Új Szó, 1997. október (50. évfolyam, 225-251. szám)

1997-10-28 / 248. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1997. OKTÓBER 16. KULTÚRA 9 Nagy Natália: „Arra várok, hogy aki érdekesnek talál, az előbb-utóbb hívni fog" Egyedül a kikötőben Húszmillió forintot lop az igazgatóval..." (Fotó: Boros Ferenc) Tíz év a L 'art pour L'art Társulatban. Besenyő Evetke, Irén és a Bomba Nő. Groteszkből és ab­szurdbóljelesre vizsgá­zott. Csavar volt a gépe­zetben. Ennek most vége. A gépezet megla ; zult. Nagy Natália egye­dül folytatja: SZABÓ G. LÁSZLÓ Szakított a Társulattal. Ponto­sabban: ők szakítottak vele. A Csinibaba Mancikájával aratott páratlan sikerét még lenyelték. De hogy Tímár Péter új filmjé­ben, a Zimmer Feriben is szere­pet vállalt, azt már nem tudták megbocsátani neki. Befestette a haját? Befestették. Amálkához. De nem az én színem ez a csipke­bogyóvörös. Talán, mert túlérett a bogyó... Nem szeretem. Ezzel a frizurá­val, úgy érzem, nem is tudnék hódítani. Tőlem ez teljesen ide­gen. Pedig els$ ránézésre azt hit­tem, bevetés előtt áll. Új kül­ső, új szerelem­Tímár Péter kérése volt, hogy ilyen legyek. Műkörmöket is kaptam. Amálka nem hasonlít­hat Mancikára. Hirtelen jött ez az Amálka. Mint ahogy az is, hogy lezárt egy korszakot az életében. Karlovy Varyban, a Csinibaba bemutatója után még azt nyi­latkozta: Galla Miklós ugyan kilépett a csapatból, további munkájukat azonban semmi sem veszélyezteti. Nagy Natá­lia mögött (vagy előtt) becsa­pódott az ajtó. Mi történt? Július elején még semmi gond nem volt. A fiúk is örültek, hogy eljutottam Karlovy Varyba. Leg­alábbis ezt mondták. Készül­tünk a következő műsorra, fel­énekeltem két vadonatúj dalt a stúdióban, aztán lementünk a Balatonhoz új számokat írni. Ez­után tudtam meg, hogy szerepet kapok Tímár Péter új filmjében. Hogy tíz forgatási napom lesz augusztusban. Akkor már azt is tudtam, hogy a próbaidőszak augusztusban és szeptemberben lesz a Társulattal, de úgy gon­doltam, tíz napot nem lesz ne­héz egyeztetni. Annyi hibát kö­vettem csak el, hogy nem szól­tam rögtön a fiúknak, tehát azon a napon, amikor megkap­tam a szerepet. Igazából az al­kalmas pillanatra vártam, mert az fel sem merült bennem, hogy a kettő közül az egyikről le­mondjak. Attól, hogy forgatok, a SS Eleinte nagyon feszült voltam. Fájt ez a méltat­lan vég. ' Társulattal még eleget próbál­hatok, gondoltam. A filmszere­pet pedig eszem ágában sem volt eltitkolni, hiszen annyira boldoggá tett, hogy játszhatok a Zimmer Feriben! Tehát azt vetették a szemére, hogy nem szólt időben. Mi vál­tozott volna, ha mondjuk két nappal korábban szól a fiúk­nak? Semmi. Mert ezen felül is volt három kifogásuk, amelyek fölött mind a mai napig értetlenül ál­lok. Az első szerint nem játszha­tok olyan filmben, amelyben Galla Miklós is szerepet kapott. Erre én csak azt tudom monda­ni: nekem ahhoz semmi közöm, hogy Tímár Péter kit szerződtet a filmjébe, és ha Magyarorszá­gon ma filmet forgatnak, amely­be meghívnak, akkor mellékes lesz számomra, hogy van-e ott egy színész, akivel emberileg esetleg nem vagyok olyan na­gyon jóban. Bár Galla Miklóssal nekem ma is teljesen normális a viszonyom. A második, amit a fejemhez vágtak: fél éwel ko­rábban kellett volna bejelente­nem, hogy ismét filmezni fogok. Közben én is csak három napja tudtam... A harmadik kifogás pedig az volt, hogy miért van­nak nekem másfajta művészi ambícióim a Társulaton kívül? Ez a kérdés végképp felkavart. Én már a Csinibaba forgatása alatt is éreztem, hogy attól fél­nek, elszippant a film. Túl sok volt az aggályuk velem kapcso­latosan. Pedig világosan meg­mondtam nekik: én színésznő vagyok, szeretnék sokféle do­logban részt venni. Állítólag en­gedélyt kellett volna kérnem a forgatáshoz. Ez is elhangzott. Erre meg azt feleltem: huszon­hét éves felnőtt ember vagyok és el tudom dönteni, mikor mire mondjak igent. A többiek közül ki kért enge­délyt, ha külső munkát vál­lalt? Senki. Ezt is megemlítette nekik? Erre már nem volt lehetőségem. Két perc alatt minden eldőlt. Tíz év után szakítottunk. Egy ilyen művi dolog miatt. Galla hogyan reagált minder­re? Ő már korábban is érezte, hogy agresszív hangulat uralkodik el a Társulaton. A diktatórikus lé­péseket ő sem szerette. Ebben a helyzetben, gondo­lom, úgy kapaszkodott Amál­kába, mint fuldokló a szalma­szálba. Eleinte nagyon feszült voltam. Fájt ez a méltatlan vég. Hogy semmiféle kapcsolatban nem maradtunk. Tímár Péter felkéré­sének természetesen nagyon örültem. Amálka titkárnő, ízig­vérig mai figura. Mindenhez kö­ze van, ami státusszimbólum­nak számít. Aerobikozik, szolá­riumba jár, dzsoggol, súlyzózik, műkörmöket hord, követi a di­vatot... ... csak éppen butácska? Lehet, hogy okos, de az agyát in­kább rafinált dolgokra használ­ja. Napjaink vállalkozóiról szól a film, akik panzióval akarnak egyetlen nyáron meggazdagod­ni. Gázolnak a pénz felé. Amálka Monacót vette célba. Húszmillió forintot lop az igaz­gatóval, aki gyenge, tök béna pasi, és együtt menekülnek az országból. Kezdetben egy köny­nyelmű nőt játszom, aztán Péter egyre jobban átformálta a szere­pet, úgyhogy a végén kőke­mény, mély hangú, ellenszenves figura lett. Mancika minden­esetre sokkal közelebb állt az egyéniségemhez. Amálka már a múlté, a film el­készült. Miről szól á jelen? Egyelőre semmiről. Keresgélek. Tapogatózom. Arra várok, hogy aki érdekesnek talál, az előbb­utóbb hívni fog. Egyedül nehe­zebb lesz, tudom, de izgalma­sabb. Most még ringatózom egy kicsit. Élvezem a kikötőt. Tőzsér Árpád a kávéházi törzsasztalnál Pozsony. Rendkívülinek is mondható majd az október 28-ai, Lýceum kávéházbeli törzsasztal. Ezúttal Tőzsér Árpád Leviticus című, a költő új verseivel a budapesti Argumentum kiadánál megjelentetett kötetét avatják az állandó tagok és a szeretettel látott alkalmi vendégek. Nem föltétlenül kell be­szélgetni, hallgatni s lehet sokatmondóan. Szeretettel várok mindenkit: Dusza István Garaj Lajos új könyve Pozsony. Holnap 17.00 órakor a Komenský Egyetem Böl­csészkarának éttermében (Gondova 2) mutatják be Garaj La­jos egyetemi tanár, irodalomtörténész Gömör és Kishont cí­mű kötetét. A Stimul Kiadónál megjelent könyv árusítással egybekötött bemutatóján a szerző is jelen lesz. (ú) Locomotív GT - új lemez A Locomotív GT tagjai tizenhárom év szünet után ismét közös lemezt jelentettek meg. A 424 Mozdonyopera című CD-n tíz dal hallható. A Vígszínházban tartott hétfői sajtótájé­koztatón elhangzott: még nem tudják, hol és mikor lesz kon­cert, de szeretnének ismét együtt játszani. Presser Gábor, Somló Tamás, Karácsony János és Solti János az együttes történetét bemutató Volt lxl zenekar című film kapcsán kez­dett újra együtt dolgozni. A rendező, Sándor Pál kérte fel őket arra, hogy készítsenek néhány új számot, amelyek azon­ban végül kimaradtak a filmből. Hat hónapig folyt a munka. A dalok zenéjét Presser Gábor, Somló Tamás és Karácsony János szerezte, a szöveget Sztevanovity Dusán írta. Presser Gábor elmondta: nem akarják megváltani a zenei életet. Míg a nyocvanas évek végén és az 1992-es búcsúkoncert ide­jén úgy gondolták, hogy elég volt, most úgy érzik: hiányzik a közös muzsikálás. A BMG Ariola Hungarynél megjelent le­mez borítója különlegesség: fémből készült, amelyet Presser Gábor tervezett. (MTI) SZÍNHÁZ HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Kis éji zene (19) KIS SZÍNPAD: Szentivánéji szexkomédia (19) ASTORKA SZÍNHÁZ: Ványa bácsi (19.30) KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ: Hyppolit, a lakáj (10.30) KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZ: Kakukkfészek (19) KE­LET-SZLOVÁKIAI SZÍNHÁZ: Nabucco (19) MOZI POZSONY HVIEZDA: Air Force One (am.) 15.30,18,20.30 TATRA: Az ö­tödik elem (am.) 15.30, 18, 20.30 OBZOR: Mentsétek meg Willyt 3 (am.) 15.30, 18 Air Force One (am.) 20.30 MLA­DOSŤ: Mikrokozmosz (fr.) 15.15, 17.30 Európa (dán) 20 CHARLIE CENTRUM: Zűr az űrben (am.) 15 A csillagokat az égről (szlov.-cseh) 16.30, 18.30, 20.30 Trainspotting (ang.) 17,21 Első feleségek klubja (am.) 19 Volt egyszer egy Vadnyu­gat (am.) 19.30 Egyet ide, egyet oda (cseh) 19.15 ISTROPO­LIS: Az ötödik elem (am.) 15,17.30, 20 KASSA ÚSMEV: Bean (am.) 16,18,20 IMPULZ: A három testőr eroti­kus kalandjai (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA KOMÁROM - TATRA: A nyolcadik nap (fr.) 17, 19 GÚTA ­MOZI: Féktelenül 2: Teljes gőzzel (am.) 18.30 ZSELÍZ ­SPUTNIK: Féktelenül 2: Teljes gőzzel (am.) 19 LÉVA - JU­NIOR: Sleepers - A pokoli lecke (am.) 16.30, 19.30 ROZS­NYÓ - PANORÁMA: Mindenki azt mondja: szeretlek (am.) 16.30,19 Felvételizőknek kínál gyakorlási lehetőséget az AMOS Segít a felkészülésben ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A felvételi vizsgák ideje ugyan még messze van, de jobb időben elkezdeni a gyakorlást, ismét­lést, nehogy az utolsó pillanat­ban, sietősen kelljen pótolni a hi­ányosságokat. Mint arról már la­punkban írtunk, az AMOS Mű­velődési Intézet (Tilgnerova 6, 841 05 Bratislava) éppen az ala­pos felkészülésben szeretné se­gíteni a felvételi vizsga előtt álló tanulókat, a negyedikeseket, nyolcadikosokat és kilencedike­seket. Ivan Petrovič mérnök, az intézet vezetője, aki maga is gya­korló tanár volt, felvételi vizsgák anyagából állított össze munka­társaival tíz leckéből álló fel­adatcsomagot három tantárgy­ból: matematikából, fizikából, valamint szlovák nyelv és iroda­lomból. A felsorolt gyakorlatok szlovák nyelven készültek, de a magyar iskolák növendékeinek is nagy segítséget nyújthatnak a felkészülésben. A levelező tanfo­lyamon kívül Pozsonyban élő tanfolyamokat is szerveznek, Li­getfaluban, Dúbravkán, és a Dolné hony lakótelepen, a Bie­loruská utcai alapiskolában. Ez utóbbiban csütörtökönként 15.00-16.30-ig a matematikát gyakorolhatják a negyedikesek, 16.30-18.00-ig pedig ugyanezt a tantárgyat a nyolcadikosok, ki­lencedikesek. Hétfőnként u­gyanebben az időpontban szlo­vák nyelvből és irodalombői ké­szítik fel szakemberek a felvételi vizsga előtt álló gyerekeket. Egy tantárgy feladatcsomagja 400 koronába kerül, két tantárgyért 700 koronát kell fizetni, s ha va­laki mind a három tantárgy lec­kéit megrendeli, annak együttes ára már csak 1050 korona. Aki tehát úgy gondolja, hogy ezt a lehetőséget is kipróbálja az ala­posabb felkészülés érdekében, elég, ha felhívja az intézetet (07/721374), vagy levélben je­lentkezik a címükön. Ezután kapja meg a megrendelt tan­tárgyból az első leckét, amely­nek ára 60 korona. Az első lecke áttanulmányozása után a tanuló és a szülő eldöntheti, hogy i­gényt tart-e a művelődési intézet szolgáltatásaira, vagy sem. Ha nem, akkor természetesen csu­pán az első leckét kell kifizetnie. Ha a megrendelés mellett dönte­nek, egy-két hét után már kéz­hez is kaphatják a következő fel­adatokat. Ezeket, miután a gye­rek megoldotta őket, az intézet címére kell postázni, ahol a tan­tárggyal foglalkozó szakembe­rek kijavítják, majd visszaküldik. Ám ha a diáknak csupán mintára van szüksége, s a megoldások helyességét már ellenőriztetni tudja máshol is, mondjuk családi körben, esetleg házitanítójánál, akkor nincs szüksége arra, hogy az intézet címére küldje el a megoldott feladatokat. Minden­esetre a rendszeres gyakorlás csak hasznára lehet a felvételi vizsga előtt állóknak, s a tanulók egyben előrejelzést kaphatnak arról is, milyen típusú feladatok­ra számíthatnak majd tavasszal, az igazi vizsgán, (mislay) A hétvégén zajlott Pozsonyi Jazz Napok - Corgoň '97 egyik kellemes meglepetése volt az 1992-ben Bu­dapesten alakult Drums együttes. A jazzrajongók számára eddig ismeretlen Drums folkkal és rockkal fű­szerezett jazz zenéje fokozatosan lenyűgözte a nézőket, és a ráadás után is gond volt lejönniük a szín­padról. (Kép és szöveg: Prikler László)

Next

/
Oldalképek
Tartalom