Új Szó, 1997. november (50. évfolyam, 252-275. szám)

1997-11-03 / 252. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 1997. OKTÓBER 31. RÉGIÓ 3 Imitált hajószerencsétlenség az árvízzel fenyegető, hömpölygő Duna Oroszvár melletti szakaszán Lángnyelvek és fuldoklók A békaember kötélen ereszkedik a hajóra, hogy aztán ugyanazzal a kötéllel hordágyas sebesültet emeljenek a magasba. (TA SR-felvétel) A Dunán ringatózó hajó hátulsó részéből hirtelen füst szállt fel, majd a hajót pillanatok alatt beborító füstfelhő mögül előbb „Tűz van! Segítség!" kiáltások hallatszottak, majd a.hajó­kürt szaggatott hangja hív­ta a segítséget. GAÁL LÁSZLÓ Egy katonai mentőcsónak révén a segítség pár percen belül meg is érkezett, azonban a kedvezőtlen körülmények, amelyek a har­madfokú árvízvédelmi készült­ség kihirdetését is indokolták, nem tették lehetővé az azonnali vízi mentést, ezért hamarosan mentőhelikopter érkezett a hajón jajveszékelő sebesültekért. Mind­ez a Duna oroszvári szakaszán történt a múlt hét csütörtökén, de hál' istennek nem élesben ment a dolog. Csupán a háromnapos Mentőhelikopter ér­kezett a hajón jajve­székelő sebesültekért. „Rendkívüli helyzetek árvíz ide­jén" elnevezésű nemzetközi civil­védelmi szeminárium két autó­busznyi résztvevőjének mutatták be a mentési folyamatot. A belügyminisztérium civilvédel­mi főosztálya által szervezett be­mutatón a malackai 71. katonai mentőezred polgári védelmi ala­kulatai, a tűzoltók és a vöröske­resztes mentők mutatták be, mit kellene tenni akkor, ha egy ütkö­zés során megsérült, magatehe­tetlen égő hajón mintegy száz utas, köztük több sebesült várná a menekülést. A Duna mentét fel­ügyelő folyószabályozási vállalat Dunaj nevű hajója ugyan nem mondható személyszállító luxus­motorosnak, a civilvédelmi egy­ségek rajta lévő katonái mégis meglehetősen hitelesen alakítot­ták a kétségbeesett utasok szere­pét. Nem szerettem volna annak a „sebesültnek" a bőrében lenni, akit hordágyra kötözve egy béka­embernek öltözött mentő segít­ségével a helikopter egy szál kö­télen emelt a magasba, majd pár száz méterrel odébb a parton tett le. Ott már kerekes hordággyal várta a gát koronáján odaérke­zett mentőautó személyzete. A helikopter pedig máris indul­hatott vissza a Duna fölé,'mely­nek vize több magatehetetlen testet sodort a hajótól lefelé. Is­mét a békaember ereszkedett le a vízbe, hogy az egyik „fuldoklót" saját magával együtt a kötélhez erősítve az előbbi hordágyas tár­sához hasonlóan a levegőben jól meghintáztatva szállítsa az első­segélynyújtásra kész mentősök­höz. Akkorra a folyó színén fel­tűntek a vöröskeresztes vízi men­tőszolgálat piros-fehér, motoros gumicsónakjai: amelyek sziré­názva, szélsebesen szelték a vi­zet. A felszínen sodródó fuldok­lókhoz érve a csónakban ülő bé­kaemberek csukafejessel vetet­ték magukat a habok közé, hogy a magatehetetlen testeket segít­sék a csónakokba emelni. Köz­ben a tűzoltóság motorcsónakja is megérkezett, és vízágyújával lőni kezdte oltani a Dunaj hajó még mindig erősen füstölő tatját. Miközben a tűzoltócsónak a nagy hajó tatja körül félköröket írva küzdött a „lángokkal", két nagy, kétéltű páncélozott csapat­szállító jármű is megérkezett, s a benne ülők megcsáklyázták a sé­rült hajót. Miután a kétéltűkre át­rakták a hordágyas sebesülteket, és a sértetlenek is átszálltak a biz­tonságosabb járművekre, azok ismét nekirugaszkodva a víznek vagy száz méterrel lejjebb közelí­tették meg a partot, és víziből szárazföldi járművé változva lánctalpaikon könnyedén felka­paszkodtak a töltés mögötti rét­re, ahol közben a mentők tábori kötözőhelyet alakítottak ki. Végül következett a sérült hajó parthoz vontatása. Erre is kato­nai technikát hívtak segítségül. A civilvédelem mentőharckocsija szolgált vontatóul. A löveg nél­küli tank a gáttól vagy félszáz méterre az ekéjét a földnek tá­masztva „lecövekelt", majd csör­lőjéről a vízpartig húztak ki egy erős vontatókötelet, amelyet a hajóra erősített kötéllel kötöttek össze, és így vontatták csigalas­súsággal a Dunajt a part felé, mi­közben a másik oldalról egy, ad­dig a közelben várakozó mentő­hajó tolta. Végül a sérült hajó ki­kötésével befejeződött a bemuta­tó gyakorlati része. A gyakorlati bemutató második részére a bősi vízi erőmű zsilip­kamrája tövében került sor. Itt a dunai folyamszabályozási vál­lalat szakembere az olajszeny­nyeződések eltávolításáról tar­tott előadást, miközben az alvízcsatorna vizén láthattuk az AZO névre hallgató automatikus olajgyűjtő hajót, valamint az ola­jat felfogó merülőfalak között kis ladikban evező civilvédel­miseket. Az egész napos bemuta­tó befejező része már ennél is ke­vésbé volt látványos: a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal­ban arról tájékozódhattak a sze­minárium résztvevői, hogy árvíz idején miként figyelmeztetnék a veszélyre a víztározó alatt elterü­lő községek lakosait. A részt vevő külföldi szakemberek, köztük Stephen Orosz, a NATO mellett működő Polgári Szükségállapo­tok bizottságának igazgatóhe­lyettese nagyon elismerően nyi­latkozott a szlovákiai polgári vé­delem mentőosztagainak felké­szültségéről. A tőketerebesi Élelmiszeripari Kombinát Rt. idénykezdet előtt jelentősen növelte napi gyártókapacitását Lendületesen halad a cukorgyártás Második felébe lépett a cukorré­pakampány a tőketerebesi Élel­miszeripari Kombinát Rt. cukor­gyárában. A múlt hét közepéig mintegy 70 ezer tonna 15 száza­lékos cukortartalmú répát dol­goztak fel. A feldolgozók szerint az idei cukorrépakampány üte­mesnek, jónak mondható. A nemrég üzembe helyezett Extraktor elnevezésű feldolgozó gépsor jelentősen megnövelte a gyár napi kapacitását, és csök­kentette a fizikai munka egy ré­szét is. Az eddigi 2 ezer tonnával szemben jó minőségű alap­anyagból ma már naponta 3 ezer tonna cukorrépát is képesek a gyárban feldolgozni. Hogy minő­ségi répa kerüljön feldolgozásra, azt jelentős mértékben a feldol­gozó is segíti. Mint azt Ján Hohoš igazgató elmondta, a termelők az általuk ellenőrzött, jó minősé­gű vetőmagot juttatták a talajba, sőt vegyszerekkel és gépekkel is segítették őket. Elsősorban a kedvezőtlen időjárásnak tulajdo­nítható, hogy ennek ellenére csak átlagos termést takarítottak be a gyár vonzáskörzetében, ugyanis a termelők a gyár szak­embereinek irányítása mellett mindent megtettek a kedvező terméskilátások érdekében. A száraz tavaszt követő esőzés nem tett jót a répa fejlődésének, ám az utóbbi hetek időjárása némi­leg kárpótolta a termelőket. So­kat javult mind mennyiségben, mind minőségben a cukorrépa. Ha a mérsékelten kedvező időjá­rás továbbra is kitart, nem lesz gond a tervezett 140 ezer tonna cukorrépa-készlet biztosításával, és így talán még a hetven napra tervezett kampány idejét is sike­rül lerövidíteni, illetve a mennyi­séget hamarabb feldolgozni. A hazai piacon tapasztalható cu­korfölöslegből eredően a cukor­gyár egyébként leginkább a kele­ti piacon próbálja majd termékét értékesíteni, (katócs) FELHÍVÁS A Dunaszerdahelyi Hviezdoslav Utcai, Iskola Utcai és Komen­ský Utcai Alapiskola szülői szövetsége, valamint a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége Járási Tanácsának nevében felhí­vunk minden szülőt, állampolgárt, aki szereti anyanyelvét, óv­ja és védi saját jogait, tiszteli a mások által többször sárba tiport törvényeket, jöjjön velünk együtt tiltakozni a hatalom újabb törvénysértése ellen, mivel: • a kétnyelvű bizonyítvány követelésünk ellenére sem biztosí­tott a magyar tanítási nyelvű iskolákban; • a magyar pedagógusok - akik eleget tettek a mi követelé­sünknek, és az Alkotmány által biztosított jogaink értelmé­ben kétnyelvű bizonyítványt adtak ki - súlyos, igazságtalan és kollektív büntetésben részesültek. Tiltakozásunk jeléül menjünk el gyermekeinkkel és minden jó­érzésű, céljainkkal azonosuló barátunkkal együtt Dunaszerdahelyre 1997. november 7-én, pénteken 15 óra­kor a járási hivatal épülete előtt tartandó tiltakozó nagy­gyűlésre. Kk-957 Az egészséges életmódért Megnyílt Somorján a város első bioboltja. A kizárólag termé­szetes eredetű készítményeket forgalmazó üzlet szerdától várja a vásárlókat. Amint dr. Fóthy János gazdasági vezető lapunk­nak elmondta, azért döntött a Biocentrum megnyitása mellett, mert ez idáig nem volt hasonló bolt a városban. Nézete szerint száz megbetegedésből nyolcvanat a helytelen étrend számlájá­ra írhatunk. A megváltozott étkezési szokások és az ehhez kap­csolódó életmód okozza tájainkon az átlagéletkor rohamos csökkenését. A diabetikus készítményeket éppúgy megtalálják a polcokon, mint a gyógykozmetikumokat, egészségügyi kellé­keket és vitaminokat, továbbá a gyors vérnyomás-, illetve test­súlymérés lehetősége is rendelkezésre áll. (-mz-) NAGYMEGYER Bartók-verseny középiskolásoknak Szerdán zajlott le Nagymegyeren a Csemadoknak és a Szlová­kiai Magyar Zenebarátok Szövetségének a rendezésében a Bartók Béla-emlékverseny. A középiskolásoknak kiírt területi forduló a galántai csapat győzelmével zárult. Rajtuk kívül még két somorjai és a komáromi csapat is részt vehet a november 28. és 30. között tartó III. Bartók Béla Zenei Találkozó kereté­ben megrendezett döntőn Losoncon, (-mz-) DUNAS2ERDAHEIY Közlekedési tanfolyam Közlekedési tanfolyamot tart a tanulók számára a Dunaszerdahelyi Rendőrkapitányság a Komenský utcai alapis­kolában. A biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedésről szóló előadás után a gyerekek gyakorlati bemutatókon tökéle­tesíthetik az elméletben tanultakat, (zirig) KOMÁROM Két nap alatt harminchárom előadás Október utolsó két napján a Duna-parti városban már 8. alka­lommal rendezték meg az orvosok és biológusok nemzetközi tu­dományos konferenciáját, a Prowázek Napokat. A rendezvényt első ízben 1975-ben Stanislav Prowázek születésének 100. év­fordulóján szervezték meg. Dr. Stanislav Prowázek bakterioló­gus, a fertőző betegségek elleni harc ismert egyénisége, aki gyermekkorát Komáromban töltötte. A VIII. Prowázek Napokon Ausztria, Csehország és Szlovákia 33 szakembere előadásában a különböző vírusok és baktériumok által okozott betegségekkel foglalkozott, heten kutatómunkájuk elismeréseként megkapták a Prowázek-érmet. A nemzetközi tudományos konferencia részt­vevőit fogadta Pásztor István polgármester. (K. M.) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS; DERÜLT IDŐ, 6-10 FOK ELOREJELZES ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 06.42 - nyugszik 16.28 órakor. A Hold kel 09.21 - nyugszik 18.52 órakor. Ózonréteg: Szlovákia területe felett tegnap 282 Dobson-egységet mértek, ami egy százalékkal marad el a sokéves átlagtól. Derült idő vár­ható, napköz­ben azonban főként északon és keleten fo­kozatosan megnövekszik a felhőzet, akár csapadék is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 6 és 10 fok között alakul. Időnként megerősödő északi szél. Kedden és szerdán várhatóan borult lesz az ég, csapadék bár­hol elfordulhat. Éjszaka mínusz 3 és mínusz 8, napközben 5 és 9 fok között ala­kul a hőmérséklet. Az időjárási vi­szonyok ked­vezőtlen hatást gyakorolnak a mozgásszervi, reumás bete­gek egészségi állapotára, a ko­rábbi sérülések, törések helye is sajog majd, esetleg fantomfáj­dalmak is felléphetnek. Csökken a fizikai és szellemi teljesítőké­pesség, romlik az összpontosító készség. Sokaknál ingerlékeny­ség, depresszióra való hajlam je­lentkezhet. Romlik a szív- és ér­rendszeri, illetve a légzőszervi betegek állapota is, emésztési rendellenességekkel is számolni kell. * * Kedden a RJiJTVOir i m.(£\ AZ ÚJ SZÓ MLLtKUra i -ben • Keresztrejtvények • Fejtörők • Gyerekkuckó jnoaiwiii 12 JB ™ teío, 7 ^ j. I 11 r-^k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom