Új Szó, 1997. november (50. évfolyam, 252-275. szám)

1997-11-08 / 257. szám, szombat

IS I POLITIKA ÚJ SZÓ 1997. NOVEMBER 8. Rivális pártot szervez Bukarest. Gheorghe Funar kolozsvári polgármester tegnap közleményben vitat­ta a Román Nemzeti Egy­ségpárt vezetőszervének az ő kizárásáról hozott dönté­sét, bejelentve: a párt illeté­kes szervénél óvja meg a jogtalan" határozatot. A polgármesterhez hű maradt kolozsvári RNEP-szervezet bejelentette: ha a központi pártvezetés nem vonja visz­sza a Funar kizárására vo­natkozó határozatát, a ko­lozsvári szervezet novem­ber 22-re összehívja a párt valamennyi megyei szerve­zetét „a párt súlyos válságá­nak megoldására". (MTI) Draskovics elnökjelöltsége Belgrád. Szerbiában 9 el­lenzéki párt képviselői elvi egyezségre jutottak arról, hogy Vuk Draskovicsot, a Szerb Megújhodási Mozga­lom (SPO) elnökét támogat­ják majd a december 7-ére kiírt újabb szerbiai elnökvá­lasztáson. A 9 párt között van a Vajdasági Magyar Szövetség is, de a párt veze­tősége csak a hét végén hoz végleges döntést. A decem­ber 7-ei fordulóban Draskovicson kívül Vojiszlav Seselj, a Szerb Radikális Párt elnöke, valamint Milan Milutinovics jugoszláv kül­ügyminiszter, a hatalmon lévő baloldali pártok jelöltje vesz majd részt. (MTI) Vuk Draskovics (Arch.-fotó) Jelcin-levél Clintonnak Washington. Borisz Jelcin orosz elnök kezdeményez­te, hogy Moszkva és Wa­shington kezdjen tárgyalá­sokat a műholdellenes fegy­verrendszerek kifejlesztésé­nek korlátozásáról. Ameri­kai partnerének, Bili Clin­tonnak írt levelében felve­tette azt is, hogy dolgozza­nak ki a következő évszá­zadba mutató együttműkö­dési programot a kétoldalú viszony alakítására. A szep­temberi keltezésű levelet a The Washington Times is­mertette. (MTI) A Duna Mozgalom Bősről Budapest. A Duna Mozga­lom képviselői szerint aggo­dalomra ad okot, hogy azok a kérdések, amelyekről Nemcsók János kormánybiz­tos tárgyalni kíván a szlovák féllel, mind különböznek a Duna Mozgalom „Vizet a Dunába!" című nyílt levelé­ben foglalt pontoktól. Elkeresítőnek tartják, hogy a tárgyalásokon a magyar fél a dunakiliti duzzasztó üzembe ehelyezéséről, valamint egy „alsó duzzasztásról" (vala­hol Nagymaros környékén) kíván tárgyalni, holott ezek a lépések semmiféle magyar érdekkel nem támaszthatók alá, és a hágai ítéletben sem szerepelnek. (MTI) Brit-francia csúcs: Jospin kormányfő bejelentette, hogy a kárigényeket legkésőbb 3 hónapon belül felülvizsgálják és intézkednek is A francia kamionosok tegnap feloldották országúti blokádjukat Calais-nél, ám több helyen még tegnap délután is blokád zárta el a teherforgalom útját. (CTK/AP) Elfogadott ajánlat MTI-HÍR Párizs/London. A francia kami­onsofőröket képviselő szakszer­vezetek és a munkakadók újabb, tegnap hajnalba nyúló megbe­szélésén a munkaadók 80 száza­lékát tömörítő szervezet, az UFT vezetése bejelentette: befeje­zettnek nyilvánítja a tárgyaláso­kat. Az UFT illetékesei hírek sze­rint „végső ajánlatukat" tegnap délután nyújtották át a szakszer­vezeteknek, de ez utóbbiak már csak a javaslatok elfogadásáról vagy elvetéséről dönthettek. A munkaadók szerint az UFT aján­lata kielégíti a sztrájkoló, s Fran­ciaország-szerte blokádokat épí­tő sofőrök legfőbb követelését, hiszen havi 200 órás munkavég­zés mellett - igaz, csak 2000-től kezdve - garantálnák számukra a havi 10 ezer frankos minimális munkabért. Az öt napja sztrájkoló kamion­vezetők nagy részét képviselő CFDT francia szakszervezet dél­után bejelentette, hogy elfogad­ta az egyezménytervezetet, s aláírják a megállapodást, s ezzel véget vetnek a blokádnak. A ka­mionosok ezt követően feloldot­ták országúti blokádjukat Ca­lais-nél, és ezzel újra megindul­hatott a kompforgalom Francia­ország és Anglia között. Több helyen azonban délután annak ellenére is fennmaradtak a blo­kádok, hogy estére várható volt a kompromisszumos megálla­podás aláírása. Változó helyszí­neken bár, de 150-160 kamionosblokád zárta el még tegnap délután is a teherforga­lom útját. Emiatt a 17 ezer ben­zinkút több mint 40 százaléka már kiürült, mind nagyobb gon­dok mutatkoztak a friss gyümölcs-, zöldség-, valamit tej­ellátásban. Nagyon sok üzem­ben „technikai szabadságra" küldték a dolgozókat alkatrész­hiány miatt. Ami a blokád okozta károk ren­dezését illeti, Franciaországban rostokoló tízezernyi teherszállí­tót lepte meg Lionel Jospin teg­nap Londonban tett bejelentése, hogy a kárigényeket legkésőbb 3 hónapon belül felülvizsgálják és intézkednek is. A szokásos éves brit-francia csúcson elural­kodott a francia teherautósofő­rök ügye. Franciország gyakor­latilag elvetette, hogy erőszak­kal számolja fel az Európai Unió jelentős részében is komoly fennakadásokat okozó kamionossztrájkot, amely a kül­földiek közül leginkább a brit fu­varozókat sújtotta. Viktor Klima november 27-én Szlovákiába látogat Kramplová Bécsben William Cohen amerikai védelmi miniszter az iraki helyzetről Lépésekre van szükség Washington. William Cohen amerikai védelmi miniszter tegnap kijelen­tette, hogy elkerülhetet­lennek látja bizonyos lépé­sek megtételét Irak ellen. Az ABC televízió reggeli műsorában nyilatkozott azután, hogy a háromfős ENSZ-küldöttség befejezte bagdadi útját. MTI-TUDÓSÍTÁS Az iraki vezetés további „kon­zultációkat" kért a világszerve­zettől, de nem vonta vissza az amerikai ENSZ-ellenőrök kiuta­sítására vonatkozó döntését, s az iraki hatóságok tegnap is megtagadták az ellenőrbizott­ság (UNSCOM) amerikai tagjai­tól a belépést a vizsgálandó iraki katonai létesítményekbe, csak­úgy, mint a hét összes előző napján. Cohen közölte, hogy Washing­ton megvárja az ENSZ-delegáci­ónak a Biztonsági Tanács elé terjesztendő jelentését, mielőtt döntést hozna cselekvési irányá­ról. - Mindenesetre úgy ítélem meg, hogy bizonyos lépésekre szükség van (Irak ellen) ­mondta. Hangsúlyozta, hogy végső soron az ENSZ-nek kell ...végső soron az ENSZ-nek kell határoznia... határoznia arról, vajon további gazdasági szankciókat léptet életbe Bagdaddal szemben vagy pedig katonai eszközök igénybe vétele mellett dönt. Véleménye szerint Szaddám Húszéin szem­mel láthatóan arra törekszik, hogy éket verjen az Egyesült Ál­lamok és az ENSZ közé. - Ezt nem szabad megengedni - fűzte hozzá. Irak számára elfogadhatatla­nok a területe fölött végzett amerikai felderítő repülések ­jelentette ki tegnap Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes. Az iraki légvédelem készen áll arra, hogy akár le is lője az iraki légtérbe behatoló amerikai U2­es kémrepülőgépeket - mondta bagdadi sajtóértekezletén. Sza­vai szerint a kémrepülések amerikai támadás előkészítői lehetnek, amint volt is már rá eset - 1993-ban és és 1996­ban. Az amerikai felderítő repülőgé­pek az ENSZ fegyverzetellenór­ző bizottságának (UNSCOM) munkáját segítik. Aziz szerint az UNSCOM csak álca az Egyesült Államok számá­ra, eszköz az Irak-ellenes bünte­tő intézkedések fenntartásához. „Ezt a játékot akár évtizedekig is űzhetik velünk" - mondta az ENSZ-főtitkár megbízásából Bagdadban tartózkodó küldött­séggel folytatott tárgyalásai után. Bécs. Nem lehet egyetlen társult országot sem kizárni, „kitaszíta­ni" az európai integrációs folya­matból. Egyeden olyan ország sem maradhat ki, amely a piac­gazdaság híve, demokratikus és az emberi jogokat tiszteletben tartó irányban halad - jelentette ki Wolfgang Schüssel osztrák al­kancellár, külügyminiszter teg­nap Bécsben. A szlovák külügyminiszterrel, Zdenka Kramplovával folytatott megbeszélésük után tartott saj­tótájékoztatón Schüssel azt is közölte: az EU-külügyminisz­terek kidolgoztak egy stadion­modellt, amelyet reményei sze­rint az unió luxemburgi csúcsán valamennyi tagország elfogad. Ennek lényege: a felvételi folya­mat alatt nincs külön tárgyaló­terem és külön előszoba, hanem csak egy közös stadion, az euró­pai konferencia létezik, ahol va­lóban az összes fél, mind a 11 je­lölt jelen van, és a multilaterális, tagsági előkészítési megbeszélé­sek részese. Kramplová hangsú­lyozta: Szlovákia számára rend­kívül fontos az osztrák támoga­tás az integrációs folyamat so­rán. „Minden egyes állam maga dön­ti el, hogy meddig akar és haj­landó elmenni, mennyire akar előkészülni az EU-tagságra. A felvételi kritériumok viszont adottak, nem lehet vitatkozni róluk, hangoztatta Schüssel. Kramplová megígérte, hogy Po­zsony minden kritériumot ma­radéktalanul teljesít. Az osztrák politikus felszólította Szlovákiát, hogy a nyelvhaszná­lati problémát „az állami szuve­renitás tiszteletben tartása mel­lett, a határok sérthetetlenségé­nek jegyében, a népcsoportok érdekének megfelelő módon" oldja meg. Azt is tanácsolta, hogy adják vissza František Gaulieder képviselő mandátu­mát. Az osztrák Kancellári Hiva­tal Bécsben bejelentette, hogy Viktor Klima kancellár novem­ber 27-én egynapos látogatásra Szlovákiába utazik. Oroszországi megemlékezések: a hatóságok szinte kivétel nélkül engedélyezték a különböző szervezetek megmozdulásait Incidensek nélkül MTI-HÍR Moszkva. Oroszország-szerte több százezer ember emlékezett meg felvonulásokon és nagy­gyűléseken az októberi bolsevik forradalom 80. évfordulójáról. Az orosz hatóságok szinte kivé­tel nélkül engedélyezték a kü­lönböző bal- és jobboldali szer­vezetek megmozdulásait. Inci­densek nem történtek. A föderá­ció nagyvárosaiban átlagosan csak néhány ezer embert tudtak megmozgatni a baloldali szerve­zetek, amelyek idén külön-kü­lön ünnepeltek: az ortodox kommunisták és az általuk op­portunizmussal vádolt, a dumá­ban többséggel rendelkező O­roszországi Föderáció Kommu­nista Pártja eltérő időpontban és helyszínnel szervezte meg saját megemlékezéseit. A felvonulá­sok közös vonása volt, hogy azo­kon a dolgozók jelenlegi gazda­sági követelései, a kormány le­váltásának igénye fogalmazó­dott meg. A hagyományoknak megfelelően Szentpéterváron és Moszvában jött össze a legtöbb ember, de a felvonulások részt­vevőinek száma alig haladta meg a tízezret a hivatalos becs­lések szerint. Az 1917-es forradalom évfordu­lóját érdemes megőrizni külön­leges napként - jelentette ki té­vébeszédében Borisz Jelcin. Az orosz államfő szerint ezt a ünne­pet nem lehet megszüntetni, hi­szen túl keserű az igazság azok­nak az embereknek, akik szen­tül hittek a szebb jövőben, s őszintén büszkélkedtek azzal, hogy Oroszország fordulatot ho­zott a XX. század történelmé­ben. Az igazság másik oldala vi­szont, hogy épp a forradalom robbantotta ki a testvérgyilkos polgárháborút, évtizedre kisza­kította az országot a világ közös­ségéből. Az orosz társadalomnak az új feladatok megoldására kell összpontosítania, arra, hogy a világon elfogadott értékrendnek megfelelően is képes legyen vi­rágzó nagyhatalmat teremteni ­hangsúlyozta Jelcin. Gennagyij Zjuganov, a duma kommunista frakciójának vezetője a volt KGB épülete előtt rendezett moszkvai nagygyűlésén „az uralkodó klikk" eltávolítására szólított fel. Zjuganov reményét fejezte ki, hogy Oroszországban előbb vagy utóbb érvényesül a dolgozók hatalma, és „újjászületnek Lenin és ok­tóber eszméi". (ČT/AP)

Next

/
Oldalképek
Tartalom