Új Szó, 1997. október (50. évfolyam, 225-251. szám)

1997-10-08 / 231. szám, szerda

EJ POLITIKA ÚJ SZÓ 1997. OKTÓBER 2767. Amerikai bírálat Washington/Prága. Christopher Smith ameri­kai szenátor ismét felhívta Prága figyelmét arra, hogy változtassá meg az állam­polgársági törvényt, amely több nemzetközi emberjogi szervezet véleménye sze­rint is diszkriminálja a ro­mákat. A szenátor a cseh külügyminiszter-helyettes­nek küldött levelében rá­mutatott: az utóbbi hetek­ben diszkrimináció miatt mintegy 1100 roma hagyta el Csehországot és kért me­nedéket Kanadában. A sze­nátor szerint ezt a romák iránti intoleráns magatar­tást a cseh állampolgársági törvény is fokozza. (MTI) Borisz Jelcin harmadszor? Brüsszel. Borisz Jelcin o­rosz elnök 2000-ben har­madszor is indulhat az el­nökválasztáson, az alkot­mány korlátozásai ellenére - vélekedett tegnap Jasztr­zsembszkij elnöki szóvivő a Le Soir című belga napilap­nak adott nyilatkozatában. „Jogászi véleményem sze­rint Jelcin előző elnöki mandátumát a szovjet al­kotmány hatálya alatt töl­tötte be: Oroszországot te­kintve mostani mandátu­ma lenne az első, ezért egy másik, 2000-ben, megfelel­ne az alkotmány előírásai­nak" -jelentette ki. (MTI) Borisz Jelcin (Arch.-fotó) Mikor köt tűzszünetet? Gáza. Ahmed Jaszin sejk, a Hamász alapítója és szelle­mi vezetője újságíróknak azt mondta, hogy szerveze­te akkor kötne tűzszünetet Izraellel, ha az kivonulna a Jordán nyugati partvidéké­ről és a Gázai-övezetből, és felszámolná a zsidó tele­peket. Jaszin sejk, akit múlt héten bocsátották szabadon Izraelben 8 évi börtönbün­tetés után, hétfőn érkezett Gázába, miután Izrael két Moszad-ügynök visszaszer­zése fejében kiengedte. Az AFP szerint viszont a sejk azt nyüatkozta, hogy a Hamász felhagyna a me­rényletekkel, ha Izrael tar­tózkodna a palesztinok elle­ni agressziótól, beszüntetné házaik lerombolását és földjeik elkobzását. (MTI) Kongresszus ellenzékben London. Története legsú­lyosabb választási bukása után kezdte meg éves kongresszusát tegnap a brit Konzervatív Párt. A blackpooli rendezvény első szónoka John Major, a tory kormány utolsó miniszter­elnöke volt, aki a szinte ki­Játástalan helyzetben is de­rűlátó tudott maradni, megígérve hallgatóságá­nak: „visszajövünk..., s megmutatjuk, hogy még a Munkáspártot is meg lehet verni". (MTI) Magyarország: november 16-án népszavazás Döntés a parlamentben Belgrád. Zorán Djindjics, az ellenzéki Demokrata Párt (DS) elnöke szerint a szerbiai elnökválasztás vasárnapi második for­dulójára is érvényes bojkottal sikerült elke­rülni a legrosszabbat, azt, hogy Szerbia a kommu­nizmus és fasizmus kö­zötti választással hosszú időre elvágja magát a világtól. MTI-HÍR „A nemzet két katasztrófa közül választhatott: a nemzeti szocia­lizmus és a szociálnaciona­lizmus közül. Vojiszlav Seselj és Zorán Lilies hamis alternatívát jelent, s bármelyikük megvá­lasztása rossz válasz lett volna" -jelentette ki a belgrádi polgár­mesteri tisztségéről közelmúlt­ban leváltott Djindjics a Dnevni Telegraf című belgrádi napilap­ban tegnap megjelent nyilatko­zatában. Djindjics nem zárta ki annak lehetőségét, hogy pártja részt vesz a szeptember 21-ei és október 5-ei választási forduló kudarca után kiírandó új elnök­választáson. Hangsúlyozta to­vábbá: „nem szabad olyan jelöl­tet állítani, aki megosztja a la­kosságot. Olyan jelöltre van szükség, aki a pártok, egyete­mek, független médiumok és helyi önkormányzatok támoga­tásának megszerzése mellett ké­pes arra is, hogy egyesítse a vá­lasztókat". A hatalmon lévő baloldali párt­koalíciót vezető Szerbiai Szocia­Nem szabad olyan je­löltet állítani, aki meg­osztja a lakosságot. lista Párt szóvivője, Ivica Dacsics szerint a közös jelölt, Zorán Lilies jól szerepelt, hiszen úgy si­került több mint másfél millió szavazatot kapnia, hogy min­denki ellene volt. A választási forduló kudarcáért Dacsics azo­kat a szerbiai ellenzéki pártokat vádolta, amelyek bojkottfelhí­vásukkal összefogtak a szepara­tista erőkkel, a koszovói albá­MTI-HIR Budapest. A magyar Országgyű­lésben tegnap este került sor a szavazásra az országos referen­dumról szóló határozati javaslat­ról. A Ház 269 igen szavazattal és egy ellenszavazattal döntött a referendum elrendeléséről. A szavazást megelőzően az ellen­zéki frakciók tagjai elhagyták az üléstermet. A kétharmados többséget igénylő tervezet azon­ban így is megkapta a szükséges voksokat. A határozat értelmé­ben november 16-án megtartják a népszavazást, a szavazólapo­kon 3 kérdés szerepel: 1. Egyet­ért-e azzal, hogy Magyarország a NATO-hoz csatlakozva biztosít­sa az ország védettségét? 2. Egyetért-e azzal, hogy hazai szö­vetkezet és más belföldi gazdál­kodó szervezet termőföldtulaj­dont szerezhessen, ha tartósan mezőgazdasági tevékenységet folytat? 3. Egyetért-e azzal, hogy külföldi természetes és jogi sze­mély továbbra se szerezhessen termőföldtulajdont mindaddig, amíg a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csat­lakozásáról népszavazás nem dönt? Északír katolikusok és unionisták egy asztalnál Érdemi tárgyalások India és Pakisztán függetlenségének 50. évfordulóján tegnap 6 napos látogatásra Iszlámábádba érke­zett II. Erzsébet, aki ma beszédet mond a parlamentben. A brit királynőt Legari államfő fogadta a Csaklala légitámaszponton. Pakisztáni látogatása után a királynő a jövő héten Indiában utazik. Diana hercegnő halála óta a brit uralkodó most első ízben látogatott külföldre. (ČTK/AP) Zorán Djindjics nem zárta ki, hogy pártja részt vesz az új elnökválasztáson Rossz válasz lett volna MTI-TUDÓSÍTÁS London. Először ültek hivatalos béketárgyalások keretében egy asztalhoz teljes létszámban az egymástól évszázados gyűlölkö­dés által elválasztott északír ka­tolikus és lojalista közösségek képviselői. A belfasti Stormont kastélyban jelen van a Sinn Fein, amelyet az ellenlábas unionista oldal a brit fennhatóság ellen küzdő katolikus terrorcsoport, az IRA politikai fedószervének te­kint. Erre az adott lehetőséget, hogy az IRA a nyáron felújította a tűzszünetét, s a munkáspárti brit kormány ennek jutalmaként odaengedte a Sinn Feint a tár­gyalóasztalhoz. Az unionisták nehezményezték az enged­ményt, mondván: a brit kormány elvtelen alkut kötött, mivel a ka­tolikusok továbbra sem vállaltak kötelezettséget fegyvertáruk le­szerelésére, így a Sinn Fein, úgy­mond, álig felfegyverkezve ülhet a belfasti tárgyalóasztalhoz. A fegyverkérdést azonban sikerült félretenni, azzal, hogy e problé­mával a felek majd a tárgyalások folyamán foglalkoznak. nokkal, illetve a szandzsáki muszlimokkal. „Bízom abban, hogy a választók ezt figyelembe veszik az új elnökválasztás so­rán" - tette hozzá. A Szlobodan Milosevics jugo­szláv elnök felesége, Mirjana Markovics vezette Jugoszláv Egyesült Baloldal (JUL) vélemé­nye szerint sajnálatos, hogy az alacsony részvételi arány miatt érvénytelen volt az elnökválasz­tás második fordulója. „A ku­darc a koszovói albánok, s a Szerbia jövője iránt közömbös szerbiai pártok bojkottfelhívása miatt következett be" - hangsú­lyozta Ivan Markovics, a JUL szóvivője. Moszkvát nyugtalanítja a szélső­séges nacionalista erők pozíciói­nak megszilárdulása - jelentette ki tegnap Gennagyij Taraszov orosz külügyi szóvivő annak kapcsán, hogy az előzetes ada­tok szerint Seselj a szavazatok csaknem 50 százalékát szerezte meg az elnökválasztás második fordulójában. Moszkvát nyugta­lanítja ez a jelenség, amely „el­mélyült elemzést tesz szüksé­gessé" - fejtette ki a szóvivő. Pénteken cseh-szlovák kormányfői találkozó Nemcsak a vagyonról ČTK-HÍR Prága. Václav Klaus cseh kor­mányfő és Vladimír Mečiar szlo­vák miniszterelnök pénteki pöstyéni találkozóján nem kizá­rólag a rendezetlen vagyonjogi probélmákról lesz majd szó. Ezt Klaus jelentette ki tegnap a Cseh Rádiónak adott nyilatkozatá­ban. Klaus a találkozó fő céljá­nak a két fél közötti bővebb pár­beszéd felújítását tekinti. Egy­ben ösztönöznie kell a vagyon­jogi kérdésekkel foglalkozó cseh-szlovák bizottság tárgyalá­sainak mihamarabbi felújítását. Jelentős fordulatot azonban egyik fél sem vár a pénteki meg­beszélésektől. Újabb erős földrengés Olaszországban Fejvesztett menekülés MTI-HÍR Róma. Újabb földrengés rázta meg tegnap Olaszország közép­ső részét. A Richter-skála sze­rinti 4,9-es erejű rengés epicent­ruma Colfiorito térségében volt. Az újabb rengés pánikot okozott a több mint 10 napja sátrakban, lakó- és személykocsikban élő Sikeresen leválasztották a hulladékkal megrakott Progressz M-35 jelzésű teherűrhajót Leszállt az Atlantis Cape Canaveral. Közép-európai idő szerint hétfőn 23.55-kor az Atlantis űrrepülőgép földet ért a floridai Kennedy űrrepülőtéren. Az Atlantis 6 napon át közös re­pülést hajtott végre a Mir űrállo­mással. A 7. „űrrandevú" során az Atlantíson érkezett a Mirre David Wolf amerikai asztronauta és tért vissza a Földre honfitársa, Mi­chael Foale. Az Atlantis leszállá­sát vasárnapra tervezték de a kedvezőtlen időjárás miatt a NA­SA azt egy nappal elhalasztotta. A Mir legénysége közben megtalál­ta azt a hibát, amely hétfőn meg­hiúsította Progressz M-35 jelzésű teherűrhajó leválasztását. Az űr­hajósok kinyitották a zsilipeket: itt felfedezték és eltávolították azt az „idegen tárgyat", amely akadályozta a szétválását. A kikö­tést biztosító 16 rögzítőből egyet ottfelejtettek az űrhajósok. Ennek eltávolítása után sikeresen levált a Mirről a Progressz M-35-ös te­herűrhajó. (MTI) Michael Foale gyerekeinek mesél 134 napos világűrbéli útjáról. (ČTK/AP) emberek között: a fejvesztett menekülés során 2 ember meg­sérült, több tucatnyian az ijedt­ségtől lettek rosszul. Romlott a műemlékek állaga: Assisiben a Szent Ferenc bazilika épületét ismét megrázta a rengés. Az ille­tékesek 2 nappal ezelőtt állapí­tották meg, hogy a felső templo­mot több évre le kell zárni. Európai Unió Bösch a bővítésről Luxemburg. Herbert Böschnek, az Európai Unió és a szlovák kö­zös parlamenti bizottság társel­nökének továbbra is az a meg­győződése, hogy a csatlakozási tárgyalásokat az összes jelölttel meg kellene kezdeni, beleértve Szlovákiát is. Bösch azzal érvelt, hogy a jelenlegi helyzetben min­den nagyon dinamikus, és sok minden történhet az egyes jelölt országokban az elkövetkezendő évek során. A társelnök a továbbiakban ki­fejtette: nagyon nyugtalanítja ót a szlovák parlament szavazása a Gaulieder-ügyben. Ha a pozso­nyi parlament az alkotmánybí­róság akaratával ellentétesen szavaz, akkor az azt jelenti, hogy a jogállamban problémák vannak. Bösch szerint ezt a kér­dést a legfelső szinten kellene megvitatni, és az európai parla­menti képviselők véleményeit tolmácsolni kellene a szlovák parlamenti elnöknek. (TXT)

Next

/
Oldalképek
Tartalom