Új Szó, 1997. október (50. évfolyam, 225-251. szám)

1997-10-27 / 247. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 1997. OKTÓBER 2966. SPORT pj| Elpáholták a verhetetlen Felix Savont a budapesti 9. amatőr ökölvívó-világbajnokságon Erdei és Kovács aranyérmes Budapest. Szombaton és vasárnap egyaránt hat döntőt rendeztek a tegnap kora este véget ért 9. ama­tőr ökölvívó-világbajnok­ságon. Remekeltek a ma­gyar bokszolok, két arany­érmükkel minden várako­zást felülmúltak. Kovács István elsőségét mindenki várta, ám Erdei Zsolt dia- * dala szenzáció a javából. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Amikor csütörtökön este az ön­magát felülmúló Erdei Zsolt (75 kg) legyőzte Eigenbrodtot, s be­jutott a döntőbe, szinte minden­ki tisztában volt azzal, hogy „Madár" ennél feljebb már nem repülhet, hiszen a toronyesélyes Ariel Hernandez ellen nem sok keresnivalója lesz. Erdei tudta, ha nekiront a kubainak, csakha­mar „csomagolhat". Az első me­netben beleszaladt egy jobb­egyenesbe, s rá is számoltak, ami azt jelentette ponthátrány­nyal kezdte a második felvonást, amelyben sikerült kiegyenlíte­nie. Majd felettébb fegyelme­zett, ügyes, taktikus bunyózás­sal elkezdte gyűjtögetni a pon­tokat; az utolsó két percre Sit­es vezetéssel fordult. A kubai sztár hatalmas hajrába kezdett, ám a magyar fiú elhajolt az üté­sek elől, gyorsan kontrázott, és nem kis meglepetésre egyre nőtt az előnye. Az utolsó másodper­cekben 6:2-es vezetésénél feje­lésért megintették a címvédőt. Ekkor már mindenki Erdei Zsol­tot ünnepelte. Fölényes (megér­demelt) győzelme hatalmas szenzációnak számított. És a szombati program végére is maradt egy vaskos meglepetés, mégpedig egy valódi trónfosztás. Ez azt jelenti: Felix Savon, a ver­hetetlen sztár (91 kg) már nem uralkodik többé a nehézsúlyban. A kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok kubai bokszolót ala­posan elpáholta a teljesen isme­reden üzbég Rushan Sagajev, aki szikrázóan nagy csatában diadal­maskodott. A sportszerűségből elégtelenre vizsgázó kubaiak ne­hezen viselték el a trónról letaszí­tott Hernandez és Savon kudar­cát. A karibi szorítósegédek sza­bályszerűen rátámadtak a török ringbíróra, és csak a biztonsági embereknek sikerült szétszedni­ük a dulakodókat. Míg a szombat Erdei Zsolt, ad­dig a zárónap az amatőr pálya­futásától búcsúzó olimpiai, vi­lág- és Európa-bajnok Kovács István jegyében zajlott. „Kokó" a tőle megszokott nyugalommal és eleganciával öklözött - mind­végig vastaps és szűnni nem akaró éljenzés közepette. A né­met fiú tisztában volt azzal, ezen a délutánon nincs mit ke­resnie, az ő ideje majd csak ez­Kovács István (balról) klasszishoz méltó öklözéssel lett világbajnok (Archív-felvétel) után jön el. Azért nyert „csupán" négy ponttal a magyar ökölvívó­csillag, mert az utolsó két me­netben már együtt ünnepelt a mintegy 7000 lelkes nézővel. A DÖNTŐK EREDMÉNYEI - 48 kg: Romero (kubai)-Velasco (Fülöp-szigeteki) 9:1; 51 kg: Rodriguez (kubai)-Ravjapov (orosz) 18:3; 54 kg: Malahbe­kov (orosz)-Font Quintero (ku­bai) 18:6; 57 kg: Kovács (ma­gyar)-Huste (német) 6:2; 60 kg: Maletyin (orosz)-Utumen (mongol) 15:7; 63,5 kg: Simion (román)-Gvasalja (orosz) 16:5; 67 kg: Szajtov (orosz)-Dzinzi­ruk (ukrán) 2:1; 71 kg: Duver­gel (kubai)-Ibraimov (kazah) 9:7; 75 kg: Erdei (magyar)-Her­nandez (kubai) 8:2; 81 kg: Ledzjak (orosz)-Serrat (fran­cia) 12:7; 91 kg: Sagajev (üz­bég)-Savon (kubai) 14:4; +91 kg: Kandelaki (grúz)-Rubalca­ba (kubai) 4:1. (zsigárdi) Miért nem kell az RTL-pénz az MLSZ-nek? Kitört a tévéháború SPORTHÍRADÓ Budapest. Nem is olyan régen indultak, s máris kitört a háború a kereskedelmi televíziók között Magyarországon. Az RTL-Klub ma nyilvánosságra hozza, hogy a holnapután megrendezendő Ma­gyarország-Jugoszlávia labdarú­gó vb-pótselejtező közvetítési jo­gáért jóval többet ígért, mint a TV 2. Ennek ellenére a meccset és a visszavágót is az utóbbi köz­vetíti - élőben. A Blikk informáci­ói szerint az RTL-Klub mindkét találkozóért 25 millió forintot ajánlott az MLSZ-nek. Szinte hi­heteden, hogy 14 millióért mégis a TV 2 kapta a közvetítési jogot. Czékus Lajos MLSZ-főtitkár sze­rint az RTL-Klub „csak" 10 milli­ót ajánlott, (zsi) • A cseh labdarúgóliga 10. fordu­lójában: Drnovice-Teplice 0:0, Dukla-Bohdaneč 4:1, Opava­Olomouc 2:0, Liberec-C. Budéjo­vice 2:0, Hradec-Jablonec 2:2. • Stuttgartban Korda sikerével ért véget a férfi tenisztorna, a döntőben: Korda-Krajicek 7:6, 6:2, 6:4. • A svájci Michael von Grüni­gen nyerte a franciaországi Tig­nesben rendezett férfi óriásmű­lesikló Világ Kupa-versenyt, honfitársa Locher és az osztrák Maier előtt. • A luxembourgi női tenisztor­na fináléjában: Coetzer-Paulus 6:4,3:6, 7:5. • Huszonegyedikként a Koreai Köztársaság labdarúgó-váloga­tottja biztosította helyét a jövő évi franciaországi vb-re. Öt hazai győzelem, két döntetlen és két vendégsiker született a II. labdarúgóliga tizenötödik fordulójában Bősön nyert a listavezető nyitrai gárda ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. A II. labdarúgóliga 15. fordulójában az élcsapatok közül csak a Nitra szerezte meg a három pontot, idegenben győ­zött a bősi gárda ellen. • Gabčíkovo­Nitra 1:3 (1:2) Góllövők: Czuczor (45.), ill. Mir. Lőrinc (1.), Ondrovič (10.), Oremus (35.). Játékvezető: Mušák, 2000 néző. Sárga lap: Czuczor, Mužík, Tóth, ill. Benčík, Mir. Lőrinc, Kotula, Bari, Bagocký. Egy perc sem telt el, amikor a hazaiak bal oldali vé­dői elméláztak és Lőrinc kilőtte a hosszú sarkot. Brezina kapus meg sem mozdult. Agresszíven, lendületesen futballozott a Nitra, a hazaiak nem találták a játék ritmusát. A vendégek má­sodik komolyabb helyzetüket is kihasználták: Baritól indult az akció, amely „megmozgatta" a védőket és Óndrovič talált a há­lóba. Brezina kapus most sem mozdult a labdára. Csak a félidő hajrájában jött fel a Bős, Tóth bombaszabadrúgását védte a nyitrai kapus, de Czuczor fejesét már nem tudta. A szünet után egyértelműen a hazaiak irányí­tották a játékot, nagy iramot dik­tálva szinte át sem engedték a fe­lezővonalon a nyitraiakat, akik­nek nem ízlett a hazaiak letáma­dásos játéka. Czuczor, Mužík, Szabó Tibor (háromszor) volt gólhelyzetben, de mellé, fölé vagy a kapus kezébe rúgták a labdát. E nagy helyzetek előtt nagyot hibázott a bíró, amikor Hodúrt gólhelyzetben elakasz­tották, de nem ítélt tizenegyest. A nyitraiaknak három helyzetük volt, és három gólt lőttek. Ajáték képe alapján a döntetlen igazsá­gosabb lett volna, sőt, a vendé­gek egy szót sem szólhattak vol­na, ha vereséggel távoznak, hi­szen ellenfelüknek legalább há­romszor annyi gólhelyzete volt, mint nekik, (t.v.) • Piešťany­Šaľa 3:1 (1:1) Góllövők: Bognár (22.), Gvozdenovič (48.), Kováč (53.), ill. Mášik (25. - 11-esből). Játék­vezető: Šramka, 800 néző. Piros lap: Lancz (Šaľa - 72.). Végig nagy fölényben futballoztak a pöstyéniek, akik az első félidő­ben több gólhelyzetet is kihagy­tak és a második 45 percben el­puskáztak egy tizenegyest is. • Martin­Dubnica 2:2 (1:0) Góllövők: Šavol 2 (7., 75.), ill. Nosický (80.), Masarovič (89.). Játékvezető: Kružliak, 250 né­ző. Sárga lap: Klimík, ill. Bagin, Homér, Švikruha. Jól játszott a hazai ZŤS az exligás Dubnica el­len, és 10 perccel a befejezés előtt még két góllal vezetett. A hajrában a tapasztaltabb vendé­gek az utolsó pillanatban meg­mentették a döntetlent. • Devín­Vranov 1:0 (0:0) Góllövő: Plavník (80.). Játékve­zető: Kmec, 310 néző. Sárga lap: Polgár, Šlahor, Miklós, Plavník, ill. Grendel. Jó focit lát­hattak a nézők a dévényi vár alatt. A hazaiak kezdeményez­tek többet és megérdemelten ju­tottak a három ponthoz. • Nováky­Ličartovcce 0:1 (0:1) Góllövő: Lesniak (24.). Játékve­zető: Jaška, 650 néző. Sárga lap: Boháčik, ill. Stanek. A ven­déglátók álmosan kezdtek és fő­leg az első 45 percben alig ve­szélyeztették a jól játszó Ličartovce kapuját. A vendégek öt perccel a befejezés előtt nö­velhették volna előnyüket, ám Lesniak lövése a kapufán csat­tant. • Zvolen­Jelšava 1:0 (0:0) Góllövő: Selecký (81.). Játékve­zető: Ďuriš, 450 néző. Sárga lap: Urgela, Kudlík, ill. Lunter, Chudik, Dubec. A kiesés ellen küzdő hazaiak értékes három pontot szereztek. Szinte végig a jolsvaiak uralták a játékot, ám 9 perccel a befejezés előtt Selecký gólja eldöntötte a mérkőzést. • Levice­Senec 0:0 Játékvezető: Sihelský, 750 né­ző. Sárga lap: Adamovič, ill. Kollár. Mindkét oldalon sok volt a pontatlanság, a labda többnyi­re a két tizenhatos között moz­gott. A nézők unatkoztak, alig akadt említésre méltó esemény. • Trebišov­Matadorfix 2:0 (1:0) Góllövő: Hard (7., 48.). Játék­vezető: Vindiš, 400 néző. Sárga lap: Boguský, Bordáš, ill. Hasprun. A tőketerebesiek csak nehezen boldogultak a sereg­hajtó kemény védelmével, ám a helyzetek alapján rászolgáltak a győzelemre. • Stropkov­Púchov 1:0(1:0) Góllövő: Tomko (39.). Játékve­zető: Anguš, 900 néző. Sárga lap: Fedeš, ill. Petruš, Holčík. Két jól képzett csapat találkozó­ján a hazaiak nagyobb küzdeni akarása döntött. A vendégek csak a mezőnyben játszottak jól, kapura azonban nem voltak ve­szélyesek. A bajnokság állása: 1. Nitra 15 9 3 3 34:18 30 2. Dubnica 15 8 4 3 27:13 28 3. Senec 15 7 4 4 20:16 25 4. Púchov 15 6 6 3 25:17 24 5. Jelšava 15 7 2 6 25:19 23 6. Gabčíkovo 15 7 2 6 28:25 23 7. Martin 15 6 4 5 20:28 22 8. Stropkov 15 6 3 6 19:19 21 9. Ličartovce 15 5 5 5 17:19 20 10. Devin 15 5 5 5 18:21 20 11. Vranov 15 5 4 6 32:27 19 12. Trebišov 15 5 4 6 13:14 19 13. Piešťany 15 5 4 6 21:24 19 14. Nováky 15 3 8 4 15:15 17 15. Levice 15 3 8 4 14:14 17 16. Šaľa 15 5 2 8 17:27 17 17. Zvolen 15 5 1 9 16:19 16 18. Matadorfix 15 2 3 10 17:41 9 A következő forduló párosítása: Nitra-Jelšava, Dubnica-Zvolen, Šaľa-Martin, Matadorfix-Piešťa­ny, Púchov-Trebišov, Vranov­Stropkov, Ličartovce-Devín, Se­nec-Nováky, Gabčíkovo- Levice. JÉGKORONG EXTRALIGA Pozsony. Tegnap este a 12. forduló mérkőzéseivel folyta­tódtak a jégkorong Extraliga küzdelmei. Általában érvé­nyesült a papírforma. Az esé­lyesek biztosan győztek és a táblázat élén nem változott a helyzet. Eredmények: Zvolen­Trenčín 1:2 (0:0, 1:1, 0:1), Poprad-Martin 3:2 (1:0, 1:1, 1:1), Košice-Sp. N. Ves 6:3 (1:1, 3:2, 2:0), Skalica- Nitra 7:0 (3:0, 1:0, 3:0), Slovan-L. Mikuláš 7:2 (1:0,3:0,0:0). 1. Slovan 12 10 0 2 53:23 20 2. Košice 12 9 1 2 50:29 19 3. Trenčín 12 6 3 3 38:32 15 4. Poprad 12 6 2 4 35:34 14 5. Skalica 12 7 0 5 37:32 14 6. Nitra 12 4 2 6 29:39 10 7. Zvolen 12 4 1 7 27:33 9 8. Sp.N.Ves 12 3 2 7 27:39 8 9. Martin 12 2 2 9 34:38 6 10. L. Mikuláš 12 2 1 9 21:52 5 A következő forduló párosítása: L. Mikuláš-Skalica, Tren­čín-Poprad, Sp. N. Ves-Zvolen, Nitra-Košice, Martin- Slovan. III. LABDARÚGÓLIGA POZSONY: Sv. Jur-Pezinok 1:0, Spoje-Slovan jun. 0:1, Dev. N. Ves-Záh. Ves 2:2, To­mášov-VTJ Malacky 0:2, Lamač-Vinohrady 2:1, Ra­pid-ŠKP 0:0, ŠK Malacky­Dúbravka 3:0, Slov. Grob­Inter B 0:0, Malinovo-Berno­lákovo 2:0. NYUGAT: Bánovce-Štúrovo 2:2, Dvory-Hlohovec 2:1, My­java-Kalná 3:2, Senica-Str. Nitra 3:2, Hurbanovo-Komár­no 1:1, Vrbové-Pov. Bystrica 2:1, Topolčany-N. Zámky 3:0, Vráble-Partizánske 2:0, N. Mesto-Zl. Moravce 3:0. KÖZÉP: Istebné-D. Kubín 4:1, Dubová-Lučenec 0:2, Torna­ľa- B. Bystrica B 1:0, Čadca­Námestovo 0:1, L. Mikuláš­Selce 1:1, Belá-B. Štiavnica 0:1, Žabokreky-Podbrezová 1:3, Žilina B-Bytča 0:0. KELET: Spoje Košice-Giral­tovce 1:0, Svidník-Turňa 1:0, Bard. N. Ves-Lipany 1:1, Dubová-Michalovce 1:0, FC Košice B-Krompachy 1:4, Rožňava-V. Kapušany 1:0, Prešov B-Sp. N. Ves 1:0, Svit-V. Šariš 2:0. (su) SPORTFOGADÁS A ŠPORTKA 43. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 8,17, 23, 25, 26, 40; pótszám: 2. II. húzás: 7, 22, 29, 33, 39, 42; pótszám: 9. LEHETŐ­SÉG-szám: 784435. A MATES 43. játékhetének nyerőszámai: 8,22,25,30,34. A KENŐ 10 szombati sorsolá­sának nyerőszámai: 6, 17, 19, 22, 24, 25, 26, 28, 33, 37, 38, 44, 49, 60, 63, 66, 75, 77, 78, 79. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 43. já­tékhetének nyerőszámai: 4, 21, 25, 34, 75; JOKER-szám: 226899. A magyar HATOSLOTTÓ nye­rőszámai: 2,25,26,34,38,43; pótszám: 10. (TA SR+TXT) BAJNOKI PONTOKÉRT KOSARLABDA. Férfi I. liga, 8. forduló: Krompachy-Košice 72:80, Inter-Trenčín 106:63, Prievidza-Svit 71:87 - hosz­szabbítás után, Handlová­Žilina 81:69, Pezinok-Benzi­nol 92:56, Lučenec-Levice 113:75. Női I. liga - 8. fordu­ló: Šamorín- Myjava 59:67(24:38), legjobb dobók: Juríková 12, Tašková 11, ill. Danišková, Janoštinová, Arhi­pova 14-14; 250 néző. Az első félidőben nagyon rosszul vé­dekeztek a hazaiak, a fordulás után javult a somorjaiak játé­ka, de ez kevés volt a győze­lemhez. Tlmače-Ružomberok 58:92, Lok. Košice-B. Bystrica 80:54, Istrobanka-Poprad 73:57, Tory Košice-Slovan Bratislava 71:64, Slávia UK-ZMB B. Bystrica 62:75. KÉZILABDA. Férfi Extraliga, 7. forduló: N. Zámky-Piešťa­ny 42:25 (20:9), Topoľčany­ŠKP Bratislava 31:22 (16:12), Prešov-VSŽ Košice 23:21 (10:9), Pov. Bystrica-Barde­jov28:22 (11:11). RÖPLABDA. Férfi I. liga, 3. forduló - vasárnap: VKP Bratislava-Ravijoma 3:0, D Detva-Zvolen 3:0, Humen­né-Žilina 3:1, Myjava- TU Košice 3:0, Nitra-Revúca 3:1, Šaľa- Hriňová 3:0. TEKE. Női I. liga, 4. forduló: Zl. Klasy-Lok. Košice 13:9, Šaľa-Vrútky 5:17. (sr) Jerezben befejeződött az idei Forma- 1-es sorozat Villeneuve a világbajnok MTI-JELENTÉS Jerez. A Forma-l-es gyorsasági autós világbajnokság idei utolsó futamát rendezték meg a spa­nyolországi Jerezben. Az izgal­mas viadal előtt az volt a kérdés, hogy a német Michael Schuma­cher harmadszor, vagy a kana­dai Jacques Villeneuve először lesz-e világbajnok. Ezúttal a ten­gerentúli versenyző volt szeren­csésebb. A kanadai pilótának, aki egyéb­ként az első helyről vághatott ne­ki a 69 körös versenynek, egy ponttal többet kellett szereznie német riválisánál, minden más esetben M. Schumacher a világ­bajnok. A 48. körben dőlt el a verseny. Az élen haladó Schuma­cher szabálytalanul próbálta ki­szorítani legnagyobb ellenfelét a pályáról, amikor kicsúszott, és a verseny feladására kényszerült. A sportág krónikásai emlékeztet­tek arra, hogy hasonló manőver­rel fosztotta meg Schumacher a világbajnoki címtől 1994-ben az angol Damon Hült. A hajrában kerékcserék után a finn Häkkinen került az élre, a kana­dai Villeneuve már csak arra ügyelt, hogy biztonságosan célba éljen, ami számára a világbajno­ki elsőséget jelentette. A kanadai versenyző végül is harmadik lett a brit Coulthard mögött. A jerezi Európa Nagydíj végered­ménye: 1. Mika Häkkinen (finn, McLaren-Mercedes) 1:38: 52,772 - 185,240 km/ó ádagse­besség, 2. Coulthard (brit, McLa­ren-Mercedes) +1,654, 3. Ville­neuve (kanadai, Williams-Re­nault) +1,802, 4. Berger (oszt­rák, Benetton-Renault) +1,919, 5. Irvine (ír, Ferrari) +3,789, 6. Frentzen (német, Williams-Re­nault) +4,537 perc. A világbaj­noki pontverseny végeredmé­nye: Villeneuve 81, M. Schu­macher 78, Frentzen 42, Alesi 38, Coulthard 36, Häkkinen 27, Berger 26, Irvine 25 pont. A konstruktőrök versenyében: 1. Williams-Renault 123, 2. Fer­rari 102, 3. Benetton-Renault 67, 4. McLaren-Mercedes 63, 5. Jordan-Peugeot 33, 6. Prost­Mugen-Honda 21, 7. Sauber­Petronas 16, 8. Arrows-Yamaha 9,9. Stewart-Ford 6,10. Tyrrell­Ford 2 pont.

Next

/
Oldalképek
Tartalom