Új Szó, 1997. december (50. évfolyam, 276-299. szám)
1997-12-08 / 282. szám, hétfő
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1997. DECEMBER 8. KOMMENTÁR Állítsuk meg Mečiart! SZILVÁSSY JÓZSEF Mesélték, hogy Ceausescunak hivatásos tapsbrigádja is volt, amely minden nagygyűlésen az előre megírt forgatókönyv szerint vastapsban vagy percekig tartó éljenzésben tört ki. Ők még akkor is rikoltoztak, amikor minden jóérzésű polgár már undorodott az egész bagázstól. Ám udvari költője még ekkor is zengedezte elmeszüleményeit a Káipátok hírhedt géniuszáról.^Mesélik, hogy nálunk a legerősebb kormánypárt csütörtökön ötvenhat autóbusszal szállította a pozsonyi sportcsarnokba a gyűlölettől nyálzó nyanyákat, a kormányfő-pártelnök ízléstelen viccein visítozó aggastyánokat. A szervezők nyilván nem bíztak abban, hogy akad négyezer ember Pozsonyban és környékén, aki mostanság elmenne ezekre a tragikomikus politikai bohóckodásokra. Szlovákia külföldi megítélése a lehető legrosszabb, összeomlóban a gazdaság és a jogállam, napról napra növekszik az elszegényedő, nekikeseredett polgárok száma. Mindezért elsősorban a kormánykoalíció és a kormányfő felelős. Ő ma a számára különösen kellemetlen kérdésekre a korábbi lehengerlő válaszok helyett üvöltözéssel reagál. Megdöbbentem a kormánykoalíció parlamenti képviselőin, amikor szótlanul eltűrték, hogy a miniszterelnök az ő szemükbe is fröcsögje: sokkal kellemesebb számára a pöstyéni iszapban henteregni, mint a parlamentben múlatni az időt. Ami mellesleg alkotmányos kötelessége. Ivan Hudec kulturális miniszter viszont éppen ezen a csütörtökön nem átallotta olyan személyiségnek felmagasztalni Mečiart, amilyenből minden században csak egy születik. A hazai és a külföldi kommentárok egybehangzóan azt állítják, hogy a kormányfő politikai, morális vagy egészségi okok miatt már képtelen a normális értékrend szerint ellátni alkotmányos tisztségét. Ez a tény pedig a mostaninál is súlyosabb tragédiákba sodorhatja az országot, mert a hatalom még inkább ellenőrizhetetlenné válik. A rövid távú megoldás a kormányfő lemondása vagy lemondatása lenne. Ez ma itt szinte elképzelhetetlen, ezért csak az hozhat gyökeres változást, ha legkésőbb a jövő évi választásokon a polgárok megálljt parancsolnak Mečiaréknak. JEGYZET Tudatos vaskosság TÓTH MIHÁLY Mečiar miniszterelnök legutóbbi parlamenti jelenése és téglamezei szereplése között csak néhány óra telt el. Akik nagygyűlési viccelődése előtt próbálták minősíteni az interpelláló ellenzéki képviselőkkel szembeni arroganciáját, többnyire még úgy vélekedtek, hogy pökhendisége a feltett kérdések megválaszolhatatlanságából eredt. Egy kormányfő a földkerekség legdumásabb szónokaként sem tudja hitelesen megmagyarázni, miért rendelt el teljes hírzárlatot. Az se nagyon magyarázható meg alig nyolc évvel az orosz gyámkodás megszűnése után, hogy a kormányfő a titkosszolgálati főnökkel az oldalán állítólag Moszkvába utazik. A politikai tisztesség megköveteli, hogy a törvényhozást tájékoztassa, sor került-e vagy sem a villámlátogatásra. A sportcsarnokbeli nagygyűlés után az az ember benyomása, hogy szándékosan feszíti a húrt, imponálva ezzel azoknak, akik ízlésének az ilyen stílusú politika felel meg. Az a sok otrombaság, amely a két helyszínen elhangzott, azt is jelzi, hogy a végrehajtó hatalom első embere lemondott a NATO-, illetve EU-tagságról, sőt arról is lemondott, hogy civilizálttá tegye Szlovákia és szomszédai viszonyát. Úgy viccelődött, hogy nincs komolyan vehető politikus Csehországban, aki ezek után hajlandó lenne vele szóba állni. Sikerült felhergelnie mind Klaus, mind Zeman híveit, de neki még ez sem volt elég. Václav Havel és felesége rovására is viccelődött az V. árcsoportba tartozó kocsmák színvonalán, majd tovább überelt, és még halottgyalázást is elkövetett, amikor a minden tisztességes ember számára feledhetetlen Olga Havlová nevét is szájára vette. Mečiar úgy látszik, menteni akarja a menthetőt. Mind parlamenti rámenósségével, mind alpári szellemeskedésével azokat szólította meg, akik ily módon szólíthatok meg. Ázokat, akik számára szellemi élményt jelent a mozgalom által finanszírozott pozsonyi buszkirándulás. Á választásokon elválik, hány százalékot tesz ki Szlovákiában az így mozgósíthatók részaránya. IIJ • * Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (5238342) Kiadásvezető: Malinak István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit- kultúra - (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Érsekújvár: 0817/976179 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262, 5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. Šamorin. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ - Tudják, én itt sokkal jobban érzem magam, mert az erdőben csak a farkasok garázdálkodnak, a városban viszont egyre többen a politikusok közül! (Gossányi Péter rajza) A politikai helyzet kísértetiesen hasonlít Orwell híres novellájára, az Állatfarmra Nem más ez itt, csak röferendum Amit ennek az országnak a hatalmi szervei a népakarattal -jelesül a népszavazással - művelnek, az egyszerűen felháborító. Mondhatni, disznóság. Olyannyira az, hogy a latin szóval referendumnak nevezett májusi népszavazást akár röferendumnak is átkeresztelhetnénk. Röf, röf. PETŐCZ KÁLMÁN A jelenlegi szlovákiai politikai helyzet kísértetiesen hasonlít George Orwell híres novellájára, az Állatfarmra. Orwell művében az állatok veszik át egy farm vezetését, az állatok élére a disznók állnak. Először azt hangoztatják, hogy minden állat egyenlő, később a disznók megváltoztatják a jelszót imigyen: Minden állat egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek. Nos, a múlt heti A. Nagy László-Krajči per ítélethirdetése után a Legfelsőbb Bíróság is felsorakozott azok közé, akik egyenlőbbek. A. Nagy László Minden állat egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek... azért perelte Gustáv Krajči belügyminisztert, mert az önkényesen megváltoztatta a köztársasági elnök és a Központi Népszavazási Bizottság döntését, és töröltette az egyik kérdést a szavazólapokról. Ezt ráadásul a bíróság előtt be is ismerte. A belügyi tárca vezetője ezzel meghiúsította annak az ötszázezer szlovákiai állampolgárnak az akaratát, aki petíció aláírásával követelte, hogy közvetíenül választhasson elnököt. A Legfelsőbb Bíróság bírája azonban más véleményen volt szerinte Michal Kováč tehet mindenről, Krajči belügyminiszter pedig ártatlan, mint a ma született bárány, hiszen állítólag jó szándékból tette, amit tett. Ezzel a döntéssel a Legfelsőbb Bíróság felülbírálta a Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságának májusi döntését, amely Azzal foglalkozott, amire senki nem kérte, és amire nem volt joga. szerint meg kellett volna tartani a referendumot mind a négy kérdésben. Lehotak bíró ahelyett, hogy megállapította volna Krajči belügyminiszter döntésének törvénytelenségét, azzal foglalkozott, amire senki nem kérte, és amire egyébként nem is volt joga - az alkotmány értelmezésével és Michal Kováč elnök froclizásával. Szlovákiában tehát egy állami hivatalnok - ez esetben a belügyminiszter - szóbeli utasítással(!) megváltoztathatja a köztársasági elnöknek a törvénytárban megjelent határozatát, a Legfelsőbb Bíróság pedig szembeszegülhet az Alkotmánybíróság törvényértelmezésével. Egyes államhatalmi szervek fittyet hánynak a törvényekre és az alkotmányra, s azt csinálnak, amit akarnak. Ez a jogállam teljes csődje. Ugyanazok az állami szervek azonban az állampolgártól megkövetelik a fenntartások nélküli lojalitást, megkövetelik tőle az OLVASÓI LEVELIK Örömteli találkozás A déli régió gyermekotthonainak növendékei adtak egymásnak randevút november 22-én Párkányban. A somorjai, dunaszerdahelyi, nagymegyeri, gútai stb. gyermekotthon lakói az ismerkedés, barátkozás után bemutatták egymásnak műsorukat. Gyermek gyermeknek szerzett örömet. A rendezvény (Simkó László és Rác Erik szervezésében) egyebek mellett azért is csodálatos volt, mert az egesz műsor anyagi hátterét a gyermekotthon lakói biztosították szervezési készségükkel, a szponzorok fellelésével. Hajtman Kornélia Nána Viszályt szító benzinkutak A komáromiak a közelmúltban azt hitték, hogy a belvárosi benzinkútépítés körüli vita lezárult, mert a képviselő-testület leszavazta a telekeladási szerződést. Úgy tűnt, a kórházi alkalmazottak tiltakozásának, a több száz A nép nem hátrálhat meg, követelnie kell azt, ami jár neki! utolsó fillér adót, és ha csak egy koronával is tartozik, vagy egy nappal lekési a befizetési határidőt, már bírságolják, és bíróságra hurcolják. Fent pedig lopnak, rabolnak, törvényeket sértenek, eltűrik a maffiák garázdálkodását - és végül az ügyészség meg a bíróság kimondja róluk, hogy ártatlanok. Hál' Istennek, a Szlovák Demokratikus Koaííció és a Magyar Koalíció között kötött egyezség reményt ad arra, hogy ez az áldatlan helyzet a jövőben megváltozzon. Másrészt viszont a Legfelsőbb Bíróság paradox módon kimondta azt, amit a népszavazási bizottság is kimondott: hogy voltaképpen nem zajlott le a referendum. Ezért ha az alkotmánybíróság is megerősíti ezt, a népszavazást még egyszer ki kell írni, és meg kell tartani. A nép nem hátrálhat meg, követelnie kell azt, ami jár neki! A szerző a Magyar Polgári Párt alelnöke. aláírással ellátott lakossági petíciónak kellő hatása volt. Nagyon csodálkoztunk azonban, amikor kitudódott, hogy városunk polgármestere megvétózta a képviselő-testület döntését, majd összehívott egy lakossági fórumot, amelyre meghívta (.beidézte?) mindenekelőtt a petíció aláíróit. Azzal próbált újra érvelni, hogy a kórház és a színház szomszédságában épülő állomás telkének eladásával 3-4 millió koronához jutna a város. A nem éppen „baráti légkörben" zajló beszélgetésen nem sikerült meggyőznie a beadvány aláíróit, kitartottak álláspontjuk mellett: a meglévő 4 benzinkút AP.A FRONTA DNES Szlovákiában ugyan nics politikai válság, mint Csehországban, Szlovákia mégis szerencsétlen ország, mert olyan miniszterelnöke van, akinek a humora nem ismeri a legelemibb tisztességet, és áthágja a szentnek tartott diplomáciai szokásokat is - írta szombaton szerkesztőségi kommentárjában a legolvasottabb cseh napilap azzal összefüggésben, hogy Mečiar durva, sértő vicceket mesélt Václav Havelről, annak tavaly elhunyt első, illetve jelenlegi második feleségéről és Václav Klausról. Emberemlékezet óta ilyen aljasságig egyetlen fontosabb politikus, államférfi sem alacsonyuk le. Másrészt Mečiar vicceinek durvasága csak mint a szlovák kormányfő pszichikumáról szóló újabb bizonyíték érdekes. Amit azonban egyetlen államnak sem szabadna figyelmen kívül hagyni, az az, hogy Mečiar megengedte magának a cseh politikusok „káderezését", s „puccsistákkal" állítólag nem fog tárgyalni. Erre csak azt lehet felelni: ha nem akarsz, nem fogsz. Szlovákia Mečiar vezetésével egyre jobban eltávolodik a civilizált nyugateurópai országoktól. Nem Mečiar szókimondása, hanem a demokrácia alapelveinek megsértése miatt. Mindezek ellenére Szlovákiának még van esélye, Mečiarnak viszont már bizonyosan nincs. Most már az ötmillió szlovák választópolgáron a sor, hogy eldöntse, kit választ újra. A kormányfő ugyanis elsősorban őket sértette meg. DIE PRESSE Az Európai Unió keleti bővítése Ausztriának és a szomszédos országoknak is előnyös, de a bővítésnek nem szabad sokkoló módon végbemennie - jelentette ki Viktor Klima osztrák kancellár a konzervatív lapban megjelent interjújában. „Egyetlen ország sem bírja el, ha hirtelen olyan munkaerő özönli el, amelynek bérszínvonala az adott országban szokásos szintnek csak a 80 százalékát éri el" - vélte a kancellár. Ezért - mint mondta - elengedhetetlen, hogy az EUtagjelöltekkel tárgyaiások folyjanak az átmeneti időszakokról. K RASZ N AJA ZV EZ D A Magyarország érdekelt abban, hogy korrekt kapcsolatokat építsen Oroszországgal, egymás kölcsönös tisztelete alapján -jelentette ki az orosz katonalapnak adott interjújában Végh Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnök. Az altábornagy megítélése szerint Magyarország katonai téren is érdekelt a kapcsolattartásban. A NATO-tagság előkészületeivel, kapcsolatban kifejtette: az egyik legfontosabb feladat az erkölcsi-pszichológiai összhang megteremtése, amely legalább egy évtizedet vesz igénybe, s egy egész nemzedékváltásra lesz szükség ahhoz, hogy Magyarország teljesen integrálódjon a NATO-ba. kielégíti az igényeket, mert még a legnagyobb forgalomban sem kell várni még csak egy percet sem. A polgármester úr igencsak orrol a képviselő-testületre, lehet, a várost bepereli a nyertes pályázó, és kártérítést fog követelni. Nem volna egyszerűbb megnevezni a telekeladás kiötlőit és rajtuk bevasalni a kártérítés összegét? Érdekes, hogy a 90-es évek elején éppen a mostani polgármester kezdeményezésére szüntették meg a Kossuth téri benzinkutat azzal az indoklással, hogy károsítja a környezetet. Kovács Lajos Komárom