Új Szó, 1997. november (50. évfolyam, 252-275. szám)

1997-11-13 / 261. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1997. NOVEMBER 11. RÉGIÓ 9 Annie Leibovitz a Szlovák Nemzeti Galériában látható kiállítására huszonhét év terméséből válogatott Szép testek, pikáns történetek Pozsony. Annie Leibovitz a vüág legnagyobb élő fotó­sainak egyike. Grammy-, Kelly- és Clio-díjas portré­fotós. Felvételein világsztá­rokat, politikusokat, spor­tolókat szállít a leghíresebb amerikai és európai maga­zinoknak. TALLÓSI BÉLA Aki világlapokat szokott bön­gészni, biztosan találkozott már híres fotóival, látta Whoopi Goldberget tejben fürödni, meg­csodálta Brad Pittet bearanyoz­va, vörös fényben, illetve nosztal­giával tekintett Leibovitz legen­dás képére, az ölelkező John Lennont és Yoko Onót ábrázoló felvételére. Annie Leibovitz ezút­tal a Fotóhónap alkalmából Po­zsonyban, a Szlovák Nemzeti Ga­lériában állít ki. Mindaz, amit a nyugati kortárs kultúrából annak idején a vas­függöny elzárt előlünk, ma már megkötések nélkül áramolhat be Szlovákiába - feltéve, ha van rá pénz. Ma már egy-egy (nyugati) határainkon túlról behozott kiál­lítással nem az a cél és feladat, hogy pótoljuk, megmutassuk mindazt, amiről negyven évig le­maradtunk, hanem hogy kapcso­latban legyünk a legaktuálisabb világtrendekkel, hogy lássuk, merre tart a fotóművészet útja, a fényírás iránya - hallhattuk a Leibovitz-kiálh'tás megnyitása előtt tartott sajtótájékoztatón. Annie Leibovitzot egyébként már három évvel ezelőtt megkeresték a Fotóhónap szervezői. Akkor, amikor a világhírű fotóművész Bécsben állított ki. Az anyagot azért nem hozhatták át Pozsony­ba, mert az osztrák fővárosból Japánba utaztatták. Mostanra a bemutatót lehetetlenné tevő minden technikai akadály elhá­rult, és Annie Leibovitz szemé­lyesen „hozta el" híres fotóit a szlovák fővárosba. Amint a sajtó­tájékoztatón elmondta, örül, hogy végre Közép-Európába is beteheti a lábát. Pozsony ugyanis csak a kapu, a kiállítás innen Bu­dapestre, Ljubljanába, Varsóba vándorol tovább. Időrendi felosztásban huszonhét év munkáját, alkotásait mutatja be a kiállítás. A kezdeti évek fotó­it, amelyeket még a balett-táncos édesanya stílusa határozott meg, aki szintén sokat fotózott. Az ál­tala készített családi fotók nagy hatással voltak, vannak Annie Leibovitzra, mert ahogy mondta: „Emlékeket őriznek, megőrizték Annie Leibovitz Pozsonyban, fotósok gyűrűjében az időt, azt, hogyan néztünk ki valamikor'. Leibovitz tanulóéveire, pályakez­désére a vietnami háború homá­lyában valamiféle félelemérzés telepedett. Az utakat kereste, amelyekkel a valóság nyomába szegődhet, s azért is kielégülés számára, hogy rátalált a fotóra, mert a fényképezéssel a realitást tudta és tudja ábrázolni. „Volt egy barátom, aki annak ide­jén azt tanácsolta, kezdő fotográ­fus vagyok, szerződjek egy ki­sebb újsághoz, ne mindjárt az óriáslapoknál kopogtassak. Rá­Vallja: a nő nagyobb empátiával dolgozik. beszélt, hogy jelentkezzem a Rolling Stone-nál. Persze, ő el­ment egy nagyobb újsághoz..." Annie Leibovitz hallgatott a ba­rátjára, összeszedte Izraelben fo­tózott anyagát, és elvitte a Rolling Stone főszerkesztőjének így kezdődött fotóriporteri karri­erje. Ma már inkább portréfotós­nak vallja magát, akiben termé­szetesen ott a riporteri véna is. Ezért sem szereti azokat a képe­ket, amelyekhez nem tud valami­féle történetet kerekíteni. Nem elégedett az olimpiai fotóival, mert mint mondja, nem ismerte a sportolók életét, csak a testet tud­ta fotózni, csak a teljesítmény pil­lanatát ellesni. Bárhogy is van, az a fotó, amely Carl Lewis-ról látha­tó a kiállításon, a test tökélyét áb­rázolja. Annie Leibovitz azzal kommentálja a felvételt, hogy sokszor fotózta Lewis-t, de még sose látta ennyire meghasonlott állapotban, mint a kiállított fotón. Annie Leibovitz nem szerette, ha diktálni akartak neki, nem en­gedte, hogy beleszóljanak a fotó­zásba, a művészetébe. Talán azért, mert ahogy mondja: „Bár­hol jártam is, elsősorban mindig magamnak fotóztam." Akkor sem engedett a rábeszélésnek, amikor Yoko Onóról és John Lennonról csinálta híres képét. Ahogy meséli, nyolcvanban, ami­kor a fotó készült, nem szerették Yokót. Lapjánál, a Rolling Stone­nál is azt mondták, fotózhatja ugyan Lennont, de úgy, hogy Yoko ne legyen a képen. „John viszont épp az ellenkezőjére kért. Azt válaszoltam, rendben, de a képnek nagyon érdekesnek, iz­galmasnak kell lennie, különben nem fogadják el. Előbb úgy gon­doltam, mindketten legyenek mezítelenek, csak egy csipke ta­karja őket. Csakhogy Yoko azt mondta, kényelmetlenül érezné magát ruhádanul, és hozzátette, ha kell, azért a felső részt leveszi. Végül úgy döntöttünk, egyálta­lán ne vetkőzzön le. 1980. de­cember 8-án készült a fotó. Pár órával azelőtt, hogy Lennont meggyilkolták..." Annie Leibovitz nem hiszi, hogy különbség van a női és férfi fo­tográfusok képei között. Ugyan­akkor vallja, hogy a nő nagyobb empátiával dolgozik, illetve lep­lezetlenül képes megmutatni az érzelmeit. Ó maga nem a femi­nista szemével fotózza a nőket, A Csallóközkürti Népdalkör kazettáján több mint hatvan népdal hallható Mér nincs...-tői Csicsónéig DUSZA ISTVÁN Nem mai tanulság, hogy köny­nyebb egy műkedvelő együttest megalapítani, mint fenntartani, működtetni. Az meg egyenesen ritkaságszámba megy, hogy húsz esztendeig sikert sikerre halmoz­va dolgozzon egy kisfaluban ala­kult csoport. Sót, mi több: idén jogalanyiságot is szerzett a Csallóközkürti Népdalkör, s ez­zel majdnem egyszerre megje­lent a Tiszta rozmaringszál című kazettájuk is. Nevéből ítélve azt is hihetnénk, hogy a népdaléneklésen kívül mással nem foglalkozik az együt­tes, pedig betlehemes játékot, helyi népszokásokat és lakodal­mast is előadtak már. A jelenleg húsz tagú éneklőcsoportban lá­nyok és asszonyok mutatják meg országnak-világnak, mire képes egy közösség, ha lelkesedését megfelelő szakértelemmel tartja életben valaki. Szabó Jolán nem­csak vezeti, szervezi a népdal­kört, hanem maga is énekel, két asszonylányával együtt. Ráadá­sul, amolyan igazi menedzser­ként törődik a dolgaikkal. Szak­embereket hív meg, akik segíte­nek a népdalok kiválasztásában. Odafigyel arra is, milyen a sajtója az együttesnek, s ha beszélnek vagy írnak róluk, nem felejti el a Tavaszi szél versenyben aratott győzelmeket és a magyarországi Ki mit tud?-beli televíziós szerep­lést sem, amikor a szlovákiai ma­gyarok szavazatai juttatták őket a középdöntőbe. A most megjelentetett kazettájuk tekinthető akár a két évtizedes munkájuk betetőzésének is. Ti­zenkét népdalcsokruk önmagá­ban is színes, dramaturgiailag jól szerkesztett füzért képezne. Há­rom népdalcsokrukat a Ghymes zenekar kíséri, a neves muzsiku­soktól nem mindennap tapasz­talható alázattal. Ezeken kívül nagymértékben gazdagítja a ka­zettát Ibolya Ildikó és Nagy Zsu­zsanna szólóéneke. Ibolya Ildikó népdalaiból értés és érzelmi telí­tettség árad, s énekesi teljesítmé­nye a csoportos éneklés szépsé­geit megmutató népdalcsokrok­kal együtt a zenei felvétel színvo­nalát igencsak megemeli. Kár, hogy az egyes népdalcsokrokat nem jelölték meg a dalok gyűjté­si helye szerint, mivel az érdeklő­dő hallgatót úgy eligazíthatták volna a népdalkultúránk erdejé­ben. Néhány esetben így sem ne­héz kitalálni, hogy csallóközi, magyarbődi vagy zoboralji nép­dalt énekel-e az együttes és a szó­listái. Annak ellenére, hogy má­sok itthon és Magyarországon je­lentettek meg felvidéki gyűjtésű magyar népdalokkal hanghordo­zókat, tudomásom szerint ez az első hangkazetta, amelyen a Ta­vaszi szél országos népdalverse­nyen győztes népdalköre mutat­kozik be. Most már csak az a kér­dés: Lesz-e elegendő elszántsá­guk, lelkesedésük a csalló­közkürti daloló lányoknak, asz­szonyoknak, a folytatáshoz? li * 4 á 'M ľtjí • TÍW EMEÍvai * * f' * If ' • ,<± / . (Prikler László felvétele) hanem a riporterével, aki „objek­tív akar lenni és nem kritikus". A fent említettek ellenére úgy nyi­latkozott, ha a saját portréját kel­lene még egyszer elkészíttetnie, akkor újból annak a férfinak a ke­zébe adná a fényképezőgépet, aki egyszer már fotózta őt. An­nak a fotósnak, aki már nincs kö­zöttünk, a merészen avantgárd Róbert Mapplethorpe-nak. Hivatalos helyeken azonban a vi­lág egyik legnagyobb portréfotó­sának a munkáit sem egyértel­műen ítélik meg. Annie Leibovitz ezzel kapcsolatban híres Whoopi Goldberg-képének esetét emlí­tette. A felvételt az a vígjáték ih­lette, amelyben a színésznő meg akar szabadulni fekete bőrétől, remélve, hogy alatta fehér. Ez adta az ötletet Annie Leibo­vitznak, hogy a Whoopi Goldberg-portréhoz fehér festék­be fekteti a színésznőt. Goldberg azonban vonakodott, attól tar­tott, túl hideg lesz. Végül langyos tejben merült meg a neves komi­ka. A fotó bejárta a világot, min­denütt nagy tetszést aratott. Ám amikor a képet Annie Leibovitz elvitte a hírességek portréit gyűj­tő washingtoni Nemzeti Galériá­ba, azzal próbálták eltanácsolni, hogy a kép nem portré. Bár Annie Leibovitz a sajtótájékozta­tón úgy nyilatkozott, „soha nem szabad visszaélni azzal, hogy az ember hova jutott el, és hol tart­ják számon", sikerült elérnie, hogy a „tejbe áztatott Whoopi Goldberg" ott lóg a jeles intéz­mény falán. Január negyedikéig a Szlovák Nemzeti Galériában is. VIII. Dióspatonyi Kulturális Napok November 14-én kezdődik és november 22-ig tart a VIII. Dióspatonyi Kulturális Napok rendezvénysorozata. Péntektől szombatig színes a műsorkínálat: kiállítás nyílik a Bécsben élő Kovács Kálmán képzőművész alkotásaiból; Régi szokás sze­rint címmel a Szőttes kamara néptáncegyüttes mutatja be mű­sorát. A Sportrandevún dióspatonyi illetőségű élvonalbeli sportolók találkoznak; Szilvássy József, az Uj Szó és Pavol Minárik, a Pravda főszerkesztője kötetlen beszélgetésre várja az érdeklődőket. Ifjú olvasóival találkozik Bereck József író, akinek a közelmúltban jelent meg A galambszelídítő című könyve. Bevezetés a zene birodalmába címmel Pálmai Márta, a Vox Camerata karnagya tart rendhagyó zeneórát az óvodá­ban. Ellátogat Dióspatonyba a Tücsök is: Kocsis Aranka, a leg­kisebbek lapjának főszerkesztője lesz a gyerekek vendége. Vadkerty Katalin történész az ötven évvel ezelőtti, tragikus történelmi eseményről, a deportálásokról szól előadásában. A község 60 évnél idősebb polgárait a nyugdíjasok találkozóján köszöntik majd. (ú) Rockrév party Bacsfán Bacsfa. Holnap 19 órakor a Rockrév party koncertsorozat ke­retében az Aurora magyarországi rockegyüttes lép fel a helyi kultúrházban. Vendégként a somorjai Rómeó vérzik együttest és a Raisin' Blues Bandet, valamint a dunaszerdahelyi Három királyokat hallhatja a közönség, (ú) SZÍNHÁZ SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Carmen (19) HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Nők törvénye (19) KIS SZÍNPAD: Őrült nap (19) ASTORKA SZÍNHÁZ: Az erdő (19.30) KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ: Lúdas Matyi (9.30,12,14) MOZI POZSON Y HVIEZDA: A titkosügynök (am.) 15.30, 18, 20.30 OBZOR: Bean (am.) 15, 17, 19, 21 MLADOSŤ: Basquiat (am.) 15.15, 17.30, 20 KASS A ÚSMEV: Bean (am.) 16, 18, 20 IMPULZ: Kis kerítőnők (am.) 16.15, 19.15 DRUŽBA:A titkosügynök (am.) 15.30,17.45, 20 TATRA: Összeesküvés (am.) 15.30, 17.45, 20 CAPITOL: A titkosügynök (am.) 15.45,18, 20.15 DÉL-SZLOVÁKI A DUNASZERDAHELY - LUX: Bean (am.) 17.30, 20 KOMÁ­ROM - TATRA: Sötét zsaruk (am.) 17,19 GALÁNTA - MOZI: Egy hölgy arcképe (am.) 17.30, 20 ZSELÍZ - SPUTNIK: Air Force One - Az elnök különgépe (am.) 19 LÉVA - JUNIOR: A vulkán (am.) 16.30,19.30 RIMASZOMBAT - ORBIS: Az elve­szett világ (am.) ROZSNYÓ - PANORÁMA: A vulkán (am.) 16.30,19 Emlékülés a szenei művelődési otthonban Utam Szenczi Molnár Alberthez ÚJ SZÓ-IN FORMÁCIÓ Szene. A Csemadok Országos Tanácsa és a Csemadok Szenei Területi Választmánya az idei Szenczi Molnár Albert Napok­hoz kapcsolódóan Utam Szenczi Molnár Alberthez címmel 1997. november 15-én (szombaton) 10 órai kezdettel emlékülést szervez a szenei művelődési ott­honban. Az emlékülés keretében Nagy János szobrászművész a Szenczi Molnár Albert szobor rövid tör­ténetét foglalja össze, az ötlettől a megvalósításig. Erdélyi Géza, a református keresztyén egyház püspöke Szenczi Molnár hatásá­ról szól az egyetemes és a ma­gyar református egyházra. Érde­kesnek ígérkezik „Erős várunk nékünk" Szenczi Molnár Albert címmel a kiváló budapesti iro­dalmár, egyetemi tanár Kovács Sándor Iván előadása. Délután a szoborkoszorúzást követően ünnepi hangverseny kezdődik a szenei evangélikus templomban, melyen fellép a martosi Goudinel református kórus, (ú) A Kárpát-medence magyar professzorait várják Találkozó Nyíregyházán A Csallóközkürti Népdalkör (Archív felvétel) MTI-HIR Szeretnénk együttműködni a szomszédos országokban élő magyar professzorokkal. Ehhez tudni kell, hogy hányan élnek ilyen titulussal határainkon kí­vül, a Kárpát-medencében. Er­ről Kecskés Mihály professzor, egyetemi tanár, a Magyar Tudo­mányos Akadémia Szabolcs­Szatmár Bereg megyei Tudomá­nyos Egyesületének elnöke be­szélt. Mint mondta: ennek érde­kében rendezik meg pénteken és szombaton Nyíregyházán, a Kárpát-medence magyar pro­fesszorainak találkozóját, amelyre ma is aktív, illetve nyugdíjas kutatókat, címzetes és vendégprofesszorokat várnak. A kétnapos találkozóra eddig 120-an jelentkeztek, közülük mintegy ötvenen harminc hazai intézményt képviselnek. Az ese­mény mintegy előkészítője a Magyar Professzorok Világtalál­kozója konferenciának, amelyet a fővárosban április elsején ren­deznek meg.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom