Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-02-12 / 7. szám
blicisztika 1997. február 12. 9 Az épület a város történelmi magjának egyik legszebb ékessége. A Kubinyi térről nézve az épület homlokzatát legfelül a város pelikános címere díszíti, alatta találhatók a megye életében fontos szerepet játszó történelmi családok címerei: a Madách, a Forgách, a Szilassy, a Kubinyi, a Szígyártó, a Zichy és a Balassa családokéi. A címerek a gondos megvilágításnak köszönhetően este is jól láthatók. Irodalmunk, történelmünk, művészvilágunk ismert és még ismertebb személyiségeinek egész sora járt falai között: Kubinyi Ferenc, Madách Imre, Mikszáth Kálmán, I. Ferenc József, Csontváry Kosztka Tivadar, Benczúr Gyula, Lehár Ferenc, Jókai Mór, Alois Jirásek, Honthy Hanna, Bartók Béla, Hu- bay Jenő és még sokan mások. Emléküket az épület falán elhelyezett emléktábla őrzi. PUNTIGÁN JÓZSEF FELVÉTELEI ) kiköltözése úgy, hogy a 1895. delták meg 26 ülő- és 280 rés bálok, fé- zajlott itt, la is számos ért meg. A Vigadó épületének felújításában kulcsszerep jutott az AVANT Kft.-nek. A nem kevés pénzt felemésztő munkálatoknak köszönhetően a történelmi épület nemcsak hogy visszakapta eredeti szépségét, de számos elemmel bővült, így méltán beszélhetünk épületegyüttesről, melyben az üzletektől, vendéglátóktól, cukrászdáktól kezdve a galérián, színházon keresztül az ipari és kereskedelmi társaságok irodáiig sok minden helyet kapott. Legutóbb az elmúlt év végén adták át az immár Kongresszusi Központnak nevezett épületegyüttes legújabb részét, a Vigadó szállodát. Jegyzet Thália mint bazáráru? Hogya György Mindig nagy élvezettel olvasom a Tévedhetetlenek magabiztos hangvitelű cikkeit. Ok azok, akik minden helyzetben meg tudják mondani, ' mi a helyes és mi nem, mi kell a szlovákiai magyarságnak és mi nem. Hasonló, lélekmelengető optimizmussal és tévedhetedenséggel jellemezhetném a Vasárnap 1997. január 15-i Kultúrmó- csing című cikkét is. A szerző- a Szabad Újság hosszú nevű újságírónőjéhez hasonlóan - nagy vehemenciával védelmezi a kultúrát és dicséretére legyen mondva, röpke pillanat alatt el is dönti a színházi berkekben már régóta dúló (?) vitát, amely a szlovákiai magyar színjátszás lerághatat- lan csontjának számít, tudniülik hogy olcsó és népszerű darabokkal mérgezendő-e a vegyesen lakott területek magyar nézőközönsége, avagy komolyabb darabokkal kísérletezve kell- e felhozni az egyszerű embereket a Tévedhetetlenek színijére? Nos, nem tudom és nem is tudhatom, a szerző miféle előadásokon vett részt- mert azt elképzelni sem bírom, hogy netán csak úgy „megmondták neki”, mit írjon mindenesetre, hogy még inkább tévedheteden legyen, kiegészíteném ezzel a témával kapcsolatos ismereteit. Ami tehát a Megbékélés Alapítvány által szervezett bodrogközi előadásokat illeti, azt hiszem, valóban megérnek egy misét, vagy legalábbis egy elfoguladan bírálatot.Több községben öregek napját tartottak - még véletlenül sem a Csemadok-alap- szervezetek!!! -, amelyen természetesen szórakoztatni szerették volna az idős embereket. Ott fenn persze (az újságírók) tudják, mi kell az öregeknek, pontosabban, nem azt tudják, mi kell, csak azt, mi nem kell. Azt viszont tévedhetetíenül! Nem kell tehát a „vásári bazáráru” és a „vegyes felvágott”. Még akkor sem, ha azok a megátalkodott dobraiak, zétényiek, nagygéresiek, kistárkányiak, borsiak inkább „hejehujázó magyar nótát, andalító régi slágert és szirupos operettmelódiát” szeretnének hallani. Többek között. Mert volt azért más is! Több faluban más mócsingra is kíváncsiak voltak. Remélem, dicső szerzőnk nem sorolja ezek közé a Thália Színház előadásait, hiszen nincs semmi okunk azt hinni, hogy egy Thália-előadás attól rosszabb, illetve jobb, hogy ki rendeli meg? Vagy a Té- vedhetetíenek szerint ez is csak amolyan bazáráru? Ezek az emberek nem tudják eldönteni, mit tehetnek, mit nem? Ehhez ilyen rendkívül képzett, tévedhetetlen okostóniknak kell eljönniük, hogy felvilágosítsák őket? Nem arról van szó inkább, hogy munkahelyüktől függő, kiszolgáltatott bértollnokok vádaskodásai mögé bújt politikai féltékenység szítja itt a viszályt? Hogy attól tartanak egyesek, több szeletre kell majd vágni a tortát? S ezért még az „Audiatur et altera pars” íradan szabályát is csak halk hangon sustorogják? Hiszen ki tartotta (’95-ig) és ki tartja vissza most a hangoskodókat, hogy megmentsék a Csemadokot, a Hétét, hogy pénzt szerezzenek, és jövőre akár a Leláncolt Prométheuszt vagy a Füqtojást játsszák mondjuk D. Stefan rendezésében? A falukon mindenesetre bebizonyították: kultúrára igény van, szórakozni a nehéz helyzet ellenére is kívánnak, s hajóindulattal adják, akkor mind a tanácsot, mind pedig az anyagi segítséget elfogadják. A mocskolódásra pedig errefelé nem sokat adnak, mert látják, milyen szándékok és milyen emberek állnak a szavak mögött. Egy Thália- előadás nem attól rosszabb illetve jobb, hogy ki rendeli meg... és ivították a gépeket. Gyor- tie,tanultak a téglagyártás- nagybirtok vezetői na- elégedettek voltak a munkai. Bár a fizetésnek csak k” adhatták az akkori sza- k szerint, egyébként minin segítettek, ibeliek minden vasárnap itt valamennyien talál- k a Barátok temploma részt vettek a szentmi- s utána egy félórát-órát l helyükön maradva coztak, énekeltek - ma- 1. terekek iskolába jártunk. :e nagyon rossz volt, hi- íem értettünk semmit, ki is voltunk közösítve. </ múltak a hetek, úgy ük megérteni, majd beszélni az idegen nyelvet és lassan beleolvadtunk az osztály- közösségbe. Közben minket, harmadikosokat lassanként hazahoztak rokonokhoz, ismerősökhöz, mert mind itthon lettünk elsőáldozók. Én anyai nagyapámhoz jöttem haza. Már tudta, ő is, nagybátyáim is, hogy Magyarországra lesznek kitelepítve sok más családdal együtt. A faluban akkor már sok szlovák család volt, a deportáltak házaiban laktak. Augusztus végén édesanyám hazajött értem. Sírva búcsúztunk nagyapámtól. - Ki tudja, látjuk-e még egymást? - zokogta szegény. És 1948. tavaszán 177 családdal együtt édesanyám rokonsága is ki lett telepítve Tolna megyébe, Gyükönybe, illetve más községekbe a Dunántúlon. A faluba - a házaikba - áttelepültek jöttek Magyarországról, Tardosbányáról. Sok-sok könny hullott ki akkoriban a tachovi magyarok szeméből is emiatt. Pedig ott lényegesen jobb körülmények között éltünk, mint itthon. Ta- chov aránylag nagy város volt már akkor is. Volt mozi, üzletek, pékségek, cukrászdák, kórház, strandfürdő stb. A környék is szép volt, hegyek, erdők, halastavak. A munkaadó nagybirtok segített mindenben. Az iskolában kedvezményesen kaptunk tízórait. Barátságok kötődtek az ottaniakkal. A felnőttek nehezebben, a gyerekek folyékonyan beszéltek csehül. Mégis! Amint lehetőség nyílt rá, készülődtünk haza. Hiába volt minden tartóztató szép szó, ígéret. Csak haza! Haza, minél előbb! Haza, ahol a házakban idegen betelepítettek laktak, ahol nem volt munkalehetőség, ahol az itthonhagyott lovak, tehenek nem voltak már meg, hisz elhurcolásunk után azonnal összeszedték őket. Haza, ahol gond volt, hogy most már hol fogunk lakni, és ahol ismét alig vettek emberszámba bennünket. De ahová hazahúzott a szívünk, mert ez a szülőföldünk. A Cseh- és Morvaországba deportáltak közül - 400 család - szinte mindenki hazajött. Később sokan visszamentek, mert ott jobbak voltak a megélhetési lehetőségek. Mi - akiket hónapokra a morvaországi deportálásból hazajött nagynénink családja fogadott be, mert nem volt hol lakni - itthon maradtunk. Itthon voltunk! Tisztelt Szerkesztőség! Eredetileg csak azt akartam megírni, hogy mi, a Tachovba, és környékére deportáltak, valahogy kimaradtunk a Tények c. táblázatból. Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy mi is ott voltunk, átéltük és emlékezünk. (Bár egyre kevesebben, hiszen tegnap temették el az utolsó akkori családfőt. A többiek - az - akkori férfiak - már mind elmentek, és már sokan az asszonyok közül is.) 50 év nagy idő. Mi, az akkori gyerekek, fiatalok azonban emlékezünk és beszélünk róla gyermekeinknek és unokáinknak. Tisztelettel régi-régi előfizetőjük: Csomóné Borbély Magda Tardoskedd Az ablakokat gyúródeszkákkal takartuk el, hogy védettebben érezzük magunkat.
