Új Szó, 1997. november (50. évfolyam, 252-275. szám)

1997-11-24 / 270. szám, hétfő

ŰJ SZÓ 1997. NOVEMBER 24. POLITIKA 5 Duka Zólyomi Árpád a titkosszolgálatot és a katonai hírszerzést felügyelő parlamenti bizottság kiegészítéséről Elutasítja a szemfényvesztést A titkosszolgálatot és a ka­tonai hírszerzést ellenőrző bizottság múlt hét óta el­lenzéki felügyelet alatt működhet. HORVÁTH GABRIELLA Kérdéses azonban, hogy a szlo­vák ellenzék nem fizetett-e ezért túl nagy árat. Feladta ugyanis jogos igényét az arányosság el­vének megtartására. Duka Zó­lyomi Árpádot, a Magyar Koalí­ció frakcióvezetőjét a magyar képviselők álláspontjáról kér­deztük. Akárcsak a korábbi üléseken, a magyar frakciók múlt héten is visszavonták az ellenőrző bizottságokba jelölt képvise­lőikre vonatkozó javaslatot. Milyen megfontolások alapján tették ezt? Ugyanazt az álláspontot képvi­seltük, mint a korábbi üléseken. A házszabályból indultunk ki; az kimondja, hogy a parlamenti frakciók erőviszonyainak meg­felelő arányban kell a bizottsá­gokat létrehozni. A vita tárgyát gyakorlatilag az képezte, hogy az arányos képviselet nyolc vagy kilenc helyet jelent-e. Abból az alapelvből indultunk ki, hogy legalább négy-négy ellenzéki képviselőnek kell helyet kapnia a bizottságokban. így is enged­tünk az igazunkból, hiszen a két magyar frakció egy-egy jelöltet állított. így lett volna a DU, a KDM és a DBP képviselőjével együtt 4-4 ellenzéki tagja a két bizottságnak, így jöhetett volna létre a kormánypártok és az el­lenzék között az 5:4 arány. Amíg ez az arány nem lesz bizto­kezik, törvényellenesnek tekint­jük. Nagyon hosszú vita és sza­vazás eredményeként ezért dön­töttünk úgy, hogy mindkét ja­vaslatunkat visszavonjuk. A szlovák ellenzéki pártok nem voltak ennyire követke­zetesek... Sajnos. Hónapokkal ezelőtt ugyanis hallgatólagosan meg­egyeztünk: ha nem tudjuk ke­resztülvinni a bizottságok lét­számának 9-re való bővítését, valamennyi ellenzéki frakció visszavonja javaslatát. Mi ezt megtettük az elmúlt ülések alatt, a többi ellenzéki frakció viszont otthagyta jelöltjeit. Az ellenzéki egyeztetések so­rán felmerült az a lehetőség is, hogy három szlovák és egy magyar képviselőt jelölnek. Miért bukott meg ez a javas­lat? Valóban voltak ilyen kísérletek. A DU-val és a KDM-mel is tár­gyaltunk erről. A DU hajlott vol­na arra, hogy egyik jelöltjét visz­szavonja, a KDM azonban mind­két jelöltjéhez ragaszkodott. Tehát mérlegelték azt a lehe­tőséget, hogy - a szlovák el­lenzéki pártokhoz hasonlóan - hallgatólagosan elismerik a jelenlegi bizottsági arányokat, és nem vonják vissza javasla­tukat? Ez a lehetőség frakcióink vitája során jelen volt, ám az a nézet győzött, hogy vissza kell von­nunk jelöltjeinket. Ha képvise­lőnk bekerült volna valamelyik ellenőrző bizottságba, tulajdon­képpen elismertük volna, hogy a kormánykoalíciónak igaza van: vezetője azt állította, hogy tu­datták önökkel: a magyar je­löltek bírják a kormánykoalí­ció támogatását. Igen, ezt nem tagadhatom. Va­lóban voltak ilyen jelzések; tud­hajlandók lennének vissza­táncolni korábbi álláspontjuk­tól, és bevonulni a jelenlegi, nyolctagú bizottságokba? Nem, ez nincs szándékunkban, és a többség véleménye is az, v v Abból az alap­elvből indultunk ki, hogy legalább négy-négy ellenzéki képviselőnek kell he­lyet kapnia a bi- > > zottságokban. \V sítva, ezeknek a bizottságoknak a munkájában nem akarunk részt venni. A jelenlegi helyze­tet, amikor a nyolctagú bizott­ságban a kormánykoalíció 5, az ellenzék pedig 3 hellyel rendel­nem kilenctagú bizottságot kell létrehozni, hanem nyolctagút, és elfogadtuk volna az 5:3 arányt. tunkra adták, hogy a Magyar Koalíció jelöltjeit kívánják támo­gatni a szavazás során. Elsősor­ban azt szerették volna tudni, hogy milyen lesz a magatartá­sunk. Én azt javasoltam, hogy beszéljünk a bizottságok létszá­mának megváltoztatásáról, de ettől elzárkóztak. Ezek után nem reagálhattunk másként, mint ahogy reagáltunk. A DSZM és a Magyar Koalíció között hol folyt le ez a tárgya­lás, és kik vettek részt rajta? Engem mint frakcióvezetőt szó­lított meg a parlamentben ked­den Tibor Cabaj. A DSZM frak­cióvezetője jelezte: több, mint valószínű, hogy a magyar jelöl­teket támogatják majd. Azt mondtam, hogy ezt tudomásul veszem, de csak úgy tudunk eh­hez valamilyen módon viszo­nyulni, ha a törvényes keretek megtartásával valósul meg, te­hát ha legalább kilenc tagja lesz mindkét bizottságnak. Elő is ter­jesztettünk egy ilyen irányú ja­vaslatot, még a jelöltekről szóló szavazás előtt, de a kormányko­alíció elutasította. Ez adta meg az utolsó lökést ahhoz, hogy visszavonjuk jelöltjeinket. Ezek után hogyan értékelhető Csáky Pál szerdán tett indítvá­nya, hogy ha Tibor Cabaj ko­molyan gondolta, amit mon­dott, csütörtökön szavazza­nak Bugár Béla megválasztá­sáról? Erről nem szeretnék beszélni. Csáky Pált kellene megkérdezni, mert ő állt elő ezzel a javaslattal. Tibor Cabaj, a DSZM frakció- Értékelhetjük ezt úgy, hogy Bugár Béla szerint Csáky Pál elhamarkodottan reagált Tibor Cabaj vádjára Meglepte az SZDK javaslata ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Bugár Bélát, az MKDM elnökét váratlanul érte a hír, hogy az SgDK esedeg őt jelöli a Szlo­vák Információs Szolgálatot fel­ügyelő parlamenti bizottságba. Ebben az ellenőrző testületben egy - az ellenzék számára fenn­tartott - hely még betöltetlen, mi­vel Ján Lángoš (DP) megválasztá­sát a kormánykoalíció nem támo­gatta. Eduard Kukán, a DU elnö­ke szerint Bugár jelölése csupán az egyik lehetőség. Másik alterna­tívaként az jöhet számításba, hogy visszahívják a bizottságok­ból a már megválasztott képvise­lőiket, ha nem lesz betöltve a két ellenőrző bizottságban az ellen­zék számára fenntartott vala­mennyi hely. Ebbőí az következ­ne, hogy a katonai hírszerzést el­lenőrző bizottság időközben füg­getlen képviselővé vált tagja, Jozef Klein helyett is saját jelöltet állítanának. Az MKDM elnöke elsietettnek ne­vezte Csáky Pál MKDM-alel­nöknek csütörtökön a parlament­ben előteijesztett javaslatát, hogy pénteken szavazzanak Bugár megválasztásáról a SZISZ-t fel­ügyelő bizottságba. Bugár szerint erre Tibor Cabajnak, a DSZM frakcióvezetőjének nyilvános vádja szolgáltatott okot. Cabaj ­mint ismeretes - a magyar képvi­selőket hibáztatta azért, mert a SZISZ-t felügyelő bizottság nem lett feltöltve. Bugár úgy vélte: Csákynak csupán annyit kellett volna mondania, hogy a magyar jelöltek megválasztására nem volt garancia. Rá kellett volna mutatnia arra, hogy a házszabály alapján az ellenőrző testületek­nek 9-9 tagúnak kell lenniük. ,Az elhangzottakra reagálni kellett, Csáky Pál ezt megtette. Talán ki­csit elhamarkodott reakció volt" ­vélte Bugár. A DU elnökének sza­vaira reagálva elmondta: „Jóleső érzés, hogy az SZDK hajlandó magyar jelöltet támogatni, ám látni kell azt is, hogy bizonytalan kimenetelű játékról van szó, hi­szen a kormánykoalíció Pittner és Lángoš megválasztását sem tá­mogatta." Bugár megerősítette: jelölése ügyében sem a DU, sem az SZDK nem egyeztetett a ma­gyar frakciókkal. Az üres bizott­sági hely betöltésére csak akkor lát esélyt, ha az EP képviselői Brüsszelben eredményként köny­velik majd el az ellenőrző testüle­tek feltöltését. Kérdésünkre, hogy egyetértene-e azzal, hogy a jelen­legi taglétszám mellett is legyen magyar képviselője a SZISZ-t el­lenőrző bizottságnak, Bugár így válaszolt: „Az lett volna az ele­gáns megoldás, ha hozzánk ha­sonlóan az SZDK is visszavonja jelöltjeit. Ez azonban a múlt, most új helyzetre kell reagál­nunk. Az SZDK javaslata és a ré­szünkről elhangzott indítvány után kissé megváltozott a hely­zet. Erről tárgyalnunk kell." Az MKDM elnöke végezetül leszö­gezte: örülne, ha kimaradhatna a SZISZ-t felügyelő bizottságból, ugyanakkor lehetségesnek tartja, hogy a testületnek legyen magyar képviselője, (horváth) hogy eredeti magatartásunkon nem változtathatunk. Tehát amíg az arányosság nincs biztosítva, nem terjesz­tenek elő magyar jelöltet a SZISZ-t felügyelő bizottság üres helyének betöltésére? Ilyen javaslatot nem szándéko­zunk beterjeszteni. Az viszont nem kizárt, hogy a következő ülésen is javasoljuk a bizottsá­gok 9 vagy 11 tagúra való bőví­tését. A kormánykoalíció azt állítja: az ellenőrző bizottságok el­lenzéki helyeinek betöltésével teljesítette az Európa Parla­ment és a szlovák törvényho­zás közös bizottságának egyik ajánlását. Ön szerint teljesült ez az ajánlás? A szlovák parlament nem teljesí­tette ezt az ajánlást, mert az sze­repel benne, hogy a parlamenti pártok súlyának megfelelően kell ezeket a bizottságokat felál­lítani. Nem beszélve arról, hogy egyik bizottság még nem teljes. Én ilyen értelemben fogok a hé­ten Brüsszelben fellépni. A kül­döttség kormánypárti tagjai ar­ra próbáltak rávenni bennünket, ellenzéki képviselőket, hogy Brüsszelben csak pozitív érte­lemben nyilatkozzunk a belpoli­tikai helyzetről. Ez az igény több oldalról megfogalmazódott, utoljára Jozef Šesták külügyi ál­lamtitkár részéről. Megkérdez­tem tőle: mi az, amit itt pozití­van lehet értékelni? Az ilyen szemfényvesztést határozottan elutasítom. Csakis a valóságnak megfelelően tájékoztatom majd vendéglátóinkat. DBP-tanácskozás Valljon színt a kormány! Horný Smokovec. „A DBP el­utasítja, hogy a Mečiar-kormány zsákmányszerző politikáját a la­kosság fizesse meg" - áll a párt végrehajtó bizottságának szom­bati ülése után közzétett állás­foglalásban. A DBP elutasítja, hogy a DSZM képviselői ismét szavazásra akarják vinni a pos­tai szolgáltatási díjak adójának emelését, holott azt a múlt hé­ten már elutasította a parla­ment. „A kormánynak végre színt kell vallania, és meg kell indokolnia, hogy az évek óta ígért adócsök­kentés helyett miért folyamodik emeléshez, vagy miért csökkenti a távfűtés támogatását" - mond­ta Brigita Schmögnerová gazda­sági szakértő. Szerinte a költ­ségvetési vita felszínre hozza, hogy válságba került a Mečiar­kabinet gazdaságpolitikája. Schmögnerová azt sem zárta ki, hogy jövőre ideiglenes költség­vetés lesz érvényben Szlovákiá­ban. (ČTK) RÖVIDEN Egy mondat az autonómiáról Pozsony. Duray Miklós szerint a szlovák ellenzék attól tart, hogy választókat veszít, ha túlzott fogékonyságot mutat a ki­sebbség problémái iránt. Az Együttélés elnöke ebben látja az okát annak, hogy késik az SZDK és az MK közös nyilatkozatá­nak aláírása. Az ütközőpontot egyetlen mondat jelenti, amely­lyel a magyarok lemondanának a területi autonómiáról. „En­nek fejében helyet kapnánk a kormányban" - mondta Duray. Viszont Bugár Béla, az MKDM elnöke nem ennyire egyértel­műen ítéli meg a dolgokat. „A nyilatkozatban csak létre­hozandó demokratikus kormányról« esik szó" - mondta, (ú) Lépések: Csáky Pál Rudolf Filkusról Pozsony. „František Gauliedert kiebrudalták a parlamentből a DSZM elhagyása miatt, viszont Rudolf Filkus a DU-ból való tá­vozásáért alelnöki funkciót kapott. A választások után a kor­mány valamennyi DU-képviselő, tehát Filkus mandátumát is megkérdőjelezte, és fél évig nyomoztatott a rendőrséggel. Úgy tűnik, hogy mindez most már nem számít" - mondta tegnap a Lépések című televíziós vitaműsorban Csáky Pál, az MKDM al­elnöke. Tibor Cabaj DSZM-frakcióvezető ellenvetésképpen kö­zölte, hogy Filkus parlamenti felszólalásai mindig korrektek voltak, és ezzel „elnyerte a kormánypártok bizalmát", (ú) Nincs kormányválság - állítja az SZNP Pozsony. Anna Malíková alelnök szerint nem lehet kormány­válságról beszélni, még akkor sem, ha a nemzeti párt képvise­lői néhány alkalommal az ellenzékkel közösen szavaztak, és elutasították a DSZM törvénytervezeteit. Malíková sokkal in­kább „a demokrácia fejlődését" látja abban, hogy „már a kor­mányon belül is létezik nézetkülönbség". (TA SR) Bösch: még nincs minden rendben Brüsszel. „A szlovák parlament néhány pozitív lépése még nem jelenti azt, hogy teljesültek volna a közös parlamenti bi­zottság ajánlásai" - jelentette ki tegnap Herbert Bösch, a testület társelnöke. Bösch mindenekelőtt a kisebbségek nyelv­használatáról szóló törvényt hiányolja. (ČTK) Joseph Ralston a NATO-tagságról Pozsony. Joseph Ralston, az amerikai fegyveres erők vezérka­ri főnökei testületének elnök elutazása előtt kedvezően nyilat­kozott a szlovák hadsereg felkészültségéről, ám hangsúlyozta, hogy a NATO-tagság elérése politikai kérdés. (ČTK) Befejeződött a polgármesterek tanácskozása Felhívást fogadtak el ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kovácspatak. A Párkány mellet­ti üdülőtelep csütörtöktől adott otthont a Régiók találkozása cí­mű háromnapos tanácskozás­nak. Az érsekújvári régió magyar polgármesterei és a Csemadok területi választmánya által szer­vezett rendezvényen magyaror­szági és hazai polgármesterek, illetve az Érsekújvári járás Cse­madok-alapszervezeteinek kép­viselői fejtették ki véleményüket a határokon átnyúló együttmű­ködés fontosságáról, szorosabbá tételéről, valamint az önkor­mányzatok és a kultúra kapcso­latáról. A tanácskozáson öt kép­viselő: Duray Miklós, Csáky Pál, Duka Zólyomi Árpád, Szigeti László és Bárdos Gyula tájékoz­tatta a jelenlevőket a parlament­ben történtekről és a Magyar Ko­alíció választási felkészüléséről. Száraz József udvardi polgár­mester a találkozót értékelve aláhúzta: a régió fejlődése érde­kében szükséges a magyarorszá­gi és a hazai polgármesterek rendszeres találkozása, véle­mény- és tapasztalatcseréje. Pénteken került sor a polgármes­terek és az érsekújvári járásbeli Csemadok-vezetők tanácskozá­sára. Ezen a jelenlevők nyilatko­zatot fogadtak el. „Felhívjuk a parlament és a kormány figyel­mét arra, hogy az 1998. évi költ­ségvetés a szlovákiai magyarok kultúráját az itt élő magyarság számarányának megfelelően tá­mogassa. A támogatás elosztása során vegyék figyelembe a szlo­vákiai magyarság válaszott kép­viselőinek véleményét. Felszólít­juk a Magyar Koalíció tisztségvi­selőit, hogy a jövőben is tegye­nek meg mindent a szlovákiai magyarság hatékony érdekkép­viseletéért, és teremtsék meg a sikeres parlamenti és helyható­sági választások feltételeiť' - áll a nyilatkozatban. A tanácskozás résztvevői arra kérték a Csema­dok alapszervezeteit, hogy bő­vítsék az önkormányzatokkal ki­fejtett együttműködésüket, és az évzáró közgyűléseken szentelje­nek kellő figyelmet a jövő évi vá­lasztásoknak. „Régiónk fejlesz­tésének egyik fontos eszköze a határokon átnyúló, testvérköz­ségi kulturális és gazdasági kap­csolatok bővítése" - olvasható a nyilatkozatban, (kamoncza) Koszorúzás a 425. évforduló alkalmából Dobóra emlékeztek ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Dobóruszka. Méltó tisztelet­adással emlékeztek meg tegnap délután az ung-vidéki község­ben Dobó István halálának 425. évfordulójáról az egykori híres egri várkapitánynak a római ka­tolikus templomban található sírjánál. Ünnepi beszédet Ferkó Barnabás, az MKDM parlamenti képviselője mondott. Hangsú­lyozta, hogy szükség van az em­lékezésre, mert a jelen, a jövő csak a múltra épülve gyökerez­het, s a dicső múlt rendszeres felidézése, az abból merített erő az, ami egy nép, nemzet meg­maradását garantálja. Dobó Ist­ván sírján a helyieken kívül a Bodrogköz és Eger képviselői is elhelyezték a megemlékezés vi­rágait. A Csemadok Országos Választmányának nevében Kö­teles László parlamenti képvise­lő, a szövetség alelnöke koszo­rúzott. Az emlékünnepség a he­lyi művelődési házban rende­zett színes kulturális program­mal zárult, (kat) SS ••• próbáltak rávenni bennün­ket, ellenzéki képvise­lőket, hogy Brüsszel­ben csak pozitív érte­lemben nyilatkoz­zunk a belpoliti- . . kai helyzetről. N> Somogyi Tibor felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom