Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-02-19 / 8. szám
4 1997. február 19. Háttér A párizsi béke Trianon maradt Ötven éve, 1947. február 10- én írták alá a második világháborút lezáró párizsi béke- szerződést a győztes nagyhatalmak és Magyarország képviselői. Magyarországot a trianoni béke megfosztotta területének kétharmadától, lakosságának 58 százalékától, ezért Budapest fő törekvése a két világháború között a revízió volt, amihez támogatást csak a tengelyhatalmaktól remélhetett. Az első bécsi döntés (1938. november 2.) 12 ezer négyzetkilométert adott vissza Csehszlovákiától. 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés Észak-Erdélyt, 43 ezer négyzetkilométert csatolt Magyarországhoz. A háború végén a béketárgyalások 1946. július 29-én kezdődtek meg Párizsban Olasz-, Magyar- és Finnországgal, valamint Bulgáriával és Romániával. Az alapkérdés korán eldőlt. A nagyhatalmak 1946. május 7-én eldöntötték: Trianon marad. A magyar kormány eredménytelenül kérte a politikai és gazdasági feltételek enyhítését. A Gyöngyösi János külügyminiszter vezette magyar delegációnak nem volt javas- lattevési joga, csak megjegyzéseket tehetett, remélte azonban a román határ mentén a népességi elv részleges figyelembe vételét, és ragaszkodni kívánt a kisebbségvédelemhez. Szlovákia, amely Hitler-csatlósból a győztes Csehszlovákia részévé vált, 200 ezer magyart akart kitelepíteni és öt faluból álló hídfőt követelt Pozsonynál, a Duna déli pariján, Románia és Jugoszlávia a trianoni határokat akarta helyreállítani. A magyar küldöttség nem tudta érvényesíteni elképzeléseit, sem a vesztes Romániával, sem a győztesnek számító Csehszlovákiával és Jugoszláviával szemben. Hiába törekedtek a trianoni magyar-román határ módosítására, nem fogadták el a 22, majd az 5 ezer négyzetkilométeres korrekciót. Részsiker volt, hogy a 21 győztes nemzet konferenciája elutasította a csehszlovák kitelepítési követelést, s a kérdést a két kormány elé utalta. (Csehszlovákia 1945. április 5-én megfosztotta állampolgárságuktól a magyarokat és a németeket, 1946. február 26- án aláírtak egy lakosságcsereegyezményt.) A pozsonyi hídfő öt községéből csak hármat, Hoivátjárfalut, Oroszvárt és Dunacsunyt csatolták el, mivel a rajkai zsilip átadása hatalmas magyar területek árvízvédelmét szlovák kézbe adta volna. Nem sikerült elérni azt sem, hogy a béke- szerződéshez kisebbségvédelmi határozatot csatoljanak. Az 1947-es párizsi az 1919-20-as békékhez hasonlóan diktátum jellegű volt, csak elodázta a problémák megoldását. Nem vették figyelembe a népek önrendelkezésijogát, sem a néprajzi viszonyokat, inkább rendet akartak, mint a feszültségek feloldását. Vita főleg a győztesek között volt, mindegyik a saját hatalmi övezetét szerette volna kiterjeszteni, de ez főleg a szovjeteknek sikerült. Elodázta a problémák megoldását. Gyöngyösi a Luxemburg-patota kertjében Archív-felvétel A pozsonyi hídfő kérdése a párizsi békekonferencián Csak juhlegelőnyi terület? Korabeli térkép, amely a szlovák fél által Párizsban magának követelt, öt falu alkotta pozsonyi hídfőt ábrázolja. A vonalkázott területek a csehszlovák követeléseket személtetik: a függőlegesen vonalkázott területek a párizsi békeszerződés értelmében Magyarországéi maradtak, míg a ferde vonalkázású sáv a Szlovákiához került falukat szemlélteti. Boldizsár Iván Melyik naplót másoljam ide? Azt a szombati napot választom, amelyen eldőlt a pozsonyi hídfő három falujának sorsa.(...) Arany Jánosnak a bécsi kongresszusról írt versét skandálga- tom, míg a felszólalásokat fordítják: ,A világot értekezlet igazgatja... Mit a gyengébbtől elvettek, az erősnek odaadja.” Milyen jó volna, ha Costello úrnak, az új-zélandi delegátusnak le is tudnám fordítani. Talán nem lenne olyan fölényesen meggyőződve a cseh álláspont helyességéről, sőt igazáról. Ilyeneket mond Costello úr, az ifjú új-zélandi delegátus, akit a történelem egy szelíd fintora ismeretlen és távoli nemzet sorsának egyik intézőjévé tett. Ez a nyurga, pápaszemes, vidéki tanárjelölt külsejű fiatalember, a csehszlovák ügy szószólója, a pozsonyi hídfő öt faluját egy kis juhlegelőhöz hasonlította. Emlékszem, milyen lekötelezőén hahotázott erre a szellemességre Clementis és Hajdú doktor. Most terjeszti be jelentését a hídfő ügyében. A csehszlovák követelést indokoltnak, megalapozottnak és igazságosnak tartja. Szerinte a felsorolt 12 magyar ellenérvből csak egy komoly: a magyar lakosság kérdése. De az is megoldható, mert hiszen Csehszlovákia delegátusa ígéretet tett, hogy az áttelepülő magyarok emberi jogait tiszteletben tartja. Ilyen esetben nagyon nehéz néma megfigyelőnek lenni. Itt ül mellettem két kar távolságra Costello delegátus úr, és amit mond, vagy tévedés, vagy képmutatás. Ha nem tudja, hogy a szlovákiai magyarságnak nincsenek emberi és politikai jogai, de még állam- polgársága sem, akkor vagy téved, vagy tájékozatlan, és ezt a fényűzést egy albi- zottsági előadó nem engedheti meg magának. Vagy pedig tudja, hogy Csehszlovákiában a magyarok törvényen kívül állnak, és akkor bizonyosan közel áll a farizeusság bűnéhez. Mondom, itt ül mellettem, két kar távolságra, csak fel kellene állnom a székről, közel hajolnom hozzá, és akár halkan a fülébe is súghatnám ezeket az érveket, vagy felállhatnék és az elnököt is felvilágosíthatnám. Talán felesleges is volna, hiszen minden érvünket újra és újra hallották szóban és írásban. Hallgatok és egy kicsit sajnálom Costello delegátus urat. Milyen nehéz helyzetben lennék én is, ha Sziám és Vietnam között kellene ilyen juhlegelőnyi határvitában döntőbíráskodnom. (...) És megpróbálom a kérdést a világpolitika magasságából szemlélni. Igen, csakugyan felette jelentéktelen ügy. Es annak is tartom mindaddig, amíg eszembe nem jutnak az oroszvári vagy a du- nacsunyi magyarok. Annál is inkább, mert most az előadó még az emberi jogok megadásánál is jobb megoldást talál: át kell telepíteni a falvak magyar lakosságát. Most közbeszól Stirling, az ausztráliai delegátus. Úgy látszik, az ő gondolatai sem járhatnak messze az enyéimtől, mert az Adanti Charta hatodik és az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 55. paragrafusára hívta fel a figyelmet. Ez a megkülönböztetés nélküli emberi jogokról szólt. (...) Stirling most azt kifogásolja, hogy a csehszlovák érvelés húsz sorban szerepel a jelentésben, a magyar meg háromban. Ekkor felpattan dr. Hajdú, a Csehszlovák Köztársaság 33 éves rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere, és gúnyos, ingerült hangon azt ajánlja, mellőzzék Costello jelentését és adják be helyette egyszerűen Sebestyén magyar követ múltkori felszólalását. Ptucha ukrajnai delegátus is a magyar érvek beiktatása mellett van. Két argumentum ragadta meg, az egyik az, hogy a rajkai zsilip átcsatolása veszélyezteti 120 falu árvízbiztonságát, a másik az, hogy a budapest-bé- csi közlekedésben súlyos zavarok állnának be. Hosszú vita kezdődik. Centiméterrel mérik a sorokat a jelentésben. Alig hiszek a fülemnek, az egyenlő elbánás elve győz, legalább e részkérdésben. (...) Az elnök most azt javasolja, állapítsák meg az átcsatolandó terület nagyságát. Costello térképeket szed elő. Most eldől egy darab Magyarország sorsa - gondolom. A termen vidámság fut végig. Terbocz, a lengő szőke sörényű szlovák karikaturista lerajzolta Costellót. A kép kézről kézre jár. Nincs rossz hangulat a bizottsági teremben... Costello beterjeszti a javaslatot: csökkentsék a Csehszlovákiához csatolandó területet 5 faluról 3-ra. Az asztalra terítenek egy nagy térképet, köréje sereglenek, és Costello nagy, elegáns mozdulattal megfelezi a vitás területet. „Vagyis - mondja - Oroszvár, Horvátjár- falu és Dunacsuny Csehszlovákiához kerül. Rajka és Bezenye magyar marad.” Ezt a javaslatot hosszabb, de nem lényegbevágó huzavona után az albizottág elfogadja. (...) Ismerős francia újságíró jön be. „Mi van?” „Öt faluból hármat” - kezdem magyarázni, de már fel is áll a francia. „Ah, ez nem érdekes” - mondja, és megy a trieszti albizottságba. Az érdekes. Pedig ott sincs nagyobb területről szó. De ott más erők ütköznek. 1946. szeptember 30. Párizs (A szerző a magyar tárgyalóküldöttség tagja volt, a részletek a naplójegyzetei alapján íródott Don-Buda-Párizs című könyvéből valók) „Jelentéktelen ügy, amíg nem jutnak eszembe az oroszvári magyarok.” „Most dől el egy darab Magyar- ország sorsa.” A Magyarországgal kötött békeszerződés a kor realitásait és a szovjet büntető szándékot tükrözte A későn ébredt nyugatiak a Kreml vétójába ütköztek • Fülöp Mihály ____________ A m agyar békeszerződés megkötésének igazi tétje az ország függetlenségének és szuverenitásának helyreállítása, a magyar demokrácia jövője volt. Az angol külügyminisztérium, a Foreign Office 1945 nyarától azért szorgalmazta a mielőbbi békerendezést, hogy a Szovjetunió csapatainak kivonását elérje. A magyar béke-előkészítés - és a kisgazdapárti vezetés - erre alapozta minden politikai számítását. A történelem kegyetlen fintora, hogy a szovjet csapatok 1958-ig Romániában és 1991-ig Magyarországon éppen egy angol indíttatású javaslat következtében maradhattak. Londonban, 1945 szeptemberében az angol küldöttség vetette fel a román és a magyar békeszerződés-tervezetbe, hogy a megszállás befejezése után az összeköttetés biztosítására - az ausztriai zónával - csapatokat tarthat. Az osztrák rendezés akkor még közelinek tűnt: senki sem számolt azzal, hogy a szovjet ellenkezés miatt az állam- szerződés megkötése 1955-ig elhúzódik, német béke- szerződés pedig soha nem jön létre. Az angol és az amerikai diplomácia csak 1946 tavaszán ébredt rá, hogy az öt béke- szerződéssel egyidejű osztrák rendezés elmaradása milyen következményekkel jár a középeurópai demokráciák túlélési esélyeire nézve. Az utolsó pillanatig hiába próbálták elérni az osztrák kérdés napirendre tűzését, az európai megszálló erők korlátozását, illetve kivonását, szovjet vétóba ütköztek. A magyar békeszerződés az akkori hatalmi realitásokat, a szovjet büntető szándékot tükrözte. A 300 millió dolláros jóvátétel előírása, a területi rendelkezések, a kisebbségvédelem hiánya legalábbis erről tanúskodik. Mégsem tekinthetjük egyfajta Pax Sovieticának, Sztálin művének. A béketárgyalásokon a döntéshozatalban végig érvényesült a nagyhatalmi konszenzus elve, az átfogó európai rendezés igénye. Az olasz, a román, a bolgár, a magyar és a finn békeszerződésbe a megkötött és a megkötendő szerződések kölcsönös elismeréséről klauzulák kerültek: az osztrák államA lelkek megbékélése még várat magára. szerződés, sőt az 1990. szeptember 12-i német végleges rendezés, sőt a még meg nem kötött orosz-japán szerződés egyaránt ennek az egységes békerendszernek a része. A határok esetleges megváltoztatásának (például magyar-román határ, Románia egyesülése Moldáviával stb.) így három, nehezen teljesíthető feltétele van: a döntéshozó nagyhatalmak egyező akarata (Magyarország és Románia esetében az USA, Nagy-Britannia, Oroszország): az érintett felek békés, tárgyalásos úton elért határváltoztatási szerződése és a békeszerződések részeseinek beleegyezése. A párizsi békeszerződések nyitva hagyták a Magyarország és szomszédai közötti vitás kérdések egy részét. Csaknem fél évszázadig tartott, amíg a hidegháború befejezésével, Európa keleti felének demokratikus átalakulásával, a Szovjetunió térségünkből való kivonulásával, majd megszűnésével lehetővé vált a második világháború utáni európai békerendezés befejezése. Németország két államának egyesülése, a végleges rendezés éppúgy része ennek, mint a Stabilitási Paktumhoz kapcsolódó alapszerződések, amit az Európai Uniós integráció belépőjegyének tekintenek. A lelkek megbékélése csak akkor következik be, ha demokratikus jogállamok keretében, a kis népek őszinte egymásra találása alapján nyugvópontra jut a magyar kisebbségek ügye... (Részlet a történész Népszabadságban megjelent cikkéből)
