Új Szó, 1997. december (50. évfolyam, 276-299. szám)

1997-12-11 / 285. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1997. DECEMBER 9. PANORÁMA f

| SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Trubadúr (19) HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Nászéjszaka a titkos szalonban (19) KIS SZÍNPAD: Médea (19) MOZI POZSONY HVIEZDA: Herkules (am.) 15,17,19 Álljon meg a nászmenet! (am.) 20.45 OBZOR: Lotrando és Zubejda (cseh) 15.30, 18 Ragyogj (ausztr.) 20.30 MLADOSŤ: A kapcsolat (am.) 15, 17.30, 20 TATRA: A kapcsolat (am.) 15.15, 18, 20.45 YMCA: Apák napja (am.) 15.30,18,20.30 CHARLIE CENTRUM: Herkules (am.) 15.30,19 A csillagokat az égről (szlov.-cseh) 17.30 Hanta boy (am.) 17.30 Peacemaker (am.) 17, 20.30 A titkosügynök (am.) 20.30 Sekély sírhant (ang.) 16.30 Egy szöszi szerelmei (cseh) 19.15 KASSA DRUŽBA: Herkules (am.) 15.30, 17.45 Desperado (am.) 20 TATRA: Pénz beszél (am.) 15.30,17.45, 20 CAPITOL: Herkules (am.) 15.45 Álljon meg a nászmenet! (am.) 18, 20.15 ÚSMEV: Bean (am.) 16, 18, 20 IMPULZ: Pret-a-porter (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA DUNASZERDAHELY - LUX: A titkosügynök (am.) 15.30, 17.30, 20 KOMÁROM - TATRA: Herkules (am.) 16, 18 GALÁNTA - MOZI: A kapcsolat (am.) 20 ZSELÍZ - MOZI: Eskütétel (am.) 18 LÉVA-JUNIOR: Sötét zsaruk (am.) 16.30, 19.30 ROZSNYÓ-PANORÁMA: Csinibaba (magy.) 16.30,19 Esterházy Péter:. „Menzel séróból hozza a léhaságot. A saját kultúrájából." Egy morgó agglegény írásai Nem nagy és nem súlyos Jifí Menzel tárcáinak első kötete. Épp egy könyv, ahogy Esterházy Péter mondta a minap, de jó kis olvasmány, s ez nem rossz egyenleg. SZABÓ G. LÁSZLÓ Jirí Menzel a Franciska vasárnapjai című Simó Sándor filmben a következőképpen kommentál: „Menzel tényleges alkata ez az elképesztő, fanyar, cseh derűlátás. Ma délben hallottam a rádióban, hogy a csehek hatvan százaléka elégedett az életnívójával. Nálunk, ha ezt megkérdeznék... Hát, nem tudom! Derűlátását önáltatással, pesszimizmusát fekete kétellyel izzítja a magyar." Szeszélyes nyár című filmjében a rendező színészként is megjelenik. Kötéltáncost alakít. Cirkuszost. Esterházy szerint Menzel a lelkében is cirkuszi mutatványos. A hát nem is tudom kötelén egyensúlyoz. „Egyensúlyoz és ostoroz. Azzal gyanúsítja a túl komolyan vett filmeket, hogy nem őszinték. Igaza van. A nagy művek nem akarnak semmit. Es nagyon nehéz elérni, hogy csak úgy legyen valami, meg hogy ne legyen hazug. Erre mondom én, hogy Jifí Menzel becsületes kéjvágyó. A nagy agymosót, a televíziót is ostorozza. Megköszöni a nyelvnek, hogy a tévécsatornát tévécsatornának hívják, Canale Grande, tenném hozzá, a Dallast pedig, mintegy ennek megfelelően televíziós diarénak nevezi. A Népszabadságban olvastam, hogy Nádas Péter órákig zokogott, amikor vége lett a Dallasnak. Mindenkinek megvannak a kulturális gyökerei, így legalább újra megtudtuk, Nádas miből építkezik." Az odamondást persze Menzel sem ússza meg. „Hihetetlen címek vannak a könyvben. Kivett egy mondatot, egy mondatrészt a szövegből és azt tette címnek. Ha pechünk van, másról sem szól az írás, csak a címről, és az van körbelocsogva. Olykor megkíséreltem a címből és Menzel feltételezett ismeréséből kitalálni az írást magát vagy legalább az irányát. »Egy szivar a szájban magasra kényszeríti az állat, és öntudatot ad.« Gondoltam, valami szép szivaros himnusz. Nem. Az önEsterházy szerint Menzel a lelkében is cirkuszi mutatványos. zésről, a tapintatlanságról kapunk akkurátus leckét. Szigorú nagynéni, szoktam máskor másra mondani. Menzel egyik arca a morgó agglegényé. Mintha csak a nagy illemtanárt, boldogult Apor Pétert hallanám. »Micsoda új nemzedék ez, inkább hírnévre vágynak, ahelyett, hogy hasznosak akarnának lenni.« Zsugorodnak a tisztesség szigetei, a közöny, az érzéketlenség ragályos, állítja Menzel. Aztán azt mondja, igyekszik elérni, hogy az ő filmjeiben csak a negatív hősök, a gazemberek dohányozzanak. Ezek afféle fehérklárás humanista dohogások. A lusta férfi felriad, és gyorsan rendbetenné a világ dolgait. Ha eztán felhagyunk a szemeteléssel, (Kateŕina Pošová felvétele) nem lesznek rablógyilkosságok. Na, ja!" Pár oldallal odébb azt írja Menzel: ami másutt drámai, Csehországban bohózattá válik. Mire Esterházy: „Mondjam azt, hogy nálunk meg minden dráma lesz, ami kész röhej? A könyv nagy pillanataiban mintha Svejk beszélne rólunk, ma. Kár, hogy nekünk semmilyen műnemben nincs Svejkünk." René Clair és Karel Čapek, Nehru és Formán mellett Bohumil Hrabalról is szó esik a könyvben. Esterházy két kedvencét, Menzelt és Hrabalt állítja egymás mellé. „Menzel is alulról, kis dolgokból építkezik, de ebben, mint módszerben Hrabal a mester. Hasonlítanak egymásra abban is, hogy mindketten a kicsiből tákolnak nagyot. Világot. Az írásban Menzel gyöngébb, mint Hrabal. Gyöngédebb. Gyöngédebb barbár. De azért élesen ír. Ó nem kímélettel itronikus, hanem elnézéssel. A filmjeiben is ezt érezni. A világ botrányossága és az ezzel szemben mutatott saját előzékenysége között nagyon nagy feszültség van. Mintha belefecsegne az életünkbe, a szobánkba, amit akkor is jó hallani, ha szamárságnak tűnik olykor. Mert hát ki nem beszél szamárságokat?" Esterházy Péter és Jiŕí Menzel. Látszólag két különböző ember. És mégis... ugyanaz a világ! révén ők voltak a főszereplői, ők énekeltek a kórusban, táncoltak a karban. Kiss Péntek József rendező, aki ezt a nagy csapatot biztos kézzel irányítja, Varga Emese dramaturg, Hanzsér Árpád zenei munkatárs és Mészáros Denisza koreográfus segítségével ötödször is fontosabbat és jobbat hozott létre, mint ahogyan az általában a szalagavatói mősorokról elmondható. Ennek az igényességnek azonban vannak a dolog természetéből fakadó követelményei, amelyek teljesítése nélkül nem lehet betartani a színház, a színpad törvényszerűségeit. Ez a továbbiakban is folytatódó finomítgatások, csiszolgatások fontosságát sürgeti, hogy ne csupán az öröm, hanem az esztétikai érték is teljesebb lehessen a Gimisz Színpad esetében is. Három helyszínen énekel a Corda Fratrum Vegyeskar Karácsonyi hangulatú koncertek ÚJ SZÓ-HlR Pozsony. Az adventi napok hangulatát gazdagítja a pozsonyi Ferencesek templomának CORDA FRATRUM magyar vegyeskara, Duka Zólyomi Emese karnagy vezényletével. December 12-én (pénteken) 18.00 órakor a Klarisszák utcájában a Fridecky-ház udvarán a lakóknak és az érdeklődőknek adnak koncertet német, szlovák és magyar karácsonyi kórusművekből. December 14-én (vasárnap) Rajkán a Liszt-év alkalmából a mosonmagyaróvári Szent Cecilia vegyeskarral együtt lépnek fel a határmenti falu régi templomában. Itt előadást tart Czigány György költő és zeneesztéta is. December 15-én (hétfőn) 17.30 órai kezdettel a pozsonyi Fő téren, ahol a karácsonyi ajándékvásár zajlik, ugyancsak a pozsonyiak ünnepvárását gazdagítja majd a Corda Fratrum Vegyeskar, a Ferencesek templomának magyar kórusa. (d-n) Elhunyt Vincent Hložník képzőművész Rajzos kalandozó ÚJ SZÓ-HlR Tegnap, a reggeli órákban elhunyt Vincent Hložník grafikusművész, a modern szlovák grafika egyik vezéregyénisége. Vincent Hložník képzőművészgenerációkat nevelt fel és tanított a grafika, illetve a könyvillusztrálás mesterfogásaira. Előbb tanára, majd rektora volt a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolának. Tanított, amíg tehette, amíg hagyták - 1972-ben távoznia kellett a felsőoktatási intézményből. Persze, tanított ó katedra nélkül is. A világirodalom gyöngyszemeit illusztrálta gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Andersen meséihez alkotott képeket, Robinson Crusoe-hoz, Münchhausen báró kalandjaihoz, a Gulliver utazásaihoz. Dante Isteni színjátékát, Goethe Faustját is ő jelenítette meg képekben a szlovák olvasó előtt. Grafikai sorozataival a háború borzalmaira, illetve a felszabadulás utáni építésre reagált. De nem kevésbé ismertek vallásos témájú alkotásai sem. Újabb munkáin ismét előjött a háborútól, a pusztulástól, a világégéstől, az apokalipszistől való félelem. Idehaza szinte minden díjat megkapott, amit képzőművész kaphat. De külföldön is elismerték. Először 1948-ban, Olaszországban, tíz éwel később ugyancsak Itáliában, az egyik legrangosabb modern művészeti fesztiválon, a Velencei Biennálén vehetett át díjat. Vincent Hložník hetvennyolc éves volt. (tallósi) Vincent Hložník: Lovak Egy prágai hetilap, a Story hasábjain jelentek meg először e szellemes szösszenetek, megfricskázva emberi torzulásokat, társadalmi ferdüléseket. Hát, nem tudom... írja újra és újra az Oscar-díjas rendező, és ugyanígy elbizonytalanodik kötetének budapesti útrabocsátója, Esterházy is, hiszen egy magára valamicskét "adó ember manapság valóban nem nagyon tudja. A Kalligram gondozásában és Körtvélyessy Klára precíz fordításában megjelent nem egészen százharminc oldalas könyvecske az írók Boltjában került először az olvasóközönség kezébe. Esterházy Péter, a bemutató ceremóniamestere a Menzel iránt érzett szeretet szinte minden színét kikeverte. Hangjából, megjegyzései mögül az őszinte rajongástól a finom irónián át a csípős humorig sok minden kihallatszott. Csipkelődés, kemény kritika, megmosolyogtató vállveregetés, ellenkezés és együttérzés, de legfőképpen a tisztelet és az elismerés. Menzel, a holdarcú lustálkodó rögtön a könyv elején bevallja: asszisztense, Míla Rádová türelme és szívós szekírozása nélkül egy árva sort sem írt volna. Esterházy bele is kapaszkodik e szavakba: „Látszik, hogy unszolni kellett a Mestert. Látszik, hogy mikor írt kedve szerint és mikor azért, mert a halántékán volt a pisztoly. Menzel valóban lusta ember, és ez egyszer láthatóan nem hazudik. Ottlik írt egyszer erről a léhaságról. Hogy milyen jó lenne egy nagy léha író. De kis országnak nem lehet nagy léha írója. Menzél, ahogy mondani szokás, séróból hozza ezt a léhaságot. A saját kultúrájából. S miközben lusta, kicsi, de tisztességes kétségbevonó. Tisztességes, mert a kétségbevonást saját magán kezdi." Mindjárt az első írásában Menzel bevallja azt is, hogy „mint tőzsgyökeres csehben, eszmélésem óta két hajlandóság perlekedik bennem: az alighanem szerencsés módon velemszületett optimizmus (máskülönben nem tudom, honnan venném) és az élettapasztalat adta szkepszis." Amit Esterházy Ötödször mutatkozott be a komáromi Gimisz Színpad A történelem és a szórakozás DUSZA ISTVÁN Amikor egy középiskola - ebben az esetben a komáromi Selye János Magyar Tannyelvű Gimnázium - éppen érettségi előtt álló osztályai ötödször fogtak össze, hogy színházat játsszanak, igazából a magamfajta kritikusnak kényelmesen hátra kell dőlnie a zsöÚyében, s megadó megértéssel nézni a játékukat. A dolog már önmaga megszületésétől és létezésétől érdekes. Folytathatnám eszmefuttatásomat azzal is, hogy ...manapság, amikor a fiatalok... Badarság, hiszen a komáromi GIMISZ SZÍNPAD tagjai is fiatalok, s ugyanazok a gondok foglalkoztatják őket, mint másokat. Ha most az örömről külön nem is szóltam, csupán azért, mert igazából maga az előadás tükrözte azt. A zsarnok Nérót, aki költőnek hitte magát, a komáromi Gimisz előadásában Radvánszky István játszotta (Varga Róbert felvétele) Néró, akiről az azonos című darab szól, nemcsak zsarnokságáról, őrülettel határos zsarnokságáról és az első keresztyének üldözéséről, legyilkolásáról ismert a történelemben, hanem arról is, hogy az ókor egyik legnagyobb sztoikus filozófusa, Seneca volt a nevelője. íme, a történelem ellentmondásai, s az örök kérdés: Milyen lehet a zsarnokok és az értelmiség viszonya? Akár a mában is... Ha a próbák során csupán nagyvonalakban esett szó a korról, amelyből a darab vétetett, már akkor megért minden belefektetett energiát a musical előadása. Ennél azonban mégiscsak összetettebb az az élmény, amely a majdnem nyolcvan gimnazistát a rendezővel és a dramaturggal a próbák során összekapcsolta. Á Néró című musicalnak a szakértő felnőttek