Új Szó, 1997. november (50. évfolyam, 252-275. szám)

1997-11-28 / 274. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1997. NOVEMBER 28. PAN OR Á MA - HIRDE TÉ S F J Régiók találkozása - eredményesen működnek a Csemadok-alapszervezetek az Érsekújvári járásban Szükség van a szövetségre A Párkány melletti Kovács­patakon az érsekújvári ré­gió magyar polgármeste­rei és a Csemadok Érsekúj­vári Területi Választmánya által szervezett, Régiók ta­lálkozása című tanácsko­zás keretében november 21-én megbeszélést tartot­tak az Érsekújvári járás­ban működő Csemadok­alapszervezetek képvise­lői. KAMONCZA MÁRTA Dániel Erzsébet, a területi vá­lasztmány titkára beszédében emlékeztetett: már másfél éve annak, hogy a választmány önálló jogi személyként műkö­dik. „Azóta túl vagyunk a lenni vagy nem lenni dilemmáján, és a többi kollégámmal együtt vál­lalva a lehetetlent is, megpró­báltunk megmaradni. Sikerült! De nem csupán a mi igyekeze­tünknek köszönhetően. Elsősor­ban alapszervezeteink segítsé­gével" - húzta alá. Dániel Erzsé­bet ezt az évet értékelve közölte a járás területén 27 alapszerve­zet működik, a tagok száma ok­tóberben meghaladta az ötez­ret. Elmondta, hogy az önkor­mányzatok, mezőgazdasági szö­... idén is meg tudta szervezni tervezett rendezvényeit... vetkezetek, alapítványok, vállal­kozók és magánszemélyek anyagi támogatásának köszön­hetően a területi választmány A kép a kovácspataki találkozón, a polgármesterek tanácskozásán készült. (Somogyi Tibor felvétele) idén is meg tudta szervezni ter­vezett rendezvényeit: február­ban Muzslán a népviseleti bált, illetve a körzeti szavalóverse­nyeket; márciusban Udvardon a Szép szó című fesztivált; április­ban Garamkövesden a Gyurcsó István-emléknapot; májusban Udvardon a történelmi konfe­renciát és vetélkedőt, illetve Kéménden a gyermek-folklór­fesztivált; júniusban Köbölkú­ton a járási dal- és táncünne­pélyt. Bár a Csemadok jövőre sem számíthat busás állami tá­mogatásra, a választmány ismét megszervezi az említett rendez­vényeket. Rajtuk kívül március­ban Őseink nyomában címmel alapiskolások számára rendez történelmi vetélkedőt. Április­ban Tavaszi hadjárat címmel já­rási ünnepségsorozat lesz az 1848-as forradalom és szabad­ságharc tiszteletére, illetve tör­ténelmi szimpóziumot tartanak Párkányban. Májusban Udvar­don országos helytörténész­konferenciára kerül sor. Július­ban Köbölkúton honismereti tá­bort szerveznek. Novemberben Az anyanyelv hete című rendez­vény keretében találkoznak az érsekújvári régió magyar pol­gármesterei és a Csemadok­alapszervezetek képviselői. A hozzászólásokból egyértelmű­en kitűnt: a polgárok látogatják a Csemadok által szervezett ren­dezvényeket, és mindig akad­nak olyan polgármesterek, szö­vetkezeti elnökök és vállalko­zók, akik anyagilag is támogat­ják. A résztvevők hangsúlyoz­ták: a rendezvények visszhang­ja, hogy a Csemadok tagjainak munkájára ma is égető szükség van. „Köszönetemet és tisztele­temet fejezem ki minden önkor­mányzatnak, polgármesternek, hogy erkölcsi és anyagi támoga­tásukkal nemcsak egy-egy tele­pülés szellemi értékeit mentik, óvják, ápolják, hanem az egye­temes magyar kultúrát is éltetik. Isten óvja őket a megfélemlítők­től, a hamis prófétáktól, a min­dent eltipró diktátoroktól!" ­mondta a tanácskozás végén Dániel Erzsébet. A járási hivatal vezetője mára hívta össze a Banič és Škultéty utcai iskola, valamint a szülők képviselőit Száz gyermek több napja tanító nélkül NYITRA Már több napja nincs, aki tanítsa a Banič utcai alapiskola alsó ta­gozatos növendékeit. Két hete a művészeti alapiskola irodalom és dráma szakja költözött be a kisdiákok tantermeibe, őket pe­dig átköltöztették a Škultéty ut­cai alapiskola folyosóira. A szü­lők tiltakoztak a huzatos és visszhangos folyosón való tanítás ellen, s arra hivatkozva, hogy a gyermekük nem leltári kellék, amelyet csak úgy ide-oda tologathatnak, ezen a héten már nem engedték csemetéjüket a Škultéty utcába. A Nyitrai Járási Hivatal elöljárójának az utasítá­sára azonban a Banič utcai alap­iskola alsó tagozatos pedagógu­sai továbbra is a Škultéty utcai iskolába járnak munkába - noha ott csak két tanulót oktathatnak. Ugyanis csupán ennek a két gyermeknek a szülei egyeztek bele a költözésbe. A Banič utcá­ban ezalatt napközis nevelőnők és a lyukasórás felső tagozatos tanítók foglalkoznak a kisdiá­kokkal, akik közül napról napra kevesebben jelennek meg az is­kolában. A járási hivatal állásfoglalása a mai napig az, hogy „a szülők csak a dolog negatív oldalát lát­ják, s nem hajlandóak elismerni, hogy mekkora pluszt jelentene a lakótelep számára a művészeti alapiskola". A kérdéses szak egyébként még ma sem műkö­dik a Banič utcában. Egy ottani pedagógus szerint csak a Škultéty utcából visszajött, pe­dagógus nélkül maradt gyere­kek parádéznak az odahordott kosztümökben. Ján Kovarčík, a járási hivatal vezetője ma dél­utánra hívta meg az érintett is­kolák, valamint szülők képvise­lőit, de már előre a tudomásuk­ra hozta, hogy kitart eredeti el­képzelése mellett, s a művészeti alapiskola „koncepciós szétköl­töztetését" véghezviszi még ak­kor is, ha mindenki ellenezni fogja. A két alapiskolában beállt kaoti­kus állapotokért a járási elöljáró az oktatási osztály vezetőjét, Vladimír Ďugát tette felelőssé. Szerinte „nem volt ura a hely­zetnek", ezért „megfontolandó a leváltása". Ďuga tiltakozik a vádak ellen. Lapunknak elmondta: „Nincs az a koncepciós elképzelés vagy felsőbb érdek, amellyel meg le­hetne magyarázni, miért nem tanult száz gyerek több napig. Én csak azért vállalhatok fele­lősséget, amit módomban áll megváltoztatni. Ebben az eset­ben már nem én döntöttem, sőt beleszólásom sem volt a dolgok menetébe." (vrabec) HÉTVÉGÉN - HOL? Ml? Márai Sándor Hazája - döntő A Márai Sándor Alapítvány és a Csemadok Kassai Választ­mánya által meghirdetett or­szágos verseny a döntőjéhez érkezett. Az elődöntőkből to­vábbjutott fiatal előadóművé­szek szombaton és vasárnap a Thália Színházban lépnek a zsűri és a közönség eíé. Szombaton este a zsűri tagjai­val (Bacsó Péter, Görgey Gá­bor, Bálint András, Pregitzer Fruzsina, Márai Enikő) lesz beszélgetés. A vasárnap 17 órára tervezett díjkiosztást követően Cseh Tamás előadói estjét láthatják, hallhatják az érdeklődők, (g-f) Kassa, Thália Színház, szombat és vasárnap Hazahív a szülőföld - emlékműsor Ez lesz a mottója annak az emlékműsornak, amelyet a városi művelődési központ­ban tartanak. A Komáromi Városi Hivatal által szervezett rendezvényre meghívták a városból ötven évvel ezelőtt Magyarországra kitelepített, illetve Csehországba depor­tált családok tagjait és azokat a zsidó polgárokat, akik átél­ték a koncentrációs táborok szörnyűségeit. A műsorban többek között fellép Boráros Imre, Petrécs Anna, az Ifjú Szivek, a Hajós és a Ghymes zenekar, (km) Komárom, városi műve­lődési központ, szombat 14.00 Tizenöt éves a Kisbojtár Ünnepi műsort ad ma este a párkányi művelődési házban a megalakulásának tízenötödik évfordulóját ünneplő Kisbojtár gyermektánccsoport. A18 óra­kor kezdődő műsorban fellép­nek a csoport vendégei, köztük a Szőttes táncosai is. (U) Párkány, művelődési ház, péntek 18.00. Ufószakértők kongresszusa A repülő csészealjak és a hoz­zájuk hasonló „égi jelensé­gek" vizsgálatával foglalkozó közép-európai szakemberek Kassán tanácskoznak. A kongresszuson az ufóvilág történéseit elemzik, (g-f) Kassa, Poprád utcai sza­badidőközpont, péntek-vasárnap Vége felé közeledik a játék! 31 S A gálaműsort a K0M-ART műsoriroda, Héger Rudolf szervezi. Ha az összes szelvényt összegyűjtötte, és felragasztotta a játéktervre, küldje be azt címünkre. Hogy neve biztosan bekerüljön a sorsolásba, a borítékra ne felejtse el ráírni: Ajándékszáró! Szeretettel meghívjuk Önöket az Új Szó és a Vasárnap nyereménysorsolással egybekötött gálaműsorára, amelyre 1997. december 9-én, 18 órai kezdettel kerül sor a Komáromi Városi Művelődési Központban. Gazdag kulturális műsorral és sok-sok meglepetéssel várjuk Önöket. Jegyelővétel a Komáromi VMK-ban. Jegyár: 150 korona. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORULT ÉGBOLT, KÖDSZITÁLÁS, ESŐ, 2-6 FOK ORVOSMETEOROLÓGIA Az uralkodó időjárás első­sorban a moz­gásszervi be­tegségekben szenvedőkre lesz negatív hatással. A reumá­soknak fájdalmakra kell számí­taniuk. Rossz napjuk lesz a lég­zőszervi betegségekkel küszkö­dőknek is; előfordulhatnak aszt­más rohamok. Csökken a fizikai és szellemi teljesítőképesség, romlik az összpontosító kész­ség. Nő a balesetveszély! Fára­dékonyság, depresszió szintén jelentkezhet. A szívbetegek ke­rüljék a nagyobb megterhelést és a stresszhelyzeteket. A Nap kel 07.19 - nyugszik 16.00 órakor. A Hold kel 05.08 - nyugszik 15.31 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 280, apad; Medve: 70, apad; Komárom: 155, árad; Párkány: 80, változatlan. ELŐREJELZÉS Tovább tart a borult, párás idő. Ködszitá­lás vagy eső mindenütt elő­fordulhat. A kora délutáni hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul. A délkeleti szél időnként megélénkülhet. Keleten gyenge északi szél fog fújni. Szombaton és vasárnap is a maihoz hasonló, túlnyomóan borult időre számíthatunk. Fő­leg a nyugati országrészben le­hetséges eső vagy ködszitálás. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 0 és plusz 4, a legmaga­sabb nappali 2 és 6 fok között várható. Szombaton a -ben • Nyugdíjasörömök • Ha reggel a tükörbe nézek • Időnként tartsunk „hírböjtöt"

Next

/
Oldalképek
Tartalom