Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-03-05 / 10. szám
1997. március 5. Tanácsadó Megkérdeztük a szakértőt Vállalhatok-e könyvelést? Zs. J., Tallós: Néhány évem van még a nyugdíjig. Egy vállalatnál dolgozom, ahol ugyan biztosított a jövedelmem, de abból nemigen lehet megélni. Néhány napja felajánlottak egy könyvelői állást. Nem tudom, elfogadhatom-e? Nem lesznek ennek valamilyen káros jogi következményei? A kérdéséből nem tudhatjuk meg, milyen jogi következményektől tart. Az állásajánlat szólhat arról, hogy átmegy könyvelni egy másik vállalatba. Szólhat arról is, hogy ezt a munkát másodállásban, a fő munkaviszonyából eredő szabad idejében végzi majd. A munkahely-változtatásnak akkor sem lehetnek káros jogi következményei, ha ezt néhány évvel a nyugdíjkorhatár elérése előtt teszi meg, s a másodállásról, munkatevékenységről szóló szerződés sem veszélyeztetheti jogait, nem érintheti a nyugdíjjogosultságát. Ön „káros jogi következményektől” tartva talán attól fél, mi lesz, ha megtudják, hogy Ön valamiféle magánvállalkozó, esedeg egy másik cég könyvelését intézi. Tény, hogy az ilyen másodállások létesítéséhez rendszerint a főmunkáltató hozzájárulása is szükséges. A munka törvénykönyve a 75. §-ának első bekezdésében szögezi le, hogy az alkalmazottak az állásuk mellett, munkaviszonyFekete Marian jogász bán olyan kereső tevékenységet, amely megegyezik a munkáltatójuk tevékenységi körével, csak a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával végezhetnek. Ez a hirtelenjében, kapkodva megfogalmazott és zavarosan hangzó rendelkezés jelenthetne valamilyen veszélyt Önre nézve is, de csak akkor, ha a munkáltatója tevékenységi körébe tartozna a könyvelés. Egy vállalat tevékenységi köre a cégbírósági bejegyzésből állapítható meg. Könyvelő és könyvelés minden nagyobb vállalatban létezik. Ez viszont még nem jelend azt, hogy a könyvelés a vállalat tevékenységi körébe tartozik. Ön mint könyvelőnő nyilván hozzá tud jutni a vállalat cégbírósági bejegyzésének másolatához. Ha a bejegyzésben a könyvelés nem szerepel, Önnek nincs szüksége írásbeli hozzájárulásra, nem kell attól tartania, hogy a munkafegyelem megsértése miatt felmondanának Önnek csak azért, mert a szabad idejében másnak is végzi a könyvelést. Grafológia Jelige: „Rút kiskacsa” Nem Is olyan „rút” ez a „kiskacsa”, mint ahogyan Ön azt gondolja! Csupán melankolikus. A stresszhatásokat nehezebben dolgozza fel, mint mások. Gyomorfájdaimai, fejfájásai lehetnek ezért. Úgy érzi, mindenki őt bántja, mindenki őt hanyagolja, és így vagy úgy, de felhívja magára a figyelmet. Vezetni akar másokat, de bizony ez nem mindig sikerül. Ha akaratát nem tudja Bartalos Mária grafológus érvényesíteni, akkor bosszús lesz és csipkelődő. Szeret sokat beszélni. Köszönöm a bizalmát. Néhány eve még olcsó cserepes növény volt a kankalin Mirigyszőrös levelek... A tavaszi kankalin (Primula vulgáris) évelő növény, s ha gondját viseljük, a jövő tavasszal újra díszítheti szobánkat. Annak érdekében, hogy minél tovább virágozzon fűtetlen vagy gyengén fűtött helyiségben (az optimum 12 °C körül van) tartsuk. Gyökérlabdájának alsó fele legyen mindig nedves. Ne öntözzük túl, mivel ez éppen úgy megviseli, mint a magas hőmérséklet. A vízhiányt a levelek szélén ...a tél folyamán viszonylag könnyen, eredményesen hajtathatok is. kialakuló sárgás foltokjelzik. A lakásban tartott primulákról nem árt tudni, hogy leveleik mirigyszőrösek, s az emberek többségének bőrén váladékuk gyulladást vált ki. Főleg a gyerekeket óvjuk tőle. A cserepes kankalinokat nyáron naptól védett helyen a kertben is elhelyezhetjük. Rendszeres öntözést igényelnek. Ősszel pedig vigyük őket fagymentes, alacsony hőmérsékletű helyiségbe. A kankalinok a tél folyamán viBizonyára többen megpróbálkoztak már azzal, hogy különböző réti, kerti virágokból állítsanak össze egy tarka csokrot. Az eredmény többnyire elszomorító lett: a virágok egy része hamarosan elhervadt. A jelenszonylag könnyen, eredményesen hajtathatok is. A különböző fajok közül lakásunkban leginkább a lila és a fehér változatban előforduló Primula obconicát érdemes tartaség oka az ún. allelopatia, vagyis az, hogy a növények egymás fejlődését mérgező vegyületek kiválasztásával gátolják. A biokertészeken kívül mások számára szinte alig ismert, hogy ilyen allelopatiás „kapcsolatok” ni. Az apróbb virágú (ezek „emeletesen” nyílnak) Primula malacoidesről - nehogy csalódás érjen bennünket - tudni kell, hogy csak egyszer virágzik. p.r. vannak egyes zöldségfélék között is. Másik oldalról viszont működik egy „kölcsönös segítség” is a növényvilágban. Ezt a két viszonyt próbáltuk meg az alábbi táblázatba besűríteni. Összeállította: r Az ürmösbor étvágygerjesztő Jakab András Az ürmös készítése az alapbor (vörös vagy fehér) kiválasztásával kezdődik. Ez legyen szag- és ízhibáktól mentes, s legalább 12 térfogatszázalék alkoholtartalmú. Ne legyen fajtajellege (pl. muskotályos íze), hogy a fűszerezés jobban érvényesüljön. Az édes ürmösborok esetében a kedvező savtartalom 4,5-5,5g /liter. Az alapbort az ürmös összeállításakor finomszesszel vagy borpárlattal 16-16,5 térfogatszázaléknyi alkoholtartalmúra kell emelni. A cukortartalmat az édes fajtáknál sűrített musttal (vagy saját használatra kristálycukorral) 12-14%-ra, vagy ízlésünknek megfelelően javítsuk fel. A jól felaprított fűszer- és gyógynövénykeveréket tegyük zárható üvegedénybe, adjunk hozzá 5-10-szeres mennyiségű 50%- os alkoholt. 10-15 napig áztassuk (naponta rázzuk össze), majd a folyadékot öntsük át egy másik edénybe; a füveket sajtoljuk ki és ezt a levet is adjuk a kivonathoz, majd az egészet öntsük az ürmösalaphoz. A zama- tosított ürmösbort egy-két hónapi pihentetés után szűrni kell. A pihentetés alatt a keverék megtisztul, az illat- és a zamatanyagok is kialakulnak. 100 liter fehér alapborhoz 80 g ürömfű, 10 g benedekfű, 25 g borsosmenta, 30 g fodormenta, 35 g kakukkfű, 10 g bodzavirág, 10 g kálmosgyökér, 25 g narancshéj, 10 g szegfűszeg és 5 g angelikagyökér szükséges. 100 liter vörös alapborhoz 70 g ürömfű, 10 g benedekfű, 25 g borsosmenta, 30 g kakukkfű, 10 g bodzavirág, 10 g kálmosgyökér, 20 g narancshéj, 10 g angelikagyökér és 10 g ezerjófű kell. A burgonya varasodása A zsákban vásárolt burgonya nem ritkán varas. A gumókon bemélyedő és kiemelkedő rücskök találhatók, amelyek olykor az egész gumót ellepik. Ezt a jelenséget egy sugárgomba fertőzése idézi elő. A varasodás főként a laza szerkezetű és lúgos kémhatású talajokon fordul elő, s a vetőgumóval terjed. A sugárgombával fertőzött burgonya fogyasztásra alkalmas, csak éppen vastagabban kell hámozni. A varas gumót azonban vetésre nem szabad felhasználni. NL Társítás Termény Helyes Helytelen brokkoli bab, borsó,’ cékla, retek, saláta, burgonya, zeller, uborka, paradicsom, spenót fokhagyma, vöröshagyma, eper bab burgonya, retek, zeller, uborka, rebarbara, mángold, saláta, eper fokhagyma, fenikli, paradicsom, borsó borsó retek, saláta, kapor, eper, répa, uborka, zeller, kukorica bab, burgonya, paradicsom fokhagyma, vöröshagyma fokhagyma, vöröshagyma eper, mángold, répa, uborka, rebarbara, kapor, paradicsompaprika répa, petrezselyem, zeller, hagyma paradicsom paradicsom fokhagyma, vöröshagyma, zeller, bab, mángold, póré, petrezselyem, saláta, spenót burgonya, borsó, édeskömény, uborka retek bab, borsó, eper, édeskömény, mángold, paradicsom, petrezselyem, répa, saláta, spenót uborka, tök, cukkini saláta bab, borsó, hagyma, kapor, mángold, paradicsom, retek, feketegyökér, kukorica, uborka, répa petrezselyem, zeller spenót bab, eper, paradicsom, mángold,retek, rebarbara — Kölcsönös segítség Szexposta Az „Aggódó” jeligés levélben egy lány a következőket írja: 17 éves múltam. Fél éve járok a barátommal és hetente egyszer élünk nemi életet. Az utolsó alkalommal az történt, hogy óvszer nélkül szeretkeztünk, és a barátom elég későn szakította meg a közösülést. Lehet, hogy terherbe estem? Melyek a terhesség tünetei? Vizeletből hogyan tudom megállapítani, hogy terhes vagyok- e? Ha véletlenül terhes lennék, lehet-e gyógyszerrel tenni ellene? Lehet-e recept nélkül Cilestet kapni? Kisasszony, a megszakított közösülés nem biztos védekezési módszer. A terhességmegszakítások nagy része a megszakított közösülések miatt alakul ki. Ugyanis az izgalmi szint fokozódásával a magömlés előtt is juthatnak ki ondósejtek a herékből, és bekerülhetnek a női szervezetbe a közösülés alatt. Ezért ajánlatosabb biztos védekezési módot választani, ilyenek a hormonális fogamzásgátló tabletták. A tablettákat nőgyógyász írhatja elő, megfelelő vizsgálat után, „feketén” nem szabad szedni és recept nélkül sem kaphatók. A tablettáknak van egy másik előnye is: szabályozzák a rend- szertelen menstruációs ciklust. A terhesség legfontosabb tünete, hogy elmarad a menstruáció, melyet kísérhetnek enyhe rosszullétek, szédülés, hányinger, hányás, szagokra való érzékenység, egyensúlyvesztés stb. A régi öregek erre a tünetegyüttesre azt szokták mondani, hogy a „kicsi bántja a nagyot”. Vizeletből a terhességet laboratóriumban állapítják meg, bár a fejlettebb országokban lehet kapni olyan lakmuszpapírt, mely a vizeletbe téve a színváltozás következtében kimutatja a terhességet. Olyan tablettát, vagy injekciót, amely megszakítja a terhességet, nálunk nem lehet kapni, bár a fejlett országokban már van ilyen. „Titkos vágy”: 22 éves fiú vagyok, a barátnőm 18 éves. Lassan egy éve járunk együtt, de még csak nemrég történt meg az első közösülés. A probléma ott kezdődik, hogy kölcsönösen felizgatjuk egymást, Dr. Bordás Sándor és alighogy megtörtént a behatolás, nekem máris magömlésem van, a barátnőmet pedig nem tudom eljuttatni a csúcsra. Gondolom, hogy létezik valamilyen gyógyszer, amely meggátolja a túl korai magömlést. A korai magömlés mögött többnyire lelki eredetű okok húzódnak meg. Egyik ilyen ok lehet a serdülőkori önkielégítés miatt érzett bűntudat. Többször megírtam már, hogy az önkielégítésnek sem a fiúk, sem a lányok esetében semmilyen negatív hatása nincs a szervezetre, kivéve, ha azt bűntudattal végzik. A fiú a bűntudat miatt igyekszik mind gyorsabban eljutni az orgazmusig, nehogy lelepleződjön, így idővel a reakcióidő lerövidül, ami a kezdődő szexuális kapcsolatoknál korai magömlés formájában nyilvánul meg. Ezért ma a szexuálpszicholó- gus azt javasolja a serdülőknek, hogy ha önkielégítést végeznek, akkor szánjanak rá elegendő időt, ingereljék magukat addig, ameddig jólesik, lehetőleg ne siessenek, mert a későbbiekben esetleg korai magömlés lehet a következménye. Gyógyszer a korai magömlésre nemigen létezik, inkább különböző technikák elsajátításával és pszichoterápiával lehet rajta segíteni. Egyik ilyen az elszorítási technika, amiről már korábban írtam. Lényege, hogy a partner inger- li a hímvesszőt és az ingerlést a magömlés előtt abbahagyja, majd a makkot kicsit elszorítja. Amikor az izgalmi szint csökken, akkor lehet folytatni az ingerlést. így elsajátítható a magömlés szabályozása. Gumióvszer és különböző krémek használatával csökkenthető a hímvessző érzékenysége, ami szintén a magömlés késleltetéséhez vezethet.