingatag középeurópai vályogfalak összetartó szellemiségét be tudná tölteni. (A nyitott társadalom nem eszme, hanem politikai gyakorlat.) Csak egy szemléltető példa: a szocializmus idejében a „szovje- tizált Szlovákiában” megjelent történelem tankönyvek a Szlovák Tanácsköztársaságot, mint a magyarországi „testvért”, pozitív hangnemben tárgyalták, míg a mai tankönyvek ugyanezt a történelmi szituációt „a szlovák területeket megtartani akaró magyar politika utolsó kétségbeesett lépéseként” tálalják. Hogy mennyi a valóságtartalma e két ellentmondó megközelítésnek, vagy mennyi belőlük a hazugság, nem nehéz megítélni. Ami közös bennük: mindkettő csúsztat, és mindkettő kiemeli a történelmi tényt a valóságból, akár a levesből a tyúkot, s belesuhintva egy fazék töltöttkáposztába, rásüti: ez pedig palacsinta. Az eredmény pedig a tudat gyomorrontása, a történelmi ismeretek helyére benyomuló ősköd kavargása. Amit a Mati- cáról elfogadott törvényt bíráló szlovák értelmiségiek is kifogásoltak, hogy tudniillik a maticá- sok a szlávságból szlovákságot, Ezt hívják reálpolitikának, amely Apponyira mutogat és Apponyi szellemével él. a szlovién nyelvből szlovákot akarnak fabrikálni, az az alapiskolás történelem tankönyvekben már rég megvalósult. Ám ha eddig azon keseregtünk, hogy miért kell a szlovákiai magyar gyerekeknek egyoldalú, a közép-európai kontinuitásból kiszakított „echtszlovák” történelmet tanulniuk, amelyben „Szlovákiát bekebelezte a magyar állam”, ez a gondunk hamarosan megszűnni látszik. Ha a szlovák parlamenti úthenger elénk paszírozza az új oktatási törvényt (és miért ne tenné), a fenti dilemma csak egyik felét fogja alkotni a dilemmák komplexumának. Rossz szemléletű, történelmietlen tankönyvekből, ráadásul nem anyanyelven folyik majd a történelemoktatás a magyar iskolákban. Hacsak a felháborodási hullám meg nem torpedózza ezt az újabb „vívmányt”, melyet a jelenlegi szlovák kormány le akar tenni a jogok amúgy is roskadásig rakott asztalára. Mert ezt a törvénytervezetet két szemszögből lehet nézni. 1. Az alternatív iskolatípusok fiaskója után a kormány és a fejtágító tárca pallossal akarja átvágni a nemzeti menetelést akadályozó magyar kisebbségi csomót. 2. Számol vele, hogy falba ütközik, s marad a „kisebbik rossz”, a- mely számunkra szintén nagyon rossz. 3. Van egy harmadik szándék is a pakliban: a magyarokra, akiknek tengernyi jog biztosítja nemzeti megmaradását, ismét rá lehet sütni a renitens bélyeget. A háromból minimum egy bejön. Ezt hívják reálpolitikának, amely Apponyira mutogat és Apponyi szellemével operál. Amiként sejthető, hogy Hágában sem fogják figyelembe venni a rendszerváltásról, a kágées- té-összeborulásról szóló érveket. Ergo: annak van igaza, aki épít, törvénykez, miközben demokráciát, polgári társadalmat, emberi jogokat rombol. Vezércikk Feketeleves Miklósi Péter__________________ Az bizony még hátra van. Félő, hogy kamatostól. Elvégre ma már biztos, hogy Szlovákia sem a NATO-ba, sem az Európai Unióba nem kap potyajegyet. Ellenkezőleg: ide is, oda is hosszadalmas és macerás dolog lesz megváltani az ország belépőjét, hiszen sorba kell állnunk, erőt kell feszítenünk, impozáns eredményeket illenék felmutatnunk, s közben még jócskán tesztelnek is minket. Tavaly például a Brüsz- szelből érkezett, kereken kétezer kérdést feltett kérdőívvel, de egyre-másra érkeznek az országba a kíváncsiskodó ra- portőrök és a tényfelmérő bizottságok. A pedáns európaiak faggatózása részint pedig annak ajele is, hogy azért követelnek tőlünk, mert igenis, tisztelik Szlovákiát, ezért nem ki- rekeszteni, hanem integrálni akarnak bennünket. így hát ha például sokadszor is rákérdeznek: megvan-e már végre a kisebbségek nyelvhasználatát garantáló törvény, akkor nem zaklatni akarnak, hanem „csak” a jogállamiság és a tolerancia európai illemszabályainak betartásán bazíroznak. Vagy ha egyebek között afelől érdeklődnek, vállaljuk-e, hogy átjárható lesz az ország közúton és vasúton, akkor ebben az is benne van: képesnek tartanak arra, hogy közlekedésünk idővel megfeleljen az európai normáknak. Ami nem kis teljesítmény lenne a Csallóközt óránként 35-40 kilométeres átlagsebességgel átszelő vonatok és a hirtelen véget érő autópályák országában. De nem íenne tanulság nélküli az sem, ha mondjuk az iránt érdeklődnének: szoktunk-e fogat, avagy uram bocsá’, lábat mosni? Jóllehet, e triviális kérdés legalábbis zavarba ejtő, mégis a nyakam rá, hogy mint annyi minden, ez is megosztaná az országot, s akár népszavazást is lehetne róla tartani. Elvégre ez a dolog is van olyan fontos, mint a NATO-tagság ügyében népszavazni akkor, ha egyelőre szó sincs Szlovákia felvételéről. Ezt írja minapi cikkében a Newsweek is, amikor leszögezi: négy évvel Csehszlovákia kéttészakítása után Csehország szinte probléma- mentesen masírozik a NATO és az EU felé, Szlovákia viszont a legjobb esetben is egy helyben toporog... Tény és való, hogy a Meciar-kormányzatnak (amely a legszívesebben minden utcasarkon nemzeti trikolórral ékesített üveggyolyót meg cukorkát osztogatna) ennyi is elég a „reformokból”; az Európához való tényleges felzárkózás tekintetében viszont igencsak savanyú a szőlő! Ebben rejlik helyzetünk drámaisága. Abban, hogy a ’89-es rendszerváltás óta hiába telt el hét-nyolc esztendő, a szlovák társadalomból sajnos máig hiányzik a közös akarat, a szellemi muníció ahhoz, hogy segítse európai módon berendezkedni az országot. Az euro- atlanti szervezetek kapui előtt Szlovákia ezért ácsingózik a sorok legvégén, valahol ott, ahol az ukránok meg az albánok tipródnak. S ha még fokozható ez a szomorújáték, akkor e dráma ott fordul tragédiába, hogy a dölyfösen pökhendi kormányzat még így is elégedett önnön teljesítményével. Vladimír Meciar a Szlovák Rádiónak nyilatkozva 1996 decemberében a saját kormány- programjával ellentétben, a világ legtermészetesebb dolgaként kifejtette: a szlovák társadalom még nincs felkészülve az integrációra, bezzeg 10-15 év múlva, akkorra talán Svájc is kismiska lesz Szlovákiához képest. Hasonló hangnemben nyilatkozgattak ’96 őszén a nemzet apostolának minist- ránsai is: Húska úr a szlovákság identitását féltve óvott a gyors felzárkózástól, Slobod- ník úr pedig, a nemzeti struktúrák kiépítését sürgetve, a polgári társadalom kialakításának 30-50 éves távlatairól beszélt. Európai szemmel nézve ilyen állapotában találja az országot a közelgő 2000 talán kétezernél is több kérdése. Tavasz is van, virág is van... Vlado Gloss felvétele
