Új Szó, 1997. október (50. évfolyam, 225-251. szám)
1997-10-16 / 238. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 1997. OKTÓBER 10. POLITIKA 16 Hogyan dicsérte a két edző egymás csapatát a DAC-Slovana I. ligás labdarúgó-mérkőzés után.... Pénz van, lesz végre játék is? Pozsony. Érdekes ez a bajnokság. Elment az adddig harmadik Slovan Dunaszerdahelyre, az utolsó előtti DAC-hoz, és az volt az ember benyomása, ntha egy gyenge II. ligás apát futkosna a pályán. • TOMI VINCE Ez a momentum azonban nem zavarta a hazaiak trénerét, hogy kijelentse: a Slovan az Slovan. Igen, igen. A nevében. Nem maradt adósa kollégájának a pozsonyi edző sem. Szerinte aki pontot szerez Dunaszerdahelyen, az elégedett lehet. Hát így. Dicsérjük egymást gyerekek, az élet úgyis tovaszáll... Szóval nem bírt egymással a két kiváló csapat - állítják a szakvezetők. A néző mást mond: mintha az utcáról sebtében összetoborzott járókelők alkotnák a két impotens futballalakulatot. A Slovan eladta legjobb labdarúgóit, hogy az értük kapott pénzből fizethesse az új szerzeményeket, azokat a közepesnél is gyengébb futballistákat, akiket kedden és korábban is láthattunk a pályán, azokat, akik tegnapelőtt és korábban is csak kergették a labdát, de nem érték utol, ha utol is érték, nem tudtak vele mit kezdeni. Pénz van, csapat nincs.... Prochotský edző a keddi meccs előtt azt nyilatkozta, jó játékkal és eredménnyel szeretnék megörvendeztetni szurkolóikat. Szabad-e iilyen felelőtlen kijelentést tenni? Hát a tréner nem tudja, kikkel van dolga? Dehogy nem. Akkor meg miért kell félrevezetni a nézőket? Persze a szurkolót nem lehet becsapni hangzatos maszlagokkal. Nézzük meg, hányan járnak manapság a Slovan hazai mérkőzéseire. A legutóbbin páldául 2600-an szorongtak a 30 ezres stadion lelátóin. Nem, nem azért ennyien - ahogy előszeretettel hangoztatta annak idején Galis tréner is - mert ilyen sznob a pozsonyi néző. Egyálta• Elbúcsúztatta az angol bajnokot a labdarúgó Liga Kupa 3. fordulójában a másodosztályú Ipswich, miután hazai pályán 2:0-ra verte a Manchester United-ot. Ezalatt a csapat másodedzője Argentínában járt, ahol 20 millió dollárt ajánlott Marcelo Salasért, a River Plate chilei légiósáért. • A portugál Manuel Pereira játékvezető irányítja a Magyarország-Jugoszlávia labdarúgó világbajnoki pótselejtezőt; az írbelga összecsapást a magyar Vágner László vezeti. • Három játszmában (6:3, 6:7, 7:6) bizonyult jobbnak az osztravai tenisztorna 2. fordulójában Kprol Kučera a dán Carlsennél. New York. Három mérkőzés szerepelt az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) középeurópai idő szerint szerda hajnalban zárult újabb játéknapjának műsorán. A szűk programválasztékból elsősorban gazdag góltermése miatt emelkedett ki a Dallas Stars és a Calgary Flames összecsapása, ahol összesen kilencszer zördültek meg a hálók. Ehhez persze az is kellett, hogy hosszabbításban dőljön el a mérkőzés végkimenetele. Pedig sokáig úgy tűnt, hogy még a rendes játékidőben tisztázódik minden, hiszen Theoren Fleury találatával 4:3-ra a lán nem. A játék miatt fordít hátat a stadionnak, nem vevő a selejtre. És bármilyen könyörtelenül is hangzik, ki kell mondani: a mostani Slovan csak futballselejtet produkál. Hiába erősködtek és esküdöztek a szezon eleji sajtótájékoztatón a Slovan-vezetők (elsősorban Ondruš elnök), hogy meglátják, meglátjuk, ezek a labdarúgók, ez a csapat a Téglamezőre hozza a futballkánaánt. Eddig egyszer sem sikerült. Győzni ugyan tud (ha tud), de játszani meg kell tanulnia. A kérdés: képes-e erre a mostani összetételben? Pesszimisták vagyunk... Dunaszerdahelyen sem dívik az optimizmus. Eladták legjobb játékosukat, Rimanovskýt, vettek helyette néhány közepes és gyengébb képességű, elhíresült és kiöregedett futballistát, akikkel a már egyre kevesebbet humorizáló Škorpil edző sem tud gyakran mit kezdeni. Vicces kedvében lehetett, amikor a 37 éves, világéletében jobbhátvédetjátszó veterán labarúgót állította a söprögető posztjára, hogy aztán a ligeti 1:4 után belássa, rossz tréfa volt. A Slovan ellen ismét a megbízható Janega játszott utolsó embert... Hogy a hazaiak tulajdonképpen hárítható gólt kaptak? Nem újdonság. Köztudott, a DACvédők bonyolult helyzetekben csak nagyon nehezen tudnak orientálódni, könnyen zavarba jönnek. Kedden sem ugrott fel senki fejelni a szögletrúgás során Antalovičcsal... A DAC-nak a harmadik leggyengébb védelme van a 16-os mezőnyben, s ez a helyzet a csatársorral is. Radványi előretoltán szinte egyetlen labdát sem tudott megjátszani, még a legjobb helyzetekben sem; lassú, nem merte vállalni egy az egyben a játékot. PeSPORTHÍRADÓ • Tegnap lejátszották a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének mérkőzéseit: Szabadegyháza-Újpest 0:4, III. ker. TVE-BVSC 3:1, Diósgyőr-Ferencváros 2:1, Paks-Szeged 0:2, Videoton-Nyíregyháza 4:0. • A női kosárlabdaliga korábbról elhalasztott mérkőzésén a somorjai lányok hazai pályán 250 néző előtt 88:70 (53:26) arányú vereséget szenvedtek a bajnok rózsahegyiek együttesétől; legeredményesebbek: Makovkina 26, Safarit 16, ill. Svicsova 24. • Az UEFA Kupa első fordulójának második, megismételt mérkőzésén (a 2:2-re végződött első meccs után a svájciak óvtak, mert tíz centivel alacsonyabbak voltak a kapuk) a Szpartak Moszkva (a kassaiak verték ki a Bajnokok Ligájából) 5:1 (3:0) arányban nyert az FC Sión együttese ellen, s 6: l-es összesítéssel bejutott a második fordulóba, ahol a spanyol Valladolid lesz az ellenfele. • Október 18-án ül össze a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy döntsön, hol rednezzék a 2006-os téli olimpiai játékokat. A jelöltek közt ott van Szlovákia is (Poprad), melynek küldöttsége szerdán tanácskozott utoljára, majd elutazott Lausanne-ba. • Százezer finn márka büntetést fizet a FIFA-nak a Finn Labdarúgó Szövetség, mivel a magyarok elleni vb-selejtezőt követően a szurkolók a pályára roÉSZAK* PROFI JÉCKOI Calgary-ból jött vendégek vezettek csaknem a legvégéig. Az NHL bajnoki címét védő Detroit Red Wings töretlenül nyomul előre a sikerek jeges, de a Vörös Szárnyak szempontjából cseppet sem csúszós útján. A legutóbbi Stanley-kupa-győztes gárda ezúttal a valamikor sokkal szebb napokat látott Toronto Maple Leafst verte papíron szoros, a valóságban azonban egyértelmű mérkőzésen. Elveszítette veretlenségét a New York Rangers együttese. Igaz, a Mario Lemieux visszavonulása dacára is veretes csapatnak megmaradt Pittsburgh Penguinstől kaptak ki a Parkőrök, akiknek Ron Francis, a legtapasztaltabb Pingvinek egyike adta meg a kegyelem döfést a második harmad 18. percében lőtt góljával. A Rangers vereségéhez kellett Tom Barrasso, a pittsburghiek portása is. A vendégek kapusa ugyanis a kapujára tartó mind a 36 lövést képes volt hárítani, miáltal profi pályafutásának 24. kapott gól nélküli mérkőzését tudhatja maga mögött. EREDMÉNYEK: Toronto-Detroit 2:3 (1:1, 0:2, 1:0). Góllövők: Sullivan, Domi, ill. Gilchrist 2, Lidström; 15 700 néző. New York Rangers-Pittsburgh 0:1 RÖVIDEN Shearer csak karácsony után játszhat Newcastle. Már mankó nélkül járhat Alan Shearer, a Newcastle kiváló csatára, aki a közelmúltban bokaműtéten esett át. A tavalyi labdarúgó Eb gólkirálya már elkezdte a szobakerékpáros edzéseket, de karácsonyig aligha léphet pályára tétmérkőzésen.- Tisztában vagyok a helyzetemmel, s tudom, hogy nincsenek csodák. Karácsony előtt biztos nem térhetek vissza, de most még nem tudom pontosan megmondani, mikor játszhatok újra. (m) Négy keletnémet úszóedző vád alatt Berlin. Újabb szakaszába érkezett az egykori keletnémet úszóedzők pere. Dieter Lindemann, Volker Frischke, Rolf G., és Dieter K. ellen alapos a gyanú, hogy az NDK-érában 17 éven aluli lányversenyzőknek szüleik tudta nélkül doppingszereket adtak. Lindemann és Frischke korántsem ismeretlen az úszósportban, hiszen előbbi a többszörös világ-és Európa-bajnok Franziska van Almsick egykori mestere, míg utóbbi a 800 méteres gyorsúszásban Eb-aranyéremmel büszkéldedő Kerstin Kielgass volt edzője, (m) Bolgár játékvezetők sztrájkja Szófia. A bolgár labdarúgó-játékvezetők sztrájkba léptek. Testületük egyöntetű döntése alapján az erre a hétvégére kiírt valamennyi első-és másodosztályú bajnoki futballmérkőzésen megtagadják a munkát, mert megelégelték a bolgár futballban eluralkodott erőszakosságot, (m) Keresztúri (az előtérben) szögletrúgása után egyenlített a Slovan labdarúgócsapata a DAC elleni I. ligás mérkőzésen. Jobbról Kráľ, balról Antalovič látható (Fotó: Nagy László) AZ I. LABDARÚGÓLIGA SZÁMOKBAN dig hányszor tehette volna. Ha... De ő már csak arra van, hogy a hálóba kotorja a labdát, ha már egyszer arra jár... Ami mégis némi okot ad a DACderülátásra, hogy már van főszponzor. A nagyszombati Kabát húsipari vállalat. Nagy Pista István, a klub szigorú és szókimondó általános elnökhelyettese: „Valami megmozdult a támogatás irányában, sok fáradozás után sikerült felhajtanunk a mecénást; már nem vagyunk teljesen árva gyermekek... Szeretnénk igazolni egy csatárt és egy középpályást; okulva a nyári és az utóbbi mezcserékből, két olyan labdarúgót akarunk, aki rögtön és azonnal hasznára lenne a csapatnak. Nem kellenek a jöttmentek..." Tiszta beszéd. Pénz van. Lesz játék is? A dunaszerdahelyi szurkoló sem hagy fel soha minden reménnyel... hantak, illetve különböző tárgyakat dobáltak a játéktérre. • Továbbra is 100 százalékos a spanyol labdarúgó-bajnokságban az FC Barcelona csapata, miután a 6. fordulóban 1:0 arányban nyert Luis Enrique góljával a Real Mallorca pályáján; hétpontos előnnyel vezet. • Öt találkozót rendeztek a német labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában: Wolfsburg- Werder 1:0, Dordtmund- Leverkusen 0:1, Köln-Schalke 0:2, Hertha-Bochum 2:2, Hamburg- Karlsruhe 3:1. • A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 2, 7, 9, 12, 16, 26, 29, 36, 38, 41, 42, 46, 57, 58, 61, 62, 63, 67, 71, 72. (0:0,0:1,0:0). Góllövők: Fracis; 18 200 néző. Dallas-Calgary 5:4 (2:3, 1:1, 1:0 - 1:0). Góllövők: Verbeek 2, Lehtinen, Hatcher, Reid, ill. Zalapski, Morris, Stillman, Fleury; 14 900 néző. A szlovák hokisok eredményessége - Jozef Stümpel (Los Angeles) 10pont (4gól+6 gólpassz); Peter Bondra (Washington) 5 (3+2); Miroslav Šatan (Buffalo) 4 (3+1); Richard Zedník (Washington) 4 (3+1); Pavol Demitra (St. Louis) 3 (1+2); Žigmund Pálffy (NY Islanders) 3 (1 + 2); Róbert Švehla (Florida) 1 (0+1); Marián Hossa (Ottawa) 1 (0+1). A 9. FORDULÓ MÉRLEGE; hazaiak-vendégek 5-1-2-14:10 (összesen 39-21-12-135:68). Nézők: 24 ezer (335 ezer). Sárga lap: 39 (350). Piros lap: Szórád - Bardejov (18, ebből 12 a vendégeknek). Tizenegyesek: 0 (17, ebből 12 a vendégek ellen). A FORDULÓ VÁLOGATOTTJA: Kakas (Rim. Sobota)-Kozák (FC Košice), Telek (FC Košice), Tomaschek (Slovan), Dzúrik (FC Košice)-Czinege (Inter), Talda (Ružomberok), Barčík (Žilina), Orabinec (Rim. Sobota)-Luhový (Trnava), Bugár (Prievidza). GÓLLISTA - 12 gólos: Luhový (Trnava); 8 gólos Fabuš (Trenčín), Kožlej (FC Košice); 5 gólos: Ujlaky (Trnava), Sýkora (Rim. Sobota), Mydliar (Ružomberok), Medveď (Slovan), Ljubarszkij (FC Košice), Bugár (Prievidza). A 9. FORDULÓ MŰSORA, október 18, szombat - 11.00: Humenné-Žilina (Jv.: Szekeres); 14.00: Trenčín-DAC (Kopča), Rim. Sobota-Lokomotíva (Hriňák), Slovan-B. Bystrica (Velický), FC Košice-Bardejov (Jekkel); 16.00: Trnava-Inter (Micheľ), Prešov-Ružomberok (Jakubec), Prievidza-Petržalka (Ihring). (sr) Labdarúgó-válogatottak világranglistája Csehország negyedik MTI-ÉS TA SR-JELENTÉS Zürich. A FIFA kiadta legfrissebb világranglistáját, melynek élén változatlanul a világbajnok Brazília áll. Szlovákia nyolc helyet rontott előző havi helyezésén, így a 30., míg Magyarország „feljött" a 68. helyre. Talán nem kis meglepetésre Csehország a 14. helyről a 4. helyen találta magát (!), míg a magyarok vb-pótselejtező ellenfele, Jugoszlávia 36. a sorban. Az állás: 1. Brazília (72,15 pont), 2. Spanyolország (65,20), 3. Németország (63,03), 4. Csehország, 5. Románia, 6. Dánia, 7. Anglia, 8. Hollandia, 9. Oroszország, 10. Mexikó... 29. Horvátország, 30. Szlovákia (53,11)... 68. Magyarország (40,35). Harminchárom másodperc után kiállították Piros lappal rekorder London. Az Arsenal futballistája, Jason Crowe bekerült a rekordok könyvébe azzal, hogy pályáraléptét követően 33 másodperccel már el is hagyta a gyepet, tudniillik kiállították. Történt mindez az ArsenalBirmingham angol Liga Kupameccs hosszabbításának kezdetén . Az „ágyúsok" 19 éves játékosa, Crowe a 90 perc utáni ráadásban lépett pályára, ám a 33. másodpercben Uriah Rennie játékvezető az öltözőbe küldte szabálytalanságát követően. A brit Labdarúgó Statisztikusok Szövetsége hivatalosan elismerte: a 33 másodperc valóban angol csúcs. Ray Spiller pontosított. A statisztikusok első embere, elnöke úgy tudja, hogy persze több játékost leküldtek már az első percben a gyepről, de mivel az Arsenal debütánsaként jutott erre a balsorsra az ifjú futballista, hát „bemutatkozóként" lett csúcstulajdonos. Amire feltehetően nem büszke. De végül is a csapata nyert 4:l-re... Annyit fizetnek, mint egy focista havi keresete Kártérítés lábtörésért... Sheffield. Peren kívüli egyezséggel zárult az angol sport legnagyobb kártérítési ügye. Ian Knight labdarúgó 1987-ben szenvedett komoly sérülést egy szabálytalan becsúszás miatt, amelynek következtében vége szakadt játékospályafutásának. A Sheffield Wednesday akkori hátvédje összesen 1.5 millió fontos kártérítést követelt a sérülést okozó játékostól, Gary Bennett-től, illetve az érintett labdarúgó klubjától, a Chester Citytől. Az ügy bíróság elé került. Knight a hosszú ideje húzódó tárgyaláson legutóbb kijelentette, hogy sikerült peren kivül megállapodnia a Chesterrrel, illetve Benett-tel. A játékos elmondása alapján a kártérítés havi összege egy angol élvonalban szereplő játékos egy havi fizetésével hasonló mértékű, (m)