Új Szó, 1997. október (50. évfolyam, 225-251. szám)

1997-10-23 / 244. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1997. OKTÓBER 23. KULTÚ RA - OK TATÁS 9 Budapesten tegnap rendezték a 9. amatőr ökölvívó-világbajnokság negyeddöntő mérkőzéseit Erdei, Kovács, Dydi: érem Labdarúgó Bajnokok Ligája - 3. forduló FC Košice-Juve Ôľl (0:1) Budapest. Szerdán - dél­után is, este is 24-24 mér­kőzéssel - megkezdődtek a negyeddöntők. A12 súly­csoportban állva maradt 96 bokszoló vágya egyként az volt, hogy nyerjen^ hi­szen akkor valamilyen szí­nű érme már bizonyosan van a budapesti vb-ről. MTI- ÉS TA SR-JELENTÉS A szlovák Rudolf Dydi a 48 kg-os súlycsoportban remek teljesít­ményt nyújtott, hiszen az angol színes bőrű Ian Napát fölényes, 9:4 arányú pontozással verte, s ez azt jelenti, felállhat a dobogó­ra. Legrosszabb esetben a 3. he­lyen végez! A négy között Dydi a Fülöp-szigeteki Roel Velascóval mérkőzik. „Még mindig nehezen hiszem el, hogy bejutottam a legjobb négy közé, s éremmel té­rek haza. A következő ellenfe­lem a világranglista második he­lyén áll, éppen ezért felettébb nehéz dolgom lesz, ám mindent megteszek a sikerért!" - nyilat­kozta Dydi. Velihan „Ljosa" Gerejhanov vi­szont a 67 kilogrammosok kö­zött 12:4 arányú vereséget szen­vedett az ukrán Szergej Dzin­ziruktól, és kiesett. A magyarok közül elsőként Er­dei Zsolt (75 kg) harcolta ki az elődöntőbejutást. Semmi kétség sem férhet a győzelméhez, ezt bizonyítja a 8: l-es pontozás is az üzbég Dilszod Jarbekov ellen. , Azzal bocsátottam útjára a ring­be Zsoltot, hogy ne üssön, üt majd az Eb-ezüstérmes üzbég eleget. Abból viszont lesz módja kontrázni. így is történt, Jar­bekov jött, Madár meg gyűjtötte a pontokat. Négy menet után annyira biztosan vezetett, hogy a befejező két percre már ezzel küldtem be a szorítóba: most • A női kosárlabda BEK tegnapi fordulójában (A-csoport) a szlo­vák bajnok Ružomberok 80:51 (43:18) arányban legyőzte az Athén együttesét. • A Martin-Zvolen tévés mecs­csel (SZTV 2,17.00) már ma el­kezdődik a jégkorong Extraliga 11. fordulója. A többi találkozót pénteken játsszák. • Ma rendezik a labdarúgó KEK nyolcaddöntőjének első mérkő­zéseit - 17.00: Lok. Moszkva­Kocaelispor; 19.00: AEK Athén­Sturm Graz; 20.00: Donyeck­Kovács Istvántól aranyérmet várnak a budapesti világbajnokságon. már azt csinálsz, amit akarsz" - árulta el a győztes csata után az érthetően rendkívül bodog szövetségi kapitány, Szántó Im­re. A vb egyik nagy esélyese, Kovács István (57 kg) kedden késő este magabiztosan öklözött, litván el­lenfelét, Vidas Biciulaitist a ne­gyedik menetben sérülés miatt leléptették. „Azt hiszem, ilyen verekedős meccsem még sosem volt! Igaz, én most is vívni akar­tam, de ellenfelem nekem esett. Minden áron a kocsmai bunyót erőltette, így a negyedik menet­re Öcsi bácsitól, tán először, az­óta, hogy együtt dolgozunk, en­gedélyt kaptam rá, hogy akkor most én is verekedhetek. Nem hiszem, ennek nagyon örült vol­na a litván srác!" - mondta az 57 kg-os súlycsoport esélyese. „Pisti bebizonyította, ha muszáj, vere­kedni is nagyon tud a ringben..." - nyilatkozta Szántó Imre edző. „Kokó" a tegnap esti negyeddön­tőben az üzbég Tulkunbaj Tur­gunov ellen aratott fölényes, 17:1 arányú győzelmet. Tegnapelőtt nem sokkal éjfél előtt Kótai Mihály (71 kg) 18:5­re verte a spanyol Jósé Castro Dominguezt, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. Balogh Vil­mos (63,5 kg) viszont csak 66 EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK Vicenza; 20.30: Nice-Slavia Praha, Primorje-Kerkrade, Eke­ren-Stuttgart; 21.05: Tromsö­Chelsea; 21.30: Betis Sevilla-FC Koppenhága. • A dél-amerikai labdarúgó Szuper Kupa első fordulójában a brazil Flamengo csapata 3:3­ra játszott a paraguayi Olimpiá­val, míg a szintén brazil Vasco de Gama idegenben győzött az argentin Racing Club ellen (3:2). • Stuttgartban, a 2,3 millió dol­lár összdíjazású tenisztorna 2. fordulójában a chilei Marcello Rios 6:7,6:4, 6:4-re verte a szlo­vák Karol Kučerát. • Női labdarúgó vb-selejtező mérkőzésen Trencsénben Babu­liaková (2), Botková és Geržová góljaival Szlovákia 4:0 arány­ban győzött Magyarország el­len. • Női Szuper Liga mérkőzésen 2:5-re kikapott a Hodoníntól a DAC női asztaliteniszcsapata. • Három I. ligás labdarúgócsa­pat (Slovan, Lok. Košice, Rim. A Trnava és az Inter futballcsapatának edzője értékel Eric Lindros rekordja a jégkorong NHL-ben Galis: „Motiválják ellenfeleinket...!" Itt a lcétszázadik gól! ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Tíz fordulón, a küzde­lemsorozat egyharmadán van­nak túl az I. ligás labdarúgócsa­patok. A Trnava-Inter (2:0) ta­lálkozót követően megkérdez­tük a két vezetőedzőt, miként értékeli védenceik eddigi telje­sítményét? DUŠAN GALIS (Trnava): „Nagy tervekkel vártuk az idénykezde­tet, nem titkoltuk, bajnokok akarunk lenni! Eddigi produkci­ónkkal nagyjából elégedett va­gyok. Kár, hogy hazai pályán a kassaiakkal és a homonnaiakkal csak döntetleneztünk. Azt vi­szont elismerem, hogy az utóbbi időben nem futballozunk tet­szetősen, ugyanis játékosaimra nagy lelki teher hárul. Nehéz dolgunk van, mert legnagyobb riválisunk minden ellenfelünket motiválja. Például egy héttel az egymás elleni meccsünk után megnéztem a Chemlont, szinte nem ismertem a keletiekre... Csak unottan sétálgattak a zöld gyepen, Nagyszombatban vi­szont az utolsó másodpercig küzdöttek!" JOZEF BUBENKO (Inter): „Nyá­ron alaposan kicserélődött a ke­retünk, neves játékosok távoz­tak, helyükre többnyire fiatal te­hetségek érkeztek. Kicsit félve vártuk a rajtot, az igazat meg­vallva, nem gondoltam arra, hogy ilyen sikeresek leszünk. A pasienkyi stadionban eddig min­den mérkőzést megnyertünk, idegenben sem játszottunk alá­rendelt szerepet, sőt! A nagy esélyes FC Košice otthonából is ponttal távoztunk. Bravúrnak számítana, ha a 3. helyen zár­nánk az őszi idényt." (szabó) MTI- ÉS TA SR-JELENTÉS New York. Eric Lindros megsze­rezte 200. gólját az észak-ame­rikai profi jégkorongligában (NHL). A Philadelphia Flyers klasszisa a történelmi találat mellett négy gólpasszal is segí­tette csapatát, amely hazai kör­nyezetben magabiztos, 7: l-es győzelmet aratott a Tampa Bay Lightning elleni mérkőzésen. Lindros eddigi NHL-pályafutása 307 találkozóján 254 gólpasszal is büszkélkedik. A Flyers játékosai közül szintén kiemelkedő teljesítménnyel rukkolt elő Václav Prospal és John LeClair. Előbbi két góllal és két gólpasszal, utóbbi egy ta­lálattal és egy gólt „érő" átadás­sal hívta fel magára a figyelmet. LeClair egyébként remekül kezdte az idényt, hiszen a leg­utóbbi öt mérkőzésen hét gólt szerzett. A Lightning részéről, amely so­rozatban ötödször szenvedett vereséget, Dino Ciccarelli volt eredményes. Eredmények: Philadelphia Fly­ers-Tampa Bay Lightning 7:1 (3:1, 2:0, 2:0), gólütők: Niimaa (3.), LeClair (6.), Prospal (9., 59.), Falloon (27.), Lindros (30.), Desjardins (51.), ill. Cic­carelli (15.); Dallas Stars-Van­couver Canucks 1:5 (1:1, 0:1, 0:3), Zubov (10.), ill. Bure (12., 26. és 54.), Roberts (44.), Nas­lung (46.); Edmonton Oilers­Boston Bruins 1:2 (0:0, 1:1, 0:1), Veight (30.), ill. Bourque (34.), Ellett (56.); Phoenix Co­yotes-Anaheim Mighty Ducks 3:4 (2:2, 1:1, 0:1), Isbister (14.), Quint (15.), Tkahut (26.), ill. Todd (9.), Selänne (18.), Drury (35.), Bronger (43.); Los Angeles Kings-New York Islanders 3:2 (0:1, 2:0, 1:1), Boucher (22.), Johnson (24.), Robitaille (54.), ill. Pálffy Í5.), Jonsson (51.> , r ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Janočko helyzetével indult a találkozó: a kassai játé­kos a 13. percben két -olasz védő díszkíséretében - 12 mé­terről - alig lőtt a jobb alsó sa­rok mellé. Nem sokkal ezután Inzaghi bombáját védte Mol­nár, majd a 19. percben Peruzzi rosszul jött ki kapujából, ám a szorongatott helyzetben lévő Semeník nem tudta a hálóba gurítani a labdát. Két perccel később ismét ő veszélyeztetett: három lépésről fejelt a kapu fö­lé. A bátran, támadó felfogás­ban futballozó kelet-szlovákiai­ak meglepték a nagy esélyes Ju­ventust, amely, úgy tűnt, lebe­csülte ellenfelét. A szlovák baj­nok csak 30 percig bírta az álta­la diktált iramot. A 34. percben Del Piero 17 méteres, jól elta­lált szabadrúgása a bal alsó sa­rokban kötött ki. Tíz perccel a szünet előtt Marcello Lippi edző a bizonytalan Peruzzi he­lyére Rampullát küldte a kapu­ba! Közvetlenül a szünet előtt a csereként beállt Ljubarszkij 13 méterről a bal alsó sarok mellé durrantott. Egyenlítési le­hetőség volt! A második félidő elején sok volt a „tüske", a kemény belemenés, a német Steinborn játékvezető (9000 néző előtt bíráskodott) gyors egymásutánban három sárga lapot (2:1) is felmutatott. Fordulást követően mindkét együttes komótosan futballo­zott. A 65. percben Inzaghi kö­zeli lövését védte nagy bravúrral Molnár, majd egy perccel később Conte az ötösről a felső lécre bombázott. A B-csoport másik mérkőzésén: Manchester United-Feyenoord Rotterdam 2:1. További ered­mények: Parma-Dortmund 1:0, Eindhoven-Newcastle 1:0, Ba­yern-PSG 5:1, Monaco-Lierse 5:1, Sporting Lisszabon-Lever­kusen 0:2, Sparta-Galatasaray 3:0, Kijev-Barcelona 3:0(ü), Rosenborg-Porto 2:0, Real Madrid-Pireusz 5:1. (t-zsi) (Fotó: Nemzeti Sport) másodpercig bírta a román juni­or világ- és Európa-bajnok Dorel Simion ellen. Ladányi Róbert (51 kg) szintén kiesett, őt az ör­mény Vahtang Darcsinjan bú­csúztatta - döntő fölénnyel. A vb versenybizottsága elutasí­totta az óvást Enrico Thormann ügyében. A németek azért pro­testáltak, mert Thormannt uk­rán ellenfele, Szergej Dzinziruk a menet végét jelző gong után övön aluli ütéssel küldte padló­ra. Ezt állítólag a videofelvétel egyértelműen bizonyítja. Ennek ellenére Thormannt kiszámolták a 3. menetben, és ellenfele jutott tovább. Sobota), is részt vesz a novem­bervégén, Losoncon sorra kerü­lő terem-labdarúgótornán. • A labdarúgó UEFA Kupa 2. fordulójának tegnap esti mérkő­zésén: Rapid Wien-1860 Mün­chen 3:0 (1:0). A bécsiek 3. gólját Marek Penksa lőtte a 81. percben. • Barátságos futballmérkőzésen: Ružomberok-B. Bystrica 1:1. • A KENŐ 10 szerdai, 592. sor­solásának nyerőszámai: 2, 3, 4, 7,15,16, 23, 38, 39,40, 42, 50, RÖVIDEN Már most egymillió jegyigénylés! Párizs. Négyszer annyi jegyet igényeltek a hazai futballdruk­kerek a jövő évi labdarúgó-világbajnokság szervezőitől az iga­zán lényeges összecsapásokra mint amennyi belépő megvásár­lásárajoguk van, tudniillik - ahogyan az megszokott - bizo­nyos kvóta alapján válthatók tikettek a fontos futballesemény­re. A kilenc legfontosabb vb-mérkőzést egymillió francia sze­retné megtekinteni a helyszínen, ám csak 227 ezer belépő ad­ható el. Az emlegetett kilenc találkozón a döntő csatát és a nyitómérkőzést, továbbá a negyeddöntőket, az elődöntőket és a harmadik helyért rendezendő összecsapást kell érteni, (m) A „boksznagypapa" újra ringben Atlantic City. Az amerikai George Foreman november 22-én lép újra a kötelek közé. A volt nehézsúlyú profi ökölvívó-világ­bajnok - „boksznagypapaként" emlegetik őt szakberkekben ­a nála 23 évvel fiatalabb honfitársa, Shannon Briggs ellen mérkőzik. - Briggs a fiam lehetne, és úgy is fogom kezelni őt. Egy kicsit elverem a hátsóját... - tréfált a 48 éves Foreman az Atlantic Cityben megtartott sajtótájékoztatóján. Foreman azt reméli, hogy Briggs legyőzése után jövőre már a világbajnoki címért szállhat ringbe, (m) Tiger Woods az „Év játékosa" Palm Beach Gardens. Az új golfsztár, Eldrick „Tiger" Woods lett az „Év játékosa" az amerikai PGA-Tour szokásos választá­sán. A 21 éves amerikai golfversenyző az idén a PGA-Tour mellett további három tornán is diadalmaskodott. Woods 98 ponttal fölényesen végzett az első helyen. Honfitársa, a második helyezett Davis Love III. csak 28 szava­zatot kapott. Woods idén már 1 960 570 dollárt „ütögetett össze", (m) Tommy Svensson és a Benfica Stockholm. A svéd labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, Tommy Svenssont az Expressen című napilap munkatársa arról kérdezte: hogy valóban megegyezett-e a portugál Benfica elnökjelöltjével, Joao Valével? Állítólag ha az október 31-i szavazáson Valét választják meg a klub első emberének, akkor a skandináv szakember lesz a lisz­szaboniak új vezetőedzője. - Nem tagadom, beszéltem Valéval - mondta Svensson, aki úgy véli, a pénznek döntő szerepe lesz abban, hogy esetleg elvállalja a tisztséget, (m) ÖKAI ibiAVA mr GENERÁLNY 1>\RTN Mindhárom szlovákiai induló érmes lett a pozsonyi fitness-világbaj­nokságon! A várakozásnak megfelelően a nagy esélyes, zselizi Ma­jor Tímea (középen) nyert, a második helyen - nem kis meglepetés­re - Marietta Žigalová (jobbról) végzett, s Zora Czoborová csak har­madik lett... (Fotó: TA SR) ' ••'• I MWW W M HH H x Í

Next

/
Oldalképek
Tartalom