Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1997-02-26 / 9. szám

blicisztika 1997. február 26. 9 Hajnali négyig tart a szolgálat, de már megszoktam - mondja Mar­cela néni, aki az idő egy részét új­ságolvasással tölti. Olykor elbe­szélget egy-egy törzsvendéggel, akik közül sokat már név szerint ismer. Idejár sörözni például az a doki is, aki valamikor megműtöt- te. A vendégek közt akadnak szép számmal színészek, művészek, sportolók, politikusok. Egyszer, magyarázza büszkén, Olivér Andrássy, ismert humorista kan­di kamerájába is bekerültem. Prikler László felvételei 1­5 t Az ország legnagyobb sörözőjé­i- nek illemhelye példaképül szol­s gálhat. Tiszta csempék, mosdók, tükrök, bidék, hideg-meleg víz, szappan, törülköző, és amint azt felvételünk is dokumentálja, az óvszerautomata sem hiányzik. A szolgáltatás mégis a legolcsób­bak közé tartozik a fővárosban. A használati áíj egy illetve két korona. Heti jegyzet Merő illúzió Vojtek Katalin Sokan, akik a megegyezést és az együttműködést kérik számon hazai szlovák-ma­gyar vonalon, hajlamosak el­hinni, hogy ez elsősorban a magyar fél kompromisszum­készségén múlik. Mivel azon­ban a megegyezés és az együttműködés a politikában nem illúziókon, nem is szim­pátiákon, hanem közös érde­keken alapszik, fel kell tudni ismerni a közös érdekeket. Hogy a szlovák politikai rep­A megegyezés nem illúziókon, közös érdekeken alapszik. rezentáció legjózanabbjaiból is mennyire hiányzik ez a fel­ismerési képesség, példák hosszú sorával bizonyítható. Kimutatható most is, a Mati- ca slovenskáról szóló törvény elfogadása kapcsán. Hogy mit jelent a szlovákiai ma­gyarság számára a Matica korlátlan térnyerése a „nyel- vüeg vegyes területeken” (értsd: főleg és elsősorban Dél-Szlovákiában), ahol célul tűzte ki „a nemzetiségi ki­sebbségek és etnikumok pol­gárainak kultúrái és a szlovák nemzeti kultúra kapcsolatai­nak erősítését”, ezt csak az sejtheti, akinek van némi fo­galma a Szlovák Liga tényke­déséről ugyanezen a terüle­ten, az I. világháborút követő években. A Matica programja az esélyegyenlőség teljes ki­iktatását jelenti az egyik fél behozhatatlan előnyhöz jut­tatásával. Az egymás mellett létező két kultúra egyikének - természetesen a többségi­nek - abszolút hegemóniáját ezentúl törvény szentesíti, és az ország valamennyi adófi­zető polgárának - beleértve a nemzetiségieket is - adóiból származó közpénzek biztosít­ják. Hogy a magyar kisebbség kultúrájára ilyen körülmé­nyek között milyen sors vár, nem üehéz kitalálni, különö­sen, ha figyelembe vesszük a már lezajlott előjátékot - a magyar kulturális intézmé­nyek teljes anyagi ellehetetle­nítését és szigorú állami fel­ügyelet alá helyezését. Hogy mit jelent a szlovákság számára az „állam az állam­ban” alapon működő, a kul­túra egész szférájára rátenye­relő, megfellebbezhetetlen ideológiai központ, amely még az egész nemzedékek vi­láglátását befolyásoló tan­könyvek összeállítására is igényt tart, mindenki tudja, aki a szocializmusban élt. A hazai szlovák-magyar együttműködés legpotenciá- lisabb szlovák partnerének tartott Kék Koalíció vezére, Ján Camogursky mégis elfo­gadhatónak minősítette a törvényt, és a parlamentben igennel szavazott rá. Még Ján Langos és társai is csak tar­tózkodtak a szavazástól, nem kockáztatva meg a „szlovák- ellenesség” címkéjét, amelyet oly készségesen ragasztgat ellenlábasaira a kormánykoa­líció. Ismét győzött az a né­zet, miszerint ami ellen a ma­gyarok kapálóznak, egység­frontba tömörítő, közös szlo­vák érdek. Holott épp a ki­sebbség hozzáállása lehetne az a lakmuszpapír, amely egy-egy fontos döntés de­mokráciaszintjének fok­mérőjeként szolgálhatna. A kisebbség ugyanis helyze­téből adódóan demokrácia­A kisebbség ugyan­is helyzetéből adódóan demokrácia-párti. párti, mert minél demokrati­kusabb a légkör, annál sza­badabban lélegezhet. Épp ez a baja a demokráciával a szlovák ellenzéknek is. A „többség diktatúrája” ellen tiltakozó szlovák politikai el­lenzék mindig hajlandó meg­tolni a kormánykoalíció sze­kerét, ha a kisebbséget hátrá­nyosan érintő dologról van szó. Feltéve, hogy a hátrá­nyosan érintett nem a politi­kai, hanem 3 nemzetiségi ki­sebbség. Amíg az ellenzéket ilyen „demokraták” alkotják, megegyezésről beszélni merő illúzió. izemléltető oktatás. HLKA Laszlo : utcákat, hivatalokat, kocs­ikat, egyszóval mindent el- asztó nemzeti, majd szocialis- -kommunista jelszavak iskorának kezdetén jelentek eg déli régiónkban a falraga- ok: lovákiában szlovákul! iszéltem volna én kész örö- ;st, ha tudtam volna. így is lálos komolyan vettem a ne­in címzett imperativ felszólí- st, bár Milan Ferkót akkor ég nem ismertem. Mégis meg- rténtabaj... ilamikor 1945 őszén, egy szép zi estén, Diósi Kornél francia­tanárommal Ipolyság főterén sétálgattunk. Akkoriban ugyanis még szokásban volt, hogy a tanárok a diákjaikkal iskolán kívül is elbeszélgettek. Nemsokára négy szlovák kato­na szegődött a nyomunkba, majd közvetlenül mellénk. Nem szóltak, csak pimaszul fü­leltek. A magyar beszéd hallatá­ra tanáromat körülfogták, és megkérdezték, ismeri-e a szlo­vák szentírás minden itt élő ma­gyarra kötelező tételét. Előbb csak lökdösték, majd rug­dalni kezdték, szemléltetően fi­gyelmeztetve őt állampolgári kötelességére, úgy, hogy a lec­kéből én, a tanítvány is értsek és levonjam belőle az egész életre szóló következtetéseket. Soha nem gondoltam volna, hogy ennek a tanulságnak évti­zedek múltán is hasznát vehe­tem. E máig se fakuló emlék fél év­század távlatából is felrémlik múltba kalandozó álmaimban. A visszatérő rémképek félreért­hetetlenül alátámasztják a cseh származású Comenius alias Jan Amos Komensky egész világon ismert tanításának ma is vitat­hatatlan érvényét, hogy a meg­ismerés, a tartós ismeretek elsa­játítása az érzékeléssel kezdődik. Nem tudom, azok a derék szlovák katonák mennyi­re ismerték nagy szláv elődjük­nek a szemléltető oktatásról szóló kézikönyvét, az Orbis pic­tus-t, vagy a népek tanítójának más műveit, de tény, hogy an­nak rendje-módja szerint érzé­keltették velünk az akkori szlo­vák valóságot. Nem is felejtem Előbb csak lökdösték, majd rugdalni kezdték, figyelmeztetve őt az állampolgári kötelességeire... el soha. Ha akarnám se tehet­ném, mert napjainkban ismét feltűntek a szlovák „népművelők”, ráadásul minisz­tériumi megbízatással (és fize­téssel!), akik nem a múltat, ha­nem anyanyelvűnket próbálják velünk feledtetni. Igaz, a falakról régen eltűntek a sokszor derűt kiváltó jelsza­vak, helyettük azonban nyelvőrök járják a szlovák hon magyarlakta vidékeit, emlékez­tetve arra, ki az úr az országban, s hogy Szlovákiában bizony újra csak szlovákul du­kálna beszélni. Magyarul nem ajánlatos, bármennyire is de­mokráciánk szülte tisztségvi­selők a nyelvőrök. Ők már nem tettlegesen terjesz­tik magyarságunk körében a szlovák nyelvet, mint egykor katonai eíődeik tették, akiket (mint később kiderült) a helyi nemzetiek előbb a kocs­maasztal mellett lelkesítettek fel, csak azután indították őket magyarverő portyára, a város utcáin keresve áldoza­taikat. Változó kor, változó szemlél­tető eszközök! Bunyó helyett egymillióig terjedő bírság az anyanyelv használatáért... Mester, népek nagy tanítója! Tanítványaid csúnyán elértet­ték a pedagógiát forradalma­sító elméletedet! Te ugyanis az érzékelés mellett éppen az anyanyelvet tekintetted az ok­tatás semmivel se pótolható alapkövének. Bocsáss meg hát ezeknek az újkori inkvizítoroknak, hiszen valószínűleg nincsenek tisztában vele, mit cseleksze­nek...

Next

/
Oldalképek
Tartalom